Társas magányban élni!?! (beszélgetés)
Le kell ülni megbeszélni?
"hiába próbálok vele beszélgetni erről nem érti mit akarok mondani. . . csak mártírkodik és elfordul, aztán alszik."
Megbeszélni, de hogyan?
Szerintem két ember kell ahhoz, hogy egy kapcsolat rendbe jöjjön.
Ha csak az egyik fél alakít magán és ő alkalmazkodik, akkor az nem valami tökéletes,nem?
Ha nem lehet a másikkal leülni és megbeszélni a dolgokat, akkor az már rég rossz. Akkor az illető nem akar javítani a kapcsolaton, csak azt akarja önzőn, hogy a másik alkalmazkodjon hozzá 100%-ban.
Szerintem ez egy nagyon rossz tanacs! Ez nem ugy mukodik, hogy akkor majd eszreveszi magat a pasi. Ha nem jatszol tiszta lappal, akkor semmi ertelme.
Lekell ulni es megbeszelni, de aztan probalni a leheto legjobban viszonyulni egymashoz. Ha mar egyszer eldontom, hogy egyutt akarok vele maradni, vagy megprobalni ujraeleszteni a kapcsolatot, akkor nagyon pozitivan kell hozzaallnom a dologhoz. Nem pedig a masik fel taktikajat kovetni, mert az csak megjobban elmergesiti a dolgokat. Es ez nem meghunyaszkodast jelent, mert kozben igenis szepen tudomasara juttatni, hogy mik a jatekszabalyok.
Közös döntés volt a babavállalás? Mármint ő is tiszta szívből akarta, vagy csak úgy jött?
Már itt is olvastam egy házaspárról, ahol a gyerek után apuka kifordult magából.. és tök bunkó lett.. állandóan menekült otthonról, cseszegette a feleséget. Csak feleség nagyon jó fej volt (emlékeim szerint) és addig addig beszéltette, hogy kiderült, nem egészen így képzelte az apaságot, túl nagy teher neki és tudat alatt a nőt hibáztatja.... esetleg ilyesmi???
Emberek ok nélkül nem fordulnak ki magukból hipp-hopp......
Amíg a topik indítója kapar, és mindent megtesz a kapcsolat fennmaradásáért bármit eltűrve, addig a pasi nyeregben érzi magát, minek változtasson?
Szerinem jobb megoldás az, ha levegőnek nézi az ember. Leülni vele, és elmondani, hogy ennek így semmi értelme, azért az életünk ne menjen rá, és nem fontos nekünk beszélgetni. Nem szeretnénk főzni egy vadidegenre.
Aztán bármit mond a pasi, nem kell válaszolni, mintha ott sem lenne. Ha számonkér, akkor meg kell ismételni, hogy nem kell nekünk beszélgetni. Szerintem egy pár hét alatt változás áll be. Megtanulja, hogy nem ő az úr, nem bánhat úgy velünk, mint egy ronggyal.
Természetesen nem minden házasság menthető meg. Ezzel maximálisan egyet értek és kár is szenvedni, ha látjuk, hogy nem megy. Egy mondat rész ütötte meg a szemem a hozzászólásodból. "a gyerekek miatt" én is így indultam, hogy a gyerekek miatt. Pedig ez óriási tévedés. Egy házasságot nem a gyerekek miatt kell megmenteni. Önmagunk miatt. Ha a gyerek tart össze két embert az mindenkinek rossz, még a gyereknek is.
Életem legjobb döntése volt, hogy szakemberhez fordultam (nem párterápia)
Nem tudom, mert minden ember más.
De ha magamból indulok ki: Volt egy nagyon durva korszakom, amikor mindenképpen a férjem volt mindenért a szemét, a rossz, a minden, ami csak létezik. Alapvetően viszont nem voltam olyan, hogy ok nélkül bántsam, csak rajta vezettem le valamit. Amikor ő is mindenért belém veszett és mindent lehúzott, amit csinálni akartam (mind magánemberként, mind szakmailag, minden téren), akkor szembesültem vele, hogy ugyanezt adtam én is. És leültünk és megbeszéltük, és élünk boldogan!
Szerintem ide felesleges a gyereket belekeverni. Ugyanis, ha nem lenne meg a babatok, szerintem akkor is meg vele lennel.
En biztatlak annyiban, hogy probald meg rendbe tenni Vele a kapcsolatot, de ha O nem vevo a dologra, akkor nem sok mindent tudsz csinalni. Szerintem lekell vele ulni beszelni, hogy ez igy nem mehet tovabb es hogy ennek valtoznia kell. Ha ezek utan a probalkozasok utan sem akarja venni a lapot, akkor viszont nem erdemes idot pazarolni mar a dologra.
Azt hiszem sokan ismerjük testközelből a helyzetet. Én kétszer is benne voltam, mindkétszer gyerekkel. Az első férjemet elhagytam - soha nem bántam meg.
A második férjem mellett kitartottam (na jó volt egyszer,h másfél hónapra elköltöztem, akkor úgy éreztem, hogy véglegesen), de a megoldás nem a megfutamodás, már ha vannak még közös pontok. Ezt mindenki maga érzi, amikor benne van. Én rengeteget tettem a kapcsolatunkért, dolgoztam magamon, egy jó ideig egyedül. Az én pozitív változásom viszont egy idő után magával hozta az ő változását is. És most egészen megújult közöttünk minden.
De minden nap tenni kell önmagamért és a kapcsolatért is, csak így működik.
Ha érdekel, esetleg priviben elküldöm, milyen technikák váltak be nálam/nálunk.
Én 18 évet "dolgoztam" rajta a gyerekek miatt, mind hiába. Válás lett vége. És talán áldanom kellene a sorsot, hogy 38 évesen indultam újra a 0-ról.
Így legalább anyagi gondjaim nincsenek, mert a munkába öltem minden fájdalmamat.
A barátnőm nem ilyen szerencsés.
55 évesen vált földönfutóvá. Most kezd a megélhetésén aggódni, mert minden idejét a családjának szentelte, akik így viszonozták.
Nem vagyok váláspárti, de minden fiatalt arra bíztatok, hogy legyen munkája, szakmája, legyen hova vissza vonulnia.
Amikor a szükség tart egymás mellett elhidegült embereket, ott előbb, vagy utóbb, de tragédiába, vagy betegségbe torkollik az élet.
Másik, ami nekem örök fájdalom marad az az, hogy ha valaki nem kap szeretetet a családjában, előbb-utóbb adni sem tud.
Ezt a gyerekek szenvedik meg, mert hiába nincs veszekedés, marakodás a gyerekek előtt, a gyerek érzi, tudja, és pokoli rossz nekik.
Őszintén együtt érzek Veled, forduljatok szakemberhez, de minél előbb.
Ejha! Nem mazsola!
Vedd át a módszert. Amikor ilyen pokróc, te is kapj elő a hűtőből egy Bac.Bree-t, huppanj le mellé, távirányítót elkobozni, legyél ugyanolyan surmó, mint amilyen ő, de mivel nőből vagyunk, így még surmóbbak tudunk lenni :-) és mondd el neki a mihez tartást.
Pont ebből indult a kalamajka tegnap. Ugyanis elhívtam vacsorázni. Megszerveztem a gyerekfelügyeletet és mindent. Ő meg visszautasította a meghívást, felbontott egy sört és bevonult a nappaliba. Aztán esti meseként úgy vérig sértett, hogy az nem semmi volt. Minden egyes szava törként szúródott belém. Aztán most persze ő van megsértődve. Reggel köszönés nélkül ment el.
Milyen programot szervezzek egy ilyen embernek?
Nem tűnik egyedinek az, amit leírsz!
Lehet, hogy némileg frusztrálja a gyerek! Próbálj olyan programokat összehozni, ami a fiatalság-bolondságról szól. Haverok-buli fanta. Kicsit csak Ti ketten.
Mintha saját régi magunkról olvasnék. Annyi a különbség, hogy megcsalt a férjem. Nagyon-nagyon megszenvedtem és pánikbeteg is lettem, mire eljutottam egy pszichológushoz. Rengeteget segített, segít. 1000x eldöntöttem, hogy vége, nem éri meg folytatni és mindannyiszor újra átgondolva mindent mellette maradtam. Most sokkal jobb a kapcsolatunk mint valaha.
A lényeg annyi, hogy nem rögtön feladni, elválni kell. Az sem biztos, hogy jó megoldás. Azt gondolom, hogy a mai válások nagy része elkerülhetőek lennének egy sokkal több kommunikációval. Mi is azt hibáztuk el. Biztos vagy benne, hogy vége? Ha igen lépj, ha meg nem akkor próbáld rávenni apró lépésenként, hogy újra együtt legyetek. Hidd el tudom mit beszélek. (3,5 éve dolgozom ezen, de megérte)
Azt mondja meg tudjuk beszélni. Azt akarja, hogy hozzuk helyre, ezért nincs szivem végleg véget vetni. DE közben, ha a józan eszemre hallgatok, tudom, hogy nem megy. Nem fog menni.
Nagyon békésen megvagyunk egymás mellett, mert senki sem szól a másikhoz, csak ha nagyon muszáj. Nem keressük egymás társaságát itthon sem. Így lehet élni, de nem érdemes! De a másik gond, hogy hiába próbálok vele beszélgetni erről nem érti mit akarok mondani...csak mártírkodik és elfordul, aztán alszik.
Nincs értelme, de valamiért mégis toporgunk. Sok minden köt hozzá és szeretem, mint embert, de ugyan akkor tudom azt is, hogy ez nekünk nem fog menni. De kapaszkodok az utolsó fűszálba is!!! Nem tudom miért?!
Igen tudom, hogy ki kellene írni magamból, de nem sok időm van erre. Itt a kislány, egyetem meg a háztartás.