Unalmasak a fórumok, régen érdekesebbek voltak. (beszélgetés)
Ezt most újra, mert így értelmetlen. Ritka, mint a fehér holló, AKI BELÁTJA - pedig az ilyen ember nagyot tud nőni a szememben.
A nagybetű csak kiemelést szolgál, mert csak ennek a két szónak a beszúrásával van értelme a mondatnak.
Nem erről írtam, mint amire most reagáltál. De ha már szóba jött az, amiről most írsz - nem az baj, ha sok hozzászólást követően valamelyest eltérünk a témától. Ez óhatatlan. Viszont gyakran azért térnek el a fórumozók a témától, mert belelátnak/gondolnak olyat is egy adott témába, amiről szó sincs. Volt rá bőven példa az itteni fórumozásom során. Nem az a gond, ha valaki másként lát dolgokat - ez természetes. A gond akkor van, amikor görcsösen ragaszkodik a vélt (ez itt hangsúlyos) igazához, és véletlenül sem látja be, hogy nincs igaza. Ritka, mint a fehér holló, pedig az ilyen ember nagyot tud nőni a szememben. De többnyire nem akarja belátni, hogy nincs igaza. Mintha szégyen lenne. Pedig épp az ellenkezője.
Na, mindegy. Tényleg dög unalmas lenne, ha mindig mindenkinek csak bólogatna. Az lenne csak az igazi unalom. Ha már témánál vagyunk.
Akinek az érdeklődési körén esik egy téma, annak unalmas. Akkor életképes egy fórum, ha van legalább 2-3 ember aki érintett és örömmel beszélget róla.
Amit szeretünk, arról mindig van mit mondani. Nem arra gondolok hogy ezerrel pörögjön az a fórum, de aki magáénak érzi a témát az vissza-vissza tér. Természetszerűen előfordulhat hogy tesz valaki kisebb kitérőt, de visszatér és megmarad a fórum eredeti témája.
Értetlenük veszem tudomásul hogy a hoxán a milliónyi témában és még több fórumozó között nem akad 3 olyan ember legalább akik azonos érdeklődési körben képesek beszélgetni.
Kicsit visszalapoztam a hozzászólásokban.
Olvasom: "Csinálj valami balhét 😂" - régebben volt itt valaki, aki valóságos nick-gyártó volt. Sorba regisztrált, mindig új és újabb néven. Na, ő aztán csinált balhét, épp elég munkát adott a moderátoroknak.
Nem színfolt volt, hanem szégyenfolt. Bár - így is volt, akinek tetszett a balhé...
👍
Bár én még heteket nem hagytam ki, de újabban kevesebb időt töltök itt.
Most azért jöttem mert egy magánt kéne megválaszolnom, kicsit nagyobb lélegzetvételű, ezért inkább később. Most megmetszem az egyik meggyfát inkább.😉
A többi amit írtál, rám is vonatkozik.
Még annyit az unalmas fórumról, hogy a fórumban a témákat a fórumozók nyitják.
Ha valaki unalmasnak találja nyisson olyan témát amit szeretne és nem talál majd unalmasnak!
Ugyan egyszer-kétszer megkaptam, hogy miért írok választ a fórumnyitó helyett - pedig egyértelműsítettem, de akkor sem értette az illető...
Azt tudom, hogy te nem fogsz emiatt értetlenkedni.
Szóval, amit én gondolok erről a témáról: veled ellentétben nem gondolom, hogy "csak az unalmas embereknek unalmas vagy azoknak akik nem tudnak hozzászólni semmihez." Nem tartom magam unalmas embernek, mégis időnként fórumozós szünetet tartok. Nem egy-egy napot, hanem akár 2 hetet is. Egyszerűen azért, mert nincs olyan téma, ami érdekelne. Más/másokat ettől érdekelhet, és pörgethetik.
Amit látok, tapasztalok: túl gyakran ismétlődnek ugyanazok a témák. Ezekhez nekem már nincs kedvem hozzászólni, mert nekem már u-nal-ma-sak. Miért ne lehetne ez a véleményem? Nem szitokszó ez. Negyedszer, ötödször leírni ugyanazt a véleményemet? Minek?
Szóval: miért ne írhatná le valaki rajtam kívül is, hogy számára unalmasak a fórumtémák? Én is szeretnék már olyan pörgős fórumot, amihez szívesen hozzászólnék. Ilyenkor szokták megkérdezni, hogy "Miért nem nyitsz egyet te?" -> hát azért, mert nincs ilyen a tarsolyomban. Viszont szívesen látnék már ilyet. Amiben van egy kis élet. Nem izzadságszagú, hanem gördülékeny. Mert az állóvíz nem jó. Akkor inkább bármilyen más szabadidős tevékenység, mint a Hoxa.
Persze aki így is kedvét leli benne, nyugodtan hoxázzon, és bírálja azokat, akik őszintén le merik írni a véleményüket. Uram bocsá' unalmasak a fórumok...
Akkor neked régen az emberek is érdekesebbek voltak? Szerintem csak az unalmas embereknek unalmas vagy azoknak akik nem tudnak hozzászólni semmihez.
Számolós fórumok nem jönnek be? Végtelen számú hozzászólás és csak 1-et kell hozzáadni az előző számhoz. Akár órákon át szórakozhatsz vele.🤣
Régen is voltak ilyen több tízezres fórumok, hogy azt mondja?:
"Szeretem a karfiolt. ; Te szereted a karalábét?
Igen szeretem a karalábét. ; Te szereted a csicsókát?"
stb.
Ilyenkor tövig rágom a körmömet izgalmamba, hogy akkor most mi a helyzet a csicsókával. Bár az igazat megvallva ezeket a nagy fórumokat ki sem nyitom...
El tudok képzelni olyan témákat, amelyeknek nem "érdekeseknek" kell lenniük, hanem vagy szórakoztatóaknak, vagy hasznosaknak.
(Vannak ilyenek most is, ha nem is sok.)
Pedig itt vannak ugyanúgy, ha megnézed egyesével. Olvasnak, max. rádörrenni valakire bújnak elő.
Remélem, erre a hsz-emre is mutatkoznak 🙃
Azért lehet, mert megjelent a sok troll!
És jó ötletek és témák halnak el miattuk!
Ők meg élvezkednek...
Kár!
Az újdonság erejével hatott, több kedvesség, humor volt az emberekben.
Nem ugrottak bizonyos emberek egymásnak, mert szerinte nem értenek vele egyet.
További ajánlott fórumok:
- Szólánc érdekesebben
- Mi alapján szimpatikus nektek valaki például itt a fórumokon?
- Mert szinte mindig abbamaradnak a diétás fórumok!
- Annyira unalmasak ezek a céges rendezvények. Ráadásul...
- Melyik internetes oldalakon találhatok olyan aranyos, szép, érdekes dolgokat amikkel egy blogot lehet szépíteni, érdekesebbé tenni?
- Annyira unalmasak ezek a céges rendezvények,hogy...