A Titok- a vonzás törvénye - Sikertörténetek (beszélgetés)
Ahoz, hogy hinni tudj benne elég ha átgondolod eddigi életedet. A vonzás törvénye olyan mint a gravitáció. Míg meg nem tanultad a suliban addig is hatott rád is :)
De mivel sikertörténetek címmel indítottam a fóumot elmesélek még egy példát. Akkor még nem voltam tudatában , mégis működött.
Írországban éltem, de nem éreztem jól magam. Napfényről , tengerről álmodoztam unalmas pillantaimban, el is határoztam hogy el szeretnék jutni Spanyolországba. Orriási késztetést éreztem, hogy visszajöjjek magyarországra. Még az első szusszon sem voltam túl mikor anyukám megkért, hogy vegyünk részt egy bécsi tüntetésen a Greenpeacesesekkel. Nem volt kedvem menni, de elmentem. Találkoztam ott egy fiúval akivel egy héttel késöbb már az utunkat terveztük (pont úgy ahogy elképzeltem: stoppal egy hátizsákkal sátorral) Másfél hónap mulva már Az Olasz tengerben lógott a lábam, aztán a francia riviérán, körbe Spanyolország, aztán Portugália. Minket ez az út miatt hozott össze a sorsbácsi, így Portugáliában megbeszéltük, hogy ha hazajövünk külön megyünk.
Sajnos a vonzás törvénye nem csak jó dolgokat teljesíti, ezért kell borzasztóan figyelni és irányítani a gondolataidat. Ma már szándékosan csak a jót vonzom az életembe :)
Sziasztok!
Én nemrég olvastam el a Titkot, és azóta több hasonló témájú könyvet is (mindegyik a vonzás törvényén alapszik). Nekem az anyagi helyzetemre fér rá leginkább a segítség, így arra kezdtem el koncentrálni, egyelőre csak vizualizációval illetve magával a gondolattal. 3 nap után be kellett mennem a bankba ügyet intézni, és hazafelé egy lottózó előtt sétáltam el, gondoltam veszek egy sorsjegyet, mert biztosan nyerni fogok. Nyertem is, 1.500 forintot! Ekkor arra gondoltam, hogy mivel már gazdag vagyok, nyugodtan elkölthetem akár azonnal is, így visszaváltottam további sorsjegyekre, és a következővel 10.000 forintot nyertem! :) Ezt még nem váltottam be, itthon tartom és nézegetem, és valahányszor ránézek, megerősödik bennem a gondolat, hogy igenis gazdag vagyok. És erre a pénzre még csak simán gondolattal, rutin nélkül tettem szert, a különböző gyakorlatokat mától fogom elkezdeni. És a következő a lottó ötös lesz :)
Sziasztok!Én is olvastam a Titkot,már 2X!
Az első vetélésem után kaptam a könyvet!Elhatároztam hogy lefogyok és jól fogok kinézni!Elkezdtem mondogatni magamban hogy jól nézek ki!(persze nem nagyképűen)Egy hét sem telt el,és minden ismerősöm kérdezte,hogy mit csináltam jól nézek ki!
A másik dolog,amikor még nem ismertem a könyvet,leírtam egy kis füzetben,hogy mit szeretnék elérni!Aztán eltelt kb 1 év,és megtaláltam a kis füzetemet,és már ismerve a titkot,elolvastam hogy miket írtam le,és azok mind bejöttek,ha még nem is szó szerint!
És megint szükségem van rá,mert elvesztettem második babámat,de nem adom fel!Használom,és hiszek a titokban,és én is ajánlanám mindenkinek!
Ez jó.DDDD
Biztos nagyon koncnetráltál))
Sziasztok.
