Válás-2 gyerekkel...hogyan élni túl? (beszélgetős fórum)

Ja és véééééégre! Találtam egy nagyon aranyos kétszoba-konyha-fürdős lakást, a lakbér is megfelel, vannak benne a tulajdonostól dolgok, amikre nekem meg éppen szükségem lenne (pl.mosogató, tálalószekrény), a fürdő fehér-amit én végre KÉKre festhetek, igaz, észak/déli irányba néz, igy a konyha meg a fürdő kicsit hűvösebb, viszont nagy ablakok vannak igy világos az egész lakás és van egy terasz is, amúgy parkettás padló van és második emeleti. Van rajta mit javitani, mivel a nyilászárók eléggé huzatosak és kopottak, természetesen a konyha-fürdő penészedik az ablak felett és sajnos az előző lakóknak(ismerem őket) május 1.-ig kell kiköltözni. ÉS ADDIG? Hát, most ugyis itt a gyerek szülinapja 9.-én, a többit meg valahogy kibirom.

De végre tervezhetek mit kell venni, mit hova teszek, stb.

Szia! Nem, a gyerek elött konkrétan nem emlitettük a költözést meg a válást, de szerintem ők úgyis megérzik az ilyesmit, habár még nem kérdezett rá.

Mivel a most talált albérletbe majd csak kb.2-3 hét múlva költözhetünk, egyelőre nem is akarom felemliteni. Én lassan készülődők, pakolgatom az apróbb dolgokat ide-oda (osztom), lehet hogy ő fogja majd megkérdezni mit csinálok és akkor valahogy elkezdhetem körbekeriteni a témát...

Sziasztok! Hát természetesen az elözö témában sem egyezünk "apával", ga még nevezhetem igy. Szerinte csak annyit kell mondani a fiamnak, hogy vettünk egy lakást hogy legyen az is és anya oda szeretne költözni, ök meg lehetnek itt is ott is.

Én még mindig tartanám magam az én verziómhoz, mivel biztosan lesz miért meg miért, és ezekre válasz kell a gyereknek.

Ami az anyagi részt illeti, hááát, valahogyan sikerült az este újraszámolni a dolgokat, hogy az ő nagy örökségének én csak a felével tartozom neki, a hitelrészletnek meg fizeti 70%át. Részletesebben a naplómban, akit érdekel. A lényeg az, hogy monstmár nem érzem magamban azta a "neeeeeeeeeeem akarom megérteni" dolgot, amit tegnap. Majdnem elégedett vagyok. Mindezt persze papirra vetettük, és aláirtuk (bár ezt kicsit nevetségesnek tartom, de ragaszkodott hozzá).

És albérlet még mindig nincs, ez idegel legjpobban!

Amiröl eddig nem irtam: a gyerekek. Hogyan magyarázzam el az ötévesnek, mi történik?

Én úgy gondoltam valami olyat fogok neki mondani, hogy mi most(ök meg én) anyuval másik házba megyünk lakni, hogya apu meg anyu ne veszekedjenek mindig (mindig ezt kiabálta, ha ment a vita otthon). Változás csak ennyi lesz az életükben, akkor megy és akkor alszik ott apuhoz, mamihoz, nenához amikor csak akar, ahogyan eddig is, ahogyan neki megfelel. Szerintem idövel ki fog alakitani egy magának megfelelö rendszert. A kicsi, kétéves, hát neki magyarázni nics mit, a pici agyával lassan majd megszokja a helyzetet. Tudom, hogy nem fogja megérteni egyik sem, mig maguk is felnötté nem válnak, de remélem mindannyian azon leszünk, hogy minél kevesebb változás legyen a pici életükben.

Ezért nem tartom érdemesnek az anyagiakon való vitatkozást, végül is minden a babák érdekét kell szolgálja!

Nagyon sürgeti a hivatalos válást, de én erre még nem vagyok lelkileg felkészülve, pedig biztosan tudom, hogy akkor én kerülnék jobb helyzetbe, legalábbis anyagilag, mivel nálunk a biróság az apa fizetésének 30-40 százalékát is gyerektartásra itéli, föleg igy hogy bölcsisek. A NAPLÓmban át lehet tekinteni az anyagi terveket.

