Írjunk bátran verset, bármiről... (fórumjáték)

fenomenális -

elbújhat a hoxa népe,

ha alapul téged véve

kellene a fórumokon

ilyen magas mesterfokon

produkálni -

elképesztő zseniális,

a helyén van minden frázis,

s szíved-lelked is benne

Bedugult kanális,

ez nem is banális

döglött macska

ó az a kis csacska

guruló krumpli

a szemetet vidd ki

eső esernyő ázott kofák

otthon éhezik a család

a cipészműhely mögött

egy vércse körözött

krausz bácsi kukkol

menjél el az útból

szerelem a lépcsőházban

negyven fokos lázban

gyűrött pénz három perc

kezedben nefelejcs

josefstadt magdolna utca

zsebedben üres a buksza

josefstadt magdolna utca

gyűrött pénz három perc

szerelem a lépcsőházban

krausz bácsi

kukkol

a cipészműhely mögött

eső esernyő ázott kofák

guruló krumpli

döglött macska

bedugult

kanális

Úgy döntöttem tegnap,

nem számít a holnap.

Fütyülök a bajra,

aki ezt meghallja,

elhiheti nekem,

más lesz az életem.

im Gedenken an ...

Külvárosi utcák, halovány derengés,

megállt a természet,megállt a keringés,

Josef Stadt falombja,szárazon földre hull,

két kofa beszélget, egy alma elgurul,

kint áll egy házmester, sikolt a villamos,

Krausz a házaló,pajeszos kalapos,

Bölcs is meg öreg is, Krausz a házaló,

zsidónak született, nem volt ő lázadó,

drága a házadó,

Hunyorog a fénye,utcai lámpákon,

rég szótlan emberek, vasúti rámpákon,

Pislákol a fénye, életnek magának,

"szerencsés" férfiak jók lesznek bakának,

seftelők mindenütt, arannyal fizetnek,

nincsen már irgalom, nincs pénzed, kivetnek,

Félelem grimaszát, megcsípte a hideg,

remeg a kézfeje,rángatja az ideg,

A világ oly rideg,

Amint mondtam, úgy esett,

rászállt a madár és ennyi,

házat nem így kell terveznyi,

hollywoodi baleset, kész. :))

Tudom, ki volt sztanéspan,

de nem fog már az én agyam.

A jelentre nem emlékszem,

Mi volt akkor a kéményen,

Hogyan dőlt le az a ház,

Volt-e akkor kacagás.

Emlékszel a sztanéspanra,

onnan loptam az ötletet,

a tavasz első hírnöke

zsákutcába vezetett,

nemhogy a kémény,

az egész ház ledőlt,

sírás-rívás, kacagás,

és a nyár is ócska látomás.

Már a fecske is hazudik,

az a kedves kismadár?

Lehet, holnap azt csicsergi,

emberek, már itt a nyár.

Szép dolog az elmélet, apa, fiú,

szentlélek, de mit szánsz hova,

mit akarsz, milyen porból

mit kavarsz, mit teszel,

mi leszel, és vajon ki fog

emlékezni rád?

A minap fecske szállt

a kéményemre,

azt hazudta,

tavasz lesz.

elméletileg ide szántam.-)

Ez az élet egy nagy játék, egyszer fent és egyszer lent,

Nem nőtt be a fejem lágya, mert imádom Bob Dylant,

Tavaly voltam Toledóban, láttam ott egy hím bikát,

Piercing volt az orrlyukában,kapott bele karikát,

anyámnak is nehezen ment, az én "nevel-tetésem",

abban bízott, hogy majd "kikel", mint a kerti vetésem,

nem fogott a jó szó rajtam, papolhatott felőlem,

nem is vittem semmire sem, kóró lett csak belőlem,

Vállamat nyomják az évek,

De ha a kocsmába betérek

Meglátom a cimborákat,

El is tűnik már a bánat.

Megvigasztal az a tudat,

Egyik sem lett fiatalabb.

Ott van Berci is, a komám,

Nem látszik a kor a fogán.

Egy darab van most is neki,

Húsz éve is így nézett ki.

Lajos bátyám is jól bírja,

Száján a sörének habja.

A csapos sem új, hanem régi,

A bort most is vízzel méri.

