2009 őszétől indulunk a bölcsibe (beszélgetés)
Sziasztok!
A szobatisztaság? Nem vagyok elájulva attól, amit a bölcsiben csinálnak... Tegnap mikor mentem Blankáért csurom pisi volt. annyira, hogy a body-ja és a nadrágja is átázott, ahogy a karomra emeltem, az ingem ujja is tiszta pisi lett. Állítólag nem vették észre..
AMióta bölcsis, megint pelusban van mindig, pedig már napközben még alvás alatt sem kellett (igaz, csak nagyon ritkán aludt), és éjszaka is egyre többször száraz maradt. Most viszont megint kell, sőt, napi 4-et használ el, pedig már az idejét sem tudom, mikor kellett ilyen sok neki egy nap.
A bölcsiben eddig nem ment wc-re, amikor megkérdeztem, hogy miért nem használja azt az aranyos kis wc-t, akkor azt mondta, hogy nem engedték neki a gondozók..
Amíg nincs a bölcsiben fűtés, addig nem bánom, hogy pelusban van, legalább nem fázik fel a földön ülve, de azért aggaszt, hogy most már itthon sem hajlandó a wc-re ülni.
Szenvedtünk ezzel épp eleget a nyáron, nem azért mert erőltettem, Ő nem volt hajlandó pelust húzni. Viszont mostanra szinte teljesen "visszafejlődött" ezen a téren.:(
Sziasztok!
Luca is ezt csinálta, folyamatosan jött utánam a wc-re, megvárta, míg végzek. Sőt, nem 1x meg is tapsolt, hogy milyen "ügyes" vagyok. "Anya bejepisíjt vécébe! Ügyes anya!"
De, amióta szobatiszta lett, már nem érdekli a dolog. Végre magamra maradtam...
Tényleg, akartam kérdezni! Ugye a Ti Lucátok is szobatiszta? Éjszaka van még pelusotok?
Nekünk még van, vhogy ez még nem akar össze jönni.
A nagyon cukit a pisilős jelenetre írtam :)
Na, nálunk szerintem örülhetnek, ha Luca engedi őket egyedül csukott ajtó mögött pisilni, itthon mindent látni akar, jön velem... időnként még a produktumot és minden egyéb anatómiai érszletet is meg akarna nézni :)))))
Sziasztok!
Hát igen, felmerül a kérdés, hogy hogy nem vették észre időben... De látom is a bűntudatot rajtuk rendesen! :) Még ha nem is nyílvánították ki, hogy esetleg ők is sarasak.
Egyébként meg akár hogy is nézzük, 15 gyerekre van 1 nevelő 9:30-ig. (Akkor érkezik a délutános) Nem lehet egyszerű! Két részre van osztva a bölcsi udvara, 3-3 csoport játszik együtt. Még belekalkuláljuk, hogy esetleg 1 nevelő a 3-ból épp bent "pisiltet", akkor máris csak 2 nevelő van....
Biztos Ákos is hamar meg fogja szokni a bölcsit! Sajnos, tényleg meg kell barátkoznijuk a gondolattal, hogy nem csak körülöttük forog a világ. Bár, Luca nem nagyon akar... Minden délután, amikor megyek érte, épp vmelyik nevelő ölében ül.
Pont reggel mesélte Ildikó néni, hogy amikor tegnap merészelt bemenni pisilni, Luca végig az ajtó előtt áll és kiabált, hogy "Ijdikó".
A harapdáláson én is nagyon kiakadtam. Az még hagyján, hogy egyszer és odamegy a gondozó, hogy leállítsa a gyereket, de ennyire?!
Khatif, Te is 8 órában dolgozol?
Remélem, Ákos is mihamarabb megszokja a bölcsit. Kis picurka! Nem is tudom, mi a rosszabb, ha már el tudják, mondani, hogy mi nem tetszik nekik, vagy ha még nem értik meg egyáltalán, hogy miért lettek otthagyva valahol, ahol nincs ott anya, apa.:(
Sziasztok,
Kathlee, szegény Luca, hogy harapdálhatta össze úgy valaki, hogy a dada ennyire későn vegye észre. Nevetséges. Luca, hogy van? Nem bántja nagyon.
Ez a 16 óra nagyon korai. Én 17kor végzek, mire odaérek már 17:30.
De gondolom nektek van igazatok és a nagyszülő megy a gyerekekért.
Hát Ákos hétfőn már nem volt annyira jól el a bölcsiben. Nem tetszett neki, hogy más gyerekek is voltak, akik akartam a hintába feküdni vagy a dada kezébe lenni. Akárhova tették szegényt, csak sírt, se a járóka, se a kis szék nem volt jó.Legalább enni evett rendesen.
