Spirituális idézetek (beszélgetés)
"Nem az az igazi istenhívő, aki krumplipucolás
közben Istenre gondol, hanem az, aki krumplipucolás közben a krumplipucolásra gondol."
/ősi keleti mondás/
"Minden szellemi gyakorlatnál fontos, hogy a test laza és fesztelen legyen, a tudat viszont figyelmes és összeszedett. Hétköznapi szinten a testben feszességek vannak, a tudat pedig szétszórt."
/Váradi Tibor/
"A tudati lélek korának kiemelten fontos feladata a tudatosság fejlesztése. A tudatosság lényege, hogy az ember megragadja a jelen pillanatot, vagyis az „itt és most"-ban él. A tudatos ember
tisztában van azzal, hogy a jelenben milyen hatások érik, mi történik a környezetében, mi történik saját belső világában, és tudatosan dönti el, hogy a külvilág ingereiből mit akar belső világába beengedni. A legtöbb ember vagy a múlton rágódik, vagy a jövő miatt aggódik, és így éppen a legértékesebbet veszíti el: a jelen ajándékait. Kényelmesebb a múltba vagy a
jövőbe menekülni, mert a jelenlét tudatossága kellemetlen szembesüléseket hozhat az ember elé. Az állandó jelenlét és tudatosság egyfajta belső erőfeszítést igényel, de ha ez természetessé válik számunkra, akkor elérjük a tudatosság legmagasabb fokát, amit éberségnek is neveznek.
A tudati lélek korának feladata, hogy mindazt, ami idáig ösztönösen és automatikusan működött az emberben, azt most saját kezébe vegye, és tudatosan működtesse."
/Váradi Tibor/
„A koncentráció az összehúz egyetlen egy pontba, a meditáció pedig kitágít a végtelenségbe.
A koncentrációnak az a lényege, hogy az ember legyőzi az ellenséget, az ami számára ellenség, ami őt visszahúzza, ez lehet akár a gondolati csapongás vagy a vágyak. Tehát ott úgymond leszámol az ellenséggel. A meditáció az egy lágyabb dolog, ott az ember megszelídíti az ellenséget. Tehát az egyiknél legyőzi, a másiknál megszelídíti azt, ami számára veszélyes.
A koncentrációból tud kinőni a tudatosság és a meditációból tud kinőni az éberség."
/Váradi Tibor/
"A koncentráció a parancsnok, aki a szétszórt tudatot figyelemre inti.
A koncentráció belső éberséget, figyelmet jelent. Körülöttünk és bennünk mindenütt tolvajok vannak, a félelem, a kétség, a bánat és az aggodalom. Ezek belső tolvajok, amelyek megpróbálják értelmünk békéjét és egyensúlyát ellopni. Ha megtanulunk koncentrálni, ezeknek az ellenséges erőknek nagyon nehéz belénk hatolni. Ha kétség hatol értelmünkbe, a koncentráció ereje darabokra szaggatja. Ha félelem nyomul értelmünkbe, a koncentráció ereje elkergeti. E pillanatban kiszolgáltatottjai vagyunk a meg nem világosult, sötét, romboló gondolatoknak, de el fog jönni a nap, amikor ezek a zavaró gondolatok félnek majd koncentrációnk erejétől.
A koncentráció az értelem dinamikus akarata, amely azt akarja bennünk, hogy a fényt fogadjuk el, a sötétséget pedig tagadjuk meg. A koncentráció olyan, mint egy isteni harcos bennünk."
/Sri Chinmoy/
"A koncentráció a gondolkozás tartós összpontosítása; elmélyült és egyre mélyülő
odafigyelés egy pontosan meghatározott tárgyra - legyen az a tárgy fizikai jelenség, vagy
valamilyen szellemi tartalom. A koncentráció lényege az objektivitás saját szubjektív
reakcióink, asszociációink, érzelmeink átmeneti "szüneteltetése". Meglepő, hogy a koncentrációt nálunk milyen gyakran tévesztik össze a meditációval. A koncentrációt ugyan egyes iskolák a meditáció előgyakorlataként
használják ez azonban mit sem változtat azon a tényen, hogy az aktív és objektivitásra
törekvő koncentráció a szellemileg passzív és szubjektív meditáció "kontrapunktja".
