Spirituális Kávéház (beszélgetős fórum)

"Csak a belső békén keresztül érhetjük el a külső békét, de ezt senki sem kapja meg, aki nem megfelelően keresi."

/Sri Chinmoy/

Ja, hát a GYÁVÁK falkában támadnak, még az erősebbre is. Ezeket külön-külön meg lehetne enni reggelire. Amúgy van egy-két kemény dió is. Azt nem jó, ha kikapja az ember. Az a legrosszabb, ha az agyafúrtság mellé rosszindulat is társul.

Mellesleg vannak olyan erős és bátor lelkek, akik egy egész csoporttal elbánnak. Képzelj el egy harcművészt, aki lever mindenkit, aki nekijön.

Na ugyanez lelki síkon, csak ott a támadásokat energia formájában érzékeled.

Ha azt ott, akkor érzékeled és kivéded, akkor jól működik a BELSŐ HARCOSOD.

Általánosságban az alsó csakráknak ilyenkor tisztáknak és erőseknek kell lennie. Főleg a gyökér- és köldökcsakrának.

Ugye az alsó csakrák képezik az alapot, a bázist, a stabilitást, az önbizalmat és a (reális) önvédelmet.

A felső csakrák inkább a nyitottságért, az érzékenységért és az érzékelésért felelősek.

Kell mindkettő, az ALSÓ EMBER és a FELSŐ EMBER.

De ez koránt sincs így. Sok embernél az ALSÓ zavart, a FELSŐ meg blokkolva van. (Ez az oka a sok genyaságnak.)

Ha érzékeny vagy, akkor a FELSŐ (valamelyik) nyitva van, de mondjuk az ALSÓ (valamelyik) gyenge. Ilyenkor érzékelsz, de nem tudod megvédeni magad.

Az a jó, ha az ALSÓ és a FELSŐ is (aránylag) jól működik, mert akkor egyszerre érzékelsz és védelmezed ami értékes számodra.

Ezért mondják, hogy a szívben (szívcsakrában) összpontosul és egyensúlyozódik ki minden és ez a korfeladat is.

(De ez HATALMAS meló!)

Nem erre gondoltam.

Fizikailag, anyagilag mi hiányzik?

Rengeteg dolog zavarja a komfort érzetemet. Azt is mondhatnám, hogy az egész életem abból áll, hogy mindig bezavar valami. Nem tudom azt mondani, hogy boldog vagyok. Köthetnék kompromisszumot, de ha én semmilyen szinten nem értek egyet a helyzettel, sőt, kifejezetten igazságtalannak tartom, akkor az már inkább megalkuvás lenne. Annak meg mi értelme van? Rövid az élet ahhoz, hogy ilyenekkel menjen el. Rám férne már egy kis változás, mert mintha egész életemben ugyanaz a dolog ismétlődött volna. Ami valószínű, hogy azért van, mert meg kell oldanom valamit, de még mindig a túlerőt érzem a másik oldalon, én pedig hiába vagyok a tudatomnál, csak sodródok az egésszel. Na jó, azért most már ügyeskedni is tudok. De ez még mindig nem igazi irányítás, csak kijátszom a dolgokat.

Ráadásul magammal se vagyok egységben. Hosszútávon van célom, de rövidtávon is meg kell állnom a helyemet valahogy, és amikor keresztbe tesz az élet, és több választásom is van, akkor bajban vagyok, mert mindegyik lehetőségben látom a jót és a rosszat is, és fogalmam sincs, melyiket akarom jobban. Igazából mindegyiket. Egyformán. Tiszta ciki. Saját magamat készítem ki vele, meg ha másokat is belevonok, akkor mások is kikészülnek velem együtt. Ilyenkor érzem át, hogy mekkora szívás ikreknek lenni. Mintha két ember lakna bennem és mindkettő egyforma erős, sose akarják ugyanazt és sose dől el a harc egyik irányba se. De mivel magamra nem számíthatok, ezért a külvilágban keresem a megoldást, de hát azt cseszhetem. A legnagyobb hülyeség a világon, ha a külvilágba kapaszkodok, de mégis azt csinálom, mert magammal most nem tudok mit kezdeni. Magammal csak vitatkozni tudok, meg nem tudok dűlőre jutni semmilyen kérdésben.

Tiszta a kép.

TE VAGY!!!!!!!!!!!

Minden olyan körülmény, ami a komfort érzetedet zavarja, az NEM TE VAGY.

Élvezd azt, AKI VAGY!

Érted?

Nem baj, ha elsőre nem érted és nem vagy a sínen.

A VAN-ságod megjelent és hajts rá!

Én értelek.

