Mivel tartjátok fenn a párotok iránt az érdeklődéseteket éveken át? (beszélgetős fórum)
Egyáltalán nem zavar, mivel meg se néztem, de legalább már tudom!:-))
Nem ellnőrzök minden hozzászolót, mielőtt írok!:-))
Ezzel csak az gondom, hogy minden szerelem egy idő után szeretetté vált, és akkor nyugodtan formáljak hozzá jogot. Testi vonzódás, pedig szerintem mástól változik meg, attól, hogy belülről elutasítjuk és az esetek többségében azért mert olyan irányba változott meg, amit elutasítunk! Itt is az esetek egy jelentős százalékában az áll, hogy pl hízott 20 kilót és úgy már nem találjuk vonzónak.
Gondolod, nem jön vissza más néven? :D
Nem zavar, hogy az Atya töröltette magát? :)
Atyám!
Volt itt arról szó, hogy az ember fia szereti nyakában látni a tűsarkút vagy hogy egy hátulnézet, milyen új perspektívákat hoz ki a világból?? Ameddig a vizuális és az érzéki világ nem írattatik le, addig az intim részletek messze maradnak!:-))
Az én privát véleményem pedig az, hogy csak az tud egyszerűen és őszintén írni a "kenyér" ízéről, aki már evett jó kenyeret. Ameddig csak az egy heteset rágjuk, addig a jóról fogalmunk sincs!.-)
Köszönöm elolvasom és most már érdekel is!:-))
Bocs de itt senki nem beszél a szexről, csak annak fontosságáról és lehet hogy hihetetlen, de legelőször ott látszik ha valami elkezd romlani. Legalábbis én ezt tapasztaltam! Most akkor az nem fontos, hogy mások is lássák ezt és nem akkor kapálózni, amikor már máshol keresik azt, amit esetleg otthon is megkaphatnának?
Szexuális szokásait senki nem tárta ki!:-)) Senki nem beszél arról, hogy mi volt tegnapelőtt,vagy esetleg beszélgessünk arról, hogy voltunk sízni?:-))
Igen, van benne kettőség nem is kevés. És tényleg nem lehetne elítélni,igazad van.
Végül is ,nem lehet elítélni,hogy fiatal éveit nem egy tehetetlen béna emberre áldozza, aki már soha nem épülhet fel.Szomorú dolog ez nagyon...
Nem tudom...én biztosan nem tudnám így megmondani ...mit is csinálnék hasonló esetben...
nna..jól leírtam az előző hsz-emben:kb ugyanezt:) tekints el tőle.Inkább végigolvasom az egészet,csak utána írok:)
Én is pont ezt gondolom.Gyönyörűen hangzik,hogy feláldozza magát,de majd ha a halálos ágyán elgondolkodik,akkor lehet,hogy úgy érzi:nem volt boldog,és túl kevés öröm jutott neki,és túl sok fájdalom,és összességében nem volt boldog,hanem szenvedett.Mindenkinek joga van a boldogsághoz.Ami nem azt jelenti,hogy magára kell hagyni a beteget,hanem találni egy középutat.
De ott volt még a szerelem erejével,vagy hatalma,az a Julia Roberts féle film.Meg még szerintem lenne pár,ha nagyon kutakodnánk ez után:)
Igen, pár éve-nagyon tetszett.
Ismerek egy férfit, akit baleset ért, és tolószékbe kényszerült, mentálisan is sérült, a felesége olyan idős, mint a férjem, 36. Ápolja évek óta, de senkije nincs neki mellette. Milyen élet az? Másrészt meg milyen élet az, amikor a férjet baleset éri, hogy képtelen ellátni magát ilyen fiatalon, a feleség meg feláldozza magát, és élete végéig ápolja? Soha nem lesz már boldog. Soha nem lesz már élete. Szereti, de akkor is így lesz. Volt egy másik ismerősöm, a férj leukémiás lett, hosszú ideig volt beteg, a feleség ápolta rendesen, nem hagyta el. Amikor meghalt, rögtön lett férje, és gyereke is, de addig nem tette nevetségessé, nem hagyta magára. Ebben a betegségben legalább tudni, hogy mikor jön el a vég, ami megváltást jelent. Nem kívánom senkinek, és nagyon-nagyon szomorú, hogy így van, de az a nő már valahol megkönnyebbült, a tolószékes felesége nem fog, hacsak maga a férj nem ad neki "szabadságot". Persze könnyű így filozofálni, ha nincs benne az ember, ha benne lenne, biztos más gondolatok játszódnának le...de hiszem azt, hiába van nagy szerelem, a betegség, a szextelenség, boldogtalanság hosszú évek alatt átformálja az embert, és legbelül bizony érzi, hogy nem jó ez így, hogy mikor lehet megint boldog...:(
Valami ilyesmi:))))) Láttad?
