Agresszív totyisok (beszélgetős fórum)

Én nem ítélem abszolút a szülő hibájának. Próbáljatok egyszer pl. nevelni egy hiperaktív gyereket (akire teljesen ráillik a kiinduló eset példája). Folyton, fél másodpercenként lehetne figyelmezni, rászólni, ami egy idő után a gyerekben még több lelki kárt okoz, mert úgy érzi - teljes joggal - őt az egész világ csak b@szogatja, cseszteti. Aztán még durvább lesz....

Van egy határ. Nyilvánvaló, azt nem lehet egyetlen gyereknek se engedni, hogy mások testi épségét veszélyeztesse. De már kicsi korban is érvényes, hogy az erősebb "nyer". Durván hangzik, de ez mindenütt így működik....

Hagyni kell a szocializáció folyamatát a maga természetes medrében működni, s csak tényleg akkor beleavatkozni, ha az elkerülhetetlen. Sokszor igaz: okosabb enged.... Ezt is meg kell tanulni.

Végső esetben amúgy nem rossz, ha rászólunk a gyermekünket bántóra, de az már igen, ha ezt ripakodva tesszük. Mert akkor mégis mit tanítunk meg neki? Ugyanazt a példát mutatjuk, ami ellen védenénk a sajátunkat. Ha nagyon szépen, nyugodtan, kedvesen kezdünk el vele beszélgetni, hatásosabb tud lenni.

Én el tudom viselni, ha bántják a gyerekem. (Persze ésszerű határokon belül.) Ezzel is szembe kell kerülni, nem lehet széltől-víztől óvni őket, meg kell tanulnia magát megvédenie.

Ma, mikor kimentünk a játszótérre a kisfiammal, volt ott egy apuka a saját kis csemetéjével. Az én gyermekem másfél éves, a másik kisfiú 2-2és1/2 lehetett, de lehet, hogy volt már 3 is bár nem hiszem alig beszélt még, és nagyon érthetetlenül, viszont sokkal magabiztosabban mozgott, mint az enyém. Mindegy.

Először akkor találkoztunk vele közelebbről, amikor kisfiam hintázott, és a másik kisfiú is hintázni szeretett volna. Eddig még nem volt gond, mert két hinta volt.

Azután az én kisfiam ezt megunta, és mászókázni akart, lépcsőzni, csúszdázni. Erre a másik kisfiú is kiszállt a hintából, és rohant utánunk. Már látta, hogy a vonat formájú mászókához tipeg a csemetém, hát ő is megrohamozta, de úgy suhant el mellettünk, hogy porontyom a földre zuhant. Semmi baj, mondtam, felállt és mentünk tovább. Emez a kisgyerek, már ott volt a vonatban. Babám fel akart lépcsőzni a vonat egyik végén, de ez a kölök elállta az útját, nem engedte. Ekkor szegénykém visszafordult, és a vonat oldalán lévő kis ajtóba próbált felmászni, de a kisfiú azonnal ott termett és ismét nem engedte! Akkor szólt rá az apja először, hogy engedje őt is felmászni. Na, akkor hagyta, nagy nehezen.

Felsegítettem kisfiamat és kezét fogva, vezettem a csúszdához, a vonat másik végébe. Megállt a csúszda végében, mert tudja, hogy várnia kell, míg mindkét kezét megfogom és lecsúszhat. Alig tudtam elkapni a gyerekem másik kezét is, mert a kisfiú simán, lazán lökött rajta egyet.

Hadd ne mondjam, hogy szívem szerint mit mondtam volna az apjának, de ehelyett inkább csak jó messzire elkerültük őket!

Érdekelne, hogy vajon hogyan, mitől alakul ki egy ilyen pici kisgyerekben ez a gonoszság, és szándékos durvaság?

A szülő hibája, rossz nevelés eredménye, vagy esetleg genetikailag benne van a gyerekben az agresszió?

És mit lehet tenni akkor, ha az én gyerekemet bántják?