Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » 2015 őszén születendő babák fórum

2015 őszén születendő babák (beszélgetős fórum)


❮❮ ... 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 ... ❯❯
2015. ápr. 18. 18:54

Sziasztok!


Tegnap voltam a 18. heti genetikai ultrahangon. Mindent rendben találtak, bár eléggé elhúzódott az idő, mert 9 óra 40-re volt időpontunk és 14 óra körül szabadultunk meg a dokitól, 3x is vissza kellett mennem mert mindig leküldtek sétálni, meg enni, inni, aztán már lépcsőznöm is kellett és még mikor utoljára visszamentünk akkor is jól meg rázogatta a doki a hasam, csak így fordult előre, szinte mindig hátat fordított :) 15 centis és 25 deka. Kérdeztük a nemét és azt mondták, hogy a köldökzsinórtól nem látják ezért csak tippelni tudnak, hogy lány. Aztán egyszer úgy fordult amikor azt mondták, hogy teljesen látszik a fütyköse és tuti, hogy fiú. Párom nagyon örült, mert ő fiút szeretne, én inkább kislányt, de végül is a lényeg, hogy egészséges legyen. Egyébként a lánynév megvan a fiút nem tudjuk még. Aztán ma visszavittem az eredményeket az én magándokimnak és itt is rákérdeztünk a nemére ő meg azt mondta, hogy eléggé össze vannak szorítva a combjai, de ő nagy fütyköst nem lát úgyhogy csak tippelni tud, hogy lány, de térjünk vissza 4 hét múlva, úgyhogy most igazodjunk ki, hogy fiú vagy lány :) De gondolom akkor inkább fiú, ha tegnap látták neki. Pár napja éreztem bal oldalt 3 lüktetés félét, de azóta se érzek semmi mozgást. Én a SOTE II-n fogok szülni ha minden igaz. Ma kérdeztem a dokit, hogy elvállalja-e a szülést és hogy mennyiért. Azt mondta, hogy konkrét összeget nem mondd, de itt Pesten az a szokás, hogy a rendelési díjának a tízszeresét adják ami 130 ezer + gondolkozzunk el, hogy szeretnénk-e szülésznőt, mert tud ajánlani, akivel együtt dolgozik és a szülésznőnek meg a 130 ezer felét szokták adni. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én eléggé lesokkolódtam amikor ezt így elmondta.

2015. ápr. 17. 11:39

Sziasztok!

Én nemsokara kezdem a 19. Hetemet,és mar 16 hetes korom óta érzem a mocorgast.nalam a legény mellső falon van és eléggé vékony is vagyok,lehet,hogy ezért éreztem meg elég hamar.nekem ő a 2. Babuci de az elsőt is éreztem 17 hetesen.

831. szimba (válaszként erre: 827. - Mogyi78)
2015. ápr. 15. 17:44

Mi is úgy gondoltuk, hogy 2-3 hónapig mindenképpen egy szobában alszik velünk. Utána meglátjuk, hogy alakul.

Mi sem vettünk még semmit, és nem is tervezem a közeljövőben. :-)

830. skylien
2015. ápr. 15. 17:08
Sziasztok! Én most töltöttem be a 18. hetet és szeptember közepén fogok szülni. Valami olyasmit mondtak ma nekem az ultrahangon, hogy talán valami kis gond lehet a kislánykám vesemedencéjével. Ez mit jelent, tudja valaki? A doki szerint semmi komoly, de a 23. éten ismételtetni kell az UH-t. Mit gondoltk mi ez? Aggódjak?
829. Mogyi78
2015. ápr. 15. 14:46
Jár valaki közületek kismama tornára vagy jógára? Én ürömi vagyok, és sajna eddig semmit nem találtam a közelben, pedig szeretnék járni. Majd lehet megkérdezem a védőnőt!
2015. ápr. 15. 13:03
nálunk egyenlőre ha még itt fogunk lakni akkor velünk alszik mivel nincs különszoba ha addig sikerül eladni egy lakást és egy telket és venni belőle akkor külön fog aludni szerintem neki is az az egészséges
827. Mogyi78
2015. ápr. 15. 12:53

Sziasztok!

