A férfiak hogy élik meg a terhességmegszakítást? (beszélgetős fórum)

Sziasztok!

Szerintem megérinti, sőt megviseli Őket is....

Mi együtt eldöntöttük, hogy sokadik gyermekünket nem tartjuk meg.....a Párom "fújta le" végül az abortuszt, Ő kért, hogy ne tegyem...

Volt spontán vetélésem is, végig velem volt, fogta a kezem az ultrahangon, ült a műtő előtt az ágyam mellett....és még szorosabban ölelt hetekig...

Így végigolvasva a hozzászólásaidat, én úgy gondolom, hogy a párodat igen is megérintette ez a dolog, csak igen, ők, férfiak nem olyanok mint mi. Hiszen ősidők óta ez van, a férfi az erős, a fenntartó...stb.

Ő ezzel, hogy nem beszél a szomorúságáról, amit érez, pont támogatni, segíteni szeretne téged, mert biztos vagyok benne hogy így könnyebben túlléphettek (már amennyire lehet) ezen a dolgon. Szerintem sokkal jobb így, hogy megpróbál jókedvre deríteni, elfoglaltságot keresni számotokra, mint hogy egymás vállán sírjatok, hiszen az semmit nem old meg, visszafordítani már nem lehet!

Nekem ugyan még nem adódott ilyen helyzet, de mivel imádom a gyerekeket biztos hogy engem is nagyon megviselne, és úgy érzem, hogy jobb az, ha van egy társ az ember mellett, aki támogatja, érezteti, hogy mellettem van, erőt ad a nehéz időkben.

Akkor bocs. Csak előttem mindig olyan hihetetlen az, hogy ha valaki védekezik hogyan lesz terhes???

Mondjuk én óvszer hívő vagyok, az a tuti, azon nem megy át az anyag. Meg én a hormontablettákat nem bírom.

És ugye a mi esetünk az volt, amit írtam is, hogy csak egyszer nem használtunk óvszert és nesze neked...

Szerintem megérinti őket, nagyon is; csak ugye macsóékba azt nevelték, hogy nem sírunk, meg nem nyávogunk, befele őrlődünk. Meg persze, ha nem egy komolytalan kapcsolatról van szó.

A mi babánk elhalt, párom egyszer sem sírt, nem is emlegette, de mindig végighallgatott, nyugtatgatott mikor rám jött a nyavalygás. Ők ilyenek, gyászolnak csak nem látványosan.

bemásolok neked valamit a gyászról...

A gyász okozta seb ápolásra szorul. A gyógyuláshoz szükséges, hogy nyíltan és becsületesen

szembenézzenek az érzéseikkel, hogy kifejezzék azokat. Tűrjék és elfogadják őket addig,

ameddig csak szükséges. Ehhez el kell ismerni a fájdalmat; szembenézni a szokatlannal, az

újjal.

gondolatok

„A szabadjára engedett gyász feloldódik.”

„Az egészséges gyász megköveteli, hogy vigyázzunk magunkra, mert a halottunk azt akarná,

hogy úgy szeressük magunkat, ahogy ő szeretett bennünket.”

nekem az ellenkezője a véleményem. szerintem igenis át kell beszélni a dolgokat, ahol mindent átbeszéltek, ahol te mesélsz az élményeidről és ő is arról, hogy hogyan élte meg a dolgokat. egyszer fel kell tépni a sebet, hogy az kiürüljön és utána már csak gyógyulni tudjon. hogy mi üríti azt ki? a másik megértése.

ha nem beszéltek róla, egyedül emésztgetitek a történteket, ahelyett, hogy segítenétek egymásnak!!! és ahelyett, hogy együtt tudnátok gyászolni, ketten két külön sarokba vonulva próbáljátok túltenni magatokat a gyász időszakán?

ha tényleg jól működő a kapcsolat, ki fogja bírni és még közelebb hoz titeket.

szerintem beszélni kell róla (a kell szó nem a legjobb, inkább hivatottak vagytok rá), hogy legalább egy gyásznapot a kis angyalkának szenteljetek és utána szépen lassan együtt el tudjátok engedni

Szia! Nagyon vigyázni kell a véletlen terhességgel. Ha az abortusz mellett dönt az ember, viszont a lelke mélyén szerette volna a babát, csak hát a szív felett ott az ész, akkor depresszióig fajulhat a dolog.

Én ill. mi is jártunk így. Egyetlen egyszer hangsúlyozom EGYETLEN EGYSZER nem védekeztünk a férjemmel és hopp összejött. Én is abortuszra mentem anyagi okok miatt. Ekkor már volt egy fiam. Nagyon fájt a dolog, nehezen emésztettem meg. De én kibeszéltem magamból, nem temettem el.

Aztán később, mikor lehetőségünk volt rá, és akartuk, akkor persze lett még egy gyerekünk, így most két kisfiam van. (bár a második nagyon nehezen jött össze, azt hittem nem tudok többé teherbe esni, több mint egy évig próbálkoztunk. NA akkor is pocsékul éreztem magam)

Ennek az abortusznak már több mint 4 éve, és még mindig gondolok rá. És nagyon rossz érzés.

Annyit tanácsolhatok, attól nem lesz jobb, hogy nem gondolsz rá. Megtörtént, mert nem előtte gondolkodtatok, ez van. Ezen már nem változtathatsz. De ettől még gondolhatsz rá, valaki így gyógyítja saját magát.

Így van... Felelősségteljes döntést hoztunk,együtt,és épp azon dolgozunk hogy meglegyen minden feltétele a gólyázásnak! Azt hiszem már ez is nagy segítség volt hogy írtam róla..

Köszönöm mindenkinek a hozzászólást:)

szerintem fogadd el, hogy mindenki másképp dolgozza fel...ha neked szükséged van rá, beszélj róla(hiszen meghallgat) De lehet neki nincs szüksége rá, hogy beszéljen róla, szerintem ne kínozd ezzel...

Többet tudomást venni róla nem fogsz tudni, mert sohasem fogod elfelejteni...de sajnos az élet megy tovább, tovább kell lépni nekünk is.