Van egy vallomásom: én még mindig hiszek abban, amiben... (beszélgetés)

Nem. Konkrétan nem írt arról, hogy mennyi idős. Ahhoz viszont elég összeszedetten, és ellentmondást nem tűrőn ír, hogy feltételezzem: nem egy tiniről van szó.

Végig követtem a fórumot. Nekem az jött le, hogy aki neki tetsző hozzászólást írt, arra mindig "köszönöm" volt a válasz. A többiek, akik saját tapasztalatból írtak arról, mit gondolnak az örök szerelemről - csupán azzal, hogy nem egyezett a véleményük - mindannyian ellentmondást nem tűrő választ kaptak. Minden észérv ellenére.

Aztán, hogy valójában mi célja volt ezzel a vallomással, nem tudom. Több fórum nyílt már ilyen és hasonló témában. De ilyen, ahol valaki ellentmondást nem tűrő hangon kijelenti, hogy "Hiszek és hinni is fogok az örök szerelemben, mert tudom, hogy igazam van. Innentől pedig teljesen hidegen hagy, ki mit gondol erről. Pont." Legalábbis én ilyennel még nem találkoztam.

Lehet, hogy én nem figyeltem eléggé, de miért gondolod, hogy nem is annyira fiatal? Írt erről?

Én nagyon fiatalnak gondolom. Nem is értettem, hogy mit keres itt.

Jé! Ezen aztán igazán csodálkozom. Ez számodra egy "lendületes és szórakoztató" fórum? Tényleg bebizonyosodik, hogy mennyire másként gondolkozunk. Nemcsak arra gondolok, hogy te meg én másként látjuk (most konkrétan erre a témára gondolok); mert én sem lendületesnek, sem szórakoztatónak nem tartom. Gondolom, van más is, aki a te véleményedet osztja, bár - olvasva a többiek véleményét - a többség talán nem ugyanúgy gondolja, mint te.

Te itt gyermeki naivitásról és lelkesedésről beszélsz. Nem gondolom, hogy gyermeki naivitásról van itt szó. Mert szerintem a vallomástevő nem is annyira fiatal. Persze abban igazad van, hogy ettől függetlenül lehet gyermeki. Ami a naivitását illeti.

Azért bízom abban, hogy olvashatok itt majd valamikor "lendületes és szórakoztató" témát is.

Ezt már senki nem fogja tudni feldobni, érdekessé, szórakoztatóvá tenni. Illetve lehetne, de akkor átcsapna valami egészen másba.

Régen olvastam már ennyire lendületes és szórakozató fórumot! Sajnálom, hogy Fórumnyitó lezárta!

Szerintem FI még nagyon-nagyon fiatal. Teljesen természetes, hogy naív. Kicsit vehemens is, de ez is a fiatalság velejárója, nem hibáztatom érte. Még fel tudom idézni magamban azokat az időket, amikor én magam is hasonlóképpen gondolkodtam. Férfi létemre persze nem annyira a szerelemről, hanem az élet egyéb dolgairól (munkáról, önmegvalósításról, stb.), de ugyanilyen lendületesen, ellentmondást nem tűrő módon tettem. Igaz, én nem fórumoztam és nem próbáltam meg meggyőzni senkit sem arról, hogy a világot én látom helyesen, de magamban ezt gondoltam. Az idősebbeket tulajdonképpen lenéztem a besavanyodott, megfáradt gondolkodásuk miatt. Természetesen ezt is magamban tartottam, nem bántottam meg őket az őszinte (és kegyetlen) véleményemmel.

Eltelt azóta "pár" év és ma már sok mindent máshogy gondolok. Igyekszem azért észben tartani, hogy nem szabad nekem is besavanyodnom, mert akkor teljes mértékben átkerülök arra az oldalra, amit annak idején annyira elítéltem.

Én szívből kívánom FI-nek, hogy találja meg azt az embert, aki ugyanúgy gondolkodik mint ő. Az elképzelései váljanak valóra. Nem akarom letörni a lelkesedését, a gyermeki naivitását.

Csakis a legjobbakat kívánom neki! De...

Egyet kell értsek azzal a kedves fórumozóval, aki arra bíztatta FI-t, hogy azért kezdjen el élni is. Az elveit tartsa szem előtt, ez fontos, de nehogy egy életen át tartó keresgélés legyen a vége.

Rendben. Lezárod a témát. Csak emlékeztetőül írom: egyszer már lezártad. Mégpedig a 11.hozzászólásodban. De jó. Tekintsünk el ettől. Én is jártam már úgy, hogy azt hittem, magam részéről lezárom a témát, aztán mégsem. Mert az ember lányának néha eszébe ötlik, hogy van még néhány dolog a tarsolyában, amivel érvelhet. Annak van is hatása.

Esetedben nem azt érzem, hogy új érveid lennének, hanem azt, hogy ugyanazt sulykolod több hozzászólásodon keresztül.

Olyan meggyőződéssel hirdeted az igazadat, mintha az lenne az egyetlen létező igazság, ami cáfolhatatlan. Mert hiszen te tudod, hogy igazad van. És pont.

Többször jött már velem szembe különböző fórumokon az örök szerelem témája. Olyan viszont, amiről te beszélsz - még soha. Nincs valós tapasztalatod, de arra építesz, amit egy (mások által nem látott) kutatásra alapozol. Nem baj, csak fogadd el, hogy másnak meg más az igazsága.

Ha valaki átélt igaz, mindent felperzselő, szenvedéllyel teli szerelmet - az én vagyok. Mégsem állítom, hogy a szerelem örök. Örök akkor, ha valami tragédia folytán veszíti el a szerelmét valaki. Mert meghal a másik, akit igaz szerelemmel szeretett. Halálig tartó szerelem. Jóban, rosszban. Akkor elhiszem, hogy valaki hitt az örök szerelemben.

Nem vagyok szerelmes. Sosem hittem, hogy örökké tarthat. Sokkal összetettebb érzés lép a helyébe. És bizony sok kompromisszum kell, hogy ez az érzés akár hosszú évtizedekig kitartson. De ez már nem szerelem.

Te azt írtad, hogy nálad nincs kompromisszum. Te tudod.

Mások ezt másképp látják. De azért biztos neked van igazad, ha már ilyen ellentmondást nem tűrő hangon kijelentetted.

A "viszontvallomásom" erre a vallomásra:

Szebb lenne a világ, ha többen lennénk, akik így gondolkodunk, és ha kevesebben lennének az olyanok, akik belecsömörlöttek az életükbe, és elképzelni se tudják, hogy a "rózsaszín köd" kifejezés hallatán nemcsak gúnyosan hahotázni lehet, de akár irigykedni is.

Ez is elég undorító válasz volt Tőled!

Konkrétan vonuljon ki a világból emiatt...

Megsúgom: nem mindenkinek célja és feladata!

Hogy jövök? Beszélgetünk, és abból rögtön lejön a véleményem hogy milyen ember is vagy! Tolod az "okosságaidat" másra, mintha a Te véleményed lenne mindenben a mérvadó, miközben van butaság benne rendesen!

Különben is aki ritkán néz tükörbe🪞, készüljön fel arra hogy a környezete szembesíti🫵🪞!

Meg lehet sértődni, de nem ússza meg, az is biztos! ✅

"Hogy jössz te ehhez?!"

Na már megint a kontroll! Megtiltod? 🫡

"Én olyan társat keresek, aki érti, hogy a tartós lángoláshoz érzelmi intelligencia és folyamatos tudatos figyelem kell. Nem ígéretet keresek, hanem egy azonos mentalitást. Aki nem így gondolkodik, azzal el sem kezdem – ez az én "aranyhal-stratégiám". Inkább maradok egyedül, mint egy olyan partner mellett, akivel nem egyeznek az elveink."

Tehát a "Dugunk??!" nem elégít ki! (sok van)

Ok. Nézhetsz hülyének (a fórumozókat is).

Te nem tudsz linkelni, mert azt nem hagyja a Hoxa. Én nem tudok keresni. (nem tegnap ültem a gép elé)

Igyekezz, tartsd fent a figyelmet, hogy legalább itt válthass néhány szót élő emberekket!

Sok sikert a mércéd tetején üldögélve!

Eddig értem, de hidd el, hogy ezzel nem vagy egyedül. Igen sokan kezdenek így bele egy kapcsolatba, házasságba. Ha ezt a témát feszegetjük, akkor ne abból induljunk ki, hogy vannak, akik nem szerelemből házasodnak, vannak, akik éreznek a párjuk iránt, de nem szerelmesek (mondjuk lehetne ezt is kutatni, statisztikázni, hogy melyik indulás jobb egy hosszú házasságnál, mert nem biztos, hogy a lángoló szerelem, ami elvakítja az ember lányát és fiát).

Tehát a kiindulás legyen az, akik szerelemből házasodnak, és őszintén hiszik mindketten, hogy ez örökké tart. Nagy százalékban így kezdődik.

Csak hát az a fránya idő... az vagy kitol velünk, vagy nem. Vagy változnak az érzéseink, vagy nem. De garancia egy kapcsolat kezdetén? A legnagyobb hazugság, ha valaki azt mondja, hogy ő ezt garantálni tudja.