Ma is megyünk, délutánra. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz.
De gondolom meg kell neki szokni, hogy ott nem ő a világ közepe, csak itthon :)
Sziasztok!
A párom 17-ig dolgozik. Elméletben... Gyakorlatilag, von olyan is, hogy 19-kor ér haza.
Szóval, rá nem nagyon lehet ilyen téren számítani...
Nem is értem, hogy milyen munkarendben dolgozik sok szülő?! Ha már 16-kor üres a bölcsi... Talány! Nekem is ilyen meló kéne! Esetleg bevetik a nagyit?
Én is pont ezen agyaltam. Arra jutottam, hogy vagy a nagyszülők be tudnak segíteni, vagy esetleg az egyik szülő korábbra jár dolgozni, így korábban is végezhet, és Ő megy a gyerekért.
Nálunk ezek nem így vannak, így marad 16-ig. Tegnap már mondogatta Blanka, hogy "eementek a gyejekek".
Ezt egyébként nem is értem... akárkivel beszélek, mindenki azt mondja, mennyire ritka hogy van lehetőség részmunkaidőre ill. hogy ha kistestvér (akár pocaklakó) van, már eleve fel sem veszik a gyereket (legalábis nálunk). Akkor hogy tudnak 4 előtt menni a gyerekért? Lehet, hogy pl. a ngyszülők mennek?
Nálam a 6 órás állás sem lesz valódi részmunkaidő, mert havi 4 ügyelet jár hozzá, amiből legalább egy 24 órás hétvégi nap és három 16 órás hétköznapi ügyelet. Ha jól számolom ez 72 óra, vagyis havi 192 óra. A 8 órás állás pedig havi 160 óra... Viszont az elosztása jobb, az biztos. Azokon a napokon, amikor én ügyelek, Apának kell hamarabb hazajönni, hogy időben odaérjen Lucáért. Viszont ő amúgy is hajnalban jár, már fél 6-kor a munkahelyén van, és általában 5 előtt nem ér haza... most legalább lesz oka időben elszabadulni :)
Hello!
Ma is Ő volt az utolsó, pedig már ott voltam 16-ra.. (kocsival 5 perc, de így is elindultam a munkaidő vége előtt)
Ma nagyon nehezen indultunk itthonról, nem akart pelust, öltözni, beszállni, kiszállni a kocsiból, bemenni, de végül mikor már bentvoltunk, akkor sírás nélkül bement a csoportba.
Ha jól értem, akkor a párod is 16-ig vagy még tovább dolgozik, ugye?
NÁlunk is hivatalosan 17-ig van bölcsi, de 15.30 után már alig van ott néhány gyerek. Ma is nagyon "elnézően" nézett a gondozónő, hogy milyen "későn" megyek Blankáért... Mondjuk hiába is néz akárhogyan..
Ettől én is félek, mi lesz, ha sikerül vmi melót találni és akár Apukának kell érte menni. Elméletileg 17:30-ig van bölcsi, de gyakorlatilag 16-kor már alig lézeng néhány gyerek az udvaron. Pedig ugye, a legtöbb esetben 8-tól 16-ig van a munkaidő, mint ahogy te is dolgozol.
Az a lényeg, hogy nincs semmi probléma Blankával! Nagyon ügyes csajszi! Iszik már eleget a bölcsiben?
Sziasztok!
Hát igen, az én lányomban sincs az agresszió szikrája sem... Mi is csak azt tudtuk tanácsolni neki, ha bántják, szaladjon oda a nevelőhöz.
Mert ugye az ilyen esetekben szokták a szülők átdobni a gyereket a ló túlsó oldalára... Annyiszor hallottam már, hogy azt mondják, "Ha bántanak, ne hagyd magad, add vissza" Na, ez nekem nem jön be!
Sziasztok!
Szia Trapiti.:)
Féltem a hétfőtől, de nem volt vészes. Nem akart menni, meg kiszállni a kocsiból, és görbült a szája, mikor otthagytam a bölcsiben, de gyorsan elterelte a figyelmét a gondozónő, én meg kiosontam. hallgatóztam egy picit, és nem sírt.
Délután meg Ő maradt utolsónak.:( Igaz, egy kislány még ott volt az öltözőben, de úgy sajnáltam szegénykémet, tök egyedül a csoportban. Pedig még negyed öt sem volt, hogy odaértem, de már mindenkit elvittek. Én 8 órában dolgozom, így nem tudok érte korábban menni.
