Nyugdíjkorhatár (beszélgetős fórum)
Tőlem se. Egyedül a gyerekről kellett nyilatkoznom.
A férjem már nyugdíjas és feleslegesen készítettem össze mindent, minden meg volt nekik is.
Ezek az adatok általában megvannak a "nyugdíjfolyósítónál" is.
Csak akkor kell pluszban valamit becsatolni, ha egy cég/megszűnt cég nem jelentett mindent pontosan.
Tőlem nem kértek semmit.
Ez elképzelhető, mivel nemcsak az utolsó évek keresetét veszik figyelembe, hanem az 1988 óta elért kereseteket valorizálva.
Lehet, hogy a kezdő nyugdíjat megegyezik az utolsó éveid havi keresetéve.
Nem számít bele.
Nem számít bele a munkanélkülin töltött idő, a - régebben még volt - u.n. passzív táppénz sem.
Csak a ténylegesen munkával töltött, illetve a gyerekneveléssel töltött időszak (megkötésekkel.)
Nem számít bele!
A nők 40-bhe, csak a konkrétan munkával töltött évek számítanak bele, amikor nyugdíjjárulékot fizetünk.
Én is tanulás miatt mehetek később nyugdíjba, mert az nem számít bele. Nappalin tanultam, nem fizettem nyugdíjjárulékot.
Pedig ez a tervezet szerint 68 évre fog módosulni, fokozatosan.
A 40 év pedig 42-re, két évenként emelve.
A szívtelenséget miből szűrted le?
Hogy nem ért veled egyet?
Jobb is, ha így állsz hozzá.
A ti korosztályotoknak az állami nyugdíj mint olyan, nagy valószínűséggel nem lesz.
Ne írj már butaságot!
A Nők 40-el mentem el nyugdíjba, teljes nyugdíjat kapok.
Azzal kevered, hogy 40 év után a meghatározott nettó átlagkereseted 80 százalékát kapod nyugdíjként.
Ha 65 évesen mész nyugdíjba és akkor is csak 40 év jogosultságod van, ugyanúgy az átlagkereseted 80 százaléka lesz a nyugdíj.
A 2 hozzászóló beírását elolvastad?
A 40 évbe nem számít bele egy csomó év, ami a 65 éves nyugdíjba vonulónak igen!
És arról egy szó sem esett, hogy a kedvezményes nyugdíjba vonulónak nem teljes nyugdíjat adnak!!!
A neki járó pénz valahány százaléka csak amit megkap!!! És ez nem is emelkedik 100 %-ra soha! Akkor sem, ha elérte a 65 éves kort!
Ki az, aki kétszer annyit dolgozik, mint mások?
Te férfi vagy? Hány évet dolgoztál eddig és milyen munkát végeztél? Van-e valami alapod, hogy megítéld, melyik ember dolgozik többet (2x), mint a másik?
Aki most ment, megy 40 évvel nyugdíjba, az még nagyrészt vitte a hagyományos szerepfelosztást családon belül.
Tehát egy nő többet beleadott.
Ledolgozta a 8, vagy több, mint 8 órát a munkahelyén, loholt munka után vásárolni, a gyerekért, gyerekekért , készítette a vacsorát,közben tanult a gyerekkel, ellenőrizte a házit, fürdetett, készítette másnapra a reggelit, vasalta a másnapi ruhákat. Ha a gyerek nyűgös volt éjszaka ugrált hozzá, mert az az asszony 'dóga. Sok férj addig valamelyik presszóban "üddögélt a haverokkal, hazament bekapcsolta a videót sötöbö...várta az asszonyt az ágyba.
Természetesen volt a kivétel, amely erősíti a szabályt, de azért a nő vette ki a semminek vélt háztartási munkákból a nagyobb részt.
A végére írom le, igen a magyarok egészségügyi állapotához viszonyítva sok a 65 év, legyen az nő, vagy férfi.
De, amint azt már említette Amaunet, amíg Párizs égett a emelés hallatára azonnal, itthon némán tűrjük.
Azok a sétálós , délutáni, esti beszélgetős egészségügyi séták, lófüttyöt nem érnek semmilyen tiltakozáshoz.
"Van aki 20 év alatt többet dolgozik, mint más 40 év alatt!"
És mi van ha az a valaki éppen nő, a más meg férfi.
Mondjuk engem hidegen hagy a nyugdíj.
Aha, tehát én hiába fogok hamarosan 40 éve dolgozni az semmi, mert nő vagyok.
Értelek!
Munka és munka, ember és ember között, óriási különbség van.
Van aki 20 év alatt többet dolgozik, mint más 40 év alatt!
Férfi, csak addig kell, amíg kidolgozza a belét.
Ha elindítottál egy fórumot, akkor igen is írd le, hogy mi is tudjuk mire gondolsz.
Tehát, én 17 évesen kezdtem dolgozni, a mai fiatalok még 27 évesen se dolgoznak.
Ennek ellenére nem lesz meg 57 éves koromra a 40 éves munkaviszonyom, mert tanultam nappalin és még munkanélküli is voltam (regisztráltan). Ezek nem számítanak bele a nők 40-ben, ahogy a szakmunkás iskola sem, pedig mi már abban a három évben is dolgoztunk minden második héten (gyakorlat).
Tehát, 59 éves koromban lesz meg a 40 éves munkaviszonyom.
Nekem mindig bejelentett munkám volt. Nem csak a fele fizetésemre, hanem a teljesre, azaz én minden egyes forint után fizettem adót, TB-t és nyugdíjjárulékot.
Sok embernek 65 éves korára nem lesz annyi munkaviszonya, mint nekem. Bőven ismerek olyanokat, akiknek alig van 30 év munka a hátuk mögött, amikor elérik az öregségi nyugdíj korhatárt.
Én azt gondolom, hogy mindenkire ki kellene terjeszteni azt, hogy elmehessen 40 év munka után nyugdíjba, legyen akárhány éves.
De hidd el nekem, hogy nagyon kevés nő tud ezzel élni, az nem igaz amit az M1-en látsz!
És gondolj bele, hogy ha kiterjesztik a férfiakra is, lenne olyan férfi, aki 40 évet lehúzott bejelentett munkával? Szerintem egyre kevesebb, ahogy nők is egyre kevesebben vannak...
A hosszabb ideig élő, miért mehet hamarabb nyugdíjba?
Ez volt a kérdés!!!
Ez nem az öregedő társadalom miatt van.
Miért tesz különbséget a két nem között?
Mi áll a nyugdíjkorhatár téma mögött?
Mindenütt öregszik a társadalom, nincs munkaerő (csak bevándorlók, akik nem tudnak integrálódni - el kell tartani őket)
Ezeket a korhatárokat nem most szavazták meg. A franciák ki tudtak menni 2 év miatt az utcára.
Ha nem írnád le, akkor felesleges fórumot nyitni, mert nincs miről beszélni.
De aki egy kicsit gondolkodik, az tudja mi áll a nyugdíjkorhatár téma mögött.
De ezeket, így fórumban nem írnám le.
De úgy látszik a többséget ez nem zavarja.
Sőt, jó neki!