Anya-gyerek kapcsolat (beszélgetés)

Szomorúan olvasom sokszor -bár nem pont ebben a fórumban-, de többen írják, milyen rossz a kapcsolatuk az anyukájukkal, mert nem értik meg egymást, pl az anyuka ráakar telepedni a gyerekére, beleszól mindenbe, irányítani akar és ilyenek, emiatt nem táplálnak jó viszont egymással. Pedig szerintem rendezni kell valahogy a kapcsolatot egymással, semmi sincs veszve, át kell beszélni a dolgokat, sérelmeket, meg kell bocsátani, mert addig örüljön mindenki, amíg van Anyukája!!! Mert én sajnos most veszítettem el... :'(((( És mi nagyon közel álltunk egymáshoz, nekem hála Istennek kimondottan jó kapcsolatom volt az Anyukámmal! Nem is tudom, hogy fogok ezen túljutni, mert ez egy törés az életemben! Nagyon fáj. :'(((( Nagyon szerettem, tiszteltem, becsültem, teljes bizalommal voltam Iránta és Ő is irántam. Mindig jókat nevettünk, beszélgettünk együtt, mindenben számíthattunk egymásra, sosem szólt bele az életembe, de mindig kikértem a véleményét céljaim kitűzésénél s okító, jótanácsokat kaptam mindig. Egyszerűen tökéletes Anya volt számomra, mindent megtett a családjáért, nagyon szeretett bennünket, hihetetlenül jó asszony volt, ezért mélyen megvagyunk döbbenve, amiért egy hirtelen kiderült súlyos betegség elvette Tőlünk. Én is ilyen szoros anyai-baráti kapcsolatot szeretnék kialakítani majd a saját gyermekeimmel. Belőle csak egy van, soha senki nem tudja nekem pótolni.

Kivel fogok ezentúl olyan jókat beszélgetni és együtt örülni? Te mindig felvidámítottál!! Veled mindent meg lehetett beszélni!

Kinek adom majd át az esküvőmön a Neked, Örömanyának szóló virágcsokrot? Fáj, hogy elmentél... Nagyon-nagyon szeretlek Anya!!! Hiányzol... :'(((((

Az emberek problemaja az, hogy tul hamar levaltak az anyamellrol. Ezert van, hogy mindig kell valami a szajukba. Kaja, cigi, ital, pofazas, sot meg az oralis szexet is belevehetjuk. A termeszeti nepeknel normalis, hogy az anya 5 eves koraig szoptat. Persze nem is tudja hova tenni a gyereket. Ezek nem az en gondolataim, de egyetertek vele.

A masik resze a dolognak, hogy a pici, ha sir, mindig enni kap. (Vagy cumit. Csak legyen valami a szajaba) Igy hozzaszokik, hogy barmi baja van, egyen.

Tok nehez ez.

Hallotatok arról a nőről, aki a 10 éves gyerekét még szoptatta? Volt több gyereke is, és mindet hosszú évekig szoptatta. Ez már nem egészséges, ebben már más érzelmek is szerepet játszhattak.

Már-már ferdehajlam..vagy minek nevezik az ilyesmit? A gyerekek későbbi kapcsolataiban is okozhatnak gondokat.Magántanulók voltak ezmiatt a gyerekei, nem járhattak rendesen iskolába,megfosztotta őket rengeteg élménytől, amire nagyobb szükségük lett volna! Nagyon helytelen ez a felfogásmód az anyjuk részéről! Az esküvőjük előtt nem akarja mégegyszer utoljára megszoptatni őket?? Pfúúúúj, ez nekem már undorító! Max 3 éves korig normális, ha még szopik a gyerek, később már nem!

Majd rájösz: mindenkinek a maga babája a legszebb, legokosabb, legjobb ... legelevenebb ...

Én már úgy szeretném látni a Te bébikédet, és persze jól megdögönyözni, puszilgatni is.

:-((

Mindenki bébikéjét megdicséred; csak az enyémek maradnak ki? :-((

Amikor elhatároztuk a párommal, hogy gyereket vállalunk, volt bennem egy adag félelem. Én mindig attól rettegtem, rettegek, hogy nem leszek jó szülő, hogy nem fogok belőle jó embert nevelni, esetleg, hogy nem lesz közöttünk jóviszony.

És most itt van 9 hónaposan és látom, ahogy felragyog a szeme amikor meglát, ahogy megnyugszik a karomban, ahogy függ tőlem.

És még mindig megvan bennem a félelem és szerintem ez soha nem fog elmúlni, de azt már tudom, hogy rajtam múlik milyen lesz a továbbiakban a kapcsoltunk, mert ő feltétel nélkül szeret és ragaszkodik hozzám.

Én úgy gondolom, hogy egy anyának az a feladata, hogy megmutassa a gyermekének a "határokat", segítse őt eligazodni az világban, úgy, hogy nem korlátozza őt a szabadságában. Tanácsokat ad és segíti, de tiszteletben tartja, hogy a gyermeknek is van saját véleménye, saját egyénisége. Szerintem nem egy "klónt" kell nevelnünk, aki birkaként követi minden utasításunkat, hanem egy olyan felnőttet, akinek saját akarata van és eligazodik az életben.

Tudom, hogy ez nagyon nehéz, nehéz megtalálni a kényes egyensúlyt.

Én is ezt próbálom, igaz, még kicsi a lányom, majd 20 év múlva kiderül, mekkora sikerrel jártam, és hogy jók voltak-e az elképzeléseim.

Szerintem szeretettel sokkal több sikerrel járhatok, mint erőszakkal.

Mindig annyit igyekszem adni neki mindenből, amennyit igényel, vonatkozik ez ölelésre, puszira, szeretetre, de ételre italra is - magyarul sosem erőltetek rá semmit.

Sokan azt mondják, hogy elkényeztetetem a szeretettel, szeretgetéssel.

Szerintem szeretettel nem lehet elkényeztetni, "elrontani" egy gyereket, inkább a szeretetpótló tárgyakkal lehet elkényeztetni.

Szerintem idősebb korában azért tud majd megnyílni felém a kislányom, mert én is meg tudtam nyílni felé és ki tudtam mutatni az érzéseimet, és azt, hogy számíthat rám.

Kicsit hosszúra nyúlt a mondandóm, bocsánat, de elég nehéz pontosan megfogalmazni, hogy hogyan is érzek.

Köszönöm szépen!

A hibákért elnézést kérek, nem olvastam mentés előtt a hozzászólásomat.

Szerencsésnek érzem magam,hogy egy ilyen szeretnivaló anyukám és egy ilyen tündéri lányom van!

Nagyon szépen irtál a lánykáddal való kapcsolatodról;

és az utolsó mondatoddal teljesen egyetértek.

Nekem nagyon jó a kapcsolatom a lányommal, aki 7 éves. Mindent tudok róla, bármit elmesél, amit senki mással nem oszt meg. Őszinték vagyunk egymáshoz. Ő még eléggi cicás, minden reggelünk azzal indul, hogy beül az ölembe és bújik, így vidámabban indul a nap. Próbálok következetes lenni vele, de néha meglágyulok, de gondolom mindenki így van ezzel. Ha okkal haragszom rá és leszidom, kb 10 percig nem szólok hozzá, akkor mindig odajön és bújik, hát persze, hogy megbocsátok neki. Nagyon szeretjük egymást.

Anyukámmal egy kicsit más a kapcsolatunk. Régebben elég sokat veszekedtünk, mindig valamiért belémkötött (persze igaza volt) de soha sem mentem el tőle haraggal. Olyan olaszos típusú kettőst alkotuk. Családunk azt hiszi, hogy veszekszünk, pedig mi csak hangosan beszélgetünk ;)

Olyan jó hozzábújni, pedig már 30 éves vagyok.

Az a lényeg, hogy egy ember, ha felnő a az anyukája mellett még mindig gyerek tudjon maradni egy kicsit.

Huh! Nehéz! Főleg Neked!

Nagyon vártam a születésed! Közben mindenféle terveket szövögettem magamban ellened, hogy én ilyen meg olyan anya leszek: következetes és az utolsó szó úgyis az enyém lesz stb.

Aztán megszülettél: eleinte az álmatlan hónapok, kis és nagy kamaszkor átvészelése a 20 év alatt; persze gondolom Neked is nehéz lehetett néha elviselned az "okításaimat" -> mert úgyebár Ti "gyerekek" mindent jobban tudtok.

Most jön a "bezzeg az én időmben szöveg".

És talán éppen azért voltam/vagyok ennyire lazább Veled: mert nem hiszem, hogy csak tiltásokkal lehet eredményeket elérni.

Azért köszönöm, hogy nem (vagy csak ritkán próbálkoztál) visszaélni a bizalmammal!

Dehát minden gyerek bekóstolja a szüleit.

Köszönöm: hogy vagy nekem!

eggyet értek veled valamilyen szinten. Persze, hogy lehet valakinek jó a kapcsolata az anyukájával akkor is, ha az nem a legjobb barátnője. Én személy szerint barátnőmnek is tartom egyben őt. Szerintem sok szülő fél közelebb engedni magához a gyermeküket(mármint, hogy barátnők legyenek), mert akkor elveszítik a tekintélyüket. De szerintem amelyik szülő kitudja vívni azt, hogy tiszteletet, megbecsülést... adjon és kapjon, annak ez már nem akadály, szerintem.

Bár majd én is megtapasztalom, hogy igazából milyen isez az egész, ha már gyermekem lesz.:)))))))))