Akiknél apa nagyon sokat van munka miatt távol - hogy élitek meg a mindennapokat? (beszélgetős fórum)

Kemény.

Örülök, hogy megoldottátok.

Mi anno azért nem tudtunk kimenni hozzá, mert én meg itthon diplomáztam...

Igaz, akkor még anyáméknál laktunk... De ők meg még dolgoztak..

Aztán az utolsó egy hónapra kimentünk hozzá... Az nagyon szép ideje volt az életünknek, azóta is azt emlegetjük...

És Te mivel töltöd ott a napokat? Dolgozol? Gyerekezel?

Kitartás!

Nagyon gazdaggá kell tenni az együtt töltött időt...

Csak ugyebár szegény meg gondolom fáradt akkor..

Nyilván ezt csak úgy lehet csináni, ha arra gondolunk, hogy azért csináljuk, hogy egyszer majd jobb legyen...

Az se baj, ha ez konkrét dátum...

Igen, az ovisokra nagyon kell vigyázni..

Az elmúlt két év volt nálunk tanulós...

Apa járt esti suliba hétfő-kedd-szerdán, akkor jött nagyon későn.. Viszont én ezt nagyon támogattam, nem volt meg az a végzettsége, amiben dolgozott. Ez veszélyes helyzet, mert ma amúgy is nehéz elhelyezkedni, nemhogy papír nélkül...

Előtte meg én jártam suliba 8 évig. Persze ez neki sem lett volna tilos, akkor még jobb helyzetben voltak a családjaink, tudták volna támogatni. De ő mindent abbahagyott. Ezért is tartottam fontosnak, hogy ezt fejezze be, csinálja végig. Meg is csinálta, ő lett a legjobb a csoportban, az elnök külön gratulált neki...

Ilyenko segít a napi dolgokon átlendülni, hogy tényleg nagyon büszke vagyok Rá!

Amikor hazahozta a bizit, éppen mostam... Odahajolt a fülemhez, és csak annyit mondott: köszönöm...

Hát nagyon jól esett.

Igazából az a gáz, hogyha a mi itthoni kemény munkánkat nem értékelik...

Nem csodálom. Az, amikor távol volt fél évig, nálunk is rossz volt.

Elég nagy válság volt, én pasiztam be itthon. Az volt benne a gáz, hogy meggyőződésem, hogy akkor is így lett volna, ha itthon van az embör... A részletekkel nem untatlak (nem feküdtem le az illetővel).

Aztán az lett a vége, hogy volt nagy balhé, utána viszont mindketten megerősödve, a dolgainkat tisztázva jöttünk ki a helyzetből.

Nagyon büszke vagyok a férjemre, hogy megbocsátott. Meg azért kicsit magamra is, hogy a lila köd mellett is belevertem a fejem kétszer a falba, leköptem a tükröt, és nem volt kérdés, hogy ki mellett kell maradnom...

Kemény dolgok ezek, de valamilyen formában a legtöbben átmennek ezen.. Ilyenkor válnak fontossá a hozott erkölcsi normák...

Szia!

Nálunk apuci kamionos,két éve már hogy külföldre jár.A picikénk 3 hetes volt mikor elment.Telefonon beszélünk minden nap.A nagyobb gyerekek bírják,a pici meg így szokta meg.Tudja hogy eljön a hétvége(rosszabb esetben a második)és "jön apa a kék autóval"!Hát nekünk felnőtteknek sokkal rosszabb,de szerintem a férjem éli meg rosszabbul.Nagyon nem akar elmenni tőlünk,és sajnos fizikai tünetei vannak.De várjuk a szabit,és átlépjuk együtt a határt!!!!!!!!

Szia! Nálunk egy alkalommal volt, hogy a férjemnek ki kellett mennie külföldre fél évre. Viszonylag nagyok voltak már a gyerekek - a nagyobb nagycsoportos ovis, a kicsi 3 éves. Szerencsére volt alkalmunk minden nap telón beszélni, de a nagyfiamat eléggé megviselte, ő nagyon apás. Az oviban is mondták, hogy nagyon megváltozott, mióta apa nincs itthon.

Egy másik ismerősöm férje pedig tanfolyamon volt, ritkán járt csak haza. Barátnőm szerint a gyerek volt hogy meg sem ismerte az apját, megkérdezte, ki ez a bácsi. Onnantól kezdve egy fényképet tettek az asztalra és rendszeresen nézegették, hogy ő az apa :)

Sziasztok!

Nálunk apuka reggel 6-kor megy el, este fél 9-kor jön. Szombaton is. Gyakorlatilag olyan, mintha egyedül nevelném a három gyereket. Volt olyan is, hogy fél évig külföldön volt.

Bizonyára vagytok itt mások is hasonló cipőben...

Közös döntés volt, és nagyon szeretjük egymást. De azért ez elég nehéz helyzet, érzelmileg, és fizikailag is. Persze, mint mindig, próbáljuk viccesen felfogni a dolgot.

Nem is annyira az okokról szeretnék csevegni - márminthogy miért kell ennyit dolgozni, - hanem inkább a következményekről... (Az okokat a mai Magyarországon talán nem kell annyira firtatni, nem is szeretném, ha szélsőségesen ilyen irányban menne el a fórum... mi még így is elég nagy létbizonytalanságban élünk...)

Gyermekek hogy bírják? Persze látszólag bizti jól, de azért volt nálunk tikk, meg pszichológus, meg ilyesmi... Aztán, hogy ezek a dolgok mennyiben függenek össze, hát ki tudja...

Tapasztalatok?