2012 novemberi babák (beszélgetés)
Sziasztok!
Ma megvolt a cukorterheléses vérvételem. Ott voltam fél 8 után kicsivel, nem volt jó a rendszer így 8:10kor vették le a vért.Utána adja a nőci a cukrot, tudtam h tömény lesz de hogy ennyire azt nem gondoltam. Egy kb 2 decis pohár 3/4ig cukorral és arra víz. Picit megkavarta és adja h igyam, én meg elkezdtem lassan kortyonként. RÁmszólt h gyorsan igyam mert leülepszik az aljára a cukor.Mondom nem tudom gyorsan mert akkor kihányom.Úgyh persze valamennyi cukor maradt az alján, na arra engedett még vizet nekem újra. LEtoltam azt is de vagy fél óráig azt hittem kihányom. Aztán kiültem a kocsiba elolvastam 2 újságot és mentem vissza a 2 óra múlva esedékesre. Mindkét karom megszúrva,mint egy rossz drogosnak. Abban biztos vagyok ha nem jó az eredmény én akkor sem megyek újra nem érdekel. Totál embertelenség ez a vizsgálat.Már tegnap 6tól nem ehettem ihattam csak vizet. Míg reggel kivártam h az elsőt levegyék már majd elsírtam magam annyira éhes voltam.Én ilyenkor idegbeteg tudok lenni ha éhezek. Szegény gyerek is csak mozgolódott én meg nyugtatgattam a kocsiban h nem direkt kínzom ne féljen, csak segítsen nem kihányni. Tuti ennek nem teszem ki őt se mégegyszer.
Danny kocsit ismerem. A sógoroméknak pont a narancssárga kocsijuk van mint a képen.
Ők meg voltak vele elégedve. Igaz szerintem a hordozója elég kicsike, rövid az ülésfelülete. És a hordozó teteje hamar szét szakadt nekik, a merevítő rész kiszakította az anyagot. És nem igazán fedi el a gyereket az eső és a nap ellen.
Én a méreteket a saját kocsinkhoz néztem.
Mit szólna hozzá, ha most Ti jelentenétek fel Őket?
Nem jellemzem az olyan embereket, akik nem figyelnek oda a gyerekre, hogy többek között enni adjanak neki.
Szia!
:D Én is ezt a babakocsit néztem ki.. :)
Én is semkegest szeretnék, én az azúrkék-szürke variációt néztem ki:
De a héten találtam még egyet, ami nagyon tetszik:
Most nem tudom melyik legyen..
Nektek mit mondtak a brendonban erről a babakocsiról?Megvettétek hozzá a hordozót is?Mennyi lett a vége(ha szabad tudni)?
:D
Sziasztok!Tegnap délután a nagyfiam haza jött a láthatásról,és nagyon kiakadtam.Elmesélte,hogy pénteken vacsi nélkül feküdtek le,szombaton pedig először délután három órakor ettek egy tányér bablevest.Mondanom sem kell nagyon fel voltam háborodva.Kíváncsi leszek a nagy lányom ma hogyan jön haza,annyira sajnálom,hogy el kell őket engednem.Tegnap óta iszonyat rossz érzés van bennem,főleg hogy a lányom még a telefonját is itthon felejtette.Sebaj ma majd megprobálom megvigasztalni,de remélem nem lesz semmi gond.
Pocaklakónk tegnap óta olyan lusta lett,éppen hogy jelezz nekem,hogy hé anya megvagyok.Mondjuk miután nagy nehézségek árán be erőltettem egy kiflit egy pohár tejjel,na azóta aranyom kicsit töbet rúgdos.Lehet kevés volt neki?
Megbeszéltük apával kedden megyünk uh-ra,még korán reggel,így munka előtt Ő s találkozhat a képernyőn keresztül a kis manóval.:-)
Kedden megírom nektek mi lett az eredmény,és kit rejt a pocak!Remélem már nem annyira szégyenlős a kis drágám!:-))) (ha mégis akkor lehet tényleg kislányunk lesz?)
Csodás napot kívánok mindenkinek,megyek vissza a konyhába!:-)))Sziasztok!:-) Puszika
Beszereztük a babakocsinkat. :))Emellett döntöttünk, a Brendonba is ajánlották és elfogadható az ára.. A fiúk mindenképp kéket szerettek volna, de mondtam hogy inkább legyen semleges szín..
Sziasztok!
Mosópor: Na ezen még nem gondolkodtam, de sztem nem veszek külön mosóport,max illatmentes öblítőt..
Vérvétel: Hát nem tudom hogy fogom bírni,mert reggel nekem is az első a reggelizés,különben kidőlök... :(
Front: két napja csak lézengek... semmi erőm, legszívesebben csak aludnék... Remélem elmúlik,mert csütörtökön elmegyünk 4 napra,és nem kéne átaludnom.. Bár talán addígra jobb idő lesz..
Épp ma gondolkodtam milyen és mennyi ruhát vegyünk a picurinak.
És rá kellett jönnöm, hogy november végén fog születni elméletileg, így egy darabig ki sem lehet vinni majd. De levegőztetni ablakban, erkélyen majd lehet, de ha csak ablakot nyitok majd rá, meleg lesz a téli overall, így kell venni egy kis sima plüss, szőrme bélelt kezeslábast is.
És mondtam az apucinak, hogy nem akarom, hogy a picinek majd egy nagyobb overallt vegyünk, mert nem ágról szakadt a kis drágám, és az nem is melegíti rendesen, ha nagy neki a ruha.
Az nem jó! Alapból minden rendben a szíveddel?
Képzeld el, nekem a 2. gyereknél derült ki, hogy szívzörejem van, a billentyűm nem zár vissza rendesen, így van visszaáramlásom, és a szívem sem a tengelyében áll, és kicsit nagyobb a szívem. De a szívnagyobbodást a napi 1 óra trénerezéssel magyarázták.
Én kicsi korom óta allergiás vagyok a Tomi mosószerre. Nem régen újra kipróbáltam, és sajna nem csak én, de a kisfiam is allergiás rá. Így a baba mosószert sem próbálom ki. Maradok az Ariel gélnél.
Hogy mit kell vinni a kórházba, az attól függ, hogy hol fogsz szülni. Kérdezz rá a védőnődnél, szülésznőnél.
Nálunk mindent kell vinni a kicsinek, ha velem lesz majd.
Így napi 2 váltás ruha (ha baleset történne), törülköző, takaró ( mert egy agyonfoltozott rongyot adnak), sapi ha kinyitjuk az ablakot, kaparós kesztyű( ez nem kötelező, de ajánlott) popsitörlő, popsikrém, lázmérő ( mert az osztálynak 2 éve 5 db volt csak) pelus, mert napi 5 darabot tudnak adni, de kötelező, minden etetés előtt tisztába tenni.
És amit érdemes vinni, mellszívó és én vittem és viszek cumis üveget is, mert amit le tudtam fejni eleinte azt is odaadtam a kicsinek, hogy elkezdjen gyarapodni a súlya, mert az a feltétele, hogy a 4. nap haza tudjunk jönni.
Hazahozatalnál, meg kötelező a babahordozós- autósülés.
Időjárás: Nekem is semmi kedvem semmihez. Megcsináltam a páromnak a vacsit, hogy még meleg legyen mire jön haza, de úgy készült, mintha a fogamat húznák :( A kedvem is a béka ... alatt. A fiamnak is fáj a feje, adtam neki egy fél algopirint. Remélem nem lesz komolyabb :( Egész nap fekszik szegénykém, pedig Ő nem szokott :(
Kitartást, lesz még jobb idő és mire újra jön a hideg jönnek a babák is ki a melegből :D
Sziasztok!
Ma extra rossz a hangulatom. Vagy a 13-a hatott, vagy a front. De ma minden olyan szó, mondat ami lehet nem is bántó máskor, most eléggé szíven ütött, és többet bőgtem, mint átlag 1 év alatt szoktam.
Szia!
Én már most kipróbáltam a Tomi bébit. Szerintem pont ugyan olyan mint a többi, max. jobb az illata és tartósabb. Én amúgy mindig Tomit használok, mert a jobbak között a legolcsóbb és számunkra megfelelő.
Babacucc a kh.-ba: ÁEK/MÁV: csak popsitörlő, pelenka és textil pelus kell. Más állítólag nem. Ez kórháza válogatja, mert nehéz helyzetben vannak. NEkem anno a fiamnál mindent hazaküldtek, mert mondták, hogy külsős dolog nem lehet a babán. Na puff :)
Sziasztok!
A meleget nem bírom,ettől az időtől meg a kedvem nem jó .Nekem sem jó semmi :)) Babó is kevésbé aktív ma,mint a héten volt.
Mi most elutazunk párom anyukájához+ szülinapi bulit tartunk.Szerettünk volna hétfőn strandolni is,de nem hinném hogy lesz olyan idő.
Szép hétvégét mindenkinek :))
Na mennem kell, a fiam házibulizni fog, elő kell készülni. Vasárnap lesz 18 éves!
Jaj nekem!
Az egész terhesség túl van lihegve. Így szaporodunk, ez a világ legtermészetesebb dolga. Oké hogy sokszor hasznos az orvostudomány, pl tavaly nem maradtam az asztalon dísznek, de alapvetően a terhesség egy állapot, nem betegség. Én is veszélyeztetett vagyok, de inkább agyilag azt hiszem, azon meg nem lehet segíteni úgy sem. :DD
Folyton rám szólnak hogy ne csináljak ezt, meg azt, én meg nem értem hogy miért is?
Persze nem azokról a nőkről beszélek, akiknek tényleg van gondja, sok ilyen van, tudom, nekik tényleg másképp kell kezelni a dolgot. Aki viszont alapvetően egészséges, az örüljön hogy így van, ne keressen valamit ami "betegség", és főleg ne hagyja el magát! És nem ér kihasználni a pasikat csak mert pocakosak vagyunk.
Szerintem tök igazad van. Anyukám is mondta már h mikor mi születtünk még ultrahang se nagyon volt, meg ilyen cukros vérvétel sem és mégis élünk. Nálunk a családban nincs senki cukorbeteg szerencsére. Tényleg érvényes itt az aki keres az talál mondás.
Meg tényleg úúgy kellene csinálniuk mint h mondjuk normál esetben reggelizek mérjék utána.Nem így sokkolom magam éhgyomorra egy nagy adag cukorral. így biztos több embernek magasabb a cukra mintha normál körülmények között nézik. Meg tesómnál is valami 1-2 tizeddel volt nagyobb az érték mint a normál tartomány és máris küldték 24 órás vérvételre. Rögtön ráfgoják az emberre h cukros, holott lehet ha ő is nem lefekszik hanem mozog és égeti a cukrot akkor simán határértéken belül marad. Ezért mondom h normál körülmények között kellene csinálni. Bár nem vagyok orvos, csak a józan paraszti eszemre hallgatok mikor ezt írom.