Versszövegek A B C sorrendben (fórumjáték)

Szép vagy, alföld, legalább nekem szép!

Itt ringatták bölcsőm, itt születtem.

Itt borúljon rám a szemfödél, itt

Domborodjék a sir is fölöttem.

Petőfi Sándor

Sem ez, sem az nem érdemelt meg.

Gőgös királynők, tiszta hattyúk ?

Hamar leszállt az alkonyatjuk.

Egy év... vagy öt-hat... s fényevesztett

hazug bűbájuk kopni kezdett.

Jaj, hova lett a sok parázna,

Friss fiatal test vad varázsa ?

Izzó nyarukra hűvös ősz ült,

Sok meghízott... egy meg is őszült,

Templomba jár ma, vén boszorkány...

Szívedben elcsitult az orkán.

Heltai Jenő.

Reggel, ha szemed kinyitod, nézz reám,

és nézz reám este, ha lehunyod,

engem nézz, mikor hó suhog,

mikor nyár érce csörgedez a fán.

Csak engem nézz, egyedül, igazán!

Első és utolsó mozdulatod

engem nézzen, mikor már szó vagyok,

s fut, fut velem világ fölött a szán.

Bella István.

Piciny kezecskét,

Lábacskát csudálni,

Ébredést lesni,

Aluvást várni

Be szép....

/Várnai Zseni/

Ő a rúgó, ő az élet

Ösztökéje: az öröm;

Tőle, tőle jár a létnek

Óraműve bölcs körön;

Csíra szárba tőle szökken,

Mennynek napja tőle kél;

Szférákat hajt mély ködökben,

Hova látcső el nem ér.

Friedrich Von Schiller

Öröktől belém karoló,

Vánkosra velem hajoló,

Varjakat döggé daloló,

Gyönyörűm, te segíts engem!

/Nagy László/

Órák és percek helyett fogadd el egész életemet,

virágok helyett egész mezőt, noha fölégett és nem virágos:

de virághamvval, s lásd, könnyel is trágyás, s ha új plántáid beülteted,

minden szirmot földajkál s neked áldoz.

Babits Mihály.

Oly színháznak véld a földet,

hol a játék sohse fogy ki:

egy szinész öt maszkot ölthet;

mégis tudod róla, hogy ki.

Őt páholják vagy ő páhol?

a tanulság és az élv egy.

Néző légy, kit rejt a páholy,

mi rossz és jó, meg ne tévedj.

Mihai Eminescu

Nyári napnak alkonyulatánál

Megállék a kanyargó Tiszánál

Ott, hol a kis Túr siet beléje,

Mint a gyermek anyja kebelére...

/Petőfi Sándor/

Nem mindig ember, aki sorsot intéz;

Gyakran a bölcs is eszköz, puszta báb;

S midőn lefáradt az erőtelen kéz,

A végzet tengelye harsog tovább;

Csüggedve olykor hagyja lomha gépűl

Magát sodorni az ember fia:

De majd, ha eszmél s öntudatra épűl,

Feltűnik egy magasb hármónia.

Arany János

Mert ő megért. Neki, óh jaj, csupán neki

Bús, áttetsző szívem többé már nem talány,

Sápadt homlokomnak verejték-patakán

Frissítve omolnak az ő szent könnyei....

/Paul Verlaine/

lépdel az éberálom sivatagában

utazik idegen világ sivatag síkján

élő határtalan szívben vándorol

susog dünnyög

duruzsol

elvegyül a falióra énekébe

szövöget a magány csöndjébe a zugok félelmébe

a szögletek szorongásába a szőnyegek elsötétülő szinébe

üvegen át találkozik szemérmes csipkefüggönyökkel

nem ejti teherbe őket mint kinn a mezőket

hol iramától sebesül a föld és sóhajt a sár

.

Weöres Sándor

Körültem csillagmiriád

Versenyt kacérkodik, ragyog,

Fejemre szórja sugarát;

Azért még föl nem olvadok.

Vajda János

Jajgatás és jutalom:

míly kétféle jel!

Jég játéka az úton:

hoz, visz, dönt, emel.

_

Weöres Sándor

Ibolya, ibolya,

virítsz már a réten,

gyönyörködsz este a

víg tücsökzenében.

Tücsökzene ringat

este elalvásra,

hajnalban megfürdesz

az ég harmatába'.

Zelk Zoltán

Ha simogatni tudna a szavam,

Mint lágy, becéző szellemkezek:

Szavak virágát hinteném rátok,

Hogy ne szenvedjetek.

Ha gyógyítani tudna a szavam,

Mint régi, titkos, nehéz balzsamok;

Ezernyi szóból szőnék most mesét,

Hogy meggyógyuljatok.