Éppen ezért alkalmas arra, hogy a meditációt előkészítő gyakorlat legyen."
/Popper Péter/
"A koncentráció az akaratvilágot erősíti, tisztítja. Amikor az ember egy dologra összpontosít, figyelme révén az akaratát egy
pontba sűríti össze. A koncentráció lényege a belső éberség, a figyelem és a fegyelem. A koncentrációs erőnek az akaratvilágból kell fakadnia, és nem a fejből. Ha a koncentrációs
erő mégis az intellektusból fakad, akkor az ember elfárad és gyakran megfájdul a feje. A koncentráció irányulhat testi folyamatokra (például a légzésre, a szívverésre), természeti jelenségekre (például egy kődarabra, vagy virágsziromra), vagy ember alkotta tárgyakra (például egy fehér papírlapra). A koncentráció tárgya bármilyen egyszerű dolog lehet, ami lehetőleg nem ébreszt az emberben asszociációs folyamatokat. Lehet színekkel és hangokkal is végezni, de bármilyen egyéb érzékszervi benyomás is szóba jöhet. A koncentrációs gyakorlatok lényege nem abban áll, amit figyelünk, hanem ahogyan figyelünk. A figyelem-összpontosítás mellett meg kell tanulnunk saját figyelmünk elterelésének a művészetét is! Ősi gyakorlat a gyertyafényre való koncentrálás, amely a lelket tisztítja, főleg lefekvés előtt javasolt végezni. A koncentrációs gyakorlat eredményeképpen új aspektusok tárulnak fel a megfigyelt dologgal kapcsolatban. Bármely tárggyal végzett koncentráció kitartó gyakorlás esetén elvezethet az adott tárgy ideájához, ősképéhez."
/Váradi Tibor/
"Légy a jelenben! Bár ennek a folyamatos megvalósítására kevesen képesek, mégis az erre törekvés segít az aggasztó gondolatok kizárásában, elűzésében. A múlton rágódni, vagy a jövő miatt aggódni komoly szellemi munka, fárasztó és nagyon sok feszültséget teremt."
/Váradi Tibor/
"Ha az emberek tisztában lennének saját szervezetük működésével, és aszerint élnének, az orvosok álló nap golfozhatnának, már amikor épp nem a munkaközvetítőnél állnak sorban."
Vivien fable
:))
"Minden függőség pótlék."
/Váradi Tibor/
"Minden ember magával hoz alapvető lelki-szellemi igényeket amelyek az ő fejlődését, nemesedését, kiteljesedését szolgálják, ami valójában szükséges az ő továbbhaladásához, fejlődéséhez, de ezt nem ismeri föl, vagy nincs hozzá elég ereje hogy ezeket a valódi lelki-szellemi lépéseket megtegye, és így ad lehetőséget a függőségek kialakulásához."
/Váradi Tibor/
"Az isteni szeretet szabadon hagy, és hagyja hogy az ember, fájdalmak közepette megszülje önmagát. "
/Váradi Tibor/
"Az isteni szeretet szabadon hagy, és hagyja hogy az ember, fájdalom közepette megszülje önmagát."
/Váradi Tibor/
"Az ember tudatosítja azt a gondolatot, hogy tulajdonképpen mindent kölcsönbe kap, valójában semmi sem az övé, csak önmaga."
/Váradi Tibor/
"Az ember sohasem azt hallja, amit mondanak neki, hanem amit a szívével lefordít magának. "
Müller Péter
"Az embernek kezében van sorsának alakítása,aszerint ,hogy magatartásával az áldásos vagy a romboló erőknek teszi ki magát."
Bruno Gröning
"Ha tényleg van eszed,
Hátat fordítasz és tovasétálsz,
De gyorsan!
