Szégyenérzet önmagammal kapcsolatban (beszélgetős fórum)

Akiben benne van, az hidd el tud ott szocializálódni.

Közösség, meg kell felelni. Vagy milyen eredménnyel végzi az olyan ember, aki ezeknek nem tud megfelelni? 23 éves a fórumindító - elmondása szerint.

Nagyjából 22 éves voltam.

Mondjuk az is hozzátartozik, hogy az említett ismerősöm kivételesen jó emberismerő magas érzelmi intelligenciával. Ritkán találkozni ilyennel. Egy átlag ember, aki ismer engem, sosem tudná megmondani, mi a baj velem igazából.

Az inkább csak plusz burok még, akárhogy utáljuk is.

Az iskolában nem szocializálódik, aki addig zárkózott volt.

És ekkor hány éves voltál?

23 évesen azért ennek már régen megválaszolt kérdésnek kéne lennie, ha az ember járt bölcsibe, oviba, iskolába.

Köszi, így már világos.

Akkor egy jó pszichológus s megoldás.

Egy átlagos, normálisan működő embernél úgy van, ahogy írod. De akinek problémája van ezen a téren, hiába látja, nem érti. Ezért van problémája. Érted.

Én is csak figyeltem a többiek társas viselkedését, és nem értettem. Ahogy azt sem, hogy én mit csinálok rosszul, miért nincsenek barátaim. Szerintem egyedül soha sem jöttem volna rá. Nagy szerencsémre egy ismerősöm egyszer két mondatban elmondta, hogy mi a furcsa bennem. Én ott megvilágosodtam. De azóta is sokat olvasok a témában. Méghozzá sokszor úgy, mintha a földönkívüliek szokásait tanulmányoznám.

De nem én vagyok itt a téma, csak azt akartam illusztrálni, hogy bizony van ilyen zárkózottság.

Introvertáltnek lenni is divatos talán, de én megörültem, amikor ezt a leírást megtaláltam, mert sok mindenben igaz rám.

[link]

Emlékeim szerint nem nagyon. Néha jött valaki látogatóba, de főleg Nagymama halála után már még kevesebb.

Tudod, a többi gyerek társaságából is kiestem, még óvodás koromban megtanultam olvasni, és egy könyvvel elvoltam. Sokat voltam beteg, féltettek is. Játszótéri emlékem nem is igen van, kivéve, amikor leugrottak a mérleghinta másik végéről, két lány. Az akkori farkcsonttörésem azóta i zavar néha. Pedig Anyu is ott volt, de nem vette észre, mire készül az a két lány. Szegény már későn lépett oda.

Ez nagyon rosszul hangzik.

Pszichológus? Önfejlesztő tréningek?

Nem kell, hogy valóban terror legyen, elég, ha a gyereket elnyomják, ha nem is tudatosan, illetve "a saját érdekében".

Én még azt sem láttam, hogyan kell konfliktust kezelni, mert anyám egyedül nevelt. Illetve a mostohaapámmal együtt volt három évig, amit kint töltöttünk Németországban gyakorlatilag. Ebből is azt tanultam meg, hogy ott kell hagyni, ha valami nem stimmel. Nem láttam, hogyan keletkezik vita, hogyan beszéli meg két felnőtt egymás közt.

Fiatal korod ellenére nagyon választékosan és magas szinten tudod megfogalmazni az érzéseidet.

Leírásodból, eddigi bejegyzéseidből látszik, hogy nem egy fiatal módján elemezted a helyzeted.

Ebből úgy gondolom, hogy magad is tudod a megoldást.

Vagy egy rég olvasott (hál' Istennek) magát pszichológusnak mondó másolata lehetsz.:)

Nekem se mutatta meg senki. Sőt, mivel anyám imádott vitatkozni, mindig neki volt igaza a "na győzz meg, hogy neked van igazad!" -jellegű dolgokban is.

Sokáig tartott nekem is, mire ráébredtem, hogy ez anyám élete, ő ilyen volt, nem tudott szerepet játszani. Hibáztatás nélkül.

Szürke egér is lát, tapasztal.

Mindegy, nem bántom, csak nekem fura, hogy se nem látott, se nem hallott, sehol semmi nem hatott rá, csak az otthoniak.

Nem hiszem hogy divatból fognak bármit a családra. Elmondása szerint olyan családban nőtt fel ahol úgy kellett élnie hogy rebegjen hálát az életéért, de csak ennyit beszélhetett. Szava véleménye nem lehetett. Akkor kire foghatná a zárkózottságot?

Aki így nő fel, suliban is zárkózott volt, szürke egér akit senki nem vett észre.

Pont hogy tenni szeretne valamit önmagáért, ezért van itt!

Bözsi néni, igazad is van, meg nem is.

Ha látja is a zárkózottabb egyén, hogyan működnek a társaságok, nem tudja utánozni. Az nem megy csak úgy.