8 hónapos babám utálja a húst... (beszélgetés)
Szerintem még megérjük, hogy a gyerekeknél is engedni fogják a vegán elválasztást, csak ehhez több asszisztálás kell a gyerekorvosok részéről, pl hogy a babáknak jól összeállított étrendjük legyen és megkapják a megfelelő kiegészítőket abból, amit ők még nem tudnak előállítani de raktározni sem.
Pl a b12 vitamin nagyon fontos az idegrendszer fejlődéséhez és egy felnőtt embernek 3-5 évre való tartalékai vannak de ha egy anyuka már 3-5 éve vegán és nem szed b12-őt, akkor a tejében sem lesz, a baba pedig nem tud semmilyen b12-höz jutni, illetve raktározni sem. Ez annyira apróság, és még van pár ilyen, amit a dokik elmondhatnak az anyukàknak, hogy miket tartsanak be.
A gyakorlatban meg az van, hogy rendszerint ilyen ökomamik azzal a mottóval vegánoztatják a csöppségeket, hogy a természet mindent megad nekünk, a makrókról lövésük sincs, a védőnőnek meg nem merik elmomdani, mert attól félnek, hogy segítség helyett csak letorkollja őket. Így egyedül maradnak, de a konokság győz, a gyerek meg szarul lesz.
Nem az étrend hibája ez, hanem a szülő mulasztása. De ezeket ki lehet küszöbölni, ha több információ áll rendelkezésre.
Ne hari, de napjainkban, amikor a marhahús már natúran is benne van a top 10 rákkeltő dolgok között, nehogymár a dohányzás és a növényi étrend között vonjunk párhuzamot!
Inkább fordítva, olyan a hús mint a cigi, nem mindenki hal bele. De azokban az országokban, ahol nem eszik, az emberek a silány egészségügy és gyógyszerhiány ellenére nem ismerik a vastagbélrákot, mert nem betegszenek meg ebben.
Köztudott, hogy még a lakto ovo vegetáriánusok is átlag 7 évvel tovább élnek a húsevőknél.
Gréta tanácsai alapján csináltam,szóval nem hiszem.Lehet egyébként bírtam volna,drasztikusan lecsökkentett zöldség meg gyümölcsbevitellel,mert szerintem nekem ez okozott gondot,túl sok volt.
Nem erőltettem,nem nekem való.Hiába eszek húst,meg tudnék lenni nélküle,de sajt,meg túró meg tejföl,meg tojás nélkül nem :)
Ez is olyan szerintem,hogy majd a múló évek igazolják.Ki meddig él,és hogyan fog meghalni!
Kizártnak tartom,hogy mindössze 9 húsmentes hónap miatt született volna annyi fogyatékos gyerek.Főleg Afrikában...főleg egy törzsben,ahol azért a higiénés viszonyok,meg úgy átlagban minden is elég hiányos mondjuk hozzánk képest...
Volt egy afrikai törzs, ahol a terhes nőknek tilos volt húst enni, és ennél a törzsnél nagyon nagy volt az értelmi fogyatékosok száma. Mikor aztán elkezdtek nekik csirkehúst adni, visszaállt ez az arány normálisra. Ez bennem pl. nagyon megmaradt. Vagy hogy bizonyított, hogy azok a gyerekek, akik nem kaptak húst, alacsonyabb felnőttek lettek. Nekem ez elég bizonyíték, hogy a húsevés fontos. Az biztos, hogy ha "csak" húst nem kap egy gyerek, az nem akkora baj, mint ha semmi állati fehérjéhez sem jut, és nem mindegy, hogy egy felnőttről vagy egy fejlődő szervezetről van szó. A rákbetegeket szerintem ne keverjük ide, ők olyan kezeléseket és szereket kapnak, ami a szervezetnek borzasztó megterhelés, rájuk más szabályok vonatkoznak, mint egy egészséges emberre, máshogy kell étkezniük is. Egy egészséges embernek a kemoterápiát sem javasolják, nem?
Sajnos sokaknak fontosabb a saját hóbortjuk, mint a gyerekük egészsége, gondolunk pl. az oltásellenesekre vagy akik végig dohányozzák a terhességet vagy isznak. Szóval sokfélék vagyunk és sajnos sokan veszélyeztetik a gyerekük egészségét.
A vegánság tudatos, jól összeállított értenddel nagyon jól követhető. Te valamit elronthattál abban a 2 napban, ha szédelegtél.
Ettől függetlenül éán ios azt gondolom, kevés állati eredetű fehérjére szüksége van a gyerekeknek. De kevésre. Semmiképp sem minden nap. Pláne babánál!
Én meg nem ismerek olyat akinek attól lett baja,hogy nem fogyasztott húst ;) igazából érdekes téma ez,mert én bár eszem húst,de nem vagyok róla meggyőződve,hogy az annyira szükséges,vagy egészséges.Szerintem rá kell bízni sok esetben a szervezetre,kívánja-e,vagy nem.Nekem volt olyan időszakom mikor évekig nem ettem (sose voltam beteg akkor 5 évig nem kellett gyógyszer) most eszek húst,évi 1-2 alkalommal lebetegszem.Lehet van összefüggés,lehet csak öregszem.Az azért elgondolkodtató,hogy sok orvos tanácsolja a rák betegeknek,hogy legyenek a kezelés ideje alatt vegetáriánusok,vagy akár vegánok. Mellesleg szerintem inkább a vegánság az ami veszélyesebb,szimplán ha valaki nem eszik húst,attól az égvilágon semmi baja nem lesz.Nem kell csíra,meg szója,meg speciális ételek,ha valaki nem eszik húst,de gabonát,tejtermékeket,tojást,zöldséget,gyümit az pont elég.
A vegánságot kipróbáltam egy tisztítókúra keretében,két napig bírtam.Ment a hasam,szédültem,erőtlen voltam...az már keményebb dió.
Egyébként szerintem senki nem szórakozna a gyerek egészségével...
Ez a baba tud valamit...:)
Én most akarok leszokni a húsról.
Lehet kapni olyan ételízesítőt, ami nem tartalmaz sót. Én is azzal ízesítettem a kajákat, amikor az enyém kicsi volt.
Az első fűszerek között van, amit adni lehet, 7-8 hónapos kortól mehet.
Minden fűszernél, ugyanúgy, mint más élelmiszereknél, itt is a fokozott bevezetés a lényeg, figyelni kell az allergiás reakciókat.
A táblázat szerint amit én a védőnőnktől kaptam, adtam a fiamnak babot is, lencsét is, fahéjat is, és köszöni jól van.
Majd eldönti a kérdező maga, vagy megkérdezi a védőnőjét, gyerekorvosát. Én a saját tapasztalatomat írtam le.
Csirkemell+alma+fahéj tuti kombináció! Próbáld ki, hátha!
Amúgy meg nyugi, időről időre próbáld meg, majd megszereti. Vagy nem. Élnek vegák is a földön :)
Tápláld változatosan. Fehérjét bab, lencse, tejtermékek tartalmaznak. Gondolom kap tejpépet is már. A tápszer vagy az anyatej önmagában is tartalmazza a legszükségesebbeket, egy 8 hónaposnak meg még csak egy étkezése a húsétel.
Még utánanéztem, amióta eggyel több aminósavat tartanak számon, az az újonnan felfedezett is az esszenciálisok közé került, így már 9 (és nem 8)
Ezenkívül a gyerekeknél még van 3, amit ők nem tudnak előállítani, ez a 3 nem esszenciális de nekik igen:
- arginin (pl. uborka, tök, sárgadinnye, cukkini tartalmazzák)
- cisztein ( lencse, dió, élesztő, zabkorpa)
- tirozin ( pl. csicseriborsó, spenót, mogyoró)
Most csak a növényi forrásokból írtam párat mert magától értetődő, hogy az állati forrásokban az összes aminósav megtalálható, de a fórum témája az, hogy mi van, ha azokat nem szereti, milyen alternatíva létezik.
Én ezzel csak azért nem értek egyet,mert bár eszek húst,de rengeteg olyan embert,gyereket ismerek akik nem esznek vagy soha nem is ettek,és élnek és virulnak.
Szerintem ez pont olyan mint az anyatej.Ha van jó,ha nem akkor felnő máson gond nélkül :)
További ajánlott fórumok:
- Milyen ütemezéssel, mikor utalják a járások az ápolási díjat?
- Ha jár vissza adóvisszatérítés, hány nap után utalja vissza azt a NAV?
- Munkanélküli járadékot mikor utalják? (ezt valahol meg lehet nézni?)
- Mikor utalják a rendszeres szociális segélyt? (Aktív korúak ellátása)
- "Aki mást gyűlöl, az mindenekelőtt magát utálja. Másokban utálja, amit magában megismerni fél".
- 3 hónapos baba utálja az autózást és a babakocsit