Főoldal » Fórumok » Egyéb témák » Van aki most kezdte a felnőtt tagozaton az érettségit? fórum

Van aki most kezdte a felnőtt tagozaton az érettségit? (beszélgetés)


1 2
26. SF
2008. okt. 25. 11:03

Nem vagytok túl szerencsések! Hová jártok, hogy ennyire semmibe veszik a tananyagot? Ami nem érettségi tétel, az is fontos az általános műveltséghez! És az érettséginek végtére is ez a célja, nem?

Én egy nevenincs, kis vidéki suliba jártam, ahol a 4 év alatt összesen 2 óránk maradt el, mert a tanárnak éppek akkor szült a felesége. Minden órán a tananyagot adták le, ki milyen stílusban, de legalább azzal foglalkoztunk, amivel kellett. Nem lett a kedvencem, de itt értettem meg először a matekot, viszont imádtam a kémiát, fizikát, biológiát, földrajzot. Még a törit is megkedveltem, pedig azt mindig utáltam a sok évszám miatt.

Néha úgy gondolom, most kellene középsuliba járnom a nyelvoktatás miatt, de titeket olvasva már nem vagyok ilyen biztos benne.

2008. okt. 16. 21:46

Huh, nálunk annyira szajkózzák ezt az előrehozott érettségit, hogy a végén még sértődés lesz belőle, ha nem csináljuk meg. :)

És az számít? Mármint, hogy másik oldalon vannak a leckék. Nálunk irodalom órán már-már röhej, hogy 10 perc is eltelik, mire megtaláljuk azt a verset, amit elemznénk, mert mindenkinek más könyve van.

Na, akkor te is meg vagy áldva! Nálunk a töri tanár szörnyű! Nagyon kedves és szimpatikus ember. Viszont év elején elmondta, hogy teljesen feleslegesnek tartja az ezeket az anyagokat,a miket veszünk, hisz a töri érettségi tételek fele az elmúlt 2-300 évről szól és ő inkább arra helyezné a hangsúlyt. És tényleg arra helyezi. Az tuti, mert nekünk épp csak megemlíti a többit. A múlt órán pl. végig a zsidó vallásról csevegtünk. Ami jó és kell is, de ha rajta múlna egy szót nem tudnánk Kínáról, vagy Indiáról. Ami épp eszébe jut, arról beszél. Ráadásul össze-vissza ugrál az időben.

24. szofia28 (válaszként erre: 23. - Psycheee)
2008. okt. 16. 14:49

Hát én nem tudok róla,hogy lenne előrehozott érettségi,de majd rákérdezek :).

Az angol könyv úgy szerepelt a lapon,hogy a munkafüzet és a könyv együtt olyan olcsó,de már abban a boltban nem lehet kapni ahol ennyi volt,hát mindegyx kénytelen vagyok olyan drágán megvenni,egyébként röhej mert a párom megszerezte,de nem jó,mert eggyel régebbi kiadás és abban már más oldalon szerepelnek a feladatok,nem értem miért kell minden évben kiadni más féle verzióban.

A fizika nekem nagyon gázos,egy kis nyugdíjas tanárbácsikát kaptunk,de szegény mindig megfeledkezik mindenről,régi sztorikat mesél aztán újra belekzed a feladatba amit nem magyaráz el és újra sztorit mesél.

2008. okt. 10. 08:49

Hát az angol könyv annyiba is kerül, sajnos ez nem kikerülhető. Az a 3000Ft nem csak a munkafüzet? Nálunk a kettő együtt volt 6000Ft. New english file a címe. Ti mit használtok?

Hogy-hogy nincs előrehozott érettségi? Csak azért kérdezem, mert ez egy új rendszer és azt hittem, a te sulid is beletartozik.

Matekból most volt egy halmazelméletes témazáró, azóta pedig hatványozunk.

Földrajzból a csillagászatról tanulunk, most vesszük sorra az égitesteket. Remek tanárom van és műholdképekről, laptopról tanulunk: nagyon látványos.

Fizikából az egyenesvonaló egyenletes mozgást és a gyorsulást vettük, de nem sok óránk volt eddig.

Kémiából az atom szerkezetét boncolgatjuk, de ez az óra is ritkán van.

22. SF
2008. okt. 6. 19:45
Kicsit irigyellek benneteket, nekünk még a fősulin se tanítottak nyelvet, most meg kéne...
2008. okt. 6. 13:22

újra itt!

