Nyitott monogámia (beszélgetés)

Szerintem tévedsz abban, hogy a nyitott kapcsolatban élők őszinték, ez a teljes elfogadás és biztonság. Mert az emberi természet nem változik, és nem lesz más csupán attól, hogy balhé, szakítás nélkül félrejárhat.

Amikor fent voltam egy társkeresőben, nagyon sok nyitott kapcsolatban vagy nyitott házasságban élő férfi is írt nekem. Egyetlen egy sem tálalta a kapcsolatát úgy, mint az elfogadást, a milyen jót, a kiegyensúlyozottat. A nyitott kapcsolatban élők többnyire úgy álltak hozzá, hogy nem ragaszkodnak a kapcsolathoz, és ha jön egy jobb, váltanak. A nyitott házasságban élők pedig pont úgy, mint egy "monogám", stikában félrelépős házasságban, hogy hát kell az új, otthon nem olyan jó, és szeretnének valakit állandóra maguk mellé. Lefogadom, hogy otthon egyik sem így beszélte meg az ő nagy őszinte, nyitott, elfogadó párkapcsolatát. Nincs különbség, ha valaki félrejár. Vagy mert nem köti igazi érzés a másikhoz, de nem akarja feladni, vagy mert nem volt még igazán szerelmes, és azt hiszi, ez így megfelelő, vagy az otthonit akarja biztonságban ringatni, míg nem jön jobb. És ha nem jön jobb, akkor maradjon az, ami van.

Hol olvastál ilyet tőlem? Azt hiszem, hogy talán pont az ellenkezőjét írtam.

Az, hogy ha elmondom, hogy én hogy élem az életem, az nem erőszakkal való letolás. Ha téged nem érdekel azok álláspontja, tapasztalata, akik máshogy vélekednek, mint ahogy te, akkor kérlek ne olvasd a fórumot!

Nem figyelsz.:) Nem meséltem magamról semmit. Annyit közöltem, hogy monogám párkapcsolatban élek, azt is a kérdésedre reagálva.

Nekem nem célom magam propagálása, és mindenkivel elismertetni, hogy csak az az élet és kapcsolati forma az üdvözítő amit élek.

Köszönöm, hogy megértettél!

Puszi!

Köszönöm szépen az utóbbi néhány hozzászólást, és azt is, hogy van aki megosztotta a személyes élményeit, tapasztalatait!

Azzal nem tudok azonosulni viszont, ha valaki a másik nézőpontját lenézi, teljes sztereotíp nézetekkel vagdalkozik, mindenféle fantazmagóriát felvázolva. Ettől függetlenül mindenkinek a maga dolga, magát minősíti a hozzászólásaival.

A kérésem ennek ellenére, hogy a "Legalább pénzért csinálnád, hogy legyen hasznod...." és "Én sosem tudtam elképzelni, hogy olyannal legyek, aki mást is kefélget. Mert a undorító. Egyikből kiveszi, másikba beteszi. Üdv a gombás fertőzéseknek!" típusú hozzászólásokat próbáljuk minimalizálni, mert ezek senki számára nem építő jellegüek. Köszönöm! :)

Engem nagyon érdekelnek mások személyes történetei, a gondolataik erről, mert amit hasznosnak tartok, azon elgondolkozok és esetleg rájövök, hogy az a felfogás, álláspont hogyan épülhet be az enyémbe.

A vélemény nyilvánításnak mindig eleme a személyes történet, hiszen az alapján nyilvánítunk véleményt... a tapasztalat alapján. Az meg abból fakad.

Én sosem tudtam elképzelni, hogy olyannal legyek, aki mást is kefélget. Mert a undorító. Egyikből kiveszi, másikba beteszi. Üdv a gombás fertőzéseknek!

Csak el kell képzelni... mert nem hiszem, hogy mindig mindenki mással óvszert használ... és nem lehet tudni, hogy a másik nő, akivel a kedves férj vagy mindegy mi kefélget, még kivel hentereg... és ennyi.

De te is magadról mesélsz! És szerinted ez kit érdekel?

Szerinted érdekel valakit, hogy megdugatod több pasival magad, illetve olyan pasival, aki mást is dug?

Legalább pénzért csinálnád, hogy legyen hasznod....

És elég önálló vagyok és még sokan azok közül, akik monogám párkapcsolatban/ házasságban élnek. Csak te képzeled el azt, hogy egy ilyen kapcsolat csak a rabszolgaságról szól. Gondolom azért, mert nálatok így működik. De ettől még máshol nem.

Igen, te erőlteted, hogy ezt elfogadják mások, mert neked fontos lenne, hogy értsenek veled egyre többen egyet, mert akkor úgy érzed, hogy jól csinálod.....

