Van valakinek tapasztalata a parafenomén Harasztosi Lászlóval kapcsolatban? (tudásbázis kérdés)
CSAK KINGI7-NEK ÁTHOZTAM A SZÖVEGET, A MEGVÁLTÁSRÓL,HOGY TUDJA MIRŐL BESZÉLTEM.
"A keresztségben ugyanis a Vér ereje által szabadították meg, az erdeti bűn foltjától, amelyben atyjától és anyjától fogantatott. Ezért adtam az Igét, az egyszülött Fiamat. Mert az emberi nem, Ádám az első ember bűne miatt megromlott, s így ti is valamennyien, akik Ádám anyagából készült edények vagytok, megromlottatok és nem voltatok képesek az örök életet birtokolni.
Emiatt én a végtelen Magasság, eggyesültem emberségtek mélységével, hogy gyógyulást hozzak az emberi nem romlására és halálára s hogy visszaállítsam a kegyelembe, melyet eltékozolt Én , aki Isten vagyok, nem tudtam büntetést szenvedni, isteni igazságosságom mégis úgy akarta, hogy a bűnből büntetés következzék. Egy pusztán -ember nem volt képes a szükséges elégtételt megadni, mert mégha bizonyos mértékben adott is volna elégtételt, elégtétele, csak önmagára vonatkozott volna, a többi értelmes teremtményre nem Bizonyos, hogy méltó elégtételt sem önmagáért, sem másokért nem adhatott volna, mert bűne engem bántott meg a végtelen jóságot. Mivel pedig én vissza akartam adi a kegyelemnek az embert, aki elgyengült és a mondott okok miatt nem nyújthatott elégtételt, sőtt nagyon is gyarló lett, megparancsoltam, fiamnak az Igének, hogy magára öltve természeteteket, Ádám romlott anyagát, viselje el a büntetést abban a természetben amely megbántotta Istent viselje egészen a kereszt szégyenletes haláláig, hogy kiengesztelje haragomat.
Így tettem eleget igazságosságomnak és így töltöttem be isteni irgalmasságomat, amely arra indított, hogy elégtételt adjak az ember bűnéért és ismét alkalmassá tegyem a jóra, amellyre teremtettem. Így aztán a emberi természet mely Jézus Krisztusban az isteni természettel eggyesült alkalmas volt arra , hogy megváltást szerezzen, az egész emberi nemnek, s nem csupán azzal a büntetéssel, amelyet Krisztus a véges emberi természetben szenvedett el, s amely természetet Ádám anyagából vette magára, hanem az örök Istenség erejéből, amely azonos a végtelen isteni természettel. E két természet eggyesülése miatt fogadtam el egyszülött fiam vérének áldozatát-melyet mintegy átitatott és áthatott az isteni természet-szeretem tüzének közvetítése által, mert ez a szeretet volt az a kötelék, amely megfeszítetten és átszegezetten tartotta őt a kereszten.
Csak ezen a módon, tehét csak az isteni természet erjéből, volt az emberi természet képes arra, hogy Krisztusban elégtételt nyújtson a bűnért. Így távolíttatot el Ádám bűnének gennye, s csak egy sebhely maradt utánna(azaz a bűnre való hajlandóság, meg a test egyéb hibái)ugyanúgy mint a heg hátramarad a seb gyógyulása után.
Ádám bűne halálos gennyet termelt bennetek eljött azonban a nagy orvos, az én egyszülött fiam és meggyógyította a beteget, úgy , hogy Ő maga itta ki a keserű orvosságot. melyet az emberi nem volt képes kiinni, mert nagyon elgyengült.
Úgy tett mint a gyermeket szoptató dajka, aki beveszi a gyermek helyett az orvosságot, mert ő már nagy és erős , a kisded viszont nem elég erős ahhoz, hogy az orvosság keserűségét el tudja viselni. Dajkátok volt Ő, hiszen az emberi természetetekkel eggyütt Istenség nagyságával és erejével elviselte a kereszthalál gyötrelmes orvosságát, hogy gyógyulást éa életet adjon nektek, elgyengült kisdedeknek.
Csak sebhelye maradt bennetek az eredeti bűnnek, melyet akkor vontatok magatokra. amikor atyátoktól és anyátoktól megfogantatok.
