Nem viselem el anyám hülyeségeit többé (beszélgetős fórum)

Én sok mindent eltűrtem.

És nem, nem kívánom vissza, hogy beszóljon.

Tanácsot adni sajnos nem tudok.

Nem kell mindent eltűrnöd, viszont igaz, addig örülj amíg veled vannak. Ha már nem lesz így, akkor majd lehet azt kívánod bárcsak beszólna mindennap..de már soha nem fog. :(

Biztos van oka, hogy miért ilyen, ezt kellene megbeszélni ha hajlik rá. Bár gondolom nem ilyen egyszerű ez.

Az enyém nem ennyire durva..

De mikor nagy dolgok előtt álltam, pl. suli..mindig a lelkemre hatással próbált érvelni..

Konkrét pl. : javában sulis voltam, mikor adódott egy lehetőségem átmenni egy egészségügyis suliba. A testvéreim és anyukám szerint nem tudtam volna megcsinàlni. Ezt hangoztatták és nem engedtek el a felvételire. Mondván, nekem úgyse menne. Így egyik osztálytársam kapta meg helyettem a lehetőséget. Gyakran gondolok rà, mi lett volna belőlem, ha akkor mehettem volna a másik suliba.

Azóta szerencsére már tudom kezelni a dolgait. Imádom. Ő is engem. Mindig veszekedtünk, de most messze vagyunk egymástól és minket a tàvolság közelebb vitt egymáshoz, lelkileg.

Anyám és köztem mindig feszült volt a viszony. Gyerekkorom óta csak azt hallgatom, mire nem vagyok képes. Türtem, mert nem akartam vele összeveszni apám miatt (aki mindig két tűz között volt miattunk) Mindig én hunyászkodtam meg, hogy ne legyen feszült a légkör. Már egy ideje elköltöztem otthonról, de bármikor meglátogatott, valamit talált, amibe beleköthetett. Ilyenkor a találkozókat mű jókedvvel csináltam végig, a béke kedvéért.

Viszont a poharam ezen a héten telt be, amikor is közölte, hogy nem jönnek karácsonykor, mert NEKI nincs kedve. Annyit hozzátett, hogy apám és a testvérem mehet, de ő nem jön.

Itt két megjegyzést engedjetek meg. Az egyik, hogy most a héten volt egy koncert, arra feljött. A másik, hogy 30 x év házasság után, ha valaki ennyire nem ismeri a férjét ez gáz. Tudja, hogy apa nélküle nem fog jönni.

Én meg közöltem, hogy akkor nem kell jönnie, csinálja csak azt amit az ő anyja is vele, legfeljebb mi se beszélünk évekig, mert elegem van.

Apa szerint hagynom kellett volna, hiszen vannak ilyen heppjei, lenyugodott volna és eljön...de inkább ne jöjjön.

Minden alkalomkor amikor tudtam, hogy jön, elötte két nappal már gyomor idegem volt, vajon mibe fog belekötni. Nekem erre nincs szükségem.

Másfelöl van egy kis lelkiismeretfurdalásom, hiszen az ember hányszor hallja, hogy addig örülj, amíg élnek a szüleid. Na de attól, hogy az anyám, mindent el kell neki nézzek?

Volt már valaki hasonló helyzetben?