Írjunk bátran verset, bármiről... (fórumjáték)

Kérlek!

Körmeimet véresre vájom a falon,

Lassan tébolyulttá tesz a fájdalom.

Minden éjjel szerető mosolyod látom,

Megőrjít, mert tudom, csak álom.

Testemet éles pengékkel szaggatom,

De nem segít, nem enyhíti kínom.

Látni akarlak, ölelni téged újra,

Apró puszikat lehelni arcodra.

Már beismerem évek múltán,

Pokolian hiányzol Édesanyám.

Vajon gondolsz még rám?

Eszedbe jut gyermeked milyen utakon jár?

Kicsit sem bánt a bűntudat?

Vagy élvezed, hogy kínzod sarjad?

Hogy hajtsam nyugodtan párnára fejem,

Ha minden álmomban te szerepelsz?

Boldogságunk mért csak álom?

Anyai ölelésedre vágyom.

Simítsd meg hajam, mondj nekem mesét,

Szeress engem, kérlek, úgy mint rég!

MÉG VELEM MARADSZ

Amíg a szél neved suttogja

- velem maradsz.

Amíg az esôcseppek prizmájából

arcod tekint reám

- velem maradsz.

Míg neved zizegi a falevél,

míg rólad mesélnek a tárgyak,

míg szemem tükrébôl

Te nézel vissza rám,

- velem maradsz.

Amíg az éji csillag értünk ragyog,

amíg a hangod fülembe hallom

- velem maradsz.

Míg a múlt a jelenem,

míg közös életünk nem feledem,

míg Rólad regél minden versem-

velem maradsz, velem leszel.

Mindennap várok egy új csodát.

Mindennap érzem, s nem látom mégsem

Mindennap várom, hogy jöjjön el,

Pedig itt van oly közel.

Mindennap várom hogy megcsodáljon,

Mindennap látom hogy szeret s várom

hogy végre rám találjon,

s ne csak egy álom.

És hogyha itt van, itt énvelem,

végre majd tudom s nem kérdezem

úgy ölel, csókol , mint senki más

végre senki sem hibás.

Mindennap itt van már énvelem,

mindennap eljön fogja kezem,

és szeret látom ez nem vitás.

s már én sem vagyok hibás.

Csodás az Élet, oly hirtelen

kigyúltak fények, csak énnekem,

s tudom ez most már majd így marad,

bár az idő gyorsan elszalad.