E sebhelyet veszi el részben a lélekből, a szent Keresztség, melynek a dicsőséges és drága Vér erejéből van hatalma arra, hogy nektek adja a kegyelem életét. Amikor a lélek megkapja a szent keresztséget, elvétetik tőlle az eredeti bűn és beléárad a kegyelem.
A bűnre való hajlandóság pedig, amely mint heg marad a lelkében, erejét veszti és megfékezhető, ha a lélek akarja.
S akkor a lélek mint egy szép serleg, alkalmas arra, hogy befogadja és gyarapítsa a kegyelmet, kissebb vagy nagyobb mértékben aszerint, ahogyan jónak látja, hogy érzületével valamint a szeretem és szolgállatom iránti vággyal jól felkészüljön erre. A keresztségben kapott kegyelem ellenére, ugyanis mind a jóra mind a rosszra képes felkészülni. Mert amikor a lélek eléri a megkülönböztetés életkorát , jóra is rosszra is adhatja magát-akarata szerint hiszen szabadon mérlegelhet. Az ember szabatsága azonban oly nagy s e dicsőséges Vér ereje által az ember oly erős lett, hogy sem az ördög, sem más teremtmény nem tudja bűnre kényszeríteni, a legkissebbre sem ha ő maga nem akarja. Megszabadult a rabszolgaságtól és szabad lett, hogy uralkodjék érzékiségén és elérje a célt amire teremtetett. "
Szóval miért nem fér bele?
Hit nélkül nem lehet élni, az élet sokkal szebb és könnyebb,ha van hited, minden simább, egy taljesen más életed van :)
Ha valaki nem hisz Istenben, az nem is ember...
Gondoltam valamire de ..?
miféle találkozásra gondolsz?
Az előbb megtudhattad,hogy téged is megváltott a Jóisten.
Azt kérted magyarázza el neked valaki,a megváltást,én megtettem,nem kis munka volt beírni és azt mondod felesleges volt?
A találkozás általában ilyen sorrenben megy:
1. levegő 2. szénmonoxid 3. Isten
:D
Sziasztok!
Most megérdeklődtem a kezelés árát: az 1. alkalom 13000 Ft. és utána minden alkalom 8000Ft.Azt mondta a hölgy a telefonban,hogy legalább 3 alkalom kell,van akinek több is.Gondolkodom,hogy elmejnek hozzá,mert a mioma miatt lehet,hogy ki kell venni a méhemet.Ami hálapénzben szintén több tízezret jelentene.Ha tudna annyiban segíteni a Harasztosi úr,hogy elkerüljem a műtétet,akkor még mindig megérné hozzá menni.De ha a vége mégiscsak a műtét,akkor nem szeretnék ennyit feleslegesen elkölteni.Nincs garancia,igaz? Mit gondoltok?
Szerintem ahhoz BETEGNEK kell lenned, hogy tényszerűen érezd a hatás... plusz, VEVŐNEK is...
majd beszámolok a végén :)
Szerintem menj el hozzá és akkor lesz tapasztalatod. Itt mindenki csak a sajátját tudja megosztani veled és az valaki részéről pozitív valaki részéről negatív. Hisz mindannyian mások vagyunk másfajta problémákkal betegségekkel, amiből szeretnénk kigyógyulni.
Ezeken a dolgokon nem érdemes vitázni, mert semmi értelme. Hiszen minden ember azt gondolja, hogy neki van igaza:)
Hangsúlyozom, én nem szkeptikusként vagyok a fórumon,... én is tudnék egy két dolgomról mesélni, hiszek ezekben a dolgokban... ja a 161-as hozzászólásom lényege az, hogy hitelesség is kell ahhoz amit csinálsz... ennyi
És nem kell letámadni!!!!! ÉRDEKLŐDTEM!!!
Negatív? kicsit szétszórt, mindig rohan,ezerfelé szállnak a gondolatai.nagyon sok emberrel tartja a kapcsolatot,kevés figyelmet tud szentelni egy embernek.Mivel nap mint nap sokakkal találkozik.
Igazából ő energiát továbbít ,nem a sajátját adja,a kozmikus energiát továbbítja,kezelés közben érzem, hogy valami meleg áramlik a testemben( nem a vérem:))
ő is hosszu idő után jött rá, évek alatt hogy a közelében lévő emberek meggyógyultak ,jobban lettek,
amint belépek hozzá az előtérbe, rögtön érzem a pozitiv kisugárzást,ez olyan leírhatatlan kicsit.
Csak annyit kell tenni,hogy el kell engedni magát az embernek kezelés közben.
Először én kinevettem a dolgot,de most már tudom,tapasztaltam,hogy valódi és jó.
A nagymamám is elismerte pedig ő "csak" Istenben hitt előtte. Nem gondolta, hogy bárki elmulaszthatja a derékfájását és az állandó tüsszögését.
Akkor nem érted, hogy mit írok, szerintem...nem magánügy, mert tegyük fel, te elmész egy dohányzásról leszoktató tréningre és látod, hogy aki tartja szünetbe kijár bagózni...nos mennyire hiteles ember? Ugyan úgy aki ilyen kövér-nem csak túlsúlyos- rengeteg betegség forrása...alig kapott levegőt amikor megmozdult, ha ő nem egészséges, hogy állíthatja,hogy gyógyítja a beteg embereket?
Ez úgy gondolom egy logikára alapozott kérdés volt, szerintem, nem akartam kötözködni! csak, hogy valakinek higgyjél a sok kókler között, fontos a hitelesség...
amikor néztem, hogy 2 szék közé kimerevített egy tagod, az jutott eszembe, amikor régen 4-en egy-egy újjunkkal felemeltünk valakit, már nem tudom, hogy volt a trükk,de sikerült... :) szóval, gondolom megértesz a kérdések miatt...
Kedves kingi7! Most éppen fogyózik,már több mint 20 kilót leadott,ő is ember szereti a hasát és néha olyan mint egy nagy gyerek.
Valóban rengeteg a kókler,ezert én is csak abban hiszek amit tapasztalok.
Tapasztalatból mondom,hogy ő jó ember és sok dolgon tud segíteni.
Sziasztok,
Amikor először kezelt engem Harasztosi Úr,vissza kellett fognom magam, nehogy nevessek,olyan fura volt.Mókás miközben közvetíti az energiát.Heveny hasmenés volt a bajom hosszú hetek óta tartó,mert nagyon sokat idegeskedtem + nőgyógyászati problémáim is voltak. Az első kezelés után már nem volt hasmenésem és 3 kezelés után rendbe jött a nőgyógy. problémám is,mindenféle egyéb segítség nélkül...
Ez 4 éve történt,azóta is velem van ha kell,hogy segítsen,tavaly tavasszal voltam kezelésen utoljára.Azóta az érme segít( amit tőle lehet megvásárolni) és ha kell küldd energiát.
Igazából nem kell meggyőzni szerintem senkit sem.Én csak annyit mondhatok,hogy ő csodálatos.
Ha a pénz számítana neki,akkor már külföldön élne és milliárdos lenne.De ő nap mint nap gyógyít.Az biztos, hogy különös ember :) de kezelés közben szinte meg se kell szólalnom, megérez mindent.
Olimpikonokat készített fel,sportolók járnak hozzá, azt mondom szerencsés az aki igazán fel tudja vele venni a kapcsolatot,mint én és a családom.
Az életbe annyi mindenre nincs magyarázat, annyira sok a fura dolog,de ez nem baj,nem láthatunk mindent tisztán.
Összetett :) ez itt a reklám helye??? :)
Az a gondom, hogy mindenki fényezi magát, sok pénz elmegy rá, nem sajnálom, de inkább egyhez mennék aki tuti, nos ez a nehéz...nekem nem az árral van bajom, hanem a sok kóklerral!!!
Egyet nem értek, ha annyira egészséges és gyógyít a Harasztosi, akkor miért annyira kövér, hogy alig kap levegőt???
További ajánlott fórumok:
- Milyen tapasztalatok vannak a Clostilbegyt nevű tablettával kapcsolatban?
- Kérdések és válaszok a 90 napossal kapcsolatban
- ÉGVILÁG... minden, ami csillagászattal kapcsolatos
- Időjárassal kapcsolatos szavak
- Honlap működésével kapcsolatos információk
- Mik a tapasztalatok a juharszirupos diétával kapcsolatban?