Főoldal » Fórumok » Egyéb témák » Te szeretsz munkaba jarni?vagy inkabb otthon szeretnel maradni a gyerekeiddel? fórum

Te szeretsz munkaba jarni?vagy inkabb otthon szeretnel maradni a gyerekeiddel? (beszélgetős fórum)


13. misz
2010. febr. 13. 23:21

Én imádok itthon lenni a kisfiammal. A kislányommal is imádtam. És ha a ronda anyagiak nem kényszerítenek, nem adtam volna bölcsibe 2 évesen és 8 hónaposan, hanem inkább 3 év 8 hónaposan oviba vittem volna.

Én ugyanis tanítónő vagyok, és köt a tanévkezdés.


Most azon vagyok, hogy kitaláljam, hogyan oldjam meg, hogy a kisfiam ne kerüljön 2 évesen bölcsibe, csak 3 évesen oviba.


Én nagyon boldog vagyok otthon a gyerekekkel.

2009. jan. 15. 11:03
Így öt és fél hónappal kislányom születése után még inkább úgy gondolom, amit eddig is tudtam, hogy imádok itthon lenni vele, nem hiányzik semmi. Bár igaz, hogy rengeteg dolgot tudok csinálni mellette is. Az éneklésről nem kellett lemondanom, viszem a fellépésekre, ő is szereti, csöndben figyel, amíg én színpadon vagyok, illetve a próbák alatt is. Lovagolni is simán tudok tőle, jól elvan egy-egy órát a babakocsiban. Tulajdonképpen egy szavam nem lehet. Itthon vagyok Rékával, ugyanakkor csinálhatok számomra fontos dolgokat úgy, hogy őt sem kell nélkülöznöm. :-)
2009. jan. 14. 17:44

Sziasztok!

Ha megengeditek én is válaszolnék.Jelenleg a 8 hónapos kislányommal vagyok itthon.A kisfiam pedig 4 éves félnapos az oviban,de nem bántam meg semmit hiszen ezeket az éveket senki nem adja majd vissza.A kislányom épp most tanult meg ülni és éllni is egyszerre és ez fantasztikus dolog látni.Jó néha nem mondom hogy, jó lenne egy kis kakapcsolódás is.Nagyszerű dolgok ezek mind ahogy felnőnek.Hiszen ha megnézzük ezért is vagyunk itthon velük.Mellette én itthon dolgozom mellékállásban.Ez a jó dolog akkor dolgozom mikor én szeretném!!Sziasztok.Örülök ,hogy megoszthattam a véleményem veletek.Üdv:Móni

2008. máj. 7. 11:36
Hát én is itthon vagyok már 9 hónapja és hát nekem ez fura, én mindig is dolgoztam, még szülés előtt 2 nappal is, és én azt hittem,ha itthon leszek az milyen jó, de igazság az , hogy én már szívesen mennék dolgozni, én nem szeretnék itthon maradni 3 évet, pedig imádom a lányomat...csak ez az állandó otthonlét...és én nagyon szerettem a munkámat is...havi 300 órákat dolgoztam...sokáig...amikor terhes lettem, kicsit leredukáltam, mert nem bírtam már annyit...kicsit kevesebbet melóztam, de jó volt...
2008. máj. 6. 13:49
Én a harmadik babámmal vagyok itthon aki19 hónapos és nincs az a pénz amiért én bölcsibe adnám!Ezek az én éveim és ezt seki nem veheti el tőlem!A gyermekeimet én akartam és az összes kínjával-örömével eggyütt!
2008. máj. 6. 13:34
Bár nagyon szeretem a gyermekemmel töltendő időt, nem szívesen lennék csak háziasszony. Mindenképp szeretnék elhelyezkedni a hivatásomnak megfelelő munkakörben.
2008. ápr. 28. 18:29
Azt hiszem, én a szerencsések közé tartozom. Én minden gond nélkül itthon lehetek, mert a párom szerencsére eleget keres ahhoz, hogy ha júliusban megszületik a kislányunk, ne kelljen dolgoznom, és 1-2 év mlva jöhessen a kistesó is. Viszont nekem a munka is olyan, hogy simán egyeztetni tudom a gyerekekkel. Lovasedzői és tánctanári végzettségem van, időnként a baba mellett is tarthatok egy-egy edzést, csak hogy jól érezzem magam.
2008. ápr. 19. 12:57
2 évig tök jól elvoltam otthon de vágytam dolgozni is. Így bölcsibe ment a gyerkőc én pedig dolgozni. Szerintem mind kettőnknek így jó!!
2008. ápr. 17. 17:05
Jobb volna még itthon lenni, vagy hogy egy hetig dolgozom aztán megint itthon.
2008. ápr. 17. 17:02
én mindkettőt szeretem. igaz amit én csinálok(közértes)elég húzós. de kell ez is. egész életemben othon lenni nem birnám ki
2008. ápr. 17. 16:50

en imadok itthon lenni a gyerekimmel - ezert nem mentem meg eddig vissza dolgozni

de gondolkodom mar rajta! persze vhova mashova, ahol kotetlenebb v rovidebb a munkaido, hogy amig szukseguk van ram, veluk tudjak lenni - olyan gyorsan felnonek es mar nem en fogok nekik kelleni!!!!! :(

de varom a tobbiek velemenyet is :))

2008. ápr. 17. 16:50
Szeretek dolgozni, hiszen minden napom kihívás, és szeretem a kihívásokat; de szívesen lennék naponta több időt a kislányommal, mert szertünk együtt lenni és sokat játszunk, tevékenykedünk, bohóckodunk eggyütt. Amit nem csak Ő, de Én is igénylek, hogy ne csak a "nevelésre" legyen időnk.
2008. ápr. 17. 16:44
Te szeretsz munkaba jarni?vagy inkabb otthon szeretnel maradni a gyerekeiddel?

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook