Tudja valaki, hogyan kell prágai krémest sütni? (tudásbázis)
Köszi szépen, ezt kerestem.
Hálásan köszönöm!
Prágai szelet:
Hozzávalók:
TÉSZTA: 20 dkg liszt
1 egész tojás
1 evőkanál kakaó
3 dkg zsír vagy 5 dkg margarin
1 kávéskanál szódapor
8 dkg cukor
1 pohár tejföl
KRÉM: 1 RAMA margarin (25 dkg-os)
20 dkg porcukor
1 éphéjú és szép citrom reszelt héja
fél dl rum (lehet aroma is, így a kisebb gyerkőcök is ehetnek belőle:)
1 doboz babapiskóta
7 dl tej
5 evőkanál liszt
Elkészítés:
A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, 2 lapot készítünk, zsírozott-lisztezett tepsiben megsütjük.
A krémhez a tejet felfőzzük a liszttel. A margarint a porcukorral felhabosítjuk, és ha a lisztes massza teljesen kihűlt, a margarinos porcukorral simára keverjük. A végén hozzáadjuk a citrom reszelt héját. Ezzel is jól kikeverjük.
A krémet 2 részre osztjuk. A kisült lapok közül az egyikre a krém egyik felét szép egyenletesen rákenjük, majd kirakjuk a babapiskótával. A babapiskótákat megöntözzük a rumaromával. Ezután a krém másik felét rákenjük a babapiskótákra, úgy kenjük rá, hogy a piskótákat mindenütt jól befedje. Majd a másik lapot megfogjuk, és az egész sütire fektetjük. Ez lesz a sütink teteje :)
Végül csokimázat készítünk 1 tábla ét bevonóból, pici vízből és étolajból. Ezt a sütire kenjük, egyenletesen és gyorsan eldolgozzuk.
Hűtőbe tesszük kicsit pihenni. A piskótának meg kell puhulnia. Kb. 1 éjszaka után lesz igazán finom, puha a süteményünk.
Tanácsok:
Gyakran fordul elő velem sajnos, hogy nincs időm lapokat nyújtogatni és sütögetni, gyorsan kéne megcsinálni a sütit, mert éppen ezt szeretné mindenki. Ilyenkor kis turpisságot szoktam bevetni, mégpedig a következőt:
Csokis piskótát sütök, félbevágom, és az így kapott részek funkcionálnak a sütik lapjaiként :)
A piskóta hozzávalói:
25 dkg porcukor
3 egész tojás
1 dl étolaj
1 dl víz
25 dkg finomliszt
1 csomag sütőpor
kb. 2 evőkanál kakaópor
A porcukrot a tojások sárgájával alaposan kikeverem, apránként adagolva a vizet és az olajat.
Majd hozzáadom a lisztet, a kakaóport és a sütőport, jó alaposan elvegyítem az egészet.
Aztán legvégül belekerül a masszába a 3 tojás felvert habja is. Az egészet magas falú, zsírozott-lisztezett (a peremét nem szabad kikenni!)tepsibe öntöm, egyenletesen elmozgatom benne, sütőben sütöm késpróbáig. Ha már nem ragad a késre, akkor jó a tészta.
Elkészítési idő: 90 perc
Diós krémes
Hozzávalók:
# 5 tojás
# 30 dkg porcukor
# 10 evőkanál víz
# 12 dkg darált dió
# 16 dkg liszt
# 1 csomag sütőpor
# A krémhez:
# 16 dkg darált dió
# 8 evőkanál tej
# 16 dkg vaj
# 25 dkg cukor
# A mázhoz:
# 15 dkg cukor
# 0,5 dl víz
# 3 evőkanál kakaópor
# 4 dkg vaj
Elkészítés: Az 5 tojás sárgáját, 30 dkg porcukrot 10 evőkanál vízzel habosra keverjük, hozzáadunk 12 dkg darált diót, 16 dkg lisztet, 1 sütőport, 5 tojás habját. Kb. 30 perc alatt megsütjük. A krémhez 16 dkg darált diót 8 evőkanál tejjel felfőzünk. 16 dkg vajat 25 dkg cukorral kikeverünk, és hozzáadjuk a dióhoz. A sült tészta tetejét rummal vagy rumaromával meglocsoljuk, és rákenjük a krémet. A mázhoz 15 dkg cukrot, 0,5 dl vízzel, 3 evőkanál kakaóporral sűrűre főzzük, majd 4 dkg vajat belekeverünk a tűzről levéve, kihűtve, hidegen a krém tetejére kenjük. (A máz mennyiségeit pontosan be kell tartani, mert ha hígabbra sikerül, lefolyik, és nehezen dermed meg.) Szeletelni másnap lehet.
Szia !
Szerintem ez van fenn a receptek között, Prágai szelet néven.
A prágai krémesnek keresem a receptjét. Tudna valaki segíteni? Sürgős lenne, ma délelőtt meg kéne sütnöm.
Előre is köszi.
További ajánlott fórumok:
- Fél kiló lisztből szeretnék palacsintát sütni, le tudja valaki írni a receptet így? :-)
- Tudja valaki, hogyan kell Kirsch tortát sütni?
- A mézes krémest ki lehet sütni úgy, mint a zserbót?
- A tescóban árulnak tönkölybúzás VEKNI-t 200gr-ost. Tudja valaki a receptjét. Szeretnék itthon sütni ilyet. Köszönöm....
- PS 2 billentyűzet csatlakozó meghibábásodása esetén ki tudja sütni a billentyűzetet?
- Szardíniás csigát szeretnék sütni, tudja valaki hogy kell elkészíteni?