Rossz anya vagyok. (beszélgetős fórum)

Én nagyon átérzem a helyzetetedet, a lelki állapotodad. Hónapok óta küzdök ezzel a kérdéssel. Mikor egy kicsit megnyugodnék, akkor mindig kiderül, hogy egy percre nem szabad "pihenni". Folyamatosan küzdök magammal.

Ha úgy érzed, hogy elrontottál valamit, ne azon keseregj! MErt már nem tudsz visszamenni az időben. Nemrég mondták nekem is, amikor pont ilyen kétségek között vergődtem, hogy azért a döntésedért ne vond magad felelősségre, amit akkor hoztál, amikor még nem voltál tudatában annak, amit ma már tudsz! Viszont, ha ma már tudod, akkor próbálj olyan új döntéseket hozni, amik jók lehetnek.

Nekem kisebb gyerekeim vannak, de az egyik az én energiáimat is gyakran leszívja, neki sincs kellő önbizalma sajnos. Nála is azt kell feltornázni.

Javaslatént: játékos nevelés! Próbálj meg újra "kapcsolódni" hozzá. Játszatok, szórakozzatok együtt sokat és akkor beszélgetni is sokkal könnyebb, akkor pedig a problémák is a felszínre kerülhetnek, azokra pedig már lehet megoldást keresni közösen :-)

Én mindig azt mondom a kisgyerekeimnek is, hogy mindig mindent meg lehet beszélni, ezzel is már tudatosan készülni a kamaszkorra. Hogy ne távolodjunk el egymástól, csak amennyire egészséges :-)

lehet ezen kellene változtatni,

mondom én,

pedig én is azt szeretem,ha nyugalom van,

de az enyémek már felnőttek,

kellene,hogy legyenek elvárásaid,

legyen nekik feladat,amit számonkérsz,ha nincs kész,

mondom én,de nem vagyok a helyzetedben,

Valahol azért is engem hibáztat a gyerek, mert nem keresi az apja és azért is, mert hagytam, hogy az élettársam évekig rombolja.

És...valahol én is hibáztatom magam ezért.

Igen kompenzálni akarsz mert tudod, hogy valami mindig hiányozni fog az egészből :( És te akarod helyettesíteni pedig belőled is hiányzik egy darab :(

Ez nem jó. :(

De sajna elvált szülő ként, úgy hogy van egy szeretni való párom aki imádja a lányom akkor is hiányzik neki az igazi apja :( és a legszörnyűbb ezen sose fogok tudni segíteni mert az apja nem keresi :(

Ez a suli volt az álma évek óta. És magával az iskolával nincs is baj. Csak kolival. Valahol nyitottam egy fórumot erről.

És valahol ez is az én hibám, mert nem neveltem jól. Elvált anyák esnek abba a hibába, hogy kompenzálni akarnak. Meg helyettesíteni mindkét szülőt.

Nem nagyon voltak kötelezettségei, csak a tanulás, azt meg jól teljesítette. Majomszeretettel vagyok körülöttük, és lassan ebbe én is beleroppanok, főleg amióta mindent egyedül kell vinni a vállamon. És egy kinyiffant, gyenge anya hogy erősítse meg a gyerekét? Hogy tanítsak neki önbizalmat, önbecsülést, amikor belőlem is hiányzik?

másik iskola?

ahol nem kell kollégium?

szia,én 5-öt neveltem fel,de sokszor azon gondolkodom,mit kellett volna másképp,

már felnőttek,gyerekeik vannak,3-nak,

de sosem vagyok elégedett azzal,hogy jó volt vagy nem,

úgy ahogy csináltam,

a kamaszokkal meg nagyon nehéz,

Végülis igazad van: nem közvetlenül miattam. 5 éves volt, amikor elváltam az apjuktól, aki csak évekig tartó cirkuszt hagyott maga után, majd két éve összevesztek a fiával, és teljesen kilépett az életünkből.

Volt egy élettársi kapcsolatom, aki nem tudta elfogadni a gyereket, teljesen leépítette az önbizalmát. Ebből a kapcsolatból tavaly kiléptem, a gyerek azóta süllyed.

Szeptemberben középiskolai kollégiumba került, ahol nem találja fel magát.

Én meg nem tudok segíteni rajta.

Azt szoktam mondani, hogy boldog, egészséges gyereket, boldog, egészséges anyák tudnak nevelni.

Én is szar anya voltam (vagyok), de boldog, és boldogok a gyerekeim is! :D

Én nem hiszek a pszichológusokban, de próba-cseresznye... valamit lépned kell valamerre, hogy enyhítsd a vacak érzésed!

oké, ezt a mondást én is ismerem: aki kétéségbe vonja, hogy vajon jó anya-e, az már jó anya.

de ez már nem az a vonal...

én tényleg elcsesztem a nevelést. 16 éves a fiam és depressziós.

Nekem azt mondták,ha szaranyának érzem magam,akkor csinálok mindent jól..

Aki azt hiszi tökéletes anya,az téved...

Lehet, hogy igazából mindenki azért ír ki fórumot a problémáiról, mert így vagy úgy, de megerősítést vár? Hogy mondjátok azt, hogy igen, rossz anya vagy, vagy próbáljatok meggyőzni, hogy mégsem...

Az egyik gyerekemtől csak olyan visszajelzés érkezik, hogy semmit nem jól csinálok. Depressziós. A másik épp a kamaszodás utait keresgéli.

A környezetemben sajnos nincs, aki megerősítse a lépéseim helyességét vagy helytelenségét. Nincs kivel megosztani a gondjaimat, a kétségeimet, hogy vajon hozzájárultam-e a gyerek depressziójához a szaranyasággal, vagy sem...

Így aztán süllyedek. És a saját mélységeimből nem tudok segíteni a gyereknek sem. Mert ahhoz, hogy őt tartsam, felemeljem, nekem kellene stabilnak lennem.

Pszichológus a megoldás?