Csak magamról, a saját nevemben tudok beszélni, nem érdekel, hogy alapvetően valaki szerint az "ember" ilyen meg olyan... nekem csak és kizárólag a monogám kapcsolat működik, azaz kizárólag a párommal szexelek. (ha van párom.) De nem azért, mert ez a társadalmi vagy tök mindegy milyen elvárás, hanem mert én így érzem, és csak Vele szeretnék.

Ha elkezdek nagyon másra vágyakozni, akkor a páromat sajnos el kell felejteni, és lezárni vele a kapcsolatot, úgy együtt lenni a másikkal.

Ha nem teszem meg, mi értelme egy olyannal együtt lenni, akire nem vágyom?

A monogámia nem lehet nyitott... az már nem monogámia.

Vele szemben pedig, a "párommal" a monogámia ne az én elvárásom legyen, hanem az ő szabad akaratából fakadó döntése, amit a vágyai alapján hozott meg. Ha már más után vágyakozik, értem én, de közölje, és akkor nem kell velem foglalkozni.

Az is lehet persze, hogy valaki nem így gondolkozik, ezt el tudom fogadni, csak ne erőltesse rám, hogy én is úgy gondoljam ahogy Ő és az alapján próbáljak élni, mert szerinte az ő nézete a helyes. El tudom fogadni, hogy vannak élethelyzetek, amikor valaki úgy gondolja, inkább benne marad egy nyitott kapcsolatban a gazdasági kényszerközösség vagy gyerekek vagy nem tudom mi miatt, rendben, de ne akarja nekem megmagyarázni, hogy ez mindenkire vonatkozóan így helyes.

Én sosem mennék benne ilyenbe, ha valaki ezt kérné, kidobnám, büszkén, tartással és keresnék olyat, akinek én vagyok a vágyai tárgya :)

Mi a probléma? Ha már velem kapcsolatosan teszel megjegyzést, azt hozzám intézd, légy szíves. Köszönöm!:)

Peace!:)

Ne haragudj, de nem érdekel a személyes történeted épp azért, hogy elkerüljük a személyeskedést.:)

A véleményed, igen. Nem az, amit a külvilág felé közvetítesz, hanem az, amit mint önálló entitás gondolsz.

Pedig nyugodtan elképzelheted, hogy van aki nem átkozta a döntését. Nem ismerjük egymást, de a jövőben mesélheted, hogy én pl. sosem átkoztam, sosem bántam meg, hogy fejhez mentem a férjemhez, sosem bántam meg, hogy őt választottam egy életre. Persze nekem nem volt rózsaszín köd, mert szerintem meg ilyen nem létezik:D

Nem görcsös kapaszkodás a kapcsolatba vagy a megszokáshoz. Egyszerűen a férjemet szeretem. Azért, ahogy kinéz, amilyen a jelleme. Érted? Szabadságunk van mindkettőnknek, azaz nincs rabszolgaság, alázás, kényszer. Szeretjük egymás társaságát is. És nem hiányzik, nyugodtan mondhatom, hogy sem nekem, sem neki más társasága, teste, stb. És ez így volt mindig a nem rövid házasságunk alatt. Aki jól választ annak nem kell azon gondolkodni, hogy jó lenne egy nyitott kapcsolat, mert ebből hiányzik valami. És persze nem vagyok egyedül, hanem még biztos sokan gondolják így, élnek így.

És valószínű, hogy ez is oka annak, hogy én pl. nem tartom jónak a nyitott kapcsolatokat. Lehet, hogy másként gondolnám, ha nem ilyen lenne a férjem, a házasságom.

Ha rossz lenne a kapcsolatunk, akkor biztos mi is kifelé kacsintgatnánk, vagy elvárnánk, hogy a másik elfogadjon egy nyitott házasságot (bár szerintem a válás jobb döntés), de nekünk nincs rá szükségünk.

Engem már azzal megleptél, hogy sokan nyitott házasságot vállalnak, bár ezek szerint a motiváció sajnos egyáltalán nem volt pozitív. Én legtöbbször inkább csak megcsalásra láttam példát.

Azt azért nem tartom szerencsésnek, hogy azt gondolod ez csak egy indok arra, hogy valaki érzelmileg bizonytalan, de közelítsük meg máshogy: ha, ahogy írod, nagyon sok esetben találkoztál ezzel a problémával, akkor nem tartod lehetségesnek, hogy mégis van/lenne létjogosultsága és nem csak negatív aspektusban?

Nagyon kedves tőled ez a hozzáállás. :)

Szerencsére nem egy döntés elősegítése miatt hoztam létre a fórumot. Ha így lenne, valóban bajban lennék. :)

Identitás=hozzáállás ebben a kontextusban.

Ha feleslegesnek tűnt, akkor kész szerencse, hogy hozzászóltál és ezt komolyan gondolom. Én még nem találtam olyan fórumot, ahol erről lett volna egy jó kis beszélgetés, a vita keretein belül.

Egyértelmű volt, hogy jönnek "fújolók", inkább úgy mondanám, hogy akik más álláspontot képviselnek, de ez is érdekel. A te álláspontod is érdekel, csak egy idő után úgy tűnt, hogy amikor én bizalmat és tiszteletet mutatok, hogy ítélkezés nélkül elmondom a saját tapasztalatom, akkor te egy ideig szolid megértést mutatsz, majd később egyre inkább megpróbálod az egészet ellényegteleníteni.

Továbbra is érdekel mindenki véleménye, és továbbra sem azért, mert tanácsot, vagy biztatást várok. Miért nem elég ok, hogy kíváncsi vagyok hányan hányféleképp gondolkoznak erről?

Továbbá sosem tudni, hogy kit milyen apróság ragad meg, kinek mi segít, amíg nem árt, addig miért ne lehetne erről egy fórum?

Ui: egyébként mit gondoltok a házasságról? :)

Ez olyan részedről, mintha azt mondanád, hogy a közhelyeknek nincs létjogosultsága, mert közhelyek lettek, holott pont azért lettek azok, mert sokakat érintenek. Ha érted már mire gondolok.

Abban, hogy az érzések nem változnak nem tudok egyetérteni. Egy házasságkötést követő 10-15-20 évben már nem olyan vakon szerelmes senki, mint annak idején. Sokan persze azt mantrázzák, hogy "még mindig ugyan úgy", de ez csak görcsös kapaszkodás a kapcsolatba, a megszokotthoz.

Nem tudom elképzelni, hogy ez idő alatt soha, senki nem átkozta a másikat, a korábbi döntését.

Az alap érzések szerintem nem változnak, a körülmények, élethelyzetek igen, az emberek is valamennyire, de minden hosszabb kapcsolat szakaszában megvan a kihívás, a bukás esélye, és igen a döntésé is, hogy hűségesek leszünk, vagy sem.

Ami fontos szerintem, hogy ez döntés, nem csak önmagában egy racionálisan meghozott lépés,ahogy a félredugás sem csak egy mechanikus valami, bármennyire annak tűnik elsőre- aminek semmilyen érzelmi következménye nem lesz. Lesz, és hosszútávon sem a kapcsolat, sem pedig az egyén nem jön jól ki belőle.

Kicsit ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor a lányok elbagatellizálják az első szexuális élmény fontosságát, mert úgysem az számít, és valóban 10-15 évig lehet nem lesz gond, de nagyonis számítani fog 30-40 éves korban, mikor az életszakasznak megfelelően már nem kifelé, hanem befelé kezdünk jobban élni-csak ekkor már nagyon nehéz feldolgozni ezeket a dolgokat.

Hú, remélem érthetően írtam le,amit mondani szerettem volna.

Szociális munkás vagyok,sok élethelyzettel találkozom.

Én sem akarom ráderőszakolni az én nézőpontom, hidd el, én ezt tapasztaltam.

"Nem, pont azt mondom, hogy a test és a lélek nem különválasztható-te azt írtad, a monogámia a test rabszolgasorsba való döntése, én úgy gondolom a megcsalást nem a testünkkel, hanem a lelkünkkel is elkövetjük a másik és magunk ellen. "

Mikor hűséget esküszik valaki az egy döntés, és ha még akkor érzés is, az érzések változnak.

A lelkünkkel, az érzéseinkkel sokkal hamarabb csalunk, mint a testünkkel.:)

Nézd, nem tudom mivel foglalkozol,ahol nagyon sok embert interjúvoltál meg a témában...

Most találkoztál egy más véleménnyel, amit nekem nincs szándékomban szembe állítani a tapasztalataiddal.

Ez csak egy vélemény, a saját gondolataim a témában. Nem akarom ráerőszakolni senkire, nem várom, hogy magáévá tegye bárki is.

Pusztán egy másik nézőpont.

Nem, pont azt mondom, hogy a test és a lélek nem különválasztható-te azt írtad, a monogámia a test rabszolgasorsba való döntése, én úgy gondolom a megcsalást nem a testünkkel, hanem a lelkünkkel is elkövetjük a másik és magunk ellen.

Meg lehet önigazolni ösztönökkel magszórással, meg mindenféle marhasággal, hogy valakinek miért van igénye arra, hogy több partnere legyen egyszerre, de az ok többnyire érzelmi bizonytalanság, és éretlenség...és ez eléggé felülírja az intelligens ember elméletedet.

Sok emberrel találkoztam és beszéltem erről is, kb. 3-4 mélyinterjú után bukott ki belőlük átlagosan mennyire nagyon őszinték a nyitott házasságot illetően-hát semennyire, mindkét oldalon sérelem, düh volt.

Ha érted.

:)

Azért van ennyi válás ugye, mert mindenki olyan nagy őszinteségben, az egyénisége kiteljesedésével éli meg a házasságát.

Nem olyan buta gondolkodás ez!:) De mindenképp nyitottabb, mint amivel itt találkoztam.