Szakítottál már azért, mert a fiú nem akarta elkötelezni magát (házasság, gyerek)? (beszélgetős fórum)

Azt gondolom, hogy ez nem csak a te véleményed. Én is azt gondolom, hogy tök felesleges karriert építeni, illetve erre-arra várni, mert a korunkkal, legyen az csak 30 bármi történhet a testünkkel, ami miatt nem lehet gyerekünk. 1 gyereket simán fel lehet nevelni úgy is, hogy nem keresünk többszázezret, nem járunk negyed évente külföldre, nincs 100 nm-es családi házunk, stb.. A papír tényleg nem fontos, de valahogy mégis az.

Szülni 20-30 éves korban kell, hiszen biológiailag így vagyunk kitalálva. Nehezen hiszem el, hogy ezt nem veszik észre az emberek. Vajon miért van az, hogy annyi vetélés van? Vajon miért van az, hogy annyian szenvednek attól, hogy nem jön a baba? Szerintem azért, mert későn akarnak gyereket vállalni, akkor amikor a testük már nehezebben viseli a kihívásokat.

Ez meg az én véleményem....

Hát igen... nálunk anno én azon buktam ki, amikor az ex abszolút, mintha nem is velem tervezett volna. Volt egy álma, amihez vagy azonosulok, vagy nem. Ettől függetlenül akartam én akkor is, hogy sikerüljön neki, de ha az ember egy idő után csak egyes szám elsőben beszél, ott már elég gyanús a helyzet, s bármennyire fájt is, rá kellett döbbennem, hogy nem egy felé evickélünk.

Korábban terveztük, hogy összecuccolunk, hogy áthidaljuk a távolságot és közös jövőt hozunk össze, aztán utólag belegondolva, talán alkalmatlan volt rá a pasi, de nemigen érzem, hogy annyi mindent beletett volna, hogy sikerüljön. És itt elsősorban a mentalitására célzok. Többek között ez a kellemetlen érzés is hozzásegített a váláshoz. Jaj, de sok minden volt így visszagondolva.

Attól, hogy esetleg jobban átlátod a saját élettapasztalatoddal, hogy a gyereknek melyik szakma lenne a legjobb, még nem jelenti a saját álmaid kiélését. Én teljesen reál beállítottságú vagyok, de ha a gyerekemnek nem fog menni a matek vagy a fizika, viszont magyarból vagy bioszból kiváló lesz, akkor nyiván olyan pályát fogok ajánlani neki, ami ahhoz közel áll, teljesen lényegtelen, hogy én miben vagyok jó, vagy mi akartam lenni. Viszont egy 18 éves még nagyon másképp gondolkodik, csomó minden eszébe se jut, ami esetleg egy szakma árnyoldalát illeti.

"A tanuljon a gyerek a saját hibájából"-ról pedig annyit, nekem épp azt tanították, hogy az okos más kárán tanul, a buta pedig saját kárán. Valszeg bevált a dolog, mert olyan hülyeségeket tiniként sem csináltam, amit megbántam volna.

"Ez a "mindent megadni" nem éppen a legjobb elv...

Az életre, a küzdésre, kitartásra kellene tanítani, nevelni, példát mutatni..."

Bár a "mindent megadnival" én sem értek egyet és módosítanám "minden szükségeset megadnira", viszont amiket írtál egyáltalán nem zárják ki egymást. Csak azok a gyerekek válnak élhetetlenné, akik akkor is "mindent megkapnak", ha nem tesznek le érte semmit az asztalra. Ez valóban nevelési hiba. Küzdésre, kitartásra a jó tanulásra való motiválással és a sporttal lehet a gyereket nevelni. Csak az a különbség, hogy a gyereknek a napi betevőjéért kell-e megküzdenie, vagy pedig a vívóbajnokság első helyéért. Azok a gyerekek se lesznek tehát céltalanok, akiknél otthon van mit a tejbe aprítani..

Én nem az álmaimat akarom benne megvalósítani, csak reálisan látom a helyzetet és egyelőre csak 5 éves (egy hét múlva, te jóisten hogy öregszik) de már látom benne az akkori (gyerekszülés és pár évvel ezelőtti) magammal még nem tisztában lévő és ezért a végletekig agresszív önmagamat :S

Egyébként jelenleg buszsofőr akar lenni (lány), ami már csak azért is vicces, mert még sohasem utazott buszon... de áldásom rá

Többek között ezért nem rohantam gyereket szülni, hogy legyen időm az álmaimat megélni és ne a gyereken kelljen levernem ;)

Még csak 35 vagyok, de már van diplomám, karrierem, megvan az élhető egzisztenciám, hiszem, hogy sokkal jobb anyjuk vagyok, mint lettem volna 20 évesen.

Ezt nem tudhatod előre! És különben is...Most talán,értéktelenebb? Dehogy is!Egy biztos:A gyerekből SOHA nem lesz olyan,amilyennek szeretnénk! És ez talán így van jól! Nagyon régen hallottam a tv.ben egy mondatot,ami nagyon megmaradt bennem..Így hangzott:" Az a legnagyobb baj,hogy egy szülő,mindig a saját álmát akarja a gyerekével valóra váltatni"

Akkor kicsit hülyeségnek gondoltam,mert-ugye- a szülő,mindig a legjobbat akarja agyerekének!

Csak hát...ammit mi a legjobbnak gondolunk,az neki nem mindig a legjobb...

A sógornőm,jófejű gyerek volt,bármi lehetett volna belőle...Ő meg lvász akart lenni...Anyósom,majdnem öngyilkos lett:DDDDDD

És lovász lett! És nagyon-nagyon boldog!:D

Helyes. Az én gyerekeimnek a születésüktől fogva a saját számlájukon gyűlik minden pénz, amit az államtól kaptak. A nagyobb komoly zsebpénzt kap, remekül gazdálkodik vele. Nagy tétet tennék rá, hogy máris jobban kezeli a pénzt, mint sok felnőtt az országban.

Küzdenie ugyan nem kell - legalábbis nem a hagyományos értelemben - viszont komoly kiképzést kap ;) A másik még kicsi hozzá, de már fenem rá a fogam :D

Persze, hogy nem a klónjaid, de a te hatásodra is lettek ilyenek.

Nekem a nagylány más, mint én, de sok dolgot hasonlóan lát. Sose próbáltam megvédeni a saját hülyeségétől, csak amennyire kell, hogy nagy baja ne legyen. Ha esik legyen védőháló, de az esést is meg kell tapasztalnia.

A kicsi megint más lesz, majd meglátjuk :)

Ez a "mindent megadni" nem éppen a legjobb elv...

Az életre, a küzdésre, kitartásra kellene tanítani, nevelni, példát mutatni...

Persze nem a szakmai tapasztalatra gondoltam :D Hanem a hozzáállás az élethez, az hogy értéket tudj átadni, ahhoz kell tapasztalat, ön- és emberismeret.

Pl az én gyerekemen abszolút látszik, hogy túl korán szültem, olyan 5-6 év múlva belőle egy teljesen más, abszolút toleráns, a világra nyitottabb embert tudnék faragni