Nincs IDŐ, de aki nem tudja, hogy nincs idő, annak van.

Tehát a világunkban VAN.

Köszi a válaszod.

Annyit mondhatok az igyekezetedre - ha egyáltalán számít, amit mondok-, hogy jó úton vagy.

Még ha nem is Budapest, de SLOW!

Sőt! Egyre inkább SLOW!

Nekem ezt nem kell hangsúlyozni.

Néha magam is elcsodálkozom mennyire megalszik a tej a számban, de hát ez egy meditatív műfaj.

Mindig van idő, sehová sem kell rohanni, talán mert az idő végtelen és...

Egyáltalán van IDŐ?? :)

De ha valaki még kezdő és problémákkal küzd, akkor nagyon is kell az erőfeszítés, hogy a jó irányban kibillenjen.

Erőfeszítés nélkül, ez inkább a haladó szint.

Minél inkább beáll az egyensúly (mondjuk gondolati szinten), annál kevesebb erőfeszítés szükséges.

De ha tudom, hogy hogy kéne kezelni a gondolataimat, mégse vagyok hozzá elég erős, akkor arra mégiscsak gyúrni kell. Csendben kéne maradni és figyelni. Egy párszor neki kell futnom, hogy sikerüljön, amikor meg sikerül, akkor olyan dolgokat vonzok be, hogy csak pislogok.

Néha máshonnan jönnek. Amikor egybefolyok másnak a negatív gondolataival, és azt hiszem, hogy az az enyém, közben meg semmi köze nincs hozzám. Hogy mi vagyok én, azt meg ki kell hámozni a sok hazugság közül.

Soha semmire nem kell gyúrni!

Nem szeretem ezt a kifejezést, mert egyfajta túlzott erőfeszítést sugall.

----

Ez is "fejjáték", mint minden.

Éppen te írod, hogy a gondolatokkal van a gondod.

A gondolataid te vagy - ezt tudod?

Vagy azt hiszed, hogy máshonnan jönnek?

Nekem egy pillanatra se áll le az elmém. Lehet, hogy tudatosan nem gondolkodok, meg próbálok nem beleesni a csapdákba, de belül akkor is pörgök. Ilyenkor az egyik pillanatban szentül hiszek valamiben, utána meg teljesen az ellenkezőjével értek egyet. Hullámzik az egész. De legalább puhul az egó. Minél jobban sikerül megdöntenem a saját állásfoglalásaimat, annál jobban puhul.

Az egyik legnagyobb problémám az, hogy valaminek állandóan ki kell mozdítania a nyugalmamból. Ahogy lenyugszok és belemerülök valamibe, szinte azonnal jön egy idegesítő személy, de úgy, mintha kötelező lenne és minél jobban elmerültem a nyugalmamban, annál idegesítőbb lesz. Utána meg otthagy a romjaimban.

Szerintem ez az idézet nagyon jól kifejezi ezt a témát:

"A lelki békét nem érhetjük el egyik napról a másikra. Ahhoz, hogy megszerezzük a lelki békét, számos csend-évet kell a spiritualitásba fektetnünk."

/Sri Chinmoy/

Most jelenleg az egész tömeghatás azt célozza meg, hogy mindenki pörögjön-pörögjön, és azt is törölje ki a szótárából hogy CSEND meg BÉKE.

Amúgy a kettő összefügg.

Ha nincs csend, nem lehet béke.

Ha nincs béke, nem lehet csend.

Ez az elme nyugtalansága miatt van, hogy mindaddig eltéríthető, amíg nincs legalább egy fix pont ami lehorgonyozza, vagy egy hatás, ami lecsitítja.

Sőt, amíg nyugtalan, addig szinte megszállottan kapaszkodik abba, ami kimozdíthatja.

Ő maga keresi azokat a helyzeteket, amiben nem lehet nyugodt.

Ez most hülyén hangzik, de így van.

Tudatosan erőfeszítést kell tenni, hogy megszokja a csendet, vagy trenírozni hogy csak az zökkentse ki a nyugalmából, aminek megengedi.

Elvileg a koncentráció is ezt tanítja.

De valóban kell egy hozzáállás is, hogy az ember szeresse és keresse a csendet. És még így is baromi nehéz leállítani belül a forgalmat.

Talán ki merem jelenteni, hogy a bennünk lévő energia és lélekminőség által érzékeljük az időt, így vagy úgy.

Például a történés folyamata által érezzük hogy telik az idő.

De ha nincs történés, akkor nem nagyon van viszonylagosság sem.

Ezért van az, hogy a semmittevésben megáll az idő. (megszűnik az időérzék)

Azaz, az idő helyét az idő feletti PILLANAT veszi át.