Szerintetek mi kell ahhoz, hogy egy gyerek ne tudjon szocializálódni? (beszélgetős fórum)

apám életvidám ember, nem vette fel hogy tönkretette a fiát, az nem az ő baja. 60 éves lesz a dög...

31 évesen én meg egy élő hulla lettem.

Nem szólunk egymáshoz, úgy van vele ha nem beszélünk nem veszekszünk és így neki jó. Elvan anyámmal, nevetgél, semmi gondja. Én meg hetente egyszer mozdulok ki, szobámból alig jövök ki, nem szólok senkihez, minden nap egy szenvedés, nyűg.

Úgy beszél mintha semmit nem csinált volna, mintha nem tett volna tönkre.

Remek vagy. Tedd még alá a lovat, mikor már így is csak azért nem öli meg az apját, mert fél a börtöntársaktól, akik nyilván mind magasabbak az ő 170 centijénél.

Nyilván Mansont kivéve, aki 160 cm sem volt, és egyébként sem a mi utcáinkon jár. A mi utcáinkon mindenki magasabb, mint 170 cm.

a kérdést forditva kellett volna feltenni ( jó esetben ),- és a forditottja a válasz

erre a kérdésre különben nem is lehet válaszolni, egyetlen szülőnek sem llehet célja egy antiszociális lény felnevelése. ha felmerül a gyanú, akkor irány a pszihológus.

már felnőtt vagy...ha él még apukád, akkor terápiaként keserítsd meg az életét..meggyógyít a káröröm.

a kibabrálásnak számtalan fortélya van...miért te vagy a "beteg" , legyen a fater...az élet még előtted...ne keseredj meg.

Egyébként amit ma testbeszédnek hívnak, 20 éve még nem volt tudomány. És ma sem tudja megfejteni mindenki.

Én sem látom a testbeszéden, ha depressziós valaki. A gyerekem arcán látom esetleg.

Meg sem próbálsz segíteni magadon, jobban érzed magad, ha pocskondiázod az apádat.

- beszélni fog a szorongásairól, kudarcairól, jelzés értékű a tanulmányi eredmény romlás, tanári figyelmeztetések, a szülő ezt észre veszi -

hm érdekes, szerintem ha nem beszél akkor is észre kell venni egy szülőnek a bajt. A testbeszéd mindent elárul.

Az is érdekes, hogy senki se említette az én problémámat. Bizony nálam ez az 1 dolog miatt nem tudtam szocializálódni. Mára már olyan szintű az elszigetelődésem, hogy lehetetlen kihúzni belőle. Mivel nem lehet semmit tenni a problémámra. csak megelőzni lehetett volna.

Szüleimmel a kapcsolat mondhatni nagyon jó volt. Apámmal 13 éves koromban kezdődött, hogy súrlódások voltak, de nem komolyak. Anyámmal nagyon jó volt. 15 évesen voltam, mikor a szüleimet behívatták, és mondták nekik pszichológus kellene neki. Szüleim elmondták, hogy ez mondták nekik és ennyi volt. 16 évesen koleszba kerültem, nah itt volt az a pont mikor elkezdődött minden rossz. 19-20 éves lehettem, mikor jöttem haza egyetemről vonattal...ingáztam. Reggel mentem órára és jöttem. Halál depressziósan jöttem mindig haza, a gondjaim lehúztak...Anyám nem vette észre vmi gond van velem...azt mondta úúú de elfáradtál. Azt hittem el vagyok fáradva azért vagyok olyan. Kilátástalan volt a helyzetem, nem tudtam ellene tenni. Magamba fordultam még jobban. Apámat meg iszonyatosan elkezdtem gyűlölni, plussz még jött az is hogy 20 évesen a pályámat is tönkretette.

Szóval amit írtál az részben elég. Vmikor semmi nem elég, mert lehetetlen megváltoztatni a dolgokat, az én esetemben.

Terézanyu.

Majd pont Dredd az, aki képes lenne egészséges lelkű gyereket nevelni.

Okot keres arra, hogy a saját szorongásai miatt is a szüleit tudja hibáztatni.

Nagy valószínűséggel utána néztél már a válasznak itt ott, ha már megfogalmazódott benned a kerdes, vagy esetleg pont fordítva, olvastál valamit szorongó, kudarctól túlzottan félő gyerekről, és úgy jött a kérdés

Bárhogy is, de olvashattad, hogy egyesek felvetik oknak a túlzottan szorongó anyát, a bizonytalan szülői hátteret, környezetváltozást, örökölt temperamentumot.

Ha a családban jól szocializálódott a gyerek, és van felé érdeklődés, akkor beszélni fog a szorongásairól, kudarcairól, jelzés értékű a tanulmányi eredmény romlás, tanári figyelmeztetések, a szülő ezt észre veszi.

Hogy mit tegyen, a helyzet súlyosságától függ.

Szerintem az első és legfontosabb a gyerekre odafigyelni, törődni vele, sokat játszani, nevetni, hogy érezze, tudja, hogy van biztos stabil pont az életében, és akkor már nagy baj nem lehet, "együtt mindent megoldunk".

Az első szocializálódási szint a család, nem?

Ahol, ha a gyerekkel gond van, lehet, azt mondja neki az anyja, hogy rohaggyá meg, ménem szocilálzol?

Legyen szó akár fiúról akár lányról.

és egy szülő észreveszi, hogy a gyereke aszociális ? ha igen, mit tud ellene tenni, hogy ne legyen ?