Őszinteség (beszélgetős fórum)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Őszinteség
Ez ismerős.
Nálam ez egy megkövesedett manír, hogy (lehetőleg) nem török-zúzok.
Kedves PaulA66!
Emberként se porcelán se elefánt, és nem lehetünk mindig udvariasak sem mert elvész a lényeg!
MTI
Kedves PaulA66!
Sajnos azt kell mondjam nem lehet valaki (vagy senki) "mértékkel" őszinte!
Vagy őszinte vagy nem, különben az nem lehet más mint önámítás vagy önbecsapás. Esetleg akkor mondjuk, hogy őszinték vagyunk amikor az a mi érdekeinket szolgálja. Ami ugye nem igazán helyes.
MTI
Erről van szó, értelek.
Saját döntés, saját erőfeszítés, saját eredmények.
Az, hogy az életünkben, a (rossz és jó döntéseinkben és "elzárkózásainkban") a félelem mekkora szerepet játszik, nem lehet eléggé hangsúlyozni. (Itt is felvetődött már, hogy őszintének lenni csak "mértékkel" érdemes. :-D)
Köszönöm Neked egyébként, hogy írsz ezekről a dolgokról, megér a téma (talán) többet is, mint egyik-másik egyéb, amiről itt a Hoxán olvashatunk!
Kedves PaulA66!
Azért szerepel a "HA" feltételes szó több alkalommal is, mert én nem dönthetek más életében. Viszont tudom, hogy "ha" megszületik az elhatározás és kezdetét veszi egy folyamat, (a cikkekben írtakkal kapcsolatban) akkor a megismerés felé nem az örültek házán keresztül visz az út. Minden elzárkózás és kifogás a félelemből fakad, és a leginkább magunktól félünk. Nincs ezzel baj "HA" tudjuk, de ha ne az csak vagdalkozás és menekülést szül. Tudod, üss vagy fuss!
Ha olvasod és ha átgondolod, értheted miért a feltételes mód.
MTI :)
Van itt még valami, amit kár lenne elhallgatni: sokszor használod azt a szót, hogy "ha". Ha valaki elhatározza..., ha valaki rászánja magát...
És ez nagyon fontos, szerintem. Mégpedig azért (és ez mindkét cikkedet érinti), mert az őszinteség is, az önkritika is eszméletlenül sok zűrzavart okozhat egy olyan élettérben, amelyben ezek a "szokások" nem bírnak általános érvénnyel. (Dosztojevszkíj regényét, a Félkegyelműt érdemes volna újraolvasni - HA valakit esetleg érdekelnek a "következmények".)
kedves Semleges és Mindenki, aki olvassa!
Köszönöm, hogy felkértél egy példa elmondására,ám előbb szeretném, ha tisztába lenne mindenki, aki példákon keresztül akar tanulni, hogy valóban akar e önmagával szemben őszinte lenni?Mert, ha igen az változást is hoz egyben.
Bocsáss meg nekem azért, hogy most nem írok példát,időmből ennyire futotta jelenleg. De ha továbbra is igény van példára, akkor a napokban fogok írni egyet.Üdvözlet:(F.Á.)
Szia!
Természetesen megkérdezheted.A Párom volt az, aki megismerkedésünk idején már körülbelül 20 éve foglalkozott az önismerettel, és az addigi tapasztalatait megosztva velem segített és azóta is segít ebben, hogy minél kiegyensúlyozottabbá váljak, jól érezzem magam a bőrömben.Felnyitotta a szemem és szép lassan megváltozott a szemléletem. Egyre többet látok a valóságból, milyen is a világ, benne mi magunk emberek, akik a világot alkotjuk. Mi a valóság és mi az illúzió. Már nem is akarom becsukni a szemem. Jobb a valóságban élni. Na de túl mentem a kérdés erején. Legyen kellemes napod! Üdvözlet.(F.Á.)
Köszönöm, elolvastam.
Még emésztem... (Már bocs, de tényleg ez a helyes kifejezés.)
Őszinte vagyok, szeretek szabad lenni. "Tudd meg:szabad csak az, akit Szó nem butít, fény nem vakító,
Se rang, se kincs nem veszteget meg,
Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet, A látszatot lenézi, meg nem óvja,
Nincs letagadni,titkolni valója.".
/Heltai Jenő:Szabadság /
Szia!
Jó volt olvasni a soraid.
Megkérdezhetem, hogy 10 éve kik voltak, akik eléd rakták azt a bizonyos tükröt?
Sziasztok,Kellemes Napot Mindenkinek!
Véleményem szerint is az őszinteséggel járunk a legjobban. Még ha eleinte nehezebbnek is tűnik. Közel 10 éve elém rakták azt a bizonyos tükröt és mikor megkérdezték, hogy őszinte vagyok-e, azt mondtam igen, már egy ideje kerülöm a hazugságok hálóját.
És fájt, nagyon fájt és piszkosul rosszul esett, mikor azt kaptam , hogy , " aa, nem, nem vagy őszinte." Nem értettem. Hogy nem vagyok őszinte, ha nem hazudok? Kellett idő, mire ezt feldolgoztam, rengeteg beszélgetéssel egybekötve, hogy ahhoz, hogy igazán őszinte emberré váljak, önmagammal kell tisztába jönnöm. Milyen is vagyok? Milyen tulajdonságokból állok össze? stb.Bemerem e vallani legalább magamnak a gondolataimat és milyenségét és így tovább. Tulajdonképpen ez az önismeret, aminek az őszinteség,-legelőször is önmagunkhoz- az alapja.A tükör azóta is előttem van, és ha nem lenne, vagy hátat fordítanék neki, már nagyon hiányozna.És ami még fontos már nem fáj, nem esik rosszul, hogy őszintén belenézzek. Bízvást merem állítani, hogy mára már egy sokkal kiegyensúlyozottabb emberré váltam,igaz van még nehézségem és még van mit tanulnom, ám elmondhatatlanul könnyebb lett az életem! Az önmagamhoz való őszinteség gyakorlásával megszűnt a frusztráció, a stressz, stb. És lassan bekövetkezett a szemléletmód váltás is, ami hozta magával azt, hogy könnyebben kezeljem az életemben felmerülő nehézségeket és nincs probléma- hanem megoldandó feladat.az emberekhez való viszonyulásom is megváltozott. Személy szerint mindenkit csak arra tudok biztatni, bátran merjen belenézni abba a bizonyos tükörbe és legyen őszinte önmagához! (nem árt egy tapasztalt tanító irányítását igénybe venni, mert el lehet tévedni) Megéri. Nagy "ára" van, ám bizony "én mondom néktek" Megéri!
Üdvözlet Mindenkinek.
Kedves Frittata!
Szerintem a túlzott óvatosság is olyan veszélyes mint a nagy roham! Itt is van olyan lehetőség ami semmilyen rossz hatással sincs szellemileg vagy lelkileg! Viszont ez már kicsit személyesebb eleinte! A pszichológusok azért haladnak lassan mert nem érzik csak tanulták a szakmát. (tisztelet a kivételnek) Amikor tudod mit hogyan és teszel érte semmi baj sem lehet.
MTI
Nem tőled, igaz, de hát itt beszélgetünk, és beszélgetni többszemközt is lehet, sőt.
Valami ilyesmi járt az én fejemben is, amiket írtál. Meg az, hogy vannak, akiknek sehogyan se megy az önkritika, meg vannak, akiknek túlságosan is...
(Egy icipici emberismeret is elég, hogy ránézésre felismerd, hogy aki veled szemben áll, melyik "kategóriába" tartozik... :-) A "játszmázások" mellett is.)
Éppen ezért érdekelne Imre véleménye is, mert az önkritika-önostorozás-önútálat csak első, "bevezető" szakaszai annak az útnak, amelynek a végén - valahol - ott van a harmonikus önszeretet: a hibáimmal együtt is szerethető vagyok.
Ugyan nem tőlem kérdezted, de azért érdekes amit írsz, mert a napokban beszélgettem vkivel arról, milyen végkimenetelei lehetnek annak, ha az ember őszintén magába néz...ez szerintem arra nézve lehet "ártalmas" aki eddig homokba dugta a fejét, és sorozatosan minden helyzetben az önhazugságot választotta az önkritika helyett. Elemi erővel tud lecsapni a felismerés, magával hozva a lelkifurdalást, önvádat, identitás - válságot akár. Nem véletlenül haladnak szakemberek is lépésről - lépésre az önismeretben, mert ha hirtelen zúdul az egyén nyakába, a visszájára sülhet el.
Ezért lenne jó, ha az önvizsgálat (egészséges, nem túlzott mértékű) már arra alkalmas kortól elkezdődne, mert ahogy bent úgy kint, mi teremtjük meg a valóságunkat...