Itt kér emberről van szó, akik azonos előjellel csapnak bele az életbe, de egyikük sem tudhatja, hogy változnak-e majd. Esetleg az egyikük változik, és máris annyi az örök szerelemnek, de esélyes az is, hogy mindketten változnak.

Ha elfogadsz egy tanácsot: nem biztos, hogy jó a megközelítésed. Persze, szeressétek egymást szerelemmel, és csak akkor házasodjatok, ha ezek az érzések tisztán megvannak. De ne fordulj el a másiktól, hogy azt veszed észre tizenévvel később, hogy ő már nem lángol. Mert attól még szeretni fog, mélyen, nagyon.

Köszönöm a kérdésedet, ez az egyik legfontosabb felvetés! Igazad van: garancia nincs, és senki nem tudja aláírni, hogy 20 év múlva is ugyanazt érezzük majd. Én nem is egy külső „garanciát” keresek, hanem egy belső mércét.

Hogy miként találom meg? Úgy, hogy nem kötök kompromisszumot az alapértékeknél. Szerintem a lángolás nem egy véletlen csoda, ami vagy „marad”, vagy „elmúlik”, hanem egy közös döntés. Olyan embert keresek, aki hozzám hasonlóan hisz abban, hogy a szenvedélyt nemcsak elviselni vagy várni kell, hanem aktívan tenni érte.

A legtöbb kapcsolat ott bukik el, hogy a felek „beletörődnek” a kihűlésbe, mert azt hiszik, ez a sors. Én olyan társat keresek, aki érti, hogy a tartós lángoláshoz érzelmi intelligencia és folyamatos tudatos figyelem kell. Nem ígéretet keresek, hanem egy azonos mentalitást. Aki nem így gondolkodik, azzal el sem kezdem – ez az én „aranyhal-stratégiám”. Inkább maradok egyedül, mint egy olyan partner mellett, akivel nem egyeznek az elveink.

Pontosan tudom, mit írtam: Dr. Bianca Acevedo nevét említettem, aki mindkét területet kutatta. Attól, hogy egy kutató a szakítás agyi folyamatait is vizsgálja, még nem lesz érvénytelen az a tanulmánya, ami a tartós lángolást igazolta.

Te a szakításról szóló cikket találtad meg, én pedig a 20+ éve együtt élő boldog párokról szólót (Neural correlates of long-term intense romantic love). A lényegen ez nem változtat: a Stony Brook Egyetem mérései szerint a lángolás biológiailag fenntartható. Ahelyett, hogy a hozzászólások számaiba kapaszkodsz, próbáld meg elfogadni: a tudomány szerint létezik az, amit én keresek, te pedig tagadsz. Itt már nem a számokról, hanem a szemléletről van szó. Részemről a vitát lezártnak tekintem.

Végigolvastam a fórumodat. Én nem zárom ki az örök szerelmet, bár ezt nem a tudomány alapján mondom. Nem nagyon hiszek abban, amikor tanulmány ide-oda x emberen, és kikiáltjuk valami egzakt tudománynak, amit tapasztaltunk.

De lenne egy kérdésem: nem írtál egy betűt sem arról, hogy a nagy tóból miképpen fogod megtalálni azt az aranyhalat, akit majd életed végéig lángolva fogsz szeretni, és ő is ugyanígy?

Kevés kivétellel általában szerelemből házasodnak az emberek, lángoló, sokszor a józan ész határait súroló érzésekkel teli. Na de azt, hogy ez az érzés tuti meg is maradjon, hogy fogja neked bárki garantálni? Vagy esetleg garantálja, hiszen ő is szerelmes, de ez nem jelenti azt, hogy x év múlva is lángolni fog. Sőt, még Te sem garantálhatod azt, hogy az érzéseid örökre szólnak.

Köszönöm, hogy utánanéztél, de sajnos rossz tanulmányt olvastál. Amit te idézel, az a szerelmi elutasításról és a szakítás utáni agyi folyamatokról szól. Én viszont az évtizedek óta tartó, intenzív szerelemről szóló kutatásra hivatkoztam.

Ebben a vizsgálatban nem „elutasított” embereket néztek, hanem olyan párokat, akik átlagosan 21 éve élnek boldog házasságban. Az fMRI-vizsgálat (ami nem „tapogatódzás”, hanem egzakt orvostudomány) kimutatta, hogy az ő agyukban ugyanaz a dopamin-válasz jelenik meg, mint a friss szerelmesekében.

A Facebook-hasonlatod pedig sántít: az fMRI-t nem lehet „megjátszani”, mint egy mosolygós szelfit; az agyi jutalmazási központunk (VTA) nem tud hazudni. Sajnálom, ha neked kényelmesebb azt hinni, hogy a valóság elől menekülök, de a tény az, hogy én a biológiailag is igazolt maximumot keresem, te pedig a statisztikai átlagba menekülsz. Nem én félek a valóságtól, hanem te félsz elhinni, hogy létezhet ennél több is.

Szerintem meg arról van szó, hogy ezzel a mércével támogatod vagy hitegeted magad a sikertelenséged után. Ezzel magyarázod azt, hogy menekülsz a valóság elől. Félsz megélni a valóságot.

Az első cím, amit ide idéztél: "Reward, addiction, and emotion regulation systems associated with rejection in love"

Jutalmazás, függőség és érzelemszabályozó rendszerek, amelyek a szerelemben való elutasítással kapcsolatosak

Rögtön ezzel a mondattal kezd: A romantikus elutasítás mély veszteségérzetet és negatív érzelmeket okoz.

470 alanyon vizsgálták ezt az emlegetett képalkotásos módszert. Szerintem ez egy tapogatódzás. Rámutattak 1-2 pontra az agyban, de ez szerintem nem bizonyiték az érzésekre. Főleg nem ilyen kis létszámú alanyon.

Az egész vizsgálati anyagot látni kéne, hogy tudjuk, tudtak-e arról, hogy mi a vizsgálat tárgya.

Az emberek szeretik úgy beállítani magukat, hogy minden happy és tökéletes a boldogságuk. (nézd csak meg a fb-ot)

Köszönöm a tippet, de a kolostor helyett én inkább maradok a való életnél és a hús-vér embereknél. Az, hogy számodra az örök szerelem csak transzcendens szinten elképzelhető, sokat elárul a te korlátaidról, de semmit az én lehetőségeimről.

Szerencsére a Stony Brook Egyetem fMRI-vizsgálatai nem apácákat, hanem évtizedek óta boldog házasságban élő hús-vér párokat vizsgáltak – és láss csodát, náluk is létezik a lángolás. Én nem egy távoli ideált keresek, hanem egy olyan tudatos társat, akivel a földön is meg lehet élni azt a mélységet, amit te csak a kolostor falai között tudsz elképzelni. Úgy tűnik, más szinten van a képzeletünk és az igényünk is.

Érdekes a megközelítésed, de éppen fordítva látom: az igazi sikertelenség az, ha valaki beéri egy olyan kapcsolattal, amiben már nincs tűz, csak azért, mert fél az egyedülléttől vagy a statisztikáktól.

Számomra a mérce nem „magyarázat”, hanem szűrő. Aki nem akar vagy nem tud felnőni egy tartós lángoláshoz, az valóban nem az én utam – és ez nem kudarc, hanem tudatos szelektivitás. Inkább várok a minőségre, mint hogy a „földön ragadva” egy olyan kapcsolatban éljek, ami csak a rutinról szól. A Stony Brook Egyetem kutatásai is azt igazolják, hogy azok a legboldogabbak, akik nem adják alább a szenvedélyt – én pedig inkább az ő példájukat követem, mint a pesszimista sémákat.

A különbség köztünk az, hogy te a múltadból vonsz le sötét következtetéseket, én pedig a jövőmet akarom építeni az értékeimre.

Inkább „álmodozom” egy boldog és lángoló jövőről, mint hogy a te pesszimizmusodban éljek, ahol a szürkeség a norma. Köszönöm a beszélgetést, azt hiszem, mindent elmondtunk egymásnak

Majd 5-10-20-30 év múlva mesélj a végtelenszerelemről.

Addig meg àlmodozz!!!

Amit leírsz, az pontosan rávilágít a probléma gyökerére. A „függőség” és a „lángolás” két teljesen különböző állapot. A függőség egyfajta kényszer, ami gyakran éppen a belső bizonytalanságból fakad, és hosszú távon tényleg fojtogatóvá válhat, ami végül a kapcsolat „kihűléséhez” vezet.

A tartós lángolás titka nem a függőség, hanem a két teljes, önálló ember közötti szabadság és folyamatos, tudatos vonzódás. Ha a te tapasztalataid a kihűlésről szólnak, az nem azt jelenti, hogy a tűz fenntarthatatlan, hanem csak azt, hogy abban a dinamikában a „függőség” átvette az uralmat a szenvedély felett. Ahogy korábban is írtam: a lángolás nem magától marad meg, hanem mert két ember nem hagyja kihűlni. Köszönöm, hogy megosztottad ezt, mert így még érthetőbb a különbség!