Holnap indulunk nyaralni. Csodálatos egy hetet leszek a párommal Siófokon. Nagyon izgatott vagyok,mert régen nem nyaraltunk,s főleg nem kettesben. "Megrendeltem",hogy minden szép és jó legyen. Ha visszajöttem elmesélek mindent és hozok képeket. Kiváncsi vagyok ,hogy működik,a pozitív energia amit alkalmazok?:-)
Nálam már egyszer bejött. Meggyógyultam a rákból:-)Mindenkinek szép nyári napokat kívánok.
Nekem is volt ilyen.
Már jóideje egyedül voltam,túl jópár hozzám egyáltalán nem illő partneren mikor egyszer munka közben elkezdtem gondolkodni hogy még is milyen pasi illene hozzám.És elképzeltem hogy legyen magas,fekete hajú,szellemes,humoros,okosabb,tanultabb mint én,jóképű hogy mindig jólessen ránézni,hűséges és szeressen,jó legyen vele a szex stb ...és akkor elszomorodtam mert úgy voltam vele hogy az ilyenek meg akik nekem tetszenek,akik a zsánereim,azoknek én nem kellenék soha.És pár hónapra rá megismertem a jelenlegi párom és ma is együtt vagyunk már 3 éve.Először azt hittem hogy Isten viccel velem,mert szinte minden vágyamat felűlmúlta.Ráadásul életemben először sikerült elélveznem férfival sima szextől,amiről már rég lemondtam és elkönyveltem hogy nekem úgy kell meghalnom hogy nem tudodom meg soha hogy milyen az.
Ha valamit nagyon szeretnénk,Isten azzal büntet hogy megadja nekünk.
De a fenti történet előtt is voltmár tapasztalatom hasonlóban.Mikor szerelmes akartam lenni akkor szerelmes lettem,mikor gyereket szerettem volna terhes lettem.
Isten szeret engem mert nekem a vágyaim 90%-át megadta eddig.
Szia!
Az én életem tele van ilyen dolgokkal- mint ahogy másoké is, csak sokan nem tartják számon...
5 éve elhatároztam, hoy elég volt a komolytalan kapcsolatokból, jöhet az Igazi. És jött a férjem!!!
Szerettem volna egy bizonys munkakörben dolgozni- ma ez valóság.
Egy területen nem működött eddig: baba:(((
Igen, ilyenekre. Vagyis a "valóra vált álmokra"
Én rengeteg történetet találtam az életembe ami a vonzás törvényét igazolja.
Csak hogy egy rövidet írjak:
Nem akartam kutyát, mert rossz tapasztalataim voltak. 2 kicsi gyerekem van. Nem akartam, hogy fellökje őket, hogy akkor is ugráljon rám amikor nem akarom, hogy nem merjem kiengedni egyedül a gyereket az udvarra. A párom ragaszkodott a kutyához és végül beadtam a derekam. Megbeszéltük, hogy milyen kutyára lenne szükségünk: okos, gyerekbarát , szelíd, hűséges, jó házörző,nem löki fel a gyereket. Végül rábukkantam egy ingyen elhozható németjuhászra. Felhívtuk a menhelyet és az a kutya már nem volt ott, de ajánlott nekünk a tulaj egy másik németjuhászt akit épp akkor vittek be. Teljes egészében olyan amiet megálmodunk Teljesen :)
Ez persze csak egy példa a sok közül. Várom a ti beszámolóitokat is :)
Elköltöztem a volt férjemtől, mert nagyon ivott. Nem sok időre rá apukám meghalt. Egyedül maradtam. Egy jó akaróm rám küldte az exet, fenyegetett, úgy éreztem jobb ha engedek. Aztán valami ürüggyel sikerült haza parancsolnom. Brigádbulin megismerkedtem valakivel. Neki sokmindent elmondtak már rólam, ( anyukájával együtt melóztam ). összejöttünk. először arra appeláltam az se érdekel ha miattam mondják ki a válást, mert befiúztam. Aztán azóta is együtt vagyunk.
Ilyen sikertörténetre gondoltál??
Semmi smink, egy egyszerű ruha, természetes viselkedés. Nem az volt hogy van e lakásod, autód??