Versszövegek A B C sorrendben (fórumjáték)
Gyí, keselyem: fiatal Bűn,
Gyí, jó lovam: fekete Álom,
Mi áttörünk, vad paripáim,
Ezen a szürke életen,
Mi áttörünk a barna halálon.
/Ady
Görgette a víz, forgói felett,
tükrében a fellegeket,
s dalolt a leány és a víz, meg a part
hullámoztatta a dalt...
/M. Lermontov/
Fa leszek,ha fának vagy virága,
ha harmat vagy,én virág leszek....
Éles fájás járta át, ledőlt gyolcsfehéren,
feljajdult és szült fiút mohos fák tövében...
/Sz. Jeszenyin/
Eltávoznak az anyák rendre mind,
eltávoznak tőlünk halkan,
lábujjhegyen,
mi pedig alszunk,
jóllakottan, gondtalan,
mikor nekik a szörnyű óra int.
/Jevgenyij Jevtusenko/
De véget ér a végső vigalom:
A szél süvít be ajtón, ablakon.
Azt mondja: "Nincs virág, meghalt a nyár!
Nem lesz derüs, meleg, soha már!"
/Reviczky Gyula/
Csak téged lássalak én,
az örvényt barna szemedben.
Ne bolyongj a múlt sűrűjén,
ne lakjék más a szívedben...
/Szergej Jeszenyin/
Bóbita, Bóbita táncol,
körben az angyalok ülnek,
béka-hadak fuvoláznak,
sáska-hadak hegedülnek...
/Weöres Sándor/
Álmodom egy nőről, akit nem ismerek,
Forró és különös, áldott nagy Látomás,
Aki sohasem egy s aki sohase más,
Aki engem megért, aki engem szeret...
/Paul Verlaine/
Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk!
Három király mi vagyunk.
Lángos csillag állt felettünk,
gyalog jöttünk, mert siettünk,
kis juhocska mondta - biztos
itt lakik a Jézus Krisztus.
Menyhárt király a nevem.
Segíts, édes Istenem!
/József Attila/
Zsálya
Mint az ég, azúrkék szép virága,
neve parasztosan hangzik: zsálya,
napimádó pogány, sok mézet ád,
ha megtetszik, kösd csokorba , ne szánd,
nyári virág, vázádban legyen dísz,
úri neve: Salvia prantensis.
Mátyás Ferenc
Zurrogó-zirregő
szitakötő tánca
csipkét ver a csengve
csobogó forrásra.
Zirren kéken, zölden,
sásról sásra táncol,
úgy veri a csipkét
önnön árnyékából.
Reggeltől napestig
egyvégtében járja,
de csak alkonyatkor
látszik a munkája.
Akkor aztán pitypang,
káka, békalencse
s a csobogó forrás
minden egy szem kincse.
Szitakötő szőtte
csipke alatt csillog,
s alábújik inni
az esthajnalcsillag.
Kányádi Sándor.
Valahányszor szememet behúnyom,
azt mondom: "Hadd tomboljon szíved.
Csal az élet, mégis olykor-olykor
hazugságát édesíti meg.
/Sz.Jeszenyin/
Üljünk ide a gerendára -
mondta apám, dolga végeztén,
múltkoriban, egy langyos estén.
Akkor jutott eszembe mindez.
Úgy közeledtem, mint egy kincshez,
a korhadozó, szúrágásos,
kivénhedett-vén gerendához.
Meglehet, hogy százados beccsel
faragta az a régi mester:
életműnek volt tartozéka
ez a kimustrált vén gerenda. -
Kányádi Sándor
Újra kell kezdeni mindent,
– minden szót újra kimondani.
Újra kezdeni minden ölelést,
– minden szerelmet újra kibontani.
Újra kezdeni minden művet és minden életet,
– kezünket mindenkinek újra odanyújtani.
Váci Mihály.