Persze van igéret, hogy majd ő állja az öltöztetésüket, meg a kajaféléket (van disznó meg ilyesmije). Csak én annyira akarom a békét (eleget veszekedtünk már ezért jutottunk ide) ő meg még mindig nyomja, nyomja,... nem tudom m lesz, a napokban még átbeszéljük, ha tudjuk.

Nagyon szomorú néhány apuka hozzáállása. :(

Érdekes beleolvasni a "Ha az apuka nem fizet gyerektartást" című fórumba. Egyszerűen hihetetlen...

Annyit tudok csak javasolni, hogy ne hagyd magad annyira ellehetetleníteni, és ha kell, vedd fel a kesztyűt. Esetleg menj el ügyvédhez, és tájékozódj a vagyonmegosztás környékén. Nem is azért, hogy a férjed nehogy jól érezze magát, hanem azért, mert ott van a két gyerkőcöd. Meg azért is, hogy nehogy támadási felület legyen az egzisztenciád.

Érdekes ember lehet az olyan, aki elnézi, hogy a gyerekei kiszolgáltatott helyzetbe kerüljenek az ő kapzsisága miatt. :((((

Egyébként az ő családjukra jellemző ez a "veszekedjünk meg legyünk haragban a vagyon miatt, pereskedjünk, meg ilyesmi". Nem és nem tartom igazságosnak, ezt az elosztást, még egyszer át akarom beszélni ha lesz rá erőm, de már annnnnnnyira elegem van a aveszekedésekből. És ha ezen múlik, hogy ne legyünk haragban (már csak illetve főleg a gyerekek miatt) akkor kifizetem neki, ahogy tudom, ha beledöglök is! Ha az ő lelkiismerete megengedi magának, hogy neki marad háza, kocsija, másfélszer annyi fizetése mint nekem,meg rengeteg olyan dolog, amit közösen tataroztunk, szépitettünk a házon, amit ugye elvinni nem tudok, én meg megyek albérletbe a két gyerekkel... és még én fizessek neki? Hát...Néha ugy érzem, nincs már erőm veszekedni, majd lesz valahogy. Csak aput kell leállitani, mert ugye most majd akar "Harcolni" a lányáért... (lásd Apuka fórumom)

Kezdek kicsit félni, a napi, havi megélhetéstöl.

Azok a piszkos anyagiak... :((((

Miért kell emiatt embereknek egy fedél alá szorulniuk? Ez olyan... Nem is tudom, nem találok szavakat.

Remélem, előbb-utóbb sikerül majd megtalálnod a megfelelő albérletet... Szorítok neked!

Azóta? Vegetáltunk. Várom, hogy eltűnjön.

Közben attól félek, hogy egy újabb kapcsolatban már nem tudok elvonatkoztatni. Iszonyúan félek, hogy megint megégetem magam. Biztosan mindenki úgy megy férjhez, hogy tényleg komolyan gondolja a "holtomiglan-holtodiglan"-t. Teljes szívével, lelkével jelen akar lenni és jelen is van a kezdetekkor a házasságban. Mégis... Miért romlik el ennyi embernek?

Igen, nekem is voltak kétségeim. Azért is húzódott bennem ez az egész kb. öt évig. De nem ment. Sosem tudtam önmagam lenni. Aztán elkezdtem egy főiskolát, egy éve államvizsgáztam. Sikerült. Akkor jöttem rá (mert a fősuli 240 km-re volt a lakóhelyemtől), hogy mennyire jól érzem magam nélküle. Hogy nincs szükségem rá. Szabályosan rosszul voltam, amikor haza kellett menni. Ha nem lettek volna a gyerekek, már akkor elhagyom. De nem tudtam, és az igazság az, hogy az iskola miatt anyagilag is rá voltam szorulva. Ezt azóta is a fejemhez vágja.

Szóval most várjuk - vagy inkább várom - a második tárgyalást. Időnként ő is kibukik, ígér fűt-fát, de sajnos tudom, hogy semmi nem lehet a régi. Kihűlt, ellaposodott. És mint tudjuk, a káposzta sem jó felmelegítve.

Sziasztok, új hét, régi helyzet. Még mindig nem találtam albérletet, és kezd már idegesiteni a helyzet. Nem küld ő, csak lépten-nyomon olyan érzésem van, hogy "felesleges vagy itt, húzz már el..."persz, nem monjda.

Azért tegnap este kiidegelt.Már szinte mindent elosztottunk, papirra vetettük, erre felelmlitette hogy ő 2 évvel ezelőtt valami rokonától örökölt 500 eurót, és most én azt ki kell fizessem neki...á, annyira bonyolult, mivel tele vagyunk klb.hitelekkel...és azok fizetését nehéz beosztani.

Jesszus!!!!!!!!!

Tényleg! Feláll a karomon a szőr!

Kísérteti a hasonlóság! Mi történt azóta?

Bár most is kedves és én ilyenkor egy rossz pillanatnak, lidércnek érzem a vitáinkat! Neked is voltak kétségeid!

Csodálom az erődet.Talán belőled fogok meríteni én is.Megcsalt,de minket akar, viszont én már nem akarom,de lépni sem merek.Pedig ő is segítene anyagilag, szereti a gyerekeket, mégis csak vegetálok.Sajnos nem hallottam még olyan válásról, ahol a gyerekek nem sérültek, bármilyen kultúráltan történik is.Az én 2 gyerekem megzakkanna.Kisfiam elsős, kislány másodikos.

Csodálom a bátorságodat, szorítok.

Az együtt töltött évek alatt mindig csak neki akartam megfelelni, mig a valódi önmagamat elfojtottam. Lehet, hogy ez csak a kezdeti, de most úgy érzem, sokkal könnyebb vagyok, felszabadultam a korlátok alól, a szorongástól,hogy vajon amit teszek, mondok, főzök, ahova megyek, ahogyan öltözöm, akivel beszélgetek, neki tetszeni fog-e, vagy beadja a néhány hetes durcit...

Mindezek mellett nem akarom rossz embernek kikiáltani. Munkában a maximumot hozza, a gyerekeivel törődik, jót akar, jót tervez mindenben-úgy ahogyan ő elképzeli. Ha valaki másként tervezné, az már bajos...

Higgyétek el, az egészben ugy érzem, a legjobban most őt sajnálom. Elrontottuk, ez van. Neki marad a négy fal, meg a kocsi, meg az anyukája, aki szintén egyedül, külön él. Ha este hazamegy, beül az üres házba,napról napra, elgondolkozik az egészen, mit fog érezni? Elölről kezdheti mindazt, amit eddig elértünk.

Valahogy magamat nem féltem, fel fogom találni magam, és pont gondoltam én is arra, hogy ha majd látja, hogy boldogulok egyedül, akkor döbben rá, ki is vagyok valójában. Mert ugye valósz.azt képzeli most még, hogy nélküle nem forog a föld...

ÉS KÖSZ HOGY KIÍRHATOM MAGAMBÓL MINDEZT ÉS HOGY SEGÍTETEK! MOST VAN IGAZÁN SZÜKSÉGEM A HOXÁRA. Ami szintén nem tetszett eddig neki...

Hiányzik a sava-borsa... Értelek.

Nálunk is valahogy így kezdődött. Egy idő után el tudtam jutni odáig, hogy nem is figyeltem arra, amit mond. A hangját hallottam, de nem értettem a szavait. Ha odafigyeltem volna, csak felhúzom magam.

Mielőtt ezt a "taktikát" választottam volna, én sem kaptam megértést. Bármit mondtam neki, meséltem pl. munkahelyről, vagy hogy mi történt velem, elbagatelizálta, kiröhögött, nem vett komolyan, nem is érdekelte. Hát ezek után engem sem érdekelt az ő monológja. Így kezdődött, aztán szépen lassan el is hidegültünk egymástól.

Ő is mindig megemberelte magát, és jó sok időt nyert. A mi kapcsolatunk kb. 5 éve volt halott, mikor beadtam a keresetet.

Most szorongva várom a folytatást, a jövőt, de azért reménykedek, hogy még lehetek valaha teljes ember. Ezt sajnos csak nélküle fogom tudni elérni.

Húzod-halasztod, és nem vagy/leszel boldog.

Bár vannak olyan férfiak, sajnos, akik nem tudják kimutatni, mit is éreznek.

/Nem emlékszem az elmúlt 12 évben olyanra, hogy mesélt volna az érzéseiről.Vagy csak elfelejtettem-a megcsalás sok minden szépet elfelejtetett velem./

Hát ezek nem egyszerű esetek! Én sem vagyok boldog... pedig segít a háztartásban,nem kocsmázik és nem ver, de nem szeret! Nem tud szeretni, vagy nem tudja hogyan kell ... nem tudom! Én 15 éve vagyok vele és nem akarom megélni a 16.évfordúlót,mert nincs értelme!

Mi is marjuk egymást, mert Ő nem nyílt, neki minden úgy jó ahogy van ( bár a tettei mást mutatnak), én meg ami a szívemen a számon! Érzéketlen a gyerekeivel mikor Ők pl. megütik magukat és velem is hasonlóan viselkedik... ha gondom van nem számíthatok a megértésére! Rengeteg dolgot tudnék még írni ami az mellett szól, hogy legyen már ennek a kapcsolatnak vége, de mindig megembereli magát mikor szakad a part alatta... és persze ilyenkor mindig időt nyer!

Hasonlókat éltem át én is.

Úgy éreztem magam mellette, mintha én nem is emberből lennék.Mindent ő intézett, mindig az volt amit akart. Egy csomó dologba be is ugratott.

Januárban küldta el, azóta próbálom felépíteni saját kis életem, és a 4 éves fiam életét.

Már kezdetektől nem értettünk egyet a gyereknevelésben.

Most pedig annak iszom a levét, hogy apuka új párját is nagyon kedveli a fiam.

Igen, ezeket én is megkaptam. A főzés kivételével, mert az nagyon ízlik neki. A pasik előszeretettel bizonytalanítják el a nőket. Azt próbálják bizonygatni, hogy nélküle egy nagy nulla vagy, ha szétmentek, akkor neked véged. Nekem legalábbis ezt hajtogatja.

De úgyis rá fogok cáfolni! Te is tedd ezt, bizonyítsd be neki az ellenkezőjét. Ő fog rájönni, hogy mit jelentettél, amíg mellette voltál!

Szerintem nem fogja elhanyagolni őket, eddig is volt, hogy 2-3 napig nem találkoztak a munkája miatt, és anyagilag is ellátja biztosan tudom.

Valahol a lelkem mélyén a TUDATom felfogja, jobb lesz így , mert tényleg csak marjuk egymást. Egyszerün két teljesen más ember vagyunk, más értékrenddel, más neveléssel, és makacsok, mint a csacsi. Voltak nekem is hülye húzásaim a 6 évünk alatt, ő meg iszonyú maximalista. Teljesen elhidegült tőlem-ha nem kellek, hát nem. A szívem és a testem viszont még mindig...de hát nem ez a legfontosabb az életben.

Szia, Zsu!

Igazad van, egyetértek veled! Bár nekem kicsit nagyobbak a gyerekek, és nekik már nem kell ilyen kérdésekre választ adnom.

Olyan szörnyű, hogy ennyien vagyunk ugyanabban a cipőben! Egyfolytában ebbe botlok egy csomó fórumban: válás, gyerekelhelyezés, stb. Valami alapjaiban nem működik az emberekben.

Nekünk 2 hét múlva lesz a válóperünk. Van egy 21 és fél hónapos kislányunk. Tavaly januárban költözött el, nem akart tovább velünk élni. Az első időszak nagyon nehéz volt. Elkezdtem dolgozni, ráadásul mi ingázunk. Hétköznap a munkahelyem közelében lakunk, hétvégén megyünk haza. Anyukám jár velünk, ő vigyáz a kicsire. Nálunk most kezdődött el az érdeklődés, hogy hol az apa, miért megy el..stb. A kérdéseire mindig egyszerűen válaszolok, nem bonyolítom túl, hiszen még nagyon kicsi. Soha nem szidom az apját, próbálok kedves lenni a látogatásaikor.

Nehéz időszakod következik és talán most el sem hiszed, de túljutsz rajta. A gyerekeknek szeretetre van szükségük, nem pedig állandó családi viszályra. Érezzék, hogy szeretitek őket és próbáljatok meg nem marakodni amikor találkoztok (nekem ez a legnehezebb). Sok erőt kívánok!