Hát én sem tudom melyik tantárgyat válasszam,talán hozzám a biológia áll közel,fizikából kifogtam egy olyan tanárt aki egész órán csak beszélget,néha leír egy feladatot de elmagyarázni azt nem.Szóval kész vagyok tőle.Nekem sikerült találnom könyveket kivéve az angolt és a fizikát azokat meg kell vennem,ma megnéztem a Libribe,de csak az angol kerül majdnem 6000 ft-ba,a lapon amire leírták az árakat azon meg 3000 ft szerepelt,ezen is felhúztam magam.Majd neten megnézem hátha lehet valahol olcsón kapni.

Nekünk nincs olyan hogy előre hozni az érettségit,4 év után lesz,ennyi.mit vesztek matekból és földrajzból meg érdekelne még a fizika és a kémia is.

20. psycheee (válaszként erre: 19. - SF)
2008. okt. 3. 10:11

Jaj, nagyon kevesen voltunk, pedig jött 3 új arc. Na, most ők is az a kategória, akik nem fognak idejárni sokáig. Nagyon látszik valakin, hogy meddig marad. Talán úgy fogunk többen érettségizni, hogy az évek folyamán csatlakoznak hozzánk.

Nagyon lassan haladunk az angollal, legalábbis számomra. Mondta is a tanár, hogy ha akarom, hoz nekem nehezebb anyagot. De mi értelme van, hogy előbbre tartok majd, mint a többiek? Mindig előrébb leszek így, nem? Csak akkor lenne értelme, ha előbb viszgázhatnék.

19. SF
2008. szept. 27. 15:35

:-)) Lesz ez még rosszabb is!

Én vidéken jártam végig a 4 évet. Jó suli volt, nyugis, és megkaptunk minden segítséget, amire szükségünk volt. Annak ellenére, hogy 69-en kezdtük az elsőt, mindössze 6-an érettségiztünk a 4-dik év végén!

Az első év végére a 69-ből maradtunk 25-en. Ez a létszám 3-dik végéig maradt. Abban az évben kifogtunk egy piszok rossz magyar tanárt, egész évben gyakorlatilag semmit nem tanított. Fogalmam sincs, hogy mentem át! A negyedik ehhez képest fáklyásmenet volt. Aki eljut odáig, egészen biztosan nem buktatják meg az érettségin.

Szerintem tanulj előre is, vannak anyagrészek, amiket nem mindig lehet megérteni elsőre.

2008. szept. 27. 11:29

Nem,nem, csak tanulok! :) Nos, annyira azért még nem, de már nézelődöm azért, hogy ne érjen meglepetés. Még mindig nincs mindenből könyvem, pedig a sulin keresztül rendeltem meg párat. Kedden megírom az első matek dolgozatom és 1 hónap múlva meglesznek a különbözeti vizsgák. Ez a suli 3 éves, de nem válogat, hogy kinek mennyi előtanulmánya van: kér egy különbözetit okótóber végén, ami megfelel a 9.-es bizonyítványnak.

Képzeld, alig vagyunk már. 25-en kezdtük és jó, ha 10-15 ember ott van az órákon. :/

17. SF
2008. szept. 26. 12:50
Régen írtatok, lányok! Hová lettetek? Ugye nem adtátok fel?
16. SF
2008. szept. 20. 22:15

Most, hogy így írod, azt hiszen, nekem is 3 éves volt, csak nappalin 2.

Általánosban meg lehetett ölni a földrajzzal, de a gimiben nagyon megszerettem. Én is kifogtam egy nagyon jó tanárt. Nélküle talán el se jutottam volna az érettségiig.

15. psycheee (válaszként erre: 14. - SF)
2008. szept. 20. 09:47
Nem rossz ötlet! Bár nálunk több év alatt adják le, mert kevés az óraszámunk, de a lényegen nem változtat. Nagytudású tanárt fogtam ki, nagyon modern, így könnyen emészthető és érdekes az anyag. Meggondolandó... köszi! :)
14. SF (válaszként erre: 13. - Psycheee)
2008. szept. 19. 21:37
Érettségi tantárgynak javaslom a földrajzot, mert csak 2 év anyagát kell tudni hozzá, az meg semmi.
2008. szept. 19. 20:33

matek, fizika, földrajz, biológia, kémia, angol, nyelvtan, történelem, irodalom. lesz jövőre informatika is és mintha még valami. :) angolból már kötelező az érettségi, de még fogalmam nincs, mi lesz a választott tantárgyam. hozzád közel áll valami? mert tőlem minden olyan távol van... :))) lehet hogy kihasználom az előre hozott érettségit. nálatok is van erre lehetőség?

ezzel a tankönyv dologgal jól ráfaragtam. mindenki csak ígérgetett, hogy 'majd elhozza', de mikor? hisz nekem már 2 hete kellene! rendeltem töri és földrajz atlaszt, mert anélkül kizárt, hogy bármit is megjegyezzek.