Amit viszont nehéz lesz megszokni, hogy alighogy hazaérünk, már este is van... Nehezen is megy a lefektetés, húzza az időt, amíg csak lehet (vagyis, amíg hagyom:).
A Gekko egy képességfejlesztő játszóház, játékos foglalkozások vannak. Elég drága sajnos, mi sem könnyen fizetjük ki, de Lucának nagyon jót tesz és szereti is.
A harapásos sztori nagyon durva :( Remélem nem éri több ilyen incidens Lucát! Ettől én is tartok kicsit, Luca egyáltalán nem agresszív és nem is tud az ilyesmivel mit kezdeni, nem is igazán védekezik - igaz még nem sok ilyen tapasztalata volt. Gondolom a bölcsiben majd megtanulja megvédeni magát :(
Nahát, még a monogrammjuk is egyezik? Vannak furcsa véletlenek!
Mi az a Gekko? Vmi foglalkozás? Mi sajnos vidékiek vagyunk, így nem vagyok jártas az ilyesmiben.
Képzeljétek, megyek Lucáért a bölcsibe és már a kapuban vár a gondozójuk, Zita. Mondta, hogy nem volt túl jó napja Lucának. Egyből arra gondoltam, hogy nyűgösködött, esetleg bepisilt, vagy hasonlók. (Elég nyűgi mostanság, mert egyszerre jön 3 szemfoga...) Ekkor meglátom a lányom, hatalmas, lilás vöröses foltal az arcán. Majd közli a gondozó, hogy délelőtt megharapta egy kisfiú. Tesséééék???? Ekkor vettem alaposabban szemügyre, a másik oldalt az arcán szintén harapás nyom és a homlokán is bepróbálkozott a gyerek. Szabályosan össze harapdálta! Le voltam hülve. Amikor kérdeztem Lucát, hogy ki harapta meg, a válasz határozott volt "Maaci".
Remélem nem lesz több ilyen eset.
Egyébként, az incidenst leszámítva, jó napja volt, sokat aludt és evett rendesen.
Szia :)
Igen, én is olvasom a Te naplódat, nagyon örültem a múltkor a Luca név jelentésének! Az én Lucámra nagyon illik... :)
Ja, és most látom, hogy a monogrammjuk is ugyanaz: B.L. :)
Igen, én is arra gondolok, hogy minden pillanat kincset ér, de ez eddig is így volt... :) Még amikor picit nehezebb is valamiért, akkor is olyan jó érezni a közelségét. Nehéz lesz a bölcsikezdés, de remélem hogy az elmúlt két év felvértezte annyira, hogy ne legyen gond. Szerencsére minden újdonsághoz, társasághoz könnyen alkalmazkodik, főleg ha érzi hogy szeretik. Remélem szerencsénk lesz a csoporttal és a gondozókkal, ha Luca megszereti őket, akkor nyert ügyünk van.
A Te Lucád nagyon ügyes már, ahogyan olvasom :) és hogy a beszoktatás alatt szobatiszta lett, az meg külön nagy teljesítmény, hiszen akkor inkább visszaesni szoktak. Meglátod, Anyukád is megbékél majd a döntésetekkel, ha látja, hogy szeret járni és szépen fejlődik is :)
Most megyek, mert ébred és irány a Gekko :) Remélem ma már jönnek a többiek is, mert már 3 hete egyedül vagyunk a csoportból, pedig Lucának beharangoztam a két bölcsis kisfiút :( Minden héten várja őket és mondogatja: "Gyertek gyerekek..." :)
Sziasztok!
Köszi aranyos vagy!
Az én lányom is Luca. :) Remélem sikerül bejutnotok a bölcsibe nektek is! Addig is használj ki minden pillanatot, mert nagyon nehéz lesz az elválás. Persze, ha látod, hogy örömmel jár akkor kicsit könnyít majd a helyzeteden.
Olvastam a naplótokat... Nagyon megható, ahogy küzdöttetek ezért a kicsi lányért! Csak becsülni tudlak titeket, így ismeretlenül is!
Sziasztok!
Mindenkinek nagyon szorítunk az új héthez!!! :)
Én ma beszéltem a bölcsink vezetőnőjével, nagyon rendes és kedves volt. Még mindig nem 100% hogy mehetünk novembertől, de úgy vettem ki a szavaiből, hogy komoly esély van rá.
Azt mondta, még 2 hetet várjunk, amíg véglegeset mond, a beszoktatástól függ. Viszont ha mindne jól alakul a most kezdő gyerekek beszokásával, akkor november 2-án kezdhetünk.
...egyik szemem sír, a másik nevet... Luca annyira vágyik már a gyerekek után, és hiába viszem minden nap valami programra, ahol gyerektársaságban van, kevés már neki az 1-másfél óra, sosem akar hazaindulni.
