Főoldal » Fórumok » Egyéb témák » Volt itt olyan, aki hamvasztás után nem tartott búcsúztatót, csak elhelyeztek az urnafalba az urnát? fórum

Volt itt olyan, aki hamvasztás után nem tartott búcsúztatót, csak elhelyeztek az urnafalba az urnát? (beszélgetős fórum)


1 2 3
2021. febr. 16. 08:28
nekem nem lesz temetésem.a hamvaimat valahol elszórják,az anyám nagy temetést akart magának,nem tudom hogy képzelte,mikor mindenki kihalt körülötte,
7. Oneday (válaszként erre: 1. - Fórumnyitó (anonim))
2021. febr. 16. 08:25

Mi aput tavaly hamvasztattuk. Búcsúztatót is akartunk, mert én úgy hiszem, a lelki üdvéért az szükséges, a megnyugvásért. Viszont nem akarunk Pesten, rokonok nélkül,idegen pappal. Így júniusban a szülőfalujában, amihez közel vannak a rokonok, barátai, és ahol nyugszik a két szülője, és az öccse, ahol ismerték őt, a pap gyermekkora óta, végül ott tartottunk egy néhány fős Búcsúztatót és egy rövid tort a közeli panzióban. A mi lelkünknek és talán az övének is ez kellett. A hamvait nem temettük, anyunal van itthon.

A koporsós temetésnek én nem vagyok híve. Budapesten idegen temetőben amúgy sem akartuk eltemetni, de vidéken sem, mert messze van és akkor akaratlanul is ott van az emberben, hogy ha nem jár ki a sírhoz, az milyen már. Pedig a szeretet nem ebben nyilvánul meg.

Apu még életében azt mondta, őt hamvasszak, és szórják a Balatonba mert nagyon sokat járt oda a nővéremékhez, szeretett ott lenni. De nyilván nem lehetett volna (szerintem) oda szórni és mi sem akartuk, hogy teljesen "eltűnjön".

Mindenki csinálja úgy, ahogy érzi.

Megnyugvást kívánok!

6. libikóka (válaszként erre: 1. - Fórumnyitó (anonim))
2021. febr. 16. 08:08
Rendben van ez így ahogy akarod! Ahogy neked a legjobb,ha nem volt anyukádnak kérése.
2021. febr. 16. 08:06

- Tudok olyanról, aki a mai napig a vitrinben őrzi férje hamvait. Akkor kiadták a családnak a maradványokat.

- Másikról, hogy kizárólag a lányával együtt (csónakot béreltek) és a Tiszába szórták, az elhunyt végakarata szerint.

- Sógorom hamvait csak a legszűkebb család (özvegye, gyerekek, testvérek) jelenlétében helyeztük el a nővérem mellé. Semmi beszéd, semmi külön ceremónia. Körbeálltuk (8-10 fő???) amíg az emberek dolgoztak, szó nélkül megvártuk míg végeznek, leraktuk a virágainkat. Mindenki maradt, amíg úgy éreztük, hogy maradunk...


Ha úgy érzitek, nyugodtan legyetek csak ketten pároddal. Nem a ceremónia nagysága jelzi a fájdalmat.

4. Fórumnyitó (anonim) (válaszként erre: 2. - Lávli*)
2021. febr. 16. 07:57
En szetszorni akartam eloszor a hamvakat,az orszag masik feleben a szulovarosaban!De letettunk rola,mert nyarig nem akartam otthon tartogatni az urnat!Anyu nem akart volna amugy nagy felhajtast!
3. Lávli* (válaszként erre: 2. - Lávli*)
2021. febr. 16. 07:53
Jah, én sem anyagiak miatt döntöttem így :))
2021. febr. 16. 07:52

Anyósomat úgy temettük, hogy koporsó, búcsúztató, hatalmas koszorú, mert neki ez volt a kérése. Nem voltunk sokan.

Én azt kértem a férjemtől, hogy hamvasztás után hozzon haza és ásson el a kertben.

Ha édesanyádnak nem volt külön kérése, akkor dönts a magad igényei szerint.

2021. febr. 16. 07:46

Nem anyagiak miatt dontottem igy.Egyszeruen nem akartam felhajtast,es olyan kevesen lettunk volna,hogy amiatt nem lett volna erdemes!Anyukam mar regota idosotthonban elt.A noverem tavaly halt meg,neki a gyerekei nem voltak kivancsiak ra,az egyik az orszag tuloldalan,a masik kulfoldon!Az enyem mind a ketto tavol el.Ismeros,rokon nincs sok.A hideg,es a pandemia miatt is,meg ez elobb emlitettek miatt is,csak mi leszunk ott a ferjemmel!


Tudom,maganugy,en vagyok a temeteto,en dontok!De kivancsi lennek,jart e mas is ebben a cipoben,vagy mindenki a nagy koporsos temetes hive?

1 2 3

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook