Szeparciós félelem (beszélgetős fórum)

Mit mondtam nekik?Sajnos én is eléggé érzékeny vagyok,tehát volt kire hasonlítania a csemetémnek.Annyira rosszul estek ezek a szavak,hogy gyakorlatilag meg sem tudtam szólalni.Elkezdtem sírni és magyarázkodni persze semmi értelmes dolgot nem bírtam kinyögni.Hirtelen azt sem tudtam,mit kellene tennem.Erre azt mondták,hogy "

Úr Isten!Te ebbe bele fogsz roppanni!Te az idegösszeomlás szélén állsz lassan!"Hát kíváncsi lennék Hány anyuka maradna ilyen szituációban száraz szemmel!Ezt persze látta a lányom,és megkérdezték még tőlem,:"-Te mindig a lányod előtt sírsz?"Ezután összeszedtem magam és ezt a kérdést válaszra sem méltatva eljöttünk.

Szóval ez csak a jéghegy csúcsa.Ma éjszaka folyton azon gongolkoztam,hogy mióta lehet ez az állapot.S rengeteg dolog az eszembe jutott.pl.

Amikor elkezdtük az ovit,Ő volt a kedvenc.Ez volt a második ovi.Az elsőben 3 napot járt.Amikor be akartuk szokatni,azt mondták,hogy nem lehet bemennünk,mert zavarom a többi gyereket.Pedig annak idején azért választottuk ezt az ovit,mert azt mondták,hogy be lehet a szülőnek szokatni a gyereket.Az első ovinapunk előtt bementünk a kislányommal hogy beszélgessek egy kicsit a gyerekről,mégse legyen nekik idegen.És én is tudjam kik vigyáznak rá.Bementünk az udvarra,,mondták haggyam hogy játszon a többiekkel.Nos azon kaptam magam,amíg én beszéltem az óvónővel,a másik 2 óvónő figyelt a gyerekekre,az én gyerekem eltünt.nem vették észre.Megtaláltam a hátsó bejárat nyitott ajtaja előtt.Bele gondolni sem merek,mi lett volna,ha nem veszem észre,hogy nincs sehol!!!A harmadik dolog pedig hogy az első 3 napon minden reggel ahogy beértünk az oviba,kijött az óvónő kivette a kezemből a gyereket.Szó szerint lefejtette rólam.a kincsem üvöltött,Megfogták,bevitték a terembe.El sem köszönhettem tőle,meg sem beszélhettem vele nygodtan,ahogy mi mindent szoktunk.Pedig szent meggyőződésem,hogy az első tapasztalatok nagyon meghatározóak minden területen.S mi mindig mindent elmondtunk neki,megbeszéltük vele,és akkor minden oké volt.Itt pedig szegény kétségbeesetten csak sírt,hogy anyu nevigyenek be oda.ne szoritsanak meg,ne fogjanak le!!!Én kint ő bent sírtam.30 perc mulva betelefonáltam mi a helyzet.Azt mondta a vezető óvónő a telefonon,hogy minden rendben van.Ezt nem igazán hittem,mert otthon kisebb hisztinél is minimum 1 óra hosszára szüksége van ahhoz ,hogy megnyugodjon.Tűrtem ezt 3 napig.Annyira kikészült a torka a folyamatos sírástól üvöltéstől,hogy gége gyulladást kapott.Kérdem én ti mit csináltatok volna a helyemben?Azt hiszem kezdek egy naplót.Ha valakit érdekel a történetünk akkor olvassátok el nyugodtan.Nem akarom ezt a fórumot teleírni egyéb problémával.A naplóm címe,Óvodai kálváriánk lesz.

Jézusom... Ez hihetetlen! Ezek nem óvónőnek valók, de még gyerekek közelébe sem engedném az ilyet! Ha már valaki nem ül kussban egész nap az oviban, akkor antiszociális?

én is felhúztam magam, ha a gyerekemről így beszélnének....

Mit mondtál nekik egyébként?

És igen, halljuk a folytatást!

Sziasztok!

