Vallás kérdés (beszélgetés)
Ez kb. olyan, mint egy szimfonikus zenekar.
Ki mire figyel, koncentrál, azt hallja ki, pedig az összhangzás a lényeg.
A végsô cél az Isten.
Aki ott van a szélben, a napsütésben, a teremtett világban.
A szépségben, a szenvedésben, az örömben.
Én nem voltam ateista, mert gyerekkoromban is hittem, hogy van valami nagyobb nálunk, és tele voltam kérdésekkel. Viszont abban a rendszerben nevelkedtem, amikor a vallás nem volt "divat", a családunkban senki nem volt vallásos. Huszonéves voltam, amikor néhány olyan emberrel találkoztam, akik nagyon szép dolgokat mondtak a Bibliából, minél többet beszélgettem velük, annál jobban tetszett, amit hallottam. Úgy éreztem, ők meg tudják adni a kérdéseimre a válaszokat. Megkeresztelkedtem, és több mint húsz évig tagja voltam a vallásszervezetnek (nem akarom nyilvánosan megnevezni, ha akarod tudni, privátban szívesen). Húsz év után rájöttem, hogy egy hazugság az egész, és elhagytam a szervezetet.
Ha elfogadod egy vallás tanításait, akkor soha nem fogod megismerni Istent. Egy Isten-képet ismerhetsz meg, az alapján, amit az a vallás tanít neked Istenről. Meggyőződésem, hogy egyetlen vallás sem birtokolja az igazságot Istenről.
Istenben hihetsz akkor is, ha nem vagy tagja egyetlen vallásnak sem.
Szabad tudni, hogy mi a célja a kérdésednek?
Azokhoz szólna a kérdésem, akik vallásosak, leginkább kereszténységre irányul a kérdés.
Akik vallástalan családban nevelkedtek, majd később vették fel azt, annak mi volt az a dolog/tapasztalat/esetleg olvasmány/egyéb ami alapján elkezdett hinni Istenben, ha azelőtt ateista volt? Ez mennyiben változtatta meg az életeteket?
További ajánlott fórumok:
- Csevegjünk erről- arról, ami Neked éppen problémát jelent, és lássuk új szemszögből a kérdésed.
- Gyakori kérdések a 90 napos diétáról
- Hülye kérdések fóruma, csak pihenteknek!!! :- D
- Kérdésre kérdéssel felelünk. Csak egy kérdő mondat!
- Adóbevallás 2009 - van itt adószakértő? A férjem bérével kapcsolatban lenne kérdésem.
- Részmunkaidős állás - adóbevallás kérdésben tud valaki segíteni?