Gumicsizmám jól elkopott

Tiszta rongy lett már a sára,

a szeméttel el kell bánni

ki is dobom a kukába,

gyarló vagy te kicsi fiam,

örülnék ha jól befoosnál,

vitázhatunk éjjel nappal,

de nincs jobb hűtő, ma a Boschnál,

Szerencse kell az élethez,

ezt olvastam ma már többször,

Levágják a malacot is,

farka végén nem nő több szőr,

Hősi halott, nevetséges,

lapátolást mind végezhet,

sárga csillag a kabáton,

szerencse kell az élethez,

Auschwitzban negyvennégyben,

nem virágzott a cseresznyés,

Teleki tér, vagy téglagyár,

itt gyűlt össze sok "szerencsés",

Pestnek népe némán nézte,

néhány suhanc bősz "erejét,"

A nyilasok kiabáltak,

s tömeg hajtja le a fejét,

megalázva, megtiportan,

hajtják őket mint a marhát,

A sok gyermek korgó hassal,

szorítja az anyja karját,

Pestnek népe némán nézte,

a közönyük szinte fal volt,

Nem maradt már ebből semmi,

nincs már szégyen, és nincsen folt.

Szerencse kell az élethez,

ezt olvastam ma már többször,

Levágják a malacot is,

farka végén nem nő több szőr,

Hősi halott, nevetséges,

lapátolást mind végezget,

sárga csillag a kabáton,

szerencse kell az élethez,

Aki szerencsés volt, hazajött,

Aki nem, örökre elköltözött.

Orosz földbe eltemetve

nyugszik már sok ember teste.

Oroszok meg itt pihennek,

akik haza nem mehettek.

Magyar anyák, orosz anyák

siratták a hős katonát.

Hősök nem akartak ők lenni,

de muszáj volt háborúba menni.

az enyém is

kanállal jött haza

mindenki hozott

onnan valamit

a családjának

Nagyapámat nem vitték Gulágra,

De orosz fronton esett fogságba.

Évek múlva jött csak haza,

Volt neki egy fakanala.

Ő faragta, el is hozta,

Ez volt az ő ajándéka.

Kutyamosó útlevéllel, elindultam a világba,

úgy mint anno a nagyapám, de őt vitték a Gulágra,

anyám adott egy forintot,s adott mellé jó tanácsot,

ne bízz fiam a lányokba, ők zárják majd rád a rácsot,

nyitott szemmel utazgassál,nézd a világ nagy csodáit,

nézd az erdőt, vizet, rétet, és a lankák csodás fáit,

járd a világ minden zugát, nyitott szemmel, tátott szájjal,

ne légy naiv kicsi fiam, légy megkenve minden hájjal,

mit tehettem, elindultam, mert a világ vonzott engem,

Párizsban a kövér Margó, kényeztette el a testem,

Ő tartott el míg ott éltem, strici voltam, ő meg curva,

szét foszlottak már az álmok, mert a világ igen durva,

Már a reggel sem volt nyugodt, bevittek a rendőrségre,

Éhgyomorra jól elvertek, de megunták aztán végre,

belöktek egy bűzös lyukba, mögöttem a rács is kattant,

volt már ott egy "szobatársam", én úgy láttam, régen zakkant,

Kinyújtóztam ott a priccsen, a sebeim nyalogattam,

minden rendőr egy gazember, minden rendőr egy nagy vadkan,

Margót vártam epekedve, hogy majd kiment innen végre,

megesküszöm én mindenre, nevét vésem fel az égre,

A cellámba sötétség lett, bőröm viszket, szomjam mohó,

hol időzik ez a némber, mért nem siet ez a lotyó?

időm volt, hát elmerengtem,anyám adott jó tanácsot,

ne bízz fiam a lányokba, ők zárják majd rád a rácsot,

Mintha most történne, mintha most látnám emlékemben,

Elindultál a gimibe - öt éve -, szeptemberben.

Mások igazi célokkal, Te csak úgy lazán, céltalan.

Az öt év elillant, tudással töltötted méltóan.

Neked is lett már célod és tudásod biztosítva,

El is fogod érni, ennek tudásod az alapja.

Jön a való világ, evezés az élet tengerén.

Megállni nem lehet, menni menni kell a cél felé.

Jon a való világ, melyben lesz jó is, rossz is,

De az életben küzdeni kell, hiszed tudod, most is.

Majdan ne csak a tündöklést, pompát, csillogást keresd,

Hanem az egyszerűt,attól más, emberibb az ember!

Benned látom én a valamikori önmagamat!

Te megvalósíthatod talán az én álmaimat?!

Nem fontos a múlt,jövő, mert egyik múlik, másik jő.

Csak a jelen, csak a pillanat a fontos tényező!

Emlékszel?! Hívtál, hogy egy kis segítség kellene?!