Mégis ha arra gondolok, nagylány lesz az én kicsimből... még csak most született... úgy elrepült ez a 2 év... a bölcsiben majd igyekszem nem sírni :(
Hát... ha minden igaz, vége lesz lassan a napi 24 órás együttlétnek... A 6 órás állással viszont reménykedem benne, hogy hosszú együttöltött délutánok alatt valamelyest pótolni tudjuk majd ezt... Heti 1 ügyeletet kell majd csinálnom (maximum) ami heti egy apás délutánt-estét jelent majd Lucának. Szerintem ez még jót is fog tenni mindkettőjüknek + a családi kasszának sem fog megártani :)
Sziasztok!
Megvolt a beszoktatás utolsó napja, már nem is sírt Blanka, mikor otthagytam. Persze tudom, hogy ez nem jelenti azt, hogy minden napunk ilyen könnyen kezdődik, de így én is könnyebb szívvel hagytam ott.
Khatif, beleolvastam a naplódba, kíváncsian várom, milyen volt a napotok.
Jó reggelt,
Na elvittük Ákost. Hát nem volt könnyű. Írtam is naplómba.
Kathlee, Igen hallottam róla, hogy mennyira tele vannak a bölcsik és az ember becsülje meg ha bekerül valahova. Remélem sikerül, valami munkát találnod. Gondolom te is a jó oldalát nézed a dolognak, van legalább időd rendet tenni otthon:)
Dorka, igen itt a kicsit ilyenkor kezdenek, hacsak az anyuka nem dolgozik és otthon marad. Hollandiában nincsen gyes vagy gyed, semmi csak 12 hét szülési szabadság és utána, a kicsinek bölcsi, anyukának pedig munka.
Én dolgozom és jó helyen, ráadásul részmunkaidőben, így nem akartam magam kirugatni, azzal, hogy nem megyek már most vissza, mert ki tudja, hol találnék még egy ilyen jó helyet és nekünk kell két kereset.
Vandancsi, sajnálom, hogy ilyen nehezen szokja meg szegény, de kitartást. Egyszer ha megszereti,nagyon jó lesz neki.
Szia!
Üdv köztünk! Remélem hamarosan megszokja a kisfiad is a bölcsit és nem lesz sírdogálás!
Sziasztok!
Nekem volt szeptember elejére egy tutinak mondott ígéretem állás ügyileg... De aztán nem lett semmi belőle. Most ott tartunk, hogy rengeteg önéletrajzot küldtem szét, de eddig még semmi!
Nagyon rossz érzés, hogy nincs velem, pedig még legetne. De nálunk annyira túlterheltek a bölcsik, ha egy biztos férőhelyet visszautasít az eber, utána már tuti nem fér be a gyerek...
Sziasztok!
Csatlakoznék én is Hozzátok, ha nem baj.
Szabi fiam 2,5 éves és elvileg szept.21-én kezdte a bölcsit, de mivel rögtön az első nap után összeszedett valami orrfolyásos cuccot, amivel egy hétig otthon voltunk, ezért most hétfőtől számítom igazán a beszoktatást.
Mi most ott tartunk, hogy 9-től 12-ig van bölcsiben és ma már ott is ebédelt.
Nem könnyű, ma sírt eddig a legtöbbet, de nagyon reménykedem benne, hogy belerázódunk.
Mindenkinek kitartást, a már beszokó gyerekek anyukáinak meg jó munkát! :)
Én is pont erre gondoltam, mikor láttam az adatlapod. Biztos nehéz neked, de talán neki könnyebb.
Ott ez az általános, hogy ilyen picurkán mennek a bölcsibe a gyerekek?
Félek, hogy meglesz még ennek a viszonylag könnyű beszoktatásnak a böjtje... Szegénykém, mikor rájön, hogy ezentúl már mindig így lesz, na, akkor biztos Ő is jobban fog ordítani. (Állítólag 4-6 hét után jön el ez az idő, de tapasztalatból még nem tudom. Már félek előre.:()
Ez a hét már nem volt olyan gáz a bölcsi és a gondozók részéről sem. Nem tudom, hogy ennyire szervezetlenre sikerült a múlt hetük és azt szívtuk meg, vagy mi, de örülök, hogy most már egyszerűbben boldogulunk.
Ma is minden oké volt. Ma Apa hozta-vitte, mert én elkezdtem melózni és mindjárt egy továbbképzsére kellett mennem. Mondjuk estére azért kiakadt szegénykém, mert alig láttuk ma egymást.:(