Nálunk ma reggel járt a védőnő. Hozott listát a babakelengyéről, és elmagyarázta melyik micsoda, melyiket érdemes megvenni, melyiket nem stb.

Kérdezte vettünk -e már valamit :) Hát nem, és még nyárig nem is akarok, már csak babonából se. Szerintem ráérünk még azzal. Ti már vettetek bármit is a gyerkőcnek?

Ja és csak hogy mindenki tudja :), a legújabb trendek szerint az első pár hónapban az a jó ha a baba velünk egy szobában alszik, egészen konkrétan az anya mellé tolt kiságyban.

Kicsit ez is olyan azt hiszem , mint a " hol a zsírral főzés egészséges, hol az olajjal főzés". Nektek erről mi a véleményetek?!

2015. ápr. 15. 10:39

Sziasztok csajok!


Tegnap megjártuk a down vizsgálatot. Minden a legnagyobb rendben. Minden redeményünk tökéletes :)

Láttunk mindenét, sajna a lába között még semmit nem láttak. De kaptunk képet is nagyon cukker :)

Nagy a boldogság :) Már 10 cm-es a kis törpi :)

825. angels85 (válaszként erre: 824. - Szimba)
2015. ápr. 15. 09:40
Én se érzem csak az Uh-n láttuk a picurt hogy milyen kis mozgákony volt. Bízom benne hogy mots minden jó lesz. Nekem ő a harmadik baba és őt nagyon nagyon szeretnénk!
824. szimba (válaszként erre: 819. - Angels85)
2015. ápr. 15. 05:19

A mozgolódás kezdetét nehéz meghatározni. Én több mint egy hónappal "előrébb járok" nálad, de még semmit nem érzek. :-( Első baba, hátsó fali lepénnyel, az is elképzelhető, hogy csak a 18-20. hét táján lehet majd érezni.

De baj nem lesz, amiatt tényleg ne aggódj!

823. Szandra_86 (válaszként erre: 819. - Angels85)
2015. ápr. 14. 21:05

Nagyon örülök,hogy minden rendben van veletek!

Tudom milyen érzés ez,én is még minden vizsgálat előtt rettegek,hogy nem fognak-e rosszat mondani. De muszáj a pozitívra koncentrálnunk,a nehezén már túl vagyunk :) Az meg tényleg nagyon durva,ha valaki ilyennel ijesztgeti az embert,meg se kell hallani az ilyen szöveget!

Az bíztasson,hogy te mindent megteszel a babádért,hogy a lehető legjobb legyen neki,a többit úgyis a sors alakítja.

2015. ápr. 14. 18:55
tettem fel képet 19+3 hetesen
821. skatebabe (válaszként erre: 819. - Angels85)
2015. ápr. 14. 12:17
Ez milyen bunkóság, hogy ilyenekkel ijesztgetik a kismamákat... hát ott vágnám nyakon az biztos, ha valaki ilyet mondana, hogy ne örülj,mert még simán elvetélhetsz a 19. héten is... hát a po..fám leszakad tényleg... Persze, holnap elüthet az autó is, aztán meg is halhatok...de attól még nem valószínű, hogy be fog következni... pff. ez most felmérgelt :D
820. skatebabe (válaszként erre: 818. - Biocpx1)
2015. ápr. 14. 12:13
Van decemberi babás csoport már.
819. angels85 (válaszként erre: 817. - Szandra_86)
2015. ápr. 14. 12:09

Tegnap végre láttuk újra babócánkat aki izget mozgott egész végig. A szívecskéje is vert rendesen, mikor meghallottam még a könnyem is el eredt. Pénteken megyek Nyakiredő vizsgálatra, bár sajnos egyedül aminek nem örülök a tavalyi élmény után, de bizom benne ott is minden rendben lesz.

Nem tudjuk tavaly mi okozta sajnos, nem derült ki.Ezért is rettegtem, soka ilyeszgetnek oh nálam a 19. héten történt ez még ne örülj... ilyenkor teljesen beparázok.. Már várom hogy meg mozduljon hogy végre érezzem mit csinál oda bent. még 3 hét addig :)

818. biocpx1
2015. ápr. 13. 09:07
Szivesen nyitnék, de ahhoz legalább 1 ember kell, aki szintén csatlakozna, anélkül nem lehet csoportot nyitni, és jelenleg 1 embert sem ismerek, aki szintén decemberre várja a babáját :)
817. Szandra_86 (válaszként erre: 816. - Angels85)
2015. ápr. 13. 07:48

Én is nagyon gratulálok neked és sajnálom,hogy előtte neked is át kellett élned ilyen szörnyű eseményt! De most már mindkettőnknek előre kell nézni és bízni!

Én sajnos a mai napig minden vizsgálat előtt rettentően félek és izgulok,de most a genetikai UH kicsit megnyugtatott,egy fokkal könnyebb.

Azt megkérdezhetem,hogy mi volt nálatok a baj? Lehet tudni?

Majd feltétlenül írd meg milyen volt a vizsgálat!

Szerintem csodálatos élmény! Mi láttuk a kis arcát is!

816. angels85 (válaszként erre: 813. - Szandra_86)
2015. ápr. 12. 19:13
Szia Szandra! Gratulálok a babához. Én tavaly vesztettem el az első babánkat 10. heti szívmegállás miatt. Holnap megyek pont dokihoz a 2.uh-ra 12-13 heti vizsgálatra. Bízom benne minden rendben lesz most nálunk. Mi október 24.-re vagyunk ki írva.
815. szimba (válaszként erre: 814. - Biocpx1)
2015. ápr. 12. 17:10
Ha nincs még, nyiss te egyet! :-) Szerintem is jobb a zárt/titkos, én benne vagyok itt klubban, fb-on is csoportban, de mindkettő szeptemberi babás.
814. biocpx1
2015. ápr. 12. 15:57
Sziasztok! Decemberre várjuk a babát, csatlakozni szeretnék :) Nincs esetleg 1 zárt topik, vagy 1 zárt csoport a facen? :)
2015. ápr. 12. 14:32

Sziasztok,üdvözlök mindenkit!


Röviden magamról: kb.3 évvel ezelőtt állapították meg,hogy PCOS és inzulinrezisztenciám van.

Az utóbbi másfél évben sikerült kétszer is teherbeesnem,első alkalommal spontán,másodszorra inszeminációval,de sajnos mindkét babát elvesztettem. Utólag valószínűsíthető,hogy az információk hiányában nem kaptam a legmegfelelőbb kezelést a problémámra,ennek lett köszönhető.

Most ismét várandós lettem,de szerencsére minden rendben van,lassan a 13.hétbe lépünk. Október közepére vagyok kiírva.

Remélem tapasztalatcserék által sok mindent meg tudunk majd beszélni egymással :-D

812. f799cac10e (válaszként erre: 811. - JapportEnci)
2015. ápr. 11. 16:23
eddig csak anyum tudja a párom és az ő anyukája és testvére más nem még
811. JapportEnci (válaszként erre: 810. - F799cac10e)
2015. ápr. 11. 12:15

na de nagyon szuper hogy minden rendben van :)


Akkor nagy a boldogság? ÉÉÉÉS hogy kislány? Mi a reakció?

2015. ápr. 10. 15:08

Most értem haza a genetikai ultrahangról volt egy kis csúszás meg sétálnom kellett mert nem úgy feküdt hogy mérhető legyen.


Élő magzat fej végű fekvésben. Grannum: 1 tipusú. A magzatvíz mennyisége átlagos.

BPD: 42 mm

HC : 154 mm

AC: 136 mm

FL: 27 mm

Humerus : 25 mm

Jó életjelenségek, normális mozgás, ritmusos szívműködésű. FHR: 141/min


18+ 6 méreteknek megfelel .


Ép agy és arckoponya ábrázolódik. A koponya alakja, csontosodása normális. Normál tágasságú liquorterek. (agykamra)

Arc: ajakhasadék nem észlelhető. Orbita orrcsont megjelenése szabályos. Nyaki régió eltérés nélkül, a nyaki redő vastagsága kisebb mint 5 mm.

Gerinc: Párhuzamos vonalú. A csigolyaívek zártak.

Mellkas: részarányos, alakja szabályos, a tüdők normál echogenitásúak. A rekesz folytonos.

Szív: Normál tengelyállású. Alakja, nagysága, elhelyezkedése és a cardio-thoracicus index normáis. (szívelégtelenség kizárva). Szabályos négy üreg ábrázolódik. A kiáramlási pályák szabályos lefutásúak és egyelőek, egymást keresztezik. Kompenzált magzati keringés.

Hasfal: Ép hasfal és köldökzsinór eredés. A köldökzsinór három eret tartalmaz.

Hasüreg: gyomortelődés kimutatható, a máj és a belek echogenítása szabályos.

Vesék: helyzete, alakja, szerkezete és mérete mindkét oldalon phyziológiás, normális tágasságú üregrendszerrel. Jó hólyagtelítődés.

Végtagok hosszú csöves csontjai hiánytalanul ábrázolódnak. Kezek és lábfejek megjelenése normális, durva rendellenesség jelenleg nem látható. Körülírt kóros folyadékgyülem a testüregekben nem észlelhető. Subcutan oedema nem látszik.


Az uterus fala normális, környezetében kóros körülírt képlet nem ábrázolódik. Mindkét oldalon normál nagyságú és szerkezetű ováriumok. Douglas-üregben folyadék nincs.

Durva fejlődési rendellenesség nem látható.


most 85% ban mondta kislánynak

809. JapportEnci (válaszként erre: 807. - Mogyi78)
2015. ápr. 10. 13:41

Pont így vagyunk mi is, hogy a lányt már szinte két névre szűkítettük a fiú meg háááááát szinte egy nevünk sincs.

Mondjuk a párom nagyon kislányt szeretne, úgy hogy azt mondta addig nem is gondolkodik fiú neven mert ő érzi, hogy kislány :) Háát lehet koppani fog a kis buksija :D

Barnabás nagyon szép, nekem is tetszik... de van az ismerősök között kettő is, így az kiesik :)

808. JapportEnci (válaszként erre: 806. - F799cac10e)
2015. ápr. 10. 13:40
Majd írd ám meg, hogy mi volt mit láttatok :)
807. Mogyi78 (válaszként erre: 804. - JapportEnci)
2015. ápr. 10. 12:52

Igen , bár már a 13. héten vagyok. Meg is lepődtem, hogy már lehet látni a nemét!

Pontosan! A lánynévvel jobban álltunk, így most jöhet a fejtörés :)) Én most a Barnabásnál tartok, de még egyeztetés alatt van a dolog. Párommal madarat lehetett fogatni, mert ő fiút szeretett volna, így most meg lett a vágya :)

2015. ápr. 10. 08:52
mi örülünk neki bár az a lényeg egészséges legyen,de ma az is kiderül még én nem igazán láttam abból semmit se
805. JapportEnci (válaszként erre: 803. - F799cac10e)
2015. ápr. 10. 07:20

Na de jó akkor ma minden kiderül:)

És mit szólsz hogy kislány? :)

804. JapportEnci (válaszként erre: 802. - Mogyi78)
2015. ápr. 10. 07:19

De szuper hogy minden rendben!!!


Ez most a 12 hetes genetikai volt? De jó hogy már látták milyen nemű a kis törpe.. :)

Én kedden megyek remélem ott is látnak valamit a lábak között :)


Akkor gondolkodhattok fiú neveken :) Van már ötlet?Párod mit szólt hogy kis kukacos?

❮❮ ... 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 ... ❯❯

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook