A férjem gyereket akar, én meg nem... (beszélgetés)

Uhh, akkor 10 évig el kell még viselnem ezt a lelkiismeret furdalást?

Már most sem megy túlságosan.

Na az volt a másik, "Sose menjél férjhez"...pfff.

Én értem hogy rossz tapasztalat meg minden, de sosem mondanék ilyet a gyerekemnek.

Ezen az alapon nekem férjhez mennem nem szabadott volna,mert mindig azt hallgattam,hogy:"sose menj férjhez!"

Hidd el,hogy sokat változtatna rajtad már a terhesség is,de ehhez magadat is meg kell erősítened!

Voltál már olyan helyzetben,hogy valamit szerettél volna,de nem merted?Olyankor kell felállni és eldönteni,hogy igenis meg tudom csinálni!!!

Így teljesen egyértelmű, hogy nem annyira párterápiára, hanem egyéni terápiára lenne szükséged.

Ha nem mondasz el alap infókat, akkor mi csak találgathatunk.

Egyébként gyermekkorom óta szinte naponta hallgattam hogy "Sose szüljél gyereket"... apám alkoholista volt, mindegy, más téma.

De úgy gondolom ennek nincs köze a mostani problémához, a férjem szerint igen...

Pedig nem, mert nincs köze a fóbiámhoz.

Ja, és azért elmesélte hogy neki milyen "jól" sikerült a szülése :)

Akkor már tudod, hogy ha majd lesz gyereked, amit őszintén hiszem, hogy így lesz, hogy őszintének kell lenni vele.

Valahogy sejtettem, hogy anyukád lehet a fóbiád forrása.

Mit nem adnék egy szedálásért a fogdokinál...

Ezt félretéve,ahogy Anya is írta,a gyerek miatt sokmindnen változik benned.Ha teherbe esnél egy vérvétel nem biztos hogy ilyen rohamba torkollna,hanem odatartanád a praclid és várnád az eredményt a babáról.

Emlékszem mikor anyum ölében ültem a váróban, sírtam és csak azt hajtogattam hogy "Ugye nem kapok szuriiit?" Jajj... :(

Aztán ha mégis, gátlástalanul üvöltöttem mint a sakál, pedig egyébként jól nevelt gyermek voltam.

A fogorvosnál leszedáltak gázzal, de még így is a mai napig emlegetik az esetem, na meg mi is...

Tudom,nem ugyanaz:

Én a pókoktól undorodom. Annó,ha megláttam egyet (mindegy,milyen pici),azonnal zokogni kezdtem,remegtem. Tudom az okát: gyerekként a fenekemen mászott egy a telken,és szétvakartam. Gusztustalan látvány volt.

Aztán gyerekeim lettek,és kertesházba költöztünk. Nem kaphatok sírógörcsöt egy póktól! Nem nevelhetem bele a gyerekekbe,hogy milyen undorító lények...

Ma már csak csendben egy papuccsal elintézem,ha a házban van,és egy zsepivel kidobom,a kertben meg kikerülöm.

Van,hogy az embernek nem csak magára kell gondolnia,és önuralomra van szüksége.

Ha pedig a párod ennyire segítőkész,és ennyire megértő,pláne nem értem,te miért nem akarsz gyereket??? Nem hiszem,hogy magadra hagyna egy vérvételnél (mert a terhesgondozáshoz ez is hozzá tartozik),vagy egy vizsgálatnál,főleg nem a szülésnél. Ráadásul,ha megfogan a baba,van 9 hónapod,hogy lelkileg felkészülj.

Valahogy olyan érzésem van,nem ez a legnyomósabb ellenérved...

És azt hogy kell?

A kórházba kell mennem? Vagy kell beutaló?

Vagy keresek egyet Google-ból?

És ha nem szimpatikus? Vagy én neki?

Kissé kellemetlen hogy ő rohadtul nem kíváncsi a problémámra, csak ez a munkája :D

Az a baj hogy nem vagyok könnyű eset.

"Igen, olvastam hogy császár után sem túl jó a helyzet, de nem tudom hogy mondjam, nekem ez sokkal emberibb, elfogadható megoldás.

Könnyebben fel tudnék dolgozni egy vágást a hasamon."

A császárról csak annyit, hogy most, hogy leírtad a problémát, értem, hogy miért tartod jónak (nem kell szenvedned hosszú órákig, gyorsan megvan). De ez a vágás a hasadon... megint fura nekem. Attól félsz, hogy normál szülésnél kitágulnál?

Ez arra utal, hogy nem bírod a vért, vérvétel, kórházt, dokikat.

De miért nem ezzel kezdted? Elég sok okoskodást megspóroltál volna. :)

Tudod ez olyasmi, mint hogy én hiába mondom anyumnak, hogy a béka nem bánt, aranyos, nyugodtan megfoghatja (persze vigyázva), ő akkor is undorodik és sikítozni kezd ha ráugrik egy a lábára :D

Nem tudom még mi lesz, de bízom abban hogy megoldjuk ezt is. Tudom hogy ez így leírva semmitmondó, de nagyon-nagyon szeretem a férjem, és ő is engem.

És tapasztalatból tudom, hogy ha terhes lennék, a lehetetlent is megoldaná, csak hogy nekem jó legyen :)

Szóval, bízhatok benne, és ez jó :)

"A szüléstől sokan félnek, az anyaszereptől is, nem tudom miért nem lehetne ezt felvállalni. Én azt sem ítélem el, aki soha nem akar gyereket, ha felvállalja, ha nem."

Szerintem félreértettél. Természetes, hogy valaki fél a szüléstől, az anyaszereptől, én sem ítélem el, ha valaki nem akar anya lenni (miért ítélném el?). De ha a topiknyitó úgy gondolja, hogy soha nem akar gyereket és akár a férjét is elengedné, mert a férj szeretne, akkor ... miről beszélünk? Én először olyat írtam neki, hogy fog ő még gyereket akarni... Erre nem is válaszolt.