Ne várj... csodát! (beszélgetős fórum)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Ne várj... csodát!
amíg nem volt gyerekem, addig én is lazábban kezeltem a dolgokat, szakítás után nagyon szenvedtem, nagyon nehezen engedtem el... de aztán jött a következő...
amióta gyerek van, azóta nem ismerkedem orrba-szájba, és sokkal inkább válogatok.. sőt, odáig is eljutottam, hogy adok magamnak időt... hogy érzem, ha a jelen helyzet nem alkalmas új kapcsolat kialakítására...
és ez nem azt jelenti, hogy bezárkózom, vagy elmenekülök, vagy bemagyarázom magamnak, hogy én egyedül is fasza leszek életem végéig... nem... mert én is szeretnék kapcsolatban, meg családban élni... csak belátom, hogy vannak olyan helyzetek, időszakok, lelkiállapotok stb, amikor épp nem alkalmas a dolog... majd jön, amikor lesz rá mód, és amikor itt lesz az ideje...
Kedves! :)
Egy szóval nem mondtam, hogy szenvedek! :)
Amúgy meg ne pár sor alapján ítélkezz már a másik fölött! :D
Egy büszke, magára valamit is adó nő nem alázkodik meg egy faszi előtt sem. Nem vagyunk a kapcarongya senkinek, a jó mindenit...
Mindenki, állítom, hogy kivétel nélkül minden ember volt már hasonló szituációban. A gyengék veszítenek. Szívnak, rinyálnak évekig, az erősek vesznek egy nagy levegőt, és két hónap múlva kifújják... Ennyi idő alatt simán túl lehet lenni egy szar kapcsolaton.
Na ja... Engedjem el... Ezen vagyok jó ideje.
Csak ez már nem olyan, mint egy laza kis kavarás, jött, majd megy!
Ez kőkeményen tétre ment, és a további próbálkozás is innentől mind tétre menne. Mert innentől aki engem átver, átveri a legdrágábbat is, s ezt nem engedhetem meg. Nem magam, inkább Őmiatta.
Eltelt 14 hónap. Volt egy próbálkozás - cirka fél éve, jól is indult, de jött a szokásos átverés-sorozat -> fontos vagy (vagytok) nekem, bemutatlak, stb...
Aztán maradt a felismerés, megint ugyanaz a mese...
Majd jött a másik is: magamból hülyét csináltathatok, de az Ő érzéseivel, az Ő kis lelkével nem játszhatok, s nem hagyhatom azt sem, hogy más tegye.
Elengedni? Igyekszem. De nem a 'háromszori apukát', hanem az álmaimat, hogy jön majd valaki, akinek én kellek, úgy, ahogy vagyok. Ilyen nincs. Már nem hiszek benne.
Életem során egyetlen álmom vált valóra, ezért az Álomért küzdök, hogy Neki a legjobb legyen... Még így is...
teljesen igaza van a cikkírónak... el kell engedni...
csak ez nem olyan könnyű.. vannak, akiknek ezzel problémájuk van...
én is hasonlóban vagyok... már végigcsináltam én is egyszer, másfél év kellett nekem is, de sikerült elengedni azt, és továbblépni.. akkor azt hittem még egyszer nem kerülhetek ilyen helyzetbe, mert sokkal okosabb, tapasztaltabb vagyok már...
de sikerült... és bármennyire is tudom, hogy nincs az a csoda, amire várok, hogy értelmetlen, hogy csak az én fejemben létezik, és tovább kell lépni, mégsem megy... persze nem úgy, mint akkor, először, mert most szépen élem az életem, nem omlok össze, ha jönnek a gondolatok vele kapcsolatban, akkor hamar leállítom, lezárom, hogy ez hülyeség, és ne álltassam magam, felesleges, csak magamnak okozok szenvedést stb... sikerül is... de mégis látom, hogy a gondolatok csak előjönnek időről időre, és ha nem is okoznak akkora lelki felfordulást, mert tudom kezelni, de mégis ott vannak.. és amíg ott vannak, addig nincs elengedve, nem léptem túl... és gőzöm sincs, hogy van-e erre valami módszer, vagy csak idő kell...
Tudod mi a baj? Az, hogy te is azok közé a nők közé tartozol, akik hagyják magukat hülyíteni.
Bocs, de ez az egyenes véleményem azok alapján, amiket leírtál.
Rég olvastam ekkora baromságot, már bocsika.
Sok sikert a továbbiakban!
Több hónapja. Elvált ember, egy gyerekkel, a válás során nagyon megszívatták. Elég erős akaratú anyja van, tele elvárásokkal.
Nem tudom. Azért mindig keres, csak vannak ezek a nagyon gyanús és lenyomozhatatlan dolgok és persze mivel egyenes vagyok, ha rákérdezek, mindig megnyugtató választ kapok, csak aztán jön a következő hétvége, és az újabb olyan program, amin a jellegéből adódóan én nem lehetek ott, mert vagy családdal van, vagy a haverokkal. És ha iszik, akkor már el sem tud jönni hozzám.
Azt mondta, nincs rajtam kívül senki, amikor felhoztam ezeket és konkrétan rákérdeztem. Arra hivatkozik, hogy hétköznaponként rengeteget dolgozik, ami igaz is, és csak hétvégén van ideje a szüleire meg egyéb rokonaira, néha a haverjaira.
Most hétvégére tervezte, hogy a haverjaival lesz, megünneplik kettejük névnapját. És hogy tegnap hív. Hát nem hívott, és nem reagál az üzimre. Semmi, amikor pedig hívtam, nem vette fel.
Felőröl a bizonytalanság. Persze a családját nem ismerem.
És ebből nincs kész válaszod?
(nem bántani akarlak, hidd el)
Ha hanyagolnak, véget kell vetni. Most megint ez a helyzet nálam is. Mondogatja, hogy sok a munkája, és a családjával (anyja, testvére) is találkozni kell, meg néha a haverokkal. De csak a hétvége van nekünk és nagyon keveset van velem. Tudni akarom, miért. Azt mondja, nincs más nő a dologban és szerinte nem hanyagol, csak a szabadideje nagyon kevés. Nem tudom. Azt szeretném tudni, van - e más a történetben.
A rövid idő, amit együtt tudunk tölteni, csak a hétvége, de mindig van egy este, amikor nem ér rám, mert vagy a haverok, vagy a család. Valahogy nehéz elhinni...