Ezernyi szóból szőnék most mesét,

Mely elzsongítna, mint egy nyári álom,

És elkendőzné a vérző valót;

Hogy ami fáj, az ne fájjon...

Várnai Zseni.

György haragja pedig lészen rendkivűli,

Mert vitéz szolgáját igen keserűli.

Másfelől örül, hogy gyilkos a testvére,

Kit hogy elveszessen, most esik kezére.

Arany János

Göröngyökbe botlik meg lábam...

Elgondolom, hogy milyen kár...

Hogy nem vagy velem... Apám!

Ha az élet zajgó tengerén -

Irányitó, erős kéz kellene...

Hányszor, de hányszor megcsókolnám

A te jóságos, dolgos, de sajnos már holt kezed,

Elgondolnám közben, hogy milyen kár...

Hogy árván hagytál – Apám!

Radnóti Miklós.

Friss gyöngyharmat szitált a berken,

napernyőt tárt a sarju-ág;

én a rigó füttyét füleltem,

Rózsa a csalogány szavát...

/Victor Hugo/

Éjszaka néha fölréved az ember.

Az ember, aki nemsoká öreg lesz

S míg el nem nyomja újra lassú szender,

A gondolata motoszkálva tesz, vesz.

Juhász Gyula

Elvesztette magát az ember,

Mert lencsén nézi az eget,

Megátkozza világra jöttét –

Beteg a világ, nagy beteg…

Ember ember ellen csatázik,

Mi egyesítsen, nincsen eszme,

Rommá dőlt a Messiás háza,

Tanítása, erkölcse veszve…

Oh, de hogy állattá süllyedjen,

Kinek lelke volt, nem lehet!…

Hatalmas Ég, új Messiást küldj:

Beteg a világ, nagy beteg!…

Ady Endre.

Dohosodó kapualjak ódon boltívén

A selyem tavaszban a lélegző réteken

Kéri szívem életem

.

Elcsukló szavakban, keresem a hangtalan mondatok igazát

Templomok lépcsőjén, kutatom elkopott századok lábnyomát

-Sili Károly

Csordultig tölti szívemet

s a völgyet az arany meleg.

Hogy zengnek a lépteid, Isten!

Az erdő sóhajt mély gyönyörben:

virágtól részegen szakad

alá a megduzzadt patak,

a bimbók kéje szinte pattog,

madarak víg nászdala csattog,

fent arany szárnyú fellegek:

szerelmi diadalmenet!

Nicolaus Lenau

Cukrot, virágot, gyöngyöt szerettem volna hozni néked:

nincs gyöngyöm, cukrom, virágom.

Görnyedve hozom ahelyett s teszem a kezedbe, nézzed,

keserű életemet, egyetlen terhes gazdagságom.

Ez ami megmaradt még, e meztelen is gazdag élet,

s ezt sem adom, csak visszaadom már:

mert jól tudom, ki vagy? s hogy benned és általad élek,

kenyerem és levegőm! s rég nem volnék, ha te nem volnál.

Babits Mihály.

Ballag már az esztendő

vissza-visszanézve,

nyomában az öccse jő

vígan fütyörészve.

/Kányádi Sándor/

Ám mégis, múltba hadd nézzen a szem,

a tűnt idő szívünk hadd szántsa mélyre,

s bús jelen így egybeforrva véle

egy sors, egy élet, egy vérség leszen.

Nikolaus Lenau,

Agyonhajszolt szíved akadozik, s kihagy,

Amikor rádöbbensz arra, hogy már senki se vagy,

Szégyenkezve indulsz némi segélyt kérni,

Keserűn fakadsz ki: Érdemes még élni?

Ó felebarátom, megértem keserved,

Méltányolom, hogy sokszor panaszra áll nyelved,

Túl kemény fából faragták kereszted,

Cipeled, vonszolod, minden tagod reszket

Mégis arra kérlek, próbálj meg remélni,

Próbálj a Sorssal bátran szembenézni!

Hiszen, lelked még nem üres, kiégett,

Vedd észre bátran körülötted a szépet!

Magyar Ottó.

Zsemleszínű zsiráfom, zsupfedelet zsindelyez,

Zsongó zsibvásárokon, zsúrkocsikat zsigerez,

Zsebkendőnyi zsákban, zsizsik zsonglőrködik,

Zselés zsírpapíron, Zsigám zsörtölődik,

Zsurlószagú zsineg,

Zsákvarrótű zsibbadás,

Zsémbeskedő zsivány,

Zsarnoklelkű zsírfalás.

Várfalvy mőke

Zöld lepke, mint hulló levél,

Melyet tovább legyint a szél,

Nem száll virágot lepni meg,

Csak lenn, az út porán libeg.

Nincs feltünő bársony meze,

Csilló-pora, fény-lemeze;

Virágkorát most éli bár:

Oly színhagyott köntösbe' jár.

Arany János.