Noch einmal Robinson! :)) (nyílt klub)
Szeretnék csatlakozni ehhez a klubhoz!
Szervusztok! Jó reggelt mindenkinek!
Helyzetjelentés: ismét csak borult időre ébredtünk, a járdákon úgy nézem, hajnalban volt valami kisebb eső. Viszont mintha tegnaphoz képest valamivel enyhébb lenne a levegő.
Ma megvárom a postást, és ha ő jön, utána én megyek... van néhány csekkem, és egy-két bevásárló listám. Majd látom, az időjárás enged-e még sétálni, vagy csak ami nagyon fontos, azt intézem el.
Én meg igérem, jó leszek, csak a sóderklubot ne kelljen néznem. :)
Inkább nézem az afrikai szafarikat, meg az állatorvosi sorozatokat, vagy van egy Spektrum Home adón: Álomotthonok sorozat... csorog a nyálam. :)
No abból láttam kínomban vagy egy-két részt, de inkább megígérem, hogy jó leszek, csak ne kelljen nézni.
(Ahol megszálltam, nem volt műholdas adó, csak az a Mindig tévé.)
Igen, az még a kosztümös időszak társalgási stílusa volt. :)
De ha választani kellene, hogy az, vagy pl. a Drága Örökösök polgármesterének stílusa között, lehet hogy bajban lennék.
Tisztelni tudom Jókait, de olvasni nem. Az Ah, gondolná-e ön? -jellegű modataitól a frász is kitör.
Tudom, mesemondó, de akkor már inkább Benedek Elek meséit olvasom.
De szépen írtad le!
A vadászati könyv, amit olvasram, talán Molnár volt, de nem emlészem pontosan.
Bennem az maradt meg, hogy "felrobbant a mája" az állatnak. Nem voltam kíváncsi a fegyverekre és a lőszerekre sem.
Hát a föld- és néprajzi jelenségek sem hozta lázba ezek szerint. Habár legalábbis abban a könyvben talán nem is voltak ilyenek, vagy csak később jöttek volna? Nem tudom, lehet, hogy nem olvastam végig. Nem emlékszem, 19 vagy 20 évesen került a kezembe, régen volt.
A Szinuhét én is olvastam, de ennyire nem lett döntő az életemben. Finn író műve, és nem tudom, mennyi lehet a valóságos alapja.
Úgy bő 20-25 éve olvastam, kölcsön kaptam. Engem nyomasztott kicsit a történet.
A felsorolt írók az 1800-as években az akkor még térképészetileg fehér foltok felderítésére indultak, úgymond az akkori uralkodók pénzelték őket elsősorban. És nemcsak a térképeket rajzolták újra, hanem a helyi vadakat, az addig ismeretlen fajokat is rajzolták, ill. 1-2 példányt kilőttek belőlük és küldték haza a Természettudományi Múzeumba kitömésre. A legtöbb ilyen kitömött állat még abból a korból került ide. Nem csak az afrikai zebrák, oroszlánok, egyéb macskafélék, hanem az Amazonasban élő hatalmas kígyók, a fákon röpködő csodás tollazatú madarak, papagájok, ...
A helyi lakosok, a bennszülöttek voltak a teherhordók, az ő nyelvük, szokásaik, kinézetük, hitük, sámánjaik, stb. stb. mind-mind rögzítésre kerültek a könyvekben... és egy, a nagy magyar alföld tengersík vidékén élő tizenéves kislánynak mindez elég volt arra, hogy rácsodálkozzon a világra, és hogy egész életében úgy érezze, szívesen bejárná azokat.
Most nézem, itt is inkább csak sötétednek a reggeli fátyolfelhők.
Közben megfőtt egy fazék babgulyás, most zártam el alatta a gázt. Nyomás sétálni, levegőzni, mozogni, amíg a nyakunkba nem szakad az ég. Ki kell használni minden napot, amikor még nem esik. Ha a novemberi eső elkezdi, akkor képes napokig is esni. El kellene rakni belőle, hogy legyen belőle nyárra is. :))
Én vadászati leírást nem olvastam, csak talán egyet, de nem emlékszem belőle tájleírásra sem, meg őslakosokra sem, csak a pontos lövések leírására.
Tériszonyom van és mindig is volt, szóval csúcsokra nem biztos, hogy felmásznék és a lefelé tekintés sem vonz. A szép hegyvidékek vonzanak, de nekem a Bükk is megteszi. Emlékeim szerint sosem vágyakoztam személyesen bejárni a világot, ez valahogy sosem merült fel bennem, talán mert sosem tudtam elképzelni sem, hogy megtehetném.
Lottót sem veszek. Volt 9 ezer Ft-os teszkó utalványom, amit közvéleménykutatási válaszokkal szedtem össze, azt is elhagytam a pénztárcámmal együtt a nyáron. Ebből leszűrtem, hogy úgysem nyerek.
Ahogy tizenéves koromban rengeteg világutazó, felfedező könyveit olvastam (Szécsényi Zsigmond, Molnár Ferenc, Teleki Sámuel, stb) afrikai és amazonaszi vadászatai és az ottani őslakosok élete. A régi, ősi kultúrák (Egyptom, inkák, maják, aztékok, olmékok, a Húsvét-szigeteki kőoszlopok stb.) attól kezdve éreztem azt, hogy nagyon-nagyon szeretném azokat a tájakat, vidékeket én is bejárni.
Nem az nyüzsgő városi élet, a felhőkarcolók világa, hanem a természet. Hogy megállnék a Grand Canon szélén és lebámulnék az aljára, hogy felmásznék (ha tudnék) a Sziklás hegység ormaira és onnét tekintenék szét a világba.
Hogy szívesen megmosnám a lábamat Yelloston hűs patakjaiban, ha már kellőképpen elfáradtam a Machu Pichu lépcsőinek megmászásában...
És ezért is szerettem volna régész lenni (első nekifutásban). De a realitások, az akkori lehetőségek alapján ezek a dolgok talán örökre a bakancslistámon maradnak.
Ha Fortuna megszánna, amikor lottót veszek, még most is, ebben a korban, ilyen lábakkal ami van, 1-2 utat bizony bevállalnék. :))
Én annyira nem, de talán csak a fantáziám nem elég.
Nem vágyakoztam elérhetetlen dolgok után. Fiatalkoromban utazni meg az volt.
Azért Norvégiát megnézném, de ez sem biztos, mert oda jókor kell menni, amikor sem sötét, sem hideg nincs.
Manapság végképp nem akarok utazgatni, esetleg csak Hagenbe menni vizsgázni, de most azt sem lehet. Így, céllal, adott helyre még mennék, de "csavarogni" valahogy nem tudnék.
Tanár sem akartam lenni soha, színész sem, idegenvezető sem. Nem vagyok én annyira emberbarát. Még a tolmácsolás is nagyobb vállalkozó szellemet követel, mint amire hajlandó vagyok. Ott lenni időre, kiskosztüm... na neeem.