Láttam egy filmet.(Nem is egyben van ez) Ott egy fekvő beteg férfit ápolt egy nő. Beleszeretett,mert a lelke megfogta,és még szexuális kapcsolatot is létesített vele. Érdekes film volt.Nem emlékszem a címére:(
Én is azt írtam, hogy remélem lennék ennyire érett érzelmileg-de így van, remélhetőleg soha nem tudjuk meg.
Ezt előre nem tudhatja az ember,hogy mit hozna ki belőle ez a szitu! És Isten ments,hogy megtudjuk valaha is!
Szerintem sok ilyen van-de én nem látok ebben semmi erkölcsi emelkedettséget, mint korábban írtam.
Nem lépnék le, ápolnám, és nem várnék el semmit.
Fordított esetben viszont megpróbálnám elfogadni, hogy máshol elégítse ki azokat az igényeit, amit én nem tudok már soha.
Mint írtam, ezt hívják igazi kölcsönösségnek, nem pedig azt, hogy a másiktól elvárjuk a mártírhalált.
Az csak sima önzőség, ami első blikkre borzasztóan nemesnek tűnik, másodikra, csak túlidealizált önző gonoszságnak.
Egyébként én nem az elhagyásról, hanem kizárólag a szexuális vágyak kielégítéséről beszélek.
Lehet ápolni és más mellett állni úgy, hogy ezt az igényt az ember már máshol elégíti ki.
Az ilyen szintű kapcsolatot már amúgy sem lehet szerelminek nevezni, ez már más.
Hozzáteszem, az mikor a nő/férfi önkényesen vonja meg a szexet, mert nincs kedve hozzá, az tényleg gusztustalan. De ezt nem tudom elképzelni,h ez hónapokig tartó állapot legyen. Mégpedig azért, mert az azt jelentené, h nem tudják lekommunikálni, megbeszélni. Mert ha értelmesen átbeszélnék ezt (nem hibáztatni, sértegetni a másikat), akkor hamarabb dűlőre jutnának. Vagy véget vetnének ennek vagy azon lennének, h változzon valami. Ha ezt sok hónapig, évekig húzzák, ott valami a kommunikációban, problémamegoldásban se stimmel.
A te döntésed valamit elhinni vagy nem. Én nem fogok most belekezdeni bizonygatni az igazam, mert úgyse érnék vele semmit. Te nem hiszed, én láttam, és hiszek benne, h vannak mások is, akik ennyire szeretik a másikat.
Te fordított esetben csak úgy lelépnél, ha párod valami hasonlót szenvedne el? Vagy könnyen el tudna üldözni ilyesmi miatt magától, h te ne szenvedj vele? Nem hiszem.
Régen amúgy teljesen másképp álltam ehhez a dologhoz. De volt egy időszak az életemben/életünkben, ami teljesen megváltoztatta a hozzáállásomat, véleményemet. Jelenlegi fejemmel nem hagynám el/magára Páromat, ha bármi történne vele. Akármi. Ő is olyan szeretettel és odaadással volt irányomban a rossz időszakban, és az, amit tőle láttam, éreztem, azóta teljesen másképp látom a dolgokat.
Ne haragudj, de én nem hiszek az ilyen "gáncsnélküli lovag" legendákban.
Ha azt állítanád, hogy te voltál az, akinek eszébe nem jutott máshol keresni a szexuális kielégülést, elhinném neked, mert udvarias ember vagyok.
De azt soha nem hiszem el, hogy bárki beleláthat egy másik ember fejébe, és érzelmeibe, és akár te, akár más kijelentheti, hogy tudja, mi fordul meg és mi nem egy másik ember fejében.
Van különbség az ideiglenes és a végleges állapot között-ahogyan aközött is, hogy mi az oka a szexmentességnek.
A legtöbb ember azt is jogosnak érzi, hogy a párja tűrje azt, hogy neki hónapokig nincs kedve a házasélethez-én ezt is gusztustalannak találom.
Egy emberrel elvileg azért vagyunk, mert szeretjük és tiszteljük, ebben benne van az, hogyha ideiglenesen nem tudunk toppon lenni külsőben, lelkileg, szexben, akkor a másik mellettünk áll, de azt is jelenti, hogy nem élünk vissza ezzel, és mi is tiszteljük annyira a párunkat, hogy figyelembe vesszük, hogy neki mi a jó.
Egy normális kölcsönös szerelemre épülő kapcsolatban szerintem ez így működik.
Egyébként ha én szenvednék fiatalon maradandó életre szóló sérülést, remélem nem lennék olyan önző, hogy azt várjam a páromtól, hogy áldozza fel magát és haljon mártírhalált az ápolásomban.
Biztosan piszok rosszul esne, és fájna, de nem lennék képes őt is ilyen életre ítélni magam miatt.
így van! mondom én, kommunikáció. ;)
További ajánlott fórumok: