A férjemet az édesanyja folyamatosan érzelmileg zsarolja, mert engem jobban szeret, mint őt, és ezt anyuka nem tudja elviselni. Mit tegyek? (tudásbázis kérdés)

Szerintem mindkettőtöket ugyanúgy szeret,csak hát az anyjába nem lehet szerelmes.

Ezt szerintem nem így kéne felfogni.Lehet anyuci még nem törődött bele,hogy a fia felnőtt,időt kell neki hagyni,kicsit kevesebbet keresni.

Lehet hülyeséget írtam,de nálunk ez bevált.

Olyan dolgoktól félsz ami vagy már megtörtént vagy ami SZERINTED meg fog történni. De elmondom,hogy egyik sem létezik itt és most, a jelenben.Ami történt a múlt és ami SZERINTED lesz az meg a jövő.De a jövő még nincs itt a mostban.Ha ilyentől félsz,hogy azért nem szólsz neki mert bla bla bla.Elmondom,hogy attól még szembe fogsz kerülni pontosan ilyen helyzettel!Miért? Mert az élet olyan,hogy ami elől elfutsz azt tuti megkapod.Amíg szembe nem nézel vele,hogy fejlődj,tapasztalj.

De ehhez meg kell érteni az elméd müködését.És nem kell komolyan venned amit mond.

Ajaj, milyen okosságokat mondanak sokan: ne engedd az anyjához, ne vegye fel a telefont, meg kell beszélni vele, stb.

Csak tudnám miért érzitek magatokat ilyen okosnak.

A problémákat nem ellenségeskedéssel kell megoldani. És ha a fiát uszítod az anyja ellen, akkor nem is fogok csodálkozni ha egyszercsak otthagy. Miért kellene választani az anyja és felesége között. Két teljesen másfajta szeretetről van szó. Mindig azzal jönnek , akik nem tudnak érvelni, hogy féltékeny az anyós, de mire lenne féltékeny???? Miért gondolják azt az ifjú arák, hogy ha rávették a párjukat, hogy elvegye őket, akkor már nem is kell neki az anyja. Ez magasfokú önzés! És ilyenkor elkodnolkodok, hogy ki is a féltékeny????

Hmm,fura olvasni ahogy írjátok a tippeket..mert szerintem kevés olyan van itt,akinek hasonló anyós jutott valamikor is..minden helyzet más és ehhez szerintem sajnos csak úgy lehet hozzáállni, hogy megpróbál nem foglalkozni vele az ember! Te úgysem tudsz semmit sem tenni, amíg az anyós fel nem fogja végre, hogy felnőtt a pici fia és el kell végre engednie! Én rá nem tudok jönni, hogy a fiús anyukák nagy része miért ilyen..hisz ez nem normális dolog, hogy nem engedem el magamtól a gyerekem és nem hagyom, hogy boldog legyen, amikor igenis látom, hogy boldog a párjával.. Kicsinálnak ezek az érzelmi zsarolások.. :S

Te még szerencsésnek mondhatod magad, hogy a férjedet ahogy én látom már nem tudja irányítani az anyja..ezért adj hálát az égnek! És inkább csak a szerelmedre figyelj, a közös életetekre, mert az anyós témával csak elrontani lehet dolgokat..hisz bármit is mondasz az vmiért úgysem lehet jó.. :)

Mi lenne, ha a kezdetben egyértelmü és világos szabályokat hoznátok a pároddal a "láthatás"-ról? Mondjuk a párod látogatja a mamát minden hétfön és csütörtökön. A mama jöhet minden szerdán. És mondjuk kéthetente együtt megy a fiával bevásárolni. Vagy valami hasonló...

Ha következetesen tartjátok magatokat a megállapodáshoz, szerintem a mama is beletörödne. Pesze ehhez az kell, hogy a párod egyértelmüen a mama értésére adja, hogy mik a "szabályok". Ja, és én még bevezetném aranyszabálynak: Ha a mama egy rossz szót szól is rólad, a párod megfordul és hazamegy hozzád.

Szerintem idövel és következetességgel a mama is elfogadná az új helyzetet. Te pedig megpróbálhatnád levenni a lábáról a mamát. Mondjuk süthetnél neki sütit vagy küldhetnél apróságokat a férjeddel. ;)

Ha elváltak,akkor az anyós bizony magányos,és örülhet,ha állandóan jár hozzátok.Biztos unatkozik,egyedül érzi magát,tehát magányos...

Nem tudnál vele leülni beszélgetni?

Gonoszságra kedvesség!

Betoppansz hozzá,egy cserepes virággal,és elmondod,hogy szeretnéd ha javulna a kapcsolatotok.Ha meg nálatok van,akkor mondjátok,hogy sajnos programotok van,és el kell már indulnotok,ha még maradni szeretne.

Ne stresszelj ezen,mert akkor biztos,hogy nem sül el jól.

Gyorsan kell egy rakás unokát csinálni neki, azokon majd "kiélheti" magát.

Nektek meg meglesz az ingyen bébiszitter. :)

Ez nagyon okos volt!

És igen, szeretethiánya van, s talán párosul hozzá némi depresszió is.

Anno a kapcsolatomban 7 éven keresztül csak kaptam, csak bántott anyuka, rengeteget sírtam miatta. Amikor szétmentünk az exemmel, azt mondta anyós a fiának, hogy soha nem fog még egy ilyet találni, mint én és hiányzom neki. Soha nem uszítottam a páromat az anyukája ellen, pedig nem egy alkalom, mikor ő haragudott a saját anyjára és volt olyan is, hogy kis híján szétválasztott minket. Mára visszanézve tudom, hogy min kellett volna még változtatnom, hogy könnyítsek a helyzetünkön és továbbra is tartom magam ahhoz, hogy soha egy férfit sem fogok az édesanyja ellen uszítani, hiszen végső soron csak magam alatt vágnám a fát, ugyanis bele kell gondolnunk abba, hogy mi van akkor ha érzéketlenül viselkedünk a szeretteinkkel és tragédia történik...hogy bocsájtjuk meg magunknak, hogy amíg tehettük, nem tudtunk emberségesen viselkedni. Szerintem itt is inkább segítségre van szüksége az anyósnak, mert valamiért háborog a lelke.

Igen, csak amikor pl megkérem valamire, pl kísérje el párom x helyre, mert én nem érek rá, majd utána azért kapunk, máskor miért nem jöhet, akkor átgondolja az ember, hogy szóljon-e legközelebb.

Egyedül él, és sajnálom, igyekszem úgy rendezni a dolgokat, hogy párommal kettesben is tudjanak időt tölteni, de már nem akarom a férjem engedni, ha ez idő alatt engem szid, vagy ha következő alkalommal nem hívjuk el, akkor én vagyok az utolsó nem is tudom kicsoda, aki elveszi a fiát.

Ennyi magánélet nekünk is kell.

Van két tippem:

1. Nincs após

2. Egyedüli gyerek

Eltaláltam?

Igen, ő is szenved.

Akkor kezdődött, amikor összeköltöztünk, és párommal eljártunk moziba stb, és kértük, ne jöjjön minden nap, mert kettesben is szeretnénk lenni.

Tudni kell, hogy elváltak anno a szülei, és azóta egyedül él.

Mellesleg az ő házasságuk is az anyós miatt ment tönkre, a saját anyja miatt.

Talán mert szeretni kellene, mert szeretet hiánya van a kedves anyukának.Feltétel nélküli szeretetről beszélek.Mert az a szeretet aminél feltételt találsz az valójában nem is szeretet.

"Ki kardot ránt,kard által vész."Azaz agresszió agressziót szül, gyűlölet gyűlöletet......

Igyekszem.

Amikor az esküvő alatt kicsapta az anyós a balhét, én mondtam páromnak, álljon vele szóba, mert mégis csak az anyja. Pedig szörnyű látvány volt a párom a földön fekve sírni látni, majd másnap könyörögni neki, egyen valamit, miközben azt hajtogatta, látni sem akarja az anyját.

De akkor is én voltam mindennek az oka. Most megint nem keresik egymást.

Nem tudom, mit csináljak. Az nem megoldás, hogy nem keresik egymást, de jobb ötletem nincs :(

Ilyenkor én meghallgatnám a másik felet is! Ennyi infó alapján nem lehet megmondani, hogy kinek van igaza. Lehet, hogy az anyósod egy másik fórumon azon kesereg, hogy a menye érzelmileg zsarolja a fiát! Lehet, hogy szerinte Te kevered a kakit, és az is elképzelhető, hogy igaz is.

Minden éremnek két oldala van.

Már utálják, amiért így bánik velem és a fiával.

Én is elkezdtem szörnyű anyának tartani, mert egy nő, aki tiszta szívből szereti a fiát, nem épp azért akarja bántani, mert boldog, és irigyli a boldogságát.

A rokonsága szintén azért nem beszél vele, mert ők is látják, mi folyik, és lenézik őt a viselkedéséért.

Párom pedig két tűz közé szorult. Nem akarja az anyukáját bántani, de mégis valahogy tudatni akarja vele, nem jó amit tesz.

Kipróbáltuk, hogy nem kerestük, annak én lettem az oka, csak még jobban megutált.

Jól hangzik?

Szerintem ez igen szarul hangzik! Gonosz vagy!