Újra vannak történések az ovi ügyben!De sajnos nem jók!:(

Mostmár ott tartok,hogy már teljesen mindegy,hogyhová,de mindenképpen elviszem egy másik oviba.Ma az óvónők 3-an.amikor mentem érte,közre fogtak és ész osztást tartottak nekem.Ennek annyi az előzménye,hogy már a csemetém annyira sírt a nagycsoportban,hogy már nem tudtam tovább hallgatni és megkértem az óvónénijét,hogy mesélje el,hogy hogyan kezd el sírni,mit csinál amikor nem vagyunk ott?Amikor ugyanis elviszem,akkor jó kedvű,és néha még menni is akart.Ez nálunk csoda számba megy.Gondoltam mivel a lányom már csak 2és fél órát tölt ott ,nem jelent gondot valamit mesélni róla.Hát közölték,hogy Rékus semmit nem játszik soha senkivel.Mert Rékus csak a felnőttek társaságát keresi.És egyébként nagyon útálják a gyerekek.Nem szeretik.Amikor eddig bármit kérdeztünk annyi volt a válasz,hogy minden rendben van,jól elvan a gyerek.Ezt eddig miért nem közölték velem???Elkezdtem gondolkodni,ha én járnék egy olyan helyre dolgozni,ahol senki nem szeret,én jól érezném magam?Szerintem lehet,hogy én is csak sírni tudnék a tehetetlenségtől,ha semmi segítséget nem kapnék a beilleszkedésben.Azt gondolom,hogy ezek olyan dolgok ,amik nem egyik napról a másikra alakulnak ki.És mivel mi szülők nem látjuk és sajnos nem is tájékoztatnak minket semmiről,hogyan tudnék segíteni szegénynek?Most úgy érzem mintha eddig cserben hagytam volna a gyerekemet.Noha semmi ilyenről nem tudtam.Szóval a mai kioktatásomra vissza térve:Minden rosszat elmondtak a kislányomról,és hogy szerintük,mennyire rosszul neveljük a párommal.Megjegyzem,még szinte soha sem kérdeztek semmi nevelésre vonatkozó kérdést.Hiszen nem is állnak le beszélni a gyerekekről.De szerintük azért ilyen "antiszociális"mert valamit rosszul csinálunk vele otthon!

Sziasztok!

Az én lányom már 4,5 éves.Sajnos az én lányomnál az ovi kezdete óta ismét van ilyen probléma.De nem tudok mit csinálni vele.Ő már ott sem alszik,mert van egy kiabálós óvónénije,akitől nagyon fél.Nemhogy megnyugtatná a csemetét,amikor sír,hanem,rá kiabál,hogy haggya abba a sírást különben örökre átviszi a kiscsoportba.Vagy ne sírjon,mert anya addig nem jön érte amíg sír,stb...

Ezzel persze nem igazán lehet egy amúgy is félős kisgyermeket megnyugtatni.Szegény már nagyon útálja az óvodát!Ha otthon vagyunk,folyamatosan bújik hozzám és szeretgetni kell!!!

Nem tudom mi legyen a megoldás??

Az korrekt. :-)

Kiváncsi vagyok, meddig tart ez az időszak, mert nagyon fárasztó.

Nálunk 9,5 hónaposan kezdődött, most lesz jövő héten 11 hónapos és még mindig állandóan jön utánam, sír, ha nem lát, éjszaka felébred, áll az ágyban sírva, aztán megsimogatom az arcát és már fekszik is vissza, alszik tovább. Előtte sosem volt gond, bárkivel megmaradt, jól elvolt mindenkivel.

Áll, fogja a nadrágom és fúrja magát a lábamba. Ilyenkor azt mondom neki, hogy már nem fér vissza, hiába is próbálkozik. :-)))

Ez az időszak nálunk is egy jó ideje tart már. A kislányom most múlt 1 éves, de mióta önállóan tud közlekedni (mászni, majd járni) egy percre sem veszít szem elől, mindenhová utánam jön. És ez már kb. 4-5 hónapja tart. Éjjel rendszeresen felsír, és csak én tudom visszaaltatni, apa ilyenkor nem tud segíteni. Úgy tudom egy is a szeparációs félelem miatt van. Most éjjel is vagy ötször kellett visszaaltatnom szegénykét.

Egyszer majd elmúlik, de ez gyerekenként egyéni, hogy mikor.

A lányom most is a szobájában pakol, játszik, tök jól elvan. Napközben nincs probléma. Bárkivel elvan, akár idegenekkel is, csak foglalkozzanak vele. Baromi barátságos.

Nálunk csak az éjszakákkal van mostanság "gond", mivel megébred néha.

Érdekes, hogy nálunk viszont ez a 8-10 hós korszakbeli félelem kimaradt. Soha nem volt vele ilyen gond, soha nem félt senkitől és nagyon közvetlen volt. Nem volt gond annyira, ha nem velem van.

Éjjelente viszont felébredt egyszer, de csak megetettem és már aludt is vissza.