Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Amikor nem megy a szoptatás, pedig van tej fórum

Amikor nem megy a szoptatás, pedig van tej (beszélgetős fórum)


Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Amikor nem megy a szoptatás, pedig van tej

1 2
29. mano88 (válaszként erre: 28. - Bettike2007)
2010. jún. 4. 13:32
sajnálom hogy neked meg kevés a tejcsid de legalább küzdöttél és nem abbahagytad és inkább tápszer. Le a kalappal, mert sajnos sok anya úgy van vele hogy inkább nem kinlódik!
2010. jún. 4. 13:26
olvasom ezt a sok hozzászólást,el sem tudom képzelni milyen lehet,nekem minden cseppért küzdeni kellett.:-(
2010. jún. 4. 13:06

És még annyit, hogy sok babát zavar ez az erős tejleadó reflex, ettől van a nagy ordítás és ne mtud mit kezdeni ezzel. Az én fiam is ilyen volt, nekem is túltelítődött a mellem, én sem tudtam, hogy a rengeteg fejéssel csak még többet termelek, ezért mi próbáltuk, hogy annyit lefejtem, hogy ne spriccelje szembe, és utána tettem mellre, naponta nagyon sokszor. Most 16 ós és még mindig szopizunk, pár hét alatt lecsitult ez a nagy ömlés, mert a testem ráállt arra a mennyiségre lassacskán, amennyi neki kellett és nem termeltettem túl.

Talán ez is segítség lehet valakinek!:-)

26. mano88 (válaszként erre: 1. - Beata21bea)
2010. jún. 4. 13:06
Szia!Nagyon örülök hogy végre az érem másik oldaláról is szó esik.Én 22 éves vagyok a kisfiam most 10 hetes.Hasonló cipőben jártunk,magamat okoltam hogy miért nem kell neki a cicim holott már folyt belőle a tej még szívnia sem kellett.Nagyon bántott a dolog és a kórházban csak nyomták a nővérkék a cicire meg hogy ne fejjem le,szoptatni kell anyuka.Ilyen meg hogy cumisüveg,mellszívó vagy bimbővédő????? hova gondolok én szóba sem jöhet.Nálam akkor telt be a pohár mikor az egyik drága nővérke úgy rátette a cicire a gyereket hogy ottmaradt a tarkóján az ujjának a nyoma.Végül abbahagytam az önsajnálatot,behozattam a mellszívóm és a cumisüveget és nem kínoztam tovább se magamat sem a gyereket.Azóta minden oké, bár még a mai napig is megkapom hogy nem szoptatok.Sajnos akik nem járnak ebbe a cipőben elitélnek,pedig én is úgyanúgy anyatejet adok a babómnak és nekem nem csak annyi hogy rárakom a cicire,tíz perc és kész vagyunk,hanem dolgozni is kell érte.Ezzel nem a szopis anyukákat akarom bántani mert csodálatos lehet szoptatni,de nincs értelme egymást bántani.Megenyhülést hozott hogy rengeteg tejcsim van és behordom az anyatejgyüjtőbe és jól esik a lelkemnek hogy segíteni tudok vele, nameg közbe lett tejtesónk is akinek az anyukája nagyon jó barátom.Biztos hogy könnyebben éltem volna meg ha tudok szoptatni de boldog vagyok hogy van tejem és azt kap a babám.
2010. jún. 4. 13:03

Sziasztok!


Amikor túl so ka tej és a baba csak fuldoklik tőle, akkor érdemes csak annyit lefejni előtte, hogy ne annyira spricceljen, de ebben az esetben pluszban fejni nem szabad, mert csak még több lesz a tej. Ill. lehet olyan pózokban szoptatni, hogy szinte a hátán fekszik az anya, hogy ne lövelljen ki annyira a tej. Ezek be szoktak válni.:-)

de az a lényeg, hogy megtaláltátok azt a megoldást, ami mindannyiótoknak jó. Ez a lényeg, hogy mindenki komfortosan érezze magát.

2010. jún. 4. 12:52

szia!

Velem is ugyanez történt-hiába minden nem szopizott.rengeteg tejem volt elejétől kezdve-csak üvegből fogadta el.szívesen fejtem, de valahol rossz érzés volt hogy a szopizást(engem) elutasít.már volt olyan hogy kézbe vettem és ordított nem akart szopizni-persze hónapokig megpróbáltam mellre tenni-hátha elfogadja.

és nekem is begyulladt a mellem-mivel benne maradt a sok tej-ezért is fejtünk, rossz volt nagyon lázasan kőkemény mellel a pici mellett.de szerencsére én is elkerültem a sebészt.nekem sem hitt a gyerekorvos védőnő hogy nem szopik-pedig próbálták ők is mellemre tenni.végül is hat hónapig tudtam neki fejni.megértem milyen fárasztó dolog.annyi jó van benne hogy a tápszerre legalább nem kell költeni.

2010. jún. 4. 12:35

Gratulálok a gyerekekhez, a hozzáállásodhoz, hogy eszedbe jutott e cikket megírni!

Én részben jártam ebben a cipőben, először nekem is lelkiismeret furdalásom volt, mert mindenhol azt hangoztatják, hogy csak rajtunk anyákon múlik a szoptatás.

Valóban óriási plussz meló, ha nem egyezik a kereslet-kínálat. Én is fejtem éjjel-nappal, mást sem csináltam, ráadásul apa nélkül, mert ő az ország másik végén dolgozott.

2010. jún. 4. 12:25

Én is pont így voltam...tej volt doszta, de a max.amit leszívott, 2 hónaposan is 30-40ml volt...Az elején 10-20ml.

közben sírás, nyüglődés.Én is nagyon nehezen éltem meg.

Na meg a sok beszólás, meg jótanács...azt hittem becsavarodok.

2010. jún. 4. 12:22

Szia!

Gratulálok a három gyermekedhez!! És a kitartásodhoz!!!

Nekem az első kislányom született 03.03-án. A kórházba pár csepp előtejem volt, de már ott kiderült-ahogy anyámnak sem-nekem sem megfelelő a formája a cicimnek....a nővérek segíteni próbáltak, aminek az lett a következménye, hogy a gyerek már akkor üvöltött, amikor csak közelítették a fejét a cicimhez....tegnap volt három hónapos, naponta már csak háromszor fejek, kb: 850-950ml/nap, 8-9liter van a fagyasztóba. Eleinte nagyon nehéz volt ezt elfogadni....de ma már a jó oldalát nézem.....LEGALÁBB ANYATEJET KAP A KISLÁNYOM...valakinek sajnos még így sem megy!!!


Jó egészséget kívánok !!!

2010. jún. 4. 12:14
Nagyon-nagyon köszönöm mindenkinek a hozzászólást, nem is gondoltam, hogy ennyien ebben a cipőben járunk!!!
2010. jún. 4. 11:59

Hát elsírtam magam mire végig olvastam a cikked.Kislányom most lesz októberben 2 éves,és közzel hellyel ugyan ezt mondhatom el amit te leírtál.

Császáros voltam,és 3.napra már volt tejem,nem is kevés.A nővérkék tejcsárdának hívtak.De kislányom valami oknál fogva nem szívta,hiába spricceltük a szájába,vagy bár mi.Hosszú leírni mindent.Nekem még az egész tortúrához hozzá tartozik hogy a csecsemős nővérkék tök bunkók voltak,Mindegyik más nagyon okos tanácsot adott.Például a nappalos nővér tanácsolta hogy hozzanak be bimbó védőt hátha azzal könnyebb(és tény,hogy azzal legalább20ml evet).Erre jön az éjszakás és közli hogy:-Kismama csak nem félti a mellét?? 2 napra rá mikor megindult a tejem,olyan gyomor ideggel vártam a 3 óránkénti szoptatást mint még soha.Röviden:gyereke hozzák,ordít,én úszok a tejbe ő éhes marad,és én pedig ideg roncs hogy mit csinálok rosszul.Mire a csecsemős főorvos megvizsgálta a kislányt és közölte hogy nem alakult ki a szopó reflexe.

És ez csak a kórház.Arról nem is beszélek,hogy itthon(anyóséknál)még mit kellett átélnem amiatt hogy üvegből eszi a kislány az anyatejet.A lényeg hogy itt van és EGÉSZSÉGES!



Köszönöm hogy megírtad ezt a cikket!☺

18. erababa1111 (válaszként erre: 17. - Kri76)
2010. jún. 4. 11:57
én is bőgtem sokat, Sorstárs... :) Az új dologtól, helyzettől félünk?
17. kri76
2010. jún. 4. 11:51

Nálunk ugyanez volt. Pici fiam nem evett, csak sírt.

Jött a védőnő és Leó sírt. A védőnő: "Ő már inkább cicire tette volna, amíg ezt mind megcsinálom 25-ször megevett volna."

Ja, én meg csak sírtam és sírtam...

Megvettük a fejőt és megoldódott a problémánk.

Fejés, sterilizálás, etetés...mellette itthon dolgoztam (könyvelés)...stb. De innentől kezdve nem sírtam és minden jobb lett.

16. erababa1111 (válaszként erre: 13. - Beata21bea)
2010. jún. 4. 11:49

:) Én is megértelek! Ugyanígy jártam először én is, mint Te. A kórházban ezerrel megindult a tej, de Manóm nem akarta, ill. nem tudta szívni... Azt elfelejti egyébként mindenki, hogy a GYEREKNEK IS TANULNI KELL A SZOPIZÁST! Ugyanolyan tanulási folyamat ez is, mint minden más. Az egy dolog, hogy az alapvető reflexszel rendelkezik, de akkoris tanulnia kell.

Én mindhárom etetési formát próbáltam, ahogy fejlődött a baba. Először fejtem-cumisüvegeztem (kb. 1 hét), majd jött a bimbóvédővel szoptatás elég sokáig, 3-4 hónapig (és mellette persze a fejés), s végül a ciciből szoptatás (fejés nélkül). Igazából az utóbbi a "legkönnyebb" (ha nem fejünk még ekkor is), de mindegyik jó volt a maga nemében. A lényeg: a saját tejemet kapta pótlás nélkül! :)

Ja! A bimbóvédőből/mellett először nekem is folyt a tej mindenfelé és ezért nem tapadt, de később rendeződött ez is :)


Jó, hogy megírtad a cikket, mert így legalább előbb szembesülhetnek a leendő anyukák ezzel a lehetséges esettel is.

15. Avatar Jazmin (válaszként erre: 14. - Itimi78)
2010. jún. 4. 11:27
volna egy kerdesem, tenyleg kiemelkedett a bimbo, vagy ez csak mese?
2010. jún. 4. 11:23
Sziasztok!Én is hasonló képpen jártam a picifiam születése után.Tejcsi vol literszámra már a szülés másnapján,de a gyerkőc nem tudta bekapni a mellbimbómat,mert nekem is befeléforduló volt.Bimbóvédő elő és küszködés.Itthol 3 hétig nyüglődtünk,mire annyira megerősödött a kisfiam,hogy olyan erővel tudta megszívni a mellbimbómat,hogy utánna már tökéletesen működött minden.Mésfél éves koráig szopizott.
13. beata21bea (válaszként erre: 6. - Szamó)
2010. jún. 4. 11:21
Nagyon örülök, hogy van, aki teljesen megért! És jó tudni, hogy nem vagyunk egyedül!!
12. vakri
2010. jún. 4. 11:18
Nekem is rengeteg tejem volt, mindhárom srácomnak van tejtestvére. Az első félévben mindig napi litereket, másfelet adtam el pluszban. A bimbóvédő ellenére mindhárom babánál kisebesedett a mellem. Így az első két hónapban nem tudtam eladni a tejet, mert véres volt, nem kicsit. Viszont az ömlés nekünk nagyon hasznos volt a második babánál, ugyanis koraszülött volt, és amikor 2 hetesen elkezdhettem szoptatni még nem volt ereje, elég volt ha hozzáért a szája a mellemhez, és már csurgott is bele a szájába. Később és másik kettőnél folyamatosan, a szoptatási idő közeledtével pár percig fejtem előtte, hogy ne legyen annyira tele és kisebb legyen a bimbó is. Szoptatás végeztével kifejtem a maradékot mindkettőből. Így volt egy évig elég az enyémnek és a tejtesóknak is. Fél év után persze a tb már nem fizetett érte, de inkább odaadtam nekik, mint kiöntsem.
11. beata21bea (válaszként erre: 3. - Sylvia81)
2010. jún. 4. 11:13
vaskalaposak :-)
10. Avatar Jazmin (válaszként erre: 3. - Sylvia81)
2010. jún. 4. 11:12
elore reteggek, mert nekem is lapos mellbimbom van! nem tudom, hogy lesz decemberben, mikor megjon a kicsi, de az biztos, hogy szeretnem szoptatni. Ha esetleg tudnal meg a bimbovedon kivul mondani mas tuti tippet, nagyon megkoszonnem.
9. bettike2007 (válaszként erre: 8. - Mariannka80)
2010. jún. 4. 10:57
Jó ha van tejed,másnak lehet nincs,nem mindenki ennyire szerencsés.
2010. jún. 4. 10:48

A nagy fiam 15 hónapig szopott,semmi baj nem volt.Én ,mint rutinos anyuka magabiztos voltam.....

Ugyan úgy kezdődött minden,mint nálad.

A lányom sírt,besárgult,infúzió,kék fény,súlycsökkenés,sebes mell.A gyerek fuldoklott,már mindketten sírtunk(Ő állandóan,mert éhes volt,de én ezt nem tudtam akkor)

A tejem ömlött.Én az első perctől fejtem!

Így telt az első hónap...:(

A fordulópont akkor volt,amikor már egyből kiköpte a cicit.

Én is fejem neki a tejet.Na és????

Most 10 hónapos!!!!!:D

Fejem neki+még 8 dl naponta behordok az anyatejgyűjtőbe.Még néha így is érzem,hogy fáj.

A lényeg,hogy a saját tejem kapja!!!!Ettől nem lesz rosszabb a babának.Én meg mellékes,hogy kínlódok.:D

Etetés,fejés,pelenkázás,házimunka és kezdem elölről.

Nekem is sokan mondják,hogy jó neked,hogy ennyi tejed van! Persze én teszek érte,mikor más alszik éjszaka én fejek.....,de most ezért fizetik a GYED-et!!!:D

2010. jún. 4. 10:40
Nagyon jó hogy egyáltalán így kapott a baba tejet,nekem nem jött össze a szoptatás,alig volt tejem a kórházban is nehezen indult meg,mivel ott éjszaka nem szopott a baba reggelre lett tejem,de amikor hazajöttünk és 3óránként szopizozz nem volt alig jött a lányom meg üvöltött és később már hogy a mellemhez tettem akkor sírt.Remélem a másodiknál nem így lesz!
2010. jún. 4. 10:32

Nálunk is hasonló a helyzet. Mindkét fiamnál iszonyú sok tejem volt, mégsem szerettek szopizni. Annyira ömlött a szájukba, hogy szó szerint fulladoztak benne. Aztán 6 hónapos korukra teljesen elválasztották magukat. Literszám áll a fagyasztóban a lefejt tej, de sajna azt nem issza meg a pici (anno a nagyobb sem itta meg).....


Rossz lehet azoknak is, akiknek nincs, de az sem jó, ha túl sok van.

2010. jún. 4. 10:27

Szia!

Az a lényeg,hogy anyatejet kap a bébi és a tiedet!Ha cumisüvegből,hát akkor abból.További sok sikert és sok boldogságot!

4. Sylvia81 (válaszként erre: 2. - Sara1986)
2010. jún. 4. 10:22

Szerintem az alapvető baj ott volt, hogy annyira sok volt a teje, hogy a pici szívott egyet, és elöntötte a tej - ezt nem szerette az én lányom sem!!! Ebből, ha sokszor megismétlődik, simán kifejlődhet egy cici-elutasítás!!! Ráadásul megijed, elkezd sírni, közben nyelnie is kéne, és megy le a tejjel a levegő is, amiből meg lesz egy szupi kis hasfájás...

Spricceltem szemközt a lányomat, tudom, mit vált ki a gyerekből - bár nekem nem volt ennyire komoly a baj...

2010. jún. 4. 10:20

Basszus...

Sose gondoltam volna, hogy ennyire gáz lehet...

Nekem is sok volt a tejem, társult hozzá a totál lapos mellbimbó (olyan szinten, hogy sokszor még hidegre, vagy szexuális ingerre sem emelkedik ki), de volt akkora szerencsém, hogy sikerült mellbimbóvédővel szoptatnom!

Nekem a nagyonokos csecsemősök azt találták ki, míg nem volt meg a mellbimbóvédő (merthogy ugye mindenki azt mondta, hogy majd kiemelkedik, ha lesz benne tej - na ja, sokszor a helyét sem találtam, csak azért, mert tudtam, hogy középen van), hogy a cumisüveg cumirészét használjam mellbimbúvédő helyet... Hülyék...

A mellbimbóvédő egyébként nagyon jó találmány az én és a te esetedben is, a baj nálad annyi, hogy ömlő tejnél tényleg nem tapad meg!!!

És miért nem engedték meg a kórházban, hogy cumisüvegből add a tejet??? Főleg már a harmadiknál???

2010. jún. 4. 10:15
nem volt esetleg letapadva a nyelvük? én csak vmi olyasmire tudok gondolni ami örökletes dolog, mivel mindhárom babádnál előjött. Vagy esetleg nem volt cumijuk, a sima játszócumi?
2010. jún. 4. 10:08
Cikkemmel arra hívnám fel a figyelmet, ami szerintem nem csak nekem probléma, bár az ember önbecsülésén könnyű sebet ejteni, főleg ha első babáját várja...
Én már a harmadiknál élem át ugyan azt: van tejem, nagyon sok tejem és nem szopik a babám!
Szeretném a tapasztalataimat megosztani Veletek, akik honló cipőben jártok, és azokkal, akik azt hiszik, milyen jó nekem/nekünk, akiknek sok-sok tejcsink van...Hát lássuk:

Ugrás a teljes írásra: Amikor nem megy a szoptatás, pedig van tej
1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook