Mit tegyek, már rámegy a családom a betegségemre? (beszélgetős fórum)
Ha most bekerülne a pici gyereke mellett még egy három műszakos verklibe, akkor az szerinted tényleg gyógyulást eredményezhet? Szerintem pedig instant teljes lelki-idegi összeomlást! Ne haragudj, de ez a megközelítés durva és primitív, amit Te alkalmazol!
Nem, de ha nem tud, mert nincs ideje, alkalma agyalni a problemain, az egy instant gyogyulassal egyenlo.
Neked is lehet valami pszichés zavarod, ha ilyen bántóan cinikus tudsz lenni egy segítséget kérővel!
7 hónapos baba mellett nem a három műszakos munka a megoldás...
De hát szépséges kisbabád van...
Tudom egy gyerek nem oldhatja meg a gondodat, de a gyógyszerekbe sem lehet kapaszkodni.
Azt a zárójelentést veszekedd ki a kórháztól egyébként, egy e-mail vagy telefonhívás is megteszi, nem kell orvossal személyesen találokznod emiatt.
Elég tisztán látod a dolgaidat. Ez már fél győzelem.
Tapasztalatból tudom (bár engem nem vertek, és én sem bántottam magamat), hogy a bogyók csak súlyosbítják a bajt, kijönni ebből tényleg jobb futással, de addig azért még meg kell járni egy utat. Nem lehet rögtön csak futni, bár ennyire könnyű lenne!
Le lehet tölteni egy könyvet a netről ingyen, nekem is és egy ismerősnek is sokat segített:
Louise L.Hay: Az erő benned van.
Javaslom, hogy töltsd le, és olvasd el!!! Vedd úgy, hogy a kezedbe adtam, úgy érzem, segíteni fog. :-D
Kezd el tobb muszakban dolgozni es nem lesz idod ezekre.
Képek alapján csinos, fiatal, értelmes csaj vagy, akinek van egy gyönyörű kislánya!
Tudtommal sem beutalóköteles a pszichiátria, vagy, ha mégis, és önmagadtól bemész beszélni egy orvossal, nem hinném, hogy elhajtanak.
Egyedül ezt nem fogod tudni legyőzni, tehát mindenképpen segítség kell, és ahogyan azt az előttem szólók is írták, fél siker, hogy felismerted a problémát és hajlandó vagy vele szembenézni.
Ne hagyd el magad, vedd fel a kesztyűt és győzz! Magadért, a lányodért, a boldogságotokért... :)
Én úgy hiszem, itt nagyobb, bonyolultabb a probléma, minthogy önsegélyező csoport tudna hatásos megoldást adni! Hidd el, nekem ennél jóval kisebb fajsúlyú gondjaimban segített nagyon eredményesen, többször is egy kitűnő pszichológus (magánpraxisban) és kizártnak tartom, hogy ilyen hatékonysággal tudnának emberek csak úgy, jószándékból, de szaktudással nem felkészülve egy ilyen helyzetben segíteni!
Pszichiártia nem beutalóköteles,max. időpontos.Ha úgy érzed,a területi illetékes kórházba is simán be lehet menni,ott szakorvos elbeszélget veled,ha úgy látja,bent is tart.
Szia!
Én érdemben nem tudok segíteni. Harcold ki a háziorvosnál a beutalót! Az viszont szerintem már magában is fél siker, ha felismered a problémát, tudod mi a bajod, nem tagadod le és érzed, hogy nagy gond van.
Véleményem szerint a pároddal kellene még nagyon sokat beszélni! A beszélgetések, a kibeszélések (egymásnak az érzéseket) alapjában véve is sokat tudnak segíteni.
Sok sikert és kitartást kívánok! Van egy gyermeked, akiért mindenképpen meg kell gyógyulnod!
Mivel itt vagy a hoxán feltételezem, hogy géped és neted van. A neten sok önsegélyező, gyógyító csoport van, ahol ilyen problémákkal foglalkoznak online. Hiszem, hogy ingyen is lehet az ilyet kezelni. Mindenesetre ha ennyire tisztában vagy azzal, hogy mik a problémáid megpróbálhatnál ésszel ellene tenni! Nagy kalappal!
Ha meg tudod fizetni, akkor keress egy jó pszichológust vagy pszichiátert, és segíteni fog!! Még nagyon fiatal vagy, meg kell találnod önmagadat és örülni az életednek! De magadtól nem fogsz tudni kikeveredni ebből a problémahalmazból, és ezek szerint még igazi segítőre sem találtál! Ne add fel! Sok sikert!!!
Nem tudom pontosan hol kezdjem. 23 éves nő vagyok. Gyerekkorom óta vannak problémáim. Szüleim elváltak, nevelőapukám lett, aki sokszor tettlegességgel büntetett. Sokat hazudoztam, mert féltem elmondani az igazat, pl. a jegyeimről. Állandóan azt mondták nekem otthon, hogy sosem lesz belőlem ember és hülye vagyok. Ha valami rosszat csináltam úgy büntettek, hogy nem szóltak hozzám. Gyerekként én is büntettem magam, levágtam a hajam, vagy szétvágtam a ruháim, ütöttem magam, fejem a falba vertem stb. Iskolatársaim kiközösítettek, mert epilepsziás voltam és azt terjesztették,hogy fertőző vagyok. Nem voltak barátaim, nem is szerettem eljárni sem. Aztán 18 voltam, mikor a szüleimmel összevesztem és nevelőapukám elküldött otthonról. Mamámnál laktam egy évig, aztán hazaköltöztem, majd elszöktem. Eközben volt egy párom, aki a vőlegényem is lett, majd terhes lettem de elvetéltem, ami nagyon megviselt. Lett munkahelyem, megismerkedtem a jelenlegi párommal. Szakítottunk a vőlegényemmel, majd kirúgtak a munkahelyemről, mert annyira rettegtem, hogy mit gondolnak rólam másik, hogy nem végeztem a munkámat. Ekkor kezdődött rémes 3 hónap, folyamatosan begyógyszereztem magam és borotvával vagdostam magam, imádtam nézni,ahogy vérzek és úgy éreztem, ezzel elfolyik a lelki fájdalmam is. Erre annyira rászoktam, hogy a legapróbb problémáknál is megvágtam magam,végül minden nap akár többször is vagdostam magam. Aztán összejöttünk a párommal, összeköltöztünk, kis időre abbahagytam a vagdosást. Lett munkám is, boldogok voltunk, aztán teherbe estem gyógyszer mellett. Én nagyon örültem, a párom el akart hagyni,végül velünk maradt és elköltöztünk egy kis lakásba, oda