Vajon miért nem hiszi el az emberek többsége, hogy vannak boldog emberek? Hogy valaki valóban elégedett az életével? (beszélgetős fórum)

Az emberek a saját korlátaikat a világ korlátainak hiszik. Tehát ha valaki nem képes elérni, hogy boldogan éljen, azt hiszi, hogy akkor az mindenki más számára is lehetetlen.

Valamint néhány embernek van az a kellemetlen szokása, hogy ha nem tud egy szint fölé emelkedni, akkor nem azon igyekszik, hogy mégiscsak feljebb kerüljön, hanem másokat próbál meg lehúzni, lenyomni maga alá, hogy mégiscsak feljebb érezze magát. Tehát be kell bizonyítania, hogy aki boldog, az valójában csak próbálja elfedni, hogy mennyire nem az.

Ahogyan szokás mindenkinek panaszkodni is..Van,aki teljesen jól él,de cikinek tartja,és inkább keres valami panaszkodnivalót..

Már az a furcsa,aki a " hogy vagy?" kérdésre azt válaszolja: köszönöm jól.Hát hogy a fenébe illene azt mondani,jól vagyok,boldog vagyok?😁

A vita soha nem szánalmas, az érvelés a vita része, eszköze. A vagdalkozás, veszekedés az, ami szánalmas.

Számos országban része a tantervnek, komoly versenyek, ahol kifejezetten az a feladat, hogy a saját álláspontoddal ellentétes elvek mellett kell érvelned. Magyarországon elég silány a vitakultúra, könnyen csúszik veszekedésbe.

Jókat írtatok. 👍🏻

Végigolvastam.

Hozz egy kávét!

Jól jönne! 😃

Mi köze a dicsekvésnek a boldogsághoz?

Aki dicsekszik még nem biztos hogy boldog.

A boldog ember sugárzik, nem dicsekszik.

Vagy egyszerűen ragyog!

A boldog nem egyenlő a tökéletessel!

A lényeg pont ott van, hogy nem a körülmények miatt vagyok boldog, és nem más vagy mások tesznek boldoggá.

A boldogság létállapot. Nem függ semmitől, senkitől.

Amikor az ember leáll vitázni, akkor én úgy gondolom, van egy bizonyos szint amíg érdemes, de sokszor már annyira lent van az a szint, hogy már önmagunkra nézve lenne szánalmas. Az lenne a jó, ha nem vitatkoznánk, hanem érvelnénk.

Amióta lettek a zárt csoportok, azóta szűntek meg szerintem az igazi beszélgetések. És hiába vannak zártan, ott is kihalnak a témák.

Igen, régen nagyokat vitáztunk;)

Most már nem lehet.

És roppantul csodálkoztam tegnap is az egyik fórumon, hogy mindenki simán átlépett azon, hogy anonim FI mindennek elmondta őket.

Ilyet ritkán tapasztalok itt. Ha lett volna kedvem, azért írtam volna, de nem volt...

Nemrég kaptam egy üzenetet valakitől, hogy elkezdte olvasni a naplómat, és mennyire vicces, és klassz és blablabla. Régen tényleg az volt, de már régóta nem írok semmit a hétköznapjainkról. Régen nyíltan kommunikáltam, de az 10-12 éve volt. Azóta nagyon megváltozott itt a közönség, a hangulat, a hangnem.

Régen hosszú viták folytak, érveket, gondolatokat cseréltünk, manapság már csak az oltogatás. Ahhoz meg a francnak sincs kedve.

Tehát, én olyat nem szoktam itt látni, hogy valaki állandóan azt írja, hogy boldog.

Olyat viszont igen, hogy rögtön többen rámutatnak, hogy állandóan a szuper életedről írsz, és ezzel kompenzálsz.

Pont a napokban ezt kapta valaki Nem én! És mondtam is magamban, hogy lám! Most más van soron;)

Nem értettem, hogy miért írták ezt neki, mert az illető sem olyan, hogy állandóan arról írjon, hogy boldog és szuper élete van, a véleményét szokta leírni. Amivel ugye nem kell egyet érteni.

Számomra amikor ezt írja valaki, akkor azt gondolom, hogy az illetőnek nincsenek érvei, csak vagdalkozni tud.

Mondom ezt annak ellenére, hogy aki a napokban kapta ezt, attól én is megkaptam már ilyet. Ennek ellenére nem éreztem úgy, hogy igaza volt annak aki ilyet írt. Még zavart is, hogy miért írnak ilyet neki, hiszen nem is tudják, hogyan él...

Nem írtam semmit, mert nem volt kedvem ahhoz, hogy pillanatok alatt, mindenki céltáblájává váljak...

Két malomban őrlünk, de nem baj, inkább érdekes, hogy ki mit gondol pár sor után a másikról.

Például te általában nagyon egyenes és nyílt vagy, következetesen gondolod, írod a véleményed, ami igen sarkos, és sokszor gondolkozol végletekben, de te ilyen vagy. Egy tágabb perspektíva megengedőbbé, empatikusabbá teszi az embert.;)

"Itt nem azokra gondolok, akik folyton azt kürtölik millió bejegyzésben, fórumokon, naplóikban, hogy mennyire szuper az életük, és hogy mennyire boldogok, mert valóban, az inkább tűnik erőlködésnek. Ők egyértelműen kompenzálnak, de még őket sem dorongolnám le, mert ki tudja, hogy mi áll a kompenzálás hátterében."

Pont azt teszed, amiért nyitottad a fórumot:DDDD

Ki szokta itt állandóan azt hangoztatni, hogy mennyire boldog, mennyire szuper az élete? Kitől olvasol ilyet? Én nem szoktam ilyet látni.

És ha van aki ezt teszi, bár mint írtam én látok ilyet, akkor miért gondolod azt, hogy kompenzál.

Mit kompenzál? És, hogyan kompenzál?

Értem, hogy mire gondolsz. Számtalanszor tapasztalom itt:DDD

Én tuti, hogy itt a legtöbb tag szerint az vagyok aki bizonygat itt, mert addig nem jutnak el, hogy pl. az életem sok ezer történetéből, max. ezret írok itt le. Azt hiszik, hogy az életem nyitott, sokszor olvasott könyv számukra.

Amit leírok, abból sokan valamire következtetnek, hogy miért jó az nekik érvnek, amit reagálnak rá, fogalmam sincs.

Attól, hogy itt valaki azt írja, hogy valamilyen vagyok, még nem lesz igaz, ha meg ezt akarja hinni, mert jobban érzi magát attól magát, hogy jól megmondja nekem, akkor tegye.

Nekem is van ezek után véleményem az illetőről. Sokszor meg is osztom itt, és tudom, hogy valószínűleg, semmiben sincs igazam vele kapcsolatban, hiszen nem ismerem, honnan tudnám, hogy él? Boldog e? Vannak e problémái?

Hiába olvasok több ezer hozzászólását, attól még nem fogom megismerni azt, hogyan éli a minden napjait, csak annyit, hogy most per pillanat, mit gondol bizonyos témáról.

Én inkább azt szoktam gondolni sokakról, hogy azért írnak olyan véleményt, mert most épp Teréz anyát játszanak, jobbnak akarnak látszani, mint amilyenek.

Nem merik felvállalni a véleményüket, mert akkor nekik esnek itt többen és az ront azon a képen, amit kialakítottak itt róla.;)

És azt is gondolom itt sokakról, hogy bosszúállók, nem tudnak tovább lépni dolgokon. Várják a szerintük megfelelő pillanatot, hogy odaszúrjanak újra és újra.

Más a neveltetésünk, az élettapasztalatunk.

Voltam sokszor nagyon boldog a Hoxa tagságom alatt, de én tényleg nem éreztem késztetést ezt megosztani, csak azzal a pár kedves ismerősömmel, akit közelebbről is ismerek. Ás fordítva is igaz, a bánatomat is ezekkel az emberekkel osztottam meg.

Idegeneknek minek beszéljek erről?

Viszont annak ellenére az is bosszant, ha valaki leírja, boldog a férjével, és azt írják neki, az nem lehet igaz. És ekkor jön a képbe megint, ugyan miért kell ezt megosztani idegenekkel?

Értelek.

Úgy tűnik, persze csak ebből a pár sorból, amit most olvastam tőled, hogy nálad a lelkialkatodból adódik, hogy nem érzed helyénvalónak a boldogság megosztását. "Nem kell ennek hangot adni."

Akiket személyesen ismerünk, azokról valóban tudjuk, hogy boldogok-e, látjuk rajtuk az épp aktuális lelkiállapotukat.

De itt nem. Itt szerintem lehet hangot adni, mert nem ismerem azt az illetőt, aki épp kiírja magából, azt, hogy boldog, örül, elégedett, büszke önmagára. Tehát én hiszek neki, és mosolygok, nem pedig rögtön billentyűzetet ragadva fanyalgok, ezzel letörve az örömét.

Itt nem azokra gondolok, akik folyton azt kürtölik millió bejegyzésben, fórumokon, naplóikban, hogy mennyire szuper az életük, és hogy mennyire boldogok, mert valóban, az inkább tűnik erőlködésnek. Ők egyértelműen kompenzálnak, de még őket sem dorongolnám le, mert ki tudja, hogy mi áll a kompenzálás hátterében.

Nos ostoba ember, aki kételkedik abban, hogy valaki nem lehet boldog, viszont felmerül bennem a kérdés, ha tényleg boldog, miért kell azt megosztani idegenekkel. Nekem inkább ilyenkor tényleg az jön át inkább, hogy valamit szeretne bizonyítani önmagának.

A rokonokról, ismerősökről, kollégákról meg úgy is tudja az ember, hogy az, vagy nem az. Akivel tartjuk a kapcsolatot látjuk, hogy sugárzik, vagy éppen maga alatt van. Nem kell ennek hangot adni, szerintem nem.