Szerelem mindhalálig (beszélgetés)
Tudod, ha most Te vagy a gyerekkel, akkor NINCS JOGOD Vele ezt tenni, amire készülsz.
Ha apává lettél, akkor gondolj Rá is, ne csak magadra.
Mondtam, fáj, hogyne fájna, ez a természetes, akkor ijednék meg, ha nem fájna.
Mi van akkor, ha most ezt a 20 éves házasságot mindketten egy tanulásnak kaptátok az égiektől, hogy egy másik, egy igazán szép és boldog kapcsolatra felkészülhessetek, MINDKETTEN.
lehet egymással, lehet mindenki egy mással.
Honnan tudod, hogy nem így van?
A gyereket pedig magára hagyni egy ilyen szituációban. örökre fájdalmat okozol Neki, pedig nem érdemli meg.
MIért Ő szenvedjen a kettőtök önzéséért?
Mert ezt más is írta már Neked, ez önzés a részedről.
Most.
A párod részéről is, hogy ott hagyott benneteket.
Szóval, fel kell állni, fel kell tudni állni és nem sajnálni az egészet, hogy így sikerült.
Talán mindketten akkor kerültetek egymás látószögébe, amikor hasonló fájdalmatok volt, bánatotok, emiatt jól megértettétek egymást.
Szerelemnek gondoltátok, de sosem volt az.
Viszont mostanra megadtátok egymásnak amire szükségetek volt.
Vagyis, mindkettőtöknek lépni kell tovább, de, előre és nem oldalra.
Te mindig nagyon jól átérzed, mi van. Pont ez van, hogy én nem is _kértem_ tanácsot - tőlem elég távol áll, hogy magánéleti szituációban topikot nyissak, nem azért, mert akkora zseni vagyok, hogy úgyis jobban tudom, mit kellene csinálni, mint mások, hanem pont mert iszonyú nehéz egy hosszabb kapcsolat minden történését, elemét vázolni a kedves közönség számára úgy, hogy józan ítéletet lehessen hozni az ügyben.
Ezt hiányolom a topiknyitó történetéből is: a részletes, árnyalt beszámolót a kapcsolat fázisairól, részleteiről, az intimitás csökkenéséről vagy növekedéséről, az egész dolog történetéről. Aki ezek hiányában egyből osztja az észt, hogy "akkor ezt csináld meg azt csináld", az szerintem csak vaktában lövöldözik, okos akar lenni, de nincs igazi rálátása a dolgokra.
Elkenődve, Te nagyon leírtad magad! Miért érsz kevesebbet, mint az a másik? Mitől több ő Nálad? Mivel tud ő többet nyújtani a feleségednek? Azzal, hogy egy bujkálós kapcsolatot kínál neki? (ha válni nem akar)
Ne haragudj, de számomra nehezen hihető el, hogy egy pasi bevallja: ő a hibás, amiért a felesége megcsalta.
Legalábbis ritka, hogy önkritikát gyakorolnak, de ez csak az én véleményem.
Ajjaj, ez rosszul hangzik:-(
Várjanak azok az ügyek legalább holnapig! A fiaddal egy helyen vagy most?
Ne haragudj, de a feleséged és a gyereked nem te vagy. Büszke lehetsz arra,ami vagy, amit tudsz, amit 2 kezeddel megcsináltál, amit a munkádban elértél, tehát ami a te tehetséged által van.
Amúgy a vízöntő jellemet nagyon jól ismerem, de az aszcendendens is meghatározó, sőt!
De hát ennyire "szolga lelkü" hogy lehet egy férfi?Pláne egy vízöntő? Ne haragudj, nem akartalak bántani, csak nagyon hihetetlen ez a rendkívüli függőség és önállótlanság.
szia, régen láttalak :)
az, nagyon :)
és mindig, mindenkinek, minden helyzetben :)
Most akkor inkább Neked kellene tanácsot adjunk, bár azt úgy sem tudunk :(
Ez a - tanácsot könnyebb adni, mint kalácsot - szitu.
Itt is, mindenki elmondja, hogy Ő, hogy csinálná, vagy mint esetedben is, csinálja.
Mást nem tudunk, néha egy kicsit felrázni, néha egy cseppecskét orra alá dörgölni, de mindez jóakaratból van.
Kedves elkenődve, engem igazán érdekelne, hogy valamiféle modemes kapcsolaton netezel? :)) mert iszonyú sokan reagálunk, meg teszünk fel kérdéseket, de te jó, ha 10 percenként reagálsz valamire...
Most nem akarok izé lenni, de ezt a sok kérdést, amit feltettünk, ezt nem láttad, vagy nem akarsz, vagy nem tudsz rá válaszolni? Vagy miért mindig csak ilyen iszonyú késéssel?
sztem nem szabadna szánalmassá válnod olyan ember miatt aki élvezi amit veled tesz és megcsal...aztán még az is ate hibád,hogy ő mással élvezkedik...
sztem legyen benned egy kis tartás és hagyd őt békén,te szerelmes vagy az nem azt jelenti,hogy ő is és ,ha itt áldozatokat fogsz hozni ő már akkor sem fog úgy szeretni ahogy te reméled...
így akarod leélni az életed,amiből csak 1 van???
Ez nem félreértett mondat,szerintem."Ha már senki nem fog szeretni téged..."...Na,én ebből azt érteném,ha már senki nem fog szeretni engem,akkor az bizony be is fog következni,mert nem vagyok szerethető,a mondat másik részéből meg az jönne le,Te vagy az a valaki,aki velem ezt el is hiteti,hogy nem vagyok szerethető.
Kitalálta,bebizonyítja...
Ismerek egy ehhez nagyon hasonló történetet.A Férj szerette a Feleséget,imádta.Amikor a Feleség azt mondta,"Vége." és "bebizonyította",más is képes szeretni Őt(összehempergett a dög valakivel,miközben a Férj otthon volt a gyerekekkel),a Férj hadjáratba kezdett.A gyerek nagyon jó fegyver.Ja,meg az ilyen mártír szerep is,amit Te is választottál.Ja,és az öngyilokkal való fenyegetés sem megvetendő harci eszköz.
A Feleség kérdezte,miért teszi azt,amit tesz."Szeretetből.",volt a válasz.A Feleség megkérdezte(önmagától),"Szeretetből...?Mi lenne,ha nem szeretetből tenné?????".
A Férj nem fogta fel,a Feleség válik a Férjtől,nem az Anya a gyerekektől.Vagy nagyon is felfogta...
Mi a történet vége...?Még nincs vége.A gyerekek nála vannak.Nem hivatalosan lettek az övéi(Mintha a gyerekek tárgyak lennének...),hanem önkényesen.Olyan "hirtelen" vált Apává,mint ahogyan Te is.
A Volt Feleség...?Köszöni,jól van.Az Anya...?Na,Ő nincs annyira jól,de jelentem,nehezen bár,de túlélte.
Sem a Volt Feleség,sem az Anya nem érti:Miért kell a gyereket fegyverként használni...?
Arra még nem gondoltál,a feleséged nem a gyereket hanyagolja el,hanem Tőled szökik meg...?
Hogy miért szökik...?Mert Te nem engeded el Őt.
"Aki szeret,az elenged..."-Tatiosz mondta valamikor,nagyon régen:)
Isten őrizzen bennünket ettől :(
Reméljük nem így van, nem ezért hallgat.
nyilván volt némi sérelmed a korábbi topikból, amit idéztél, ahol nem túl úrinő módra fogalmaztam. de ezért kár volt b..tatni. ha problémád van velem, tényleg írják priviben vagy válaszolj az eredeti topikban, ne itt hozd fel
amivel nem értek egyet, az az ártó szándék, bennem ilyen nem igazán van, nem értem, miért kell ezt belemagyarzáni. megértem, ha nem vagyok szimpatikus, de ha mindenkit betámadnál, aki nem szimpatikus, elég csúnyán néznénk ki.
:DDDDD
mondjuk legalább Elkenődve kicsit kibillen a fájdalmából, mint Te a történetből :)
Ez komoly? Őrület, hogy mik vannak... Sosem fogom megérteni, hogy miért ilyen önzők és (nem tudok jobb szót) szemetek az emberek, tisztelet a kivételnek.
Hogy tetézzem, jöjjön az én sztorim: engem várandósan, egy korai vetélés közepén hagyott el a párom, egy sztár füttyentett neki, akibe már régóta szerelmes volt. A hab a tortán, hogy majdnem 2 éve szerettünk volna babát, végül inszeminációval sikerült.
De eszemben sincs magamat hibáztatni, bár tudom, hogy sosem feleltem meg neki, hiába igyekeztem. De annyi tisztesség nem volt benne, hogy a legnehezebb időben mellém álljon. Hát nem fogom visszasírni, hiába mondhatnám, hogy szeretem, ő nem szeret engem, és kész.
Nagyon sajnálom ezt a férfit, a saját természete miatt, talán egy szakember tudna segíteni neki, hogy hagyja abba az önsajnálatot, mert nem vezet sehová. Csak remélni merem, hogy végül ő is sínen lesz majd, mint az ismerősöd.
További ajánlott fórumok:
- Mi jut eszedbe az előző szóról? Gondolkozzuk a szerelemben-párkapcsolatban.
- Ezel, bosszú mindhalálig
- A szerelem halála....miért fordul el tőled az aki "szeret"?
- (CSAK) Idézetek - Szerelem, becsület, barátság, érzelem, csalódás, stb.
- Az első nagy szerelemre tényleg egész életedben emlékezel?
- A első szerelem mindhalálig elkisér?