12. szofia28 (válaszként erre: 11. - Psycheee)
2008. szept. 19. 14:03

Nekem is megkell vennem az angol könyveket,párat sikerül összeszednem,de még így is 10 e-re rúg a többi,majd az unokahugimtól elkérem az Ő megmaradt könyveit,egyébként milyen tantárgyaid vannak?Nekem matek,fizika,biosz,kémia,irodalom,nyelvtan,angol,töri.

Ez 4 éves,sajnos nem találtam a lakóhelyünkhöz közeli sulit,ahol 3 éves indult volna,és az első évet már egyszer megcsináltam amíg vidéken laktam,de hát ismétlés a tudás atyja,meg szeretnék elmenni számítógépes tanfolyamra is,mert ahogy elnézem az nélkül már nem lehet meglenni szinte sehol!

11. psycheee (válaszként erre: 10. - Szofia28)
2008. szept. 17. 22:45

Na, én is így vagyok! Nekem tökéletesen megfelelnek a régi könyvek is, amiből csak lehet. Nekem szinte minden tantárgyam van, de van, amelyik csak 3 évig. Én olyan suliba járok, ami a 9-10-et összevonta, így 2 év könyvét kellene megvennem! Most! A te sulid milyen?

Egyenlőre csak az angolt vettem meg. Könyv+munkafüzet = 6000Ft. És ez még az olcsóbbik kategória. Azért pár könyvre szükségem lesz, remélem, (az angolon felül) pár ezerből megúszom.

Olyan furcsa ennyi idő után ismét suliba járni, esküszöm, már írni sem tudok. ;) Szünetek, meg büfé, meg jelzőcsengő, meg házi dolgozat... uramisten! :))

2008. szept. 17. 20:26
hát azt tudom,hogy a matek gáz,szerencsére van egy ismerősöm aki matekból tud korrepetálni,a többivel nincs gondom,bár ahogy mondtad még csak két hét telt el.Milyen tantárgyaid vannak?És mennyibe kerülnek a könyvek?Képzeld nálunk majdnem 30 e,de vannak régi könyveim ugyhogy én azokat használom,és van egy raklap tételem is szinte minden tantárgyból.
9. psycheee (válaszként erre: 5. - Szofia28)
2008. szept. 17. 13:33

Mi még a halmazelméletet. Nekem eddig nincs gondom semmivel, igaz, még csak 2 hét telt el. :) De hallgass rám, ha nem értesz valamit, ne légy rest, kérdezd meg a tanártól! Ne menj tovább, mert a matekban minden egymásra épül!

Nálunk nagyon rendesek, nem lekezelőek, hanem inkább bíztatóak és segítőkészek.

Persze, van néhány utálatos dolog a számomra is. Például a földrajz. Hát, nem tudom, megszeretem-e valaha...

8. SF (válaszként erre: 4. - Psycheee)
2008. szept. 17. 11:28
Kitartást nem adhatok, de ha kell egy kis bíztatás, rám számíthatsz.
7. SF (válaszként erre: 5. - Szofia28)
2008. szept. 17. 11:28
Az elején még nem nehéz a matek, majd csak harmadikban lesz:-)) De addigra meglesznek az alapok!
2008. szept. 17. 10:10
senki többet harmadszor?
5. szofia28 (válaszként erre: 2. - Psycheee)
2008. szept. 16. 21:45
Én is most kezdtem el,hát a matek az gáz,már most nem értem,de megcsinálom,Ti miket vesztek?
4. psycheee (válaszként erre: 3. - SF)
2008. szept. 16. 21:10
Köszi! ;) Csak legyen elég kitartásunk!
3. SF
2008. szept. 16. 21:07
Én már végeztem pár éve, úgyhogy sok sikert kívánok nektek! A vége felé egy kicsit sok, de meg lehet csinálni.
2008. szept. 16. 20:51
Én is most kezdtem el, pont a padból jövök. :)
2008. szept. 16. 09:07
Én most kezdtem el,és szeretném,ha lenne rá mód,hogy itt segíthessünk egymásnak mindenben!
1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2025, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook