Újszülött gondozása - avagy vihetjük-e kávéházba pici babánkat? (beszélgetés)
Ha jól emlékszem, akkor úgyvan, hogy 1-2 hetes korában még igazából csak szoktatni kell a levegőhöz. Főként télen eleinte csak a nyitott ablakhoz vinni, és csak utána lehet fokozatosan kiszoktatni. Már úgy értettem, hogy egyre több időt kint tölteni vele. Aztán jöhetnek a nagyobb séták)) De bevásárló közponba, zsúfolt helyekre újszülöttel, csecsemővel nem tanácsos menni, mert annyi beteg ember járkál ott! Persze a muszáj nagy úr! :/
Legutóbb mikor vásároltunk a gyerekkel, szembe jött velem egy nő akinek valószínüleg kötőhártya gyulladása, vagy árpája lehetett az egyik szemén. Alig látott ki a krémtől. Aztán nem sokkal később ugyanott egy fiút láttam, aki meg tele volt piros pöttyökkel. Hímlő? Nem tudom. Kicsit ledöbbentem! Sok a felelőtlen ember!
Az immunrendszer 3-éves kor körül alakul ki, legalábbis ezt hallottuk a férjemmel.
Sok esetben nem is lehet utazni 6-hónaposnál fiatalabb babával.
Orvoshoz menni kell, azt értem, de a kávéház jelen esetben kicsit sokkoló.
Az is más, ha kénytelen vagy menni, meg az is más, ha randira a kávéházba:))
Bár az is fontos lehet..:) Mindent a gyermekért...:)
Mi nekünk nincsen segítségünk, mindenki vidéken él. Igen és bekell vásárolnom és vezetni a háztartást. Igen volt olyan, hogy a közeli nagy boltba mentem.
Ha nincs segítség és a párod egész nap dolgozik éjjel nappal akkor igen is vannak helyzetek amikor kénytelen vagy menni.
Tény első hetegbe itt volt az én illetve párom édesanyja is és ők akkor segítettek de a harmadik héttől kezdve nekem kellett megoldani a vásárlást illetve páromnak.
1-2 hetes babát? :O
Nem tudom, lehet én vagyok maradi, de azért 1-2 héttel a szülés után nem nagyon volt kedvem kávéházba meg randira (:O) mászkálni.
A bevásárlást meg-ahogy már írtam-szerintem a sarki kisboltban is lehet rendezni egy ideig. Vagy apuka elszalad-bár aki randizni megy az 1 hetes babájával...áhhh totál összezavarodtam XD
Nekünk még nem érkezett meg, de megbeszéltük, hogy 1-éves kora után visszük majd nyaralni.
Ha minden jól megy idén megtudjuk, hogy milyen egy pici babával. :)
Nem is szabad egy újszülött babát(pár naposra gondolok) kivinni. Megvan határozva hány hetes kortól, melyik évszakban, mennyi időre stb.
De azt hiszem, az első sétám a picivel nem kávéházba vezetne...
Szerintem a pár napos babának a nyugalom a legfontosabb.
Illetve a frissen szült anyukának is. Megtanulni az új napirendet, összeszokni.
De nem vagyunk egyformák.
Nyaralni viszont voltunk 12 hetes babával, és az egész családnak jó volt.
Szerintem ez a helyes, mert újszülöttként még gyenge az immunrendszerük.
Feleslegesen kitenni bárminek nem érdemes.
Sziasztok!
Szerintem pár napos babával adott esetben ki lehet menni, de semmiképp nem vinném bevásárlóközpontba. Megjegyzem 10 és 4 évesek, de még most se szívesen XD Bár nyilván más okokból.
Azt azért nem gondolom, hogy egy bevásárlóközpontban halaszthatatlan dolga legyen egy pár napja szült nőnek, néhány napig-hétig meg a sarki boltban is lehet vásárolni :)
Nyaralni is majd csak egy éves kora után vinnénk.
Addig meg kell érkeznie. :)
óóó... nem gond. Elviszem, leültetem, kávézóban kis kávét, kocsmában kis sört rendelek neki. Nem tagadom meg tőle az élet jó dolgait.
:))))))))))))))))))
Szia!
Hát én elősszőr hosszabb útra 6 hetesen vittem el amikor mennem kellett nőgyógyászhoz vissza. Mondjuk attól függ melyik évszakban született a baba. Ha nyári lett volna a lányom biztosan előbb elkezdek vele sétállni. Persze addig is sétálltunk de a bevásárlásokat igyekeztem a lehető legrövidebb idő alatt elrendezni. Ha van szoptatos szoba a központba és az anya eltud vonulni azért szerintem nem gáz, ha ez nem napi rendszeres.
Én nem vinném a pár napos babámat ki.
Szerintem nem tesz jót neki, ha valamit összeszed, mert a levegőben is sok a kórokozó.
Úgy tudom, hogy sétálni is csak bizonyos idő eltelte után lehet.
Egy másik fórumon kezdődött ez a "beszélgetés" (nevezhetjük vitának is). Sokak szerint teljesen normális dolog, ha pár napos kisbabával bevásárló központba, kávéházba megyünk, vagy elvisszük nyaralni.
Mivel én más véleményen vagyok, ezért nyitom ezt a fórumot, gyertek, beszélgessünk itt tovább erről!
További ajánlott fórumok:
- Mit tennétek, ha megütne a párotok, 5 napos újszülött közös gyermeketekkel a kezedben?
- Egyik ismerősöm az újszülött babájának a Daevon Dante nevet adta. Te megtennéd ezt a gyerekeddel?
- Minden ami egy újszülöttnek kell! Szeretném összegyűjteni mindazt ami egy baba érkezésekor kell, ide értve MINDENT, pelus, ágy, lepedő...stb
- Orchidea gondozása 1.
- Orchidea gondozása 2. - Lepkeorchidea - Phalaenopsis
- Milyen tapasztalataitok vannak az újszülöttosztály nővéreivel?