Álomfejtés: Mit álmodtál és az mit jelenthet? (beszélgetős fórum)

Ja, utólag megfejtettem, hogy a tréningezésre gondoltál. Hogy az az amit sosem késő elkezdeni.

De nekem már nincs motollám. :-)

Nem dolgozom, ki lett kapcsolva. :-)

Mármint mit? A pörgést, vagy a lecsendesülést?Én már kipörögtem magam, a nyugodt természetem ellenére, tényleg nap mint nap észveszejtő dolgokat csináltam, az egy olyan munkakör volt.

Az már nem hiányzik, de mondjuk kirándulgatni meg ilyesmit azt szeretek, szeretnék többet is mint most.

9 éve nem dolgozom, gondolom most irigyelsz. :-) Már nem érdekes, mennyire vagyok dinamikus vagy mennyire nem.

Inkább arra kell ügyelnem, hogy nagyon el ne kényelmesedjek.

Most lett egy új családtag, egy hathónapos beagle. Na az pörög. :-) Szerintem az nekem is jót fog tenni. :-)

Végül is nem azért születtünk le ide, hogy otthon üljünk a világtól elzárkózva. De az nem jó, ha teljesen belemerülünk. Olyan szinten fel van gyorsulva minden. Minden gyors, senkinek nincs ideje semmire. A tévé is csak olyan filmekkel van tele, amikben pörögnek az események. A munkahelyekre is csak motivált, dinamikus, pörgős embereket keresnek. Ilyen gyorsaság mellett kinek van ideje és energiája csak magára figyelni? Elég nagy kihívás. Az az elvárás, hogy pörögjön mindenki.

Sose késő elkezdeni:)

Igazad van. Ez bennem valahogy fel sem merült akkoriban. Illetve talán igen, talán nekem is sok volt hogy gondolatban ott vagyok, közben meg próbálom odahaza koordinálni a háztartást.

Éreztem hogy nagyon igénybevesz ez az egész, de előttem ott lebegett hogy 50 évesen majd letehetem a lantot, addig meg úgyis ki kell bírnom. Addigra eléggé el is fáradtam, azt mondták "kiégtem". Annyira azért nem mint ahogy mások mondták, de a vége már tényleg jobban érdekelt mint benne lenni. :-)

A kiégés az azért egy kicsit komolyabb dolog. Talán inkább elfásultam, de ennek nemcsak a munkán kívüli gondolati pörgés volt az oka, az utolsó években azon a helyen sokminden nem stimmelt.

Tényleg milyen kár, hogy nem "tréningeztem" egy kicsit agyilag, talán sikerült volna du. 16.30 h-kor kikapcsolni a motollát. :-)

Nem is a munkahellyel van a baj, hanem hogy hajlamos vagyok a kattogásra és ezt akarom megállítani. Főleg ha még problémák is vannak a munkahelyen, na, akkor kész...

Hát ez az, csend kell hozzá, hogy megtaláljuk. De ha 0-24-ig dolgozok fejben, úgy nehéz lesz megteremteni a csendet. Tehát vagy most, vagy soha.

Akkor biztos, hogy gyorsabban letelne. Szinte szórakozás lenne az egész.

Ez nekem akkoriban nem jutott eszembe, hogy ha kilépek a dógozó kapuján, akkor felejtsem is el.

Nem mondom, nagyon érdekes, mozgalmas meló volt, de én bizony rendszerint azzal foglalkoztam még odahaza is gondolatban. Álmodni nem álmodtam róla, mostanában annál többet. :-)

Több nap kellett hogy tényleg kikapcsoljak, ahhoz egy sima hétvége nem volt elég. Talán vasárnap már valamennyire, de akkor meg már túl közel volt a hétfő.

Vannak olyan szerencsések akik olyasmit dolgoznak, ami egyben a hobbyjuk. Az tényleg irigylésreméltó.

Végülis én is szerettem is azt amit csináltam, de a munka az munka, nekem sem az jelenti az élet értelmét. Az valahol "belül" van. :-) És csend kell hozzá, nagy-nagy nyugalom, nem a napi hajsza.

Nem mondom azt neked hogy majd letelik neked is, mert ne siettessük az időt. Rohan az amúgyis. De akár meg is találhatod az álmaid munkahelyét. Egyszercsak ott jön majd szembe... :-)

Én munka után próbálok kikapcsolni és tudatosan lezárni fejben az egészet, mert ha nem teszem, az olyan, mintha 0-24-ig dolgoznék. Volt olyan, hogy még álmomban is dolgoztam. Úgyhogy ennek vége, befejeztem. Nem is álmodok azóta munkáról. Éppen elég napi nyolc óra, nem hiányzik, hogy még gondolatban is ott legyek. A jelenben kell élni. Akkor érzem azt, hogy valami elrabolja az időmet, amikor nem a jelenben vagyok.

Annak idején az iskolát is utáltam, most a munkahelyhez is úgy állok hozzá, mint egy túlélőtáborhoz. Ezt szoktam meg. Attól még jól érzem magam, de nem ez az életem értelme. Soha nem fogom megérteni a munkafüggőket. Én ahogy letelik a munkaidő, mint akit puskából lőttek ki, már ott se vagyok.

Jól tetted:)

Igen. Még robotolhatok egy darabig. Hacsak meg nem találom álmaim munkahelyét.

Az első bekezdés kivételével ez olyan, mintha én magam írtam volna. :-)

Meglehetősen hasonlóan, vagy azonosan látjuk ezeket a dolgokat. Én is úgy voltam nemcsak a párkapcsolatokkal, hanem a munkával is, hogy az elveszi az időt - tőlem. :-)

Persze, muszáj dolgozni mert valamiből élni is kell, a munka nemesít meg minden, szépek a munkasikerek - de megszabadultam ettől amilyen hamar csak tudtam, korengedménnyel mentem nyögdíjba.

Nem tudom konkrétan de valószínűsítem hogy te fiatal vagy, én meg pár hét múlva már hatvan. Szomorú lenne ha még mindig csak keresgélném saját magamat, szívesebben gondolom azt hogy már megtaláltam, nem kell alapjaiban változnom. Nagyjából tudok már mindent amit tudnom kell, egyébként valóban nagyon jó, nyugodt és derűs korszakomat élem. :-)

De nem vagyok elégedett, talán kissé megfeneklettem, fene a jó dolgomat. :-)

:)

Nekem teljesen megéri minden erőlködés. Egy csomó lelki tehertől megszabadulok és sokkal tisztábban látom önmagam. Ettől szabadabbnak is érzem magam. Meg sokat változok. Ami ezelőtt fontos volt, az jelentéktelenné válik és olyan fordulatokat vesz a gondolkodásmódom, hogy meglepődök.

Ezért jó egyedül lenni. Én is pont azt nem szeretem, amikor valamibe beleolvadok és akkor nem tudok saját magamra odafigyelni. Nekem ez nem megy zsigerből, túlságosan eggyé válok azzal, akivel vagyok. De egy munkanap után is azt veszem észre, hogy eltelt úgy egy nap, mintha kikapcsoltak volna. Olyan érzésem van ilyenkor, mintha elpocsékoltam volna azt a 8 órát, vagy mintha végigaludtam volna. Utána akkor tisztul ki a fejem, amikor kilépek a munkahelyről.

Szerintem sokkal jobb a szabad jellegű párkapcsolat. Nekem volt olyan párom, aki rátekepedős volt, elég is volt az ilyenekből. Ez a sülve-főve együtt nekem nem jön be. Kell a saját tér, az az egészséges. Amikor jut idő magamra. Mert ha nem jut, az olyan, mintha megfosztottak volna az életemtől.

Ügyes vagy. :-)

Én nem szeretnék teljesen tudatos lenni, az nekem túl szigorú. Némivel tudatosabb viszont igen. Az kellene például egy újabb fogyi lendülethez is. De van már, az elejét már elkaptam.

Nem szeretek erőlködni semmivel, úgysem tudom azt hosszú távon tartani. Valahogy csak úgy legyen meg bennem hogy mit kell, hogy kell... De kritikusan nézve nincs meg, mert a kelleténél lustább vagyok. :-)

Voltak nekem is rosszabb korszakaim, depisnek nem nevezném, de eléggé melankolikus. Ha egy stabil kapcsolatom tönkrement, akkor meg elbizonytalanodtam, mintha kihúzták volna alólam a talajt, az tré volt.

Na ettől viszont már mintha örökre megszabadultam volna. Nem tudom hogy csináltam, de elmúlt mint a bárányhimlő. :-)

Elvagyok egyedül is, ha kell. Időnként kell, nem minden fenékig tejfel. :-) Kell is és jól is érzem magam úgy is, mostmár szinte jobban mint partneri viszonyban.

Viszont most is partneri kapcsolatban élek. Azzal meg mostanában úgy vagyok, hogy nem szeretek "elolvadni" benne, azzal mintha elveszteném az egyéniségem, nem foglalkozom rendesen magammal, a gondolataimmal, az csak akkor megy kellően intenzíven, ha magam vagyok. Sokkal inkább "élek", ha magam vagyok.

A társas lét a számomra némileg kikapcsolja - na mit is - hát a tudatosságot. :-)

De ez most azért már másféle kapcsolat. Ez nagyon szabad jellegű, nem vagyok hajlandó elmerülni benne, nem is tudok. Engem ez az ember egyszer már elhagyott, aztán visszajött. Nem az hogy nem bízom benne, talán csak lelki óvintézkedés, hogy nem vagyok hajlandó "kötődni".

Próbálom megtalálni a két állapot közötti ideálisat. :-)

Én is így vagyok vele, de azért jó lenne irányítani. Az álomban teljesen önmagukat adjuk és tele van olyan tartalommal, amikkel nem merünk szembenézni, pont ezért tudatalatti, mert nem tudatos.

Sokféleképpen. Például felsorolom, hogy hány jó dolog történt aznap. Elég sötéten látok mindent és a lelkem mélyén nem tudom elhinni, hogy bármi jó dolog történhet velem, de amikor ezt megcsinálom, akkor mindig változok egy kicsit. Vagy pozitív töltetű zenéket hallgatok. Az is hatással van rám, egy idő után belém ivódik. Vagy elmegyek sétálni, nem gondolok közben semmire és egy idő után teljesen kitisztul a fejem. Ezt minden nap csinálom, meg is halnék séta nélkül. Elég 20 perc és már akkor érzem, hogy sokkal nyugodtabb vagyok és jobb a kedvem. De ha agyalnék közben, akkor nem lenne ilyen hatásos, úgyhogy próbálok nem agyalni, csak figyelni. Ha vége a sétának, utána mehet minden vissza a kerékvágásba, mert arra még nem vagyok képes, hogy állandóan tudatos legyek, de ennek a 20 percnek a hatása akkor is megmarad tudat alatt. És ha napi szinten csinálom, kúraszerűen, ugyanabban az időpontban, akkor még erősebb lesz a hatása.

Nekem ez csak játék, nem önismereti dolog. Érdekel, szeretem, és mivel időnként nagyon szép, érdekes álmaim vannak, szívesen foglalkozom vele.

Én sem tudom elképzelni, hogy tudatosan irányítsak, hiszen ilyenkor pont a tudatalatti dolgozik. Már annak is örülök, ha abba belenézhetek, és fel tudom idézni az álmot.

Én ébren sem programozok, törölgetek. Azt miért csinálod? És hogyan? Agykontrollozol?

Igen, az valami olyasmi hogy a hangot amit álmodban is hallasz, azt valahogy értelmezed is, de a képet azt te alkotod hozzá, merthogy a szemed csukva van.

Lehet, hogy a te saját műsorod a jobb. :-)

Nem tudok, de még nem is akarok. Most csak figyelem, hogy mi zajlik a tudatalattimban és az hogy függ össze az ébrenléttel. Amin ma agyalok, az az álmaimban tovább folytatódik. Viszont a gondolatok alatt még ki tudja, hány réteg van, és hogy hol vannak a gondolatok gyökerei. Mert ha az megváltozik, akkor az életemben is megváltozik valami.

Én is hallottam erről, de még semmi lelki erőm nincs ebbe belefogni. Elég nekem ébren programozni magam. Meg kitörölni az eddigi rossz beidegződéseket. Az álom nekem az önismeretről szól. Persze attól még nagyon király lehet azt csinálni álmomban, amit akarok. Ismerek is olyat, aki képes rá, de szerintem ez neki zsigerből jön, sose gyakorolta.

Az a különbség, hogyha éberen álmodsz, akkor tudatos vagy álmodban. Fogalmam sincs, milyen érzés lehet. De ha csak azt álmodod, hogy felébredsz, vagy az álmodban álmodsz, akkor ugyanott tartasz, mert ugyanúgy nem te irányítasz.

Én sem tudom. Nem tudok álmot programozni, ezek szerint te sem, pedig állítólag lehet. Mostmár nem is akarom, hadd legyen az csak spontán.

Meg hogy belépj az álmodba, és irányítsd. Az is frankó lehet, olvastam is a technikáját. Valahogy rá kell jönnöd hogy most te álmodsz, de felébredni nem szabad. És onnantól kezdve te irányítasz.

Hát nem tudom, ez nagyon csalóka dolog. Hányszor álmodja az ember, hogy felébredt, pedig nem...

Én film nézés közben vagyon úgy, hogy én hallom a tévé hangját és látom is a jelenetet, tisztán látom. Ha akkor mégis felriadok, csodálkozom hogy hiszen nem az a jelenet megy. Álmomban pedig meg vagyok arról győződve hogy ébren vagyok, és a filmet nézem... :-) Hát ezek ilyen álom és ébrenlét közti állapotok. Furik. :-)

Neked akkor van más. Annyira különbözőek vagyunk.

Szerintem is jó dolog. Nem tudom, hogy lehet elérni.

Igen jó érzéked van az elvonatkoztatáshoz. Válaszvonal, változás... úgy van.

Nem is tudom, miért nem szerepel ez az álmaim repertoárjában. :-) Mindenesetre, nem szerepel.

A repülés az tényleg tök jó. :-)

Szerintem minden benne van a pakliban. Miért ne kezdhetné el oltani? Pont az a szép, hogy bármi megtörténhet. De nem biztos, hogy az a jó megoldás, ha eloltja a tüzet. Lehet, olyan személyiségrész hal meg, ami amúgy is hátráltatott. Vagyis tisztít.

De nemcsak viharos életeseményeket, hanem változást is előrejelez. Amikor a való életben vihar van, akkor általában megváltozik az időjárás is. Az egy válaszvonal, lezárul egy időszak.

Én se félek a vihartól, a villámoktól viszont tartok.

Nekem is a vihar a leggyakoribb természeti jelenség az álmaimban. Régebben még tornádóról is álmodtam, méghozzá tüzesről. Viszont repülésről nagyon keveset álmodtam, pedig tök jó lehet.