Urai, szolgái, sok hintaja, méne;
Álommal ez a fény, e pompa határos,
Csupa nyitott szem, száj mind az egész város.
Vala ott császárnak szép nagy palotája,
Odaszállt Prágában magyarok királya,
Mivel maga Károly fent lakik a várban
Szellősb neki ott fenn, kellemesebb nyárban.
Arany János.
„Tyúktetvekkel
Nehezedik
A tyúklét ránk –
Nekünk mégis
Fölfelé tart
A tyúklétránk!”
Kovács András Ferenc
Tőlük piros a táj!
_"Ime itt van a nyár!"
Őket nézegetik,
szép csokorba szedik.
Tőlük piros a táj.
A zöld búzamezők,
észrevétlenek ők!
De lehull a pipacs,
s felragyognak a nagy
érett búzamezők!
Váci Mihály
Szúnyog zirreg a tó fölött,
bűvöli a béka.
Alig várja, hogy elszálljon
elé a zsombékra.
- Szállj már alább, gyere, gyere,
ne félj tőlem, szentem!
Szúnyogot én már náladnál
nagyobbat is nyeltem.
Kányádi Sándor
Sem a napot, sem a holdat
nem látjuk már napok óta,
habarcsával a szürkeség
a kék eget bevakolta.
Sehol egy tenyérnyi kékség,
bár egy vékony repedésnyi;
nincs a feketerigónak,
Kányádi Sándor.
nincsen kedve fütyörészni.
Ráönti illatát a szomjazó világra,
Hogy abból jótestvéri jusson
Minden szegénynek ugyanannyi jusson.
Míg több jut egynek, másnak kevesebb,
Nincs még szabadság, éget még a seb.
Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,
Te sem vagy még szabad, te is csak
gyáva rab vagy.
Heltai Jenő.
Puszta a kert, e helyett a
Szántóföld szépen virít,
Termi bőven a pipacsnak
Mindenféle nemeit.
Mit henyél az a sok béres?
Mit henyélnek az ekék?...
Közbevágott Pató Pál úr:
„Ej, ráérünk arra még!”
Petőfi Sándor
Őseink, ó ládd, Neked áldozának,
Mért hagyod hát el megesett Hazámat?
Adj erőt e bús magyarokba, Élet!
Élni meg élni!
József Attila.
Öreganyám úgy botorkál
mint árnyék a fényben,
hajladozik, térdig érő
bot van a kezében...
/Nagy László/
Ó, néma csengetyűk.
Az óránk is félve üt.
Alszik a cicánk s a vén szelindek,
föl ne keltsük - csitt - e sok-sok alvót.
Alszanak a régi réz-kilincsek
s alszanak a fáradt, barna ajtók.
Kosztolányi Dezső
Olyan csöndet szeretnék
Hogy hallván hallgassam
A pillangók szárnyait.
A rózsák jajjait
Szeretném hallani
Mikor odasüt a nap.
Szeretném hallani
Kacagni a tollút
Mikor a szélbe hajbókol.
A hattyúk örömét
Sötét híd alatt úszókét
Hallgatnám hallgatag.
Szép Ernő.
Oh természet, oh dicső természet!
Mely nyelv merne versenyezni véled?
Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
Annál többet, annál szebbet mondasz.
Petőfi Sándor
Nyögök s mind terhemmel
S aztán nagy, visszatért
Élet-szerelmemmel
Kivánkozok a tegnapba.
Valami nagyságos
Az emberben lehet,
szörnyű bogos-ágos,
De Nap nyíla is van annak.
Óh, határtalanság:
Nincs Mult, Jelen, Jövő:
Egymásnak átadják
Ó üzenetüket az évek.
Ady Endre.
Nézd csak, bolondul, karikázva
hogy összecsap az a két sárga
lepke! hogy kezd tündéri táncba!
hogy gyúrja egymást, hogy forog!
Négy szárnyuk százfelé lobog,
pedig egyhelyben kavarog.
Szabó Lőrinc