Csak lézengj még itt, és minden esélyed meglesz rá,
Hogy elveszítsd, mi kedves neked. "
A TESTTŐL VALÓ ELSZAKADÁS ÉRZÉSE
„Az első teendő: visszatérni a testhez. Ha nem vagyunk kapcsolatban a testünkkel, nem vagyunk kapcsolatban a világgal. Gyökértelenek vagyunk, és ha nincsenek gyökereink a testünkben, semmit sem lehet tenni, egyáltalán semmit. Amint egyszer gyökeret vertél a testedben, minden lehetségessé válik. Az olyan problémák mint a féltékenység, birtoklási vágy, mohóság - mind a gyökértelenség részei. Mivel nincsenek gyökereink, mindig félünk; és –e félelem miatt támad a birtoklási vágy, -e félelem miatt nem tudunk bízni senkiben, és emiatt ébred bennünk féltékenység. Tulajdonképpen magunkban nem tudunk bízni – ez a probléma – és hogyan bízhatnánk önmagunkban, ha nincsenek gyökereink a világban? A bizalom akkor jön el, ha mélyen a földbe nyúlnak a gyökereink. Akkor bármi jöjjön, tudod, hogy képes leszel kiállni, és szembenézni vele. Akkor nem ragaszkodsz másokhoz – nincs rá szükség; elég vagy egyedül is. Tehát az első lépés, egyre mélyebben gyökeret verni a testedben. Érezd jobban a tested, élvezd a mozgást, menj reggel futni, és élvezd a tested, valamint a száguldó energia érzését. Menj úszni; élvezd a tested, a folyót és a víz érintését. Kocogj, táncolj és ugrálj a szabad levegőn, a napon, és engedd, hogy a tested ismét örömtől remegjen.
Amint egyszer belekerülsz a testedbe, amint újra megelevenedsz a testedben, tízből kilenc problémád eltűnik. Ez az egyik trükk amit a társadalom alkalmaz az egyén önmagától való elidegenítésére. Elvágja a kapcsolatot a testeddel, így olyan vagy, mint egy kísértet a gépezetben. Benne vagy a testedben, de mégsem vagy benne, csak lebegsz ide-oda.
Benne érzed magad a testedben – ez igazán csodálatos. Sok millió ember van, majdnem a többség, akinek egyáltalán nincs testérzete.
Teljesen elfelejtették, hogy egy testben vannak. . . olyanok mint a szellemek. Újra felfedezni a testben rejlő saját gyökereidet határozottan új élmény, mert az emberiség teljesen el van vágva a gyökereitől. A testet ezer éve elnyomják, az elmével elhitették hogy ő az úr; az, hogy az elme minden, a test pedig csak szolga, valójában lebecsülés, egyfajta bűn.
Az ember szégyelli magát amiatt, hogy teste van. Azért félnek az emberek a meztelenségtől, mert ha egyszer meztelen vagy, inkább test vagy, mint elme. A ruha olyan érzést ad, mintha nem létezne a test – csak az arc, a fej, a szemek. Az elme egész mechanizmusa ott helyezkedik el. Tehát meztelenül az emberek hirtelen testnek érzik magukat. . . Maradj a testeden belül, mert az a valóság. Érezd egyre jobban és jobban… Engedd, hogy a tested annyira érzékeny legyen, amennyire csak tud.”
/OSHO/
"Kevés a tiszta szem, a nemes arcvonás, a tiszta homlok, a sugárzó, nyílt tekintet. Hiányzik rólunk az, ami nagyapáink és dédanyáink fényképein szembeötlően ragyog: hogy ők még voltak Valakik.
Hiányzik rólunk a Nagy Egyéniség bélyege.
Ez már sajnos a nőkre is vonatkozik.
Eltörpésedtünk.
Ezt főleg a színházban tapasztalom. Hiányoznak a „Nagy Bölények", a ritka, kivételes emberpéldányok. Hiányoznak a Somlay Artúrok, Tőkés Annák, Bajor Gizik, Honthy Hannák, Csortos Gyulák, Dajka Margitok, Sulyok Máriák, Darvas Ivánok és Jászai Marik! Valaha a Madách Színházban nemcsak a színpadon, de még a büfében is megállt a levegő, ha egy Uray Tivadar bejött, és leült közénk egy asztalhoz. Szótlanul kavargatta a kávéját, és mi elcsöndesedtünk. Nem mertünk káromkodni. Esküszöm, így volt! Halkabban beszélgettünk, s az öltöztetője - aki „választott" volt a szabók között, mindig finoman kopogtatott az ajtaján, ha jött levenni róla monogramos köpenyét, és feladni a jelmezét.
Még egy kopott, szürke öltöny is másképp állt rajta - mert ő állt másképp a világban.
Egyenesen.
Még az ügyelő is másképp szólította.
Nem azt mondta neki (képzelt neveket mondok), hogy „Kovács Gusztáv, Guszti, Gusztikám, hol a fenébe vagy?!" hanem azt, hogy: Tógyer bátyám, légy szíves!
Akkor láttam, mit jelent, ha valakinek a lénye tiszteletet parancsol.
Semmi más: csupán a lénye.
---------------------------------------------
Ma ez sajnos már ritkaság, mert nemcsak a „civil" emberek, de a legtöbb színház is elgatyásodott. Ami azt jelenti, hogy az ősi misztériumokat már elfeledtük, és nem ismerjük a test és lélek rejtélyes összefüggését. Nem tudjuk már, amit még egy indián vagy egy pápua harcos is tudott, hogy az ember nem másoknak, hanem az isteneknekfesti ki magát. Tolldíszt a főnök nem azért vett föl, hogy jobban kívánja a felesége, nem is azért, hogy népe tisztelje, hanem azért, mert át kellett élnie, hogy ő most a Nagy Szellem földi képviselője.
Itt Ő AZ."
/Müller Péter/
Az elme nem ismerheti meg a fát. Ő csak tényeket vagy információt tudhat meg a fáról. Az elmém nem ismerhet meg téged, csak címkéket, ítéleteket, tényeket és véleményeket tudhat meg rólad. Kizárólag a Lét ismer közvetlenül!
Eckhart Tolle
"Nos, ha boldogabb akarsz lenni, ha teljesebb férfiként vagy nőként szeretnél élni, vagy ha valóban szeretnéd megélni és megismerni önmagad ahelyett, hogy mások tanításait szajkózod és követed, akkor nincs más út, mint a Jelen. Mégpedig azért, mert a Pillanatban eltűnnek a korlátok, eltűnik a múltadból rád nehezedő falak, eloszlik a jövőtől való félelem. Mert hát a Jelenben nincs senki és semmi. Csak Te. A Jelen és önmagad megéléséhez nem kell más, mint a Figyelem. Nincs más dolgod, csakhogy cselekedj, és Figyelj. Figyeld önmagad."
/A.J. Christian/
"Mindenik embernek a lelkében dal van,
És a saját lelkét hallja minden dalban
És akinek szép a lelkében az ének,
Az hallja a mások énekét is szépnek"
Babits Mihály
"A szellem lényegénél fogva tiszta, a szellem nem tud beszennyeződni, mert ez az ember halhatatlan, isteni öröksége. Viszont a test és a lélek el tud szennyeződni! Az első szint bármely szellemi törekvés útján tehát a test és a lélek alapos megtisztítása."
/Váradi Tibor/
"Tudnunk kell, hogy saját létünk az egész világmindenség ajándéka."
/Rudolf Steiner/
"Minden ismeret, minden tudás, minden gondolat és érzés szellemi belégzés."
/Rudolf Steiner/
"Az ember a világot megismerve önmagára talál, és magát megismerve föltárul számára a világ."
/Rudolf Steiner/
"Aki önmagával szemben hozzászokik az igazsághoz, megnyitja a magasabb belátáshoz vezető kapukat."
/Rudolf Steiner/
"A gondolatok feletti hatalom - hatalom a test, az élet és a sors felett."
"Az ember az isteni irányítás alá kell,hogy kerüljön,anélkül nincs élet"
Bruno Gröning
További ajánlott fórumok:
- Akik csalódtak Istenben, Sátánba, Angyalokban, Démonokban, ezotériában, spiritualizmusban, stb...
- Hogyan léphetnék a spiritualitás útjára?
- A mindennapok materiális szemlélete szerinted kizárja a spiritualitást?
- Hogyan hozzuk felszínre a bennünk lévő rejtett spiritualitást?
- Az önmegismerésről, a világ megimeréséről útkeresésről, akár spirituális értelemben is, szóló filmeket keresnék. Tudnátok mondani?
- Léleklátó, spiritualitás..mi a véleményetek?