Én azt mondtam, a dolgozat címét küldd, ide vele!

Nem is tudom vénségemre hány ötöst is szereztem?!

De büszke voltam, hogy no de ilyen menő gimiben?!

Dicsértél is nagyon, hogy milyen ügyes nagyi vagyok.

Én meg tényleg hittem is, hogy ezért ötöst kapok.

Büszke voltam magamra, pedig meg sem érdemeltem,

Akár így, akár úgy, kicsit talán segítettem?!

Ragadd meg a pillanat varázsát, ne várj a csodákra!

Az gyakran elmarad, így lesz fontos csak a pillanat!

Te nem fogsz hibázni Drága Unokám! Látom én!

És szeretlek!

Ahogy szeretnéd, úgy legyen boldog az életed!

Én csak egy kis helyet kérnék szépen Tőled a végén,

Tudod, oda benn a Te szíved legmélyén.

Tudom én, kell még ott a hely mások számára is.

Nem tolakszom! Talán jut majd egy hely nekem is?!

(Emlékül unokámnak,2018.)

Lottót vettem pénteken,

szerencsém lesz énnekem,

erről szól az énekem.

Álomjáték, gazdagság,

botor buta badarság, boldogság.

A lottózóból hazafelé menve Dzsúliára talála,

így köszöne néki, drágalátos palotám,

te leszel a hű arám.

Ám a sorshúzáson nem nyertem,

csak versikémmel koptatom a nyelvem,

de akkor is üdvözöl téged

férjed, Balassi Bálint.

Gazdag embernek kincse, palotája van,

Palotában ül pénzével, magányosan.

De mit ér a sok pénz, mit ér a hatalom,

Ha a boldogság kerüli a gazdagot.

Én is voltam gazdag ember már álmomban!

Felébredvén szembesültem a sorsommal.

Gazdag csakis az az ember lehet végül,

Kinek a lelke gazdag, odabent legbelül.

Azért lehet gazdagabb sokszor a szegény,

Mert a boldogságáért megosztja mindenét.

Azért tud mindenkinél boldogabb lenni,

Mert igazán a szívéből tud szeretni!

Szóla az Úr az egekben,

legyen boldog a te napod,

nem küldök rád többé papot,

nem leszek már kegyetlen.

Emígy szóla levéti palástját

és elhagyja a bástyát.

egy picinke cinke vagyok,

megjöttek a téli fagyok,

farkam merev, mert meg fagyott,

a szerelmem is el hagyott,

de nem hagyom, jobb ha tudja,

kitanítom ezt a csacskát,

ne reszeljen kedve szerint

egy útszéli retkes macskát.

A testére "jealous" vagyok,

amit lehet, mindent adok,

megbocsájtok, ha akarod,

és boldog lesz a Te napod,

Mikor Roger szar verset ír,

tapló buta papírtapír,

ki tudja, mi inspirálja,

kedvesének nincs spirálja?

Vagy az ősz rúgta be az ajtót,

s rútságát feltárta tegnapelőtt?

A suttyó elmetszette torkát,

így elvesztette Sárát, Borcsát, Dorkát,

mindez történt tegnapelőtt,

isten s ördög szeme előtt,

ámen.

Barna kislány Ukrajnában

sétálni ment pufajkában,

betévedt a templomba,

de az atya megmondta,

nem lesz ma itt semmi se,

se vacsora, se mise,

battyogj haza nyugodtan,

megbízhadsz a húgodban,

mire ott vagy, kész a rétes,

mákos, túrós, mézes-édes,

csasztuskához balalajka,

exkedvesed dala rajta

harsog, mint a sarki bálna,

dübörögve, kiabálva,

oh yeah.

Hideg a hétvége, hideg a lakás, két hete még itt volt a forró nyár.

Kopogtatás nélkül megjött az ősz, ránk rúgta az ajtót tegnapelőtt.

Jött megmutatni van szépsége, van rútsága, mint az embernek magának.

Álnok fodrász az ősz, vörös hajával

riaszt, majd még ijesztőbben

elhullatja azt, jégcsap körmével

kaparja ered, várja, hogy véred

elered s lassan elfolyik.

Őszi ködös reggel,

szellő suhan a fákon át.

A diófa kopár ága

fázósan rázza meg magát.

Üzen az ősz: itt leszek,

esőt, ködöt, párát

hűvös szelet viszek.

Őszi köd ül szívemre,

elmúlt végleg a nyár?

Lehet még nekem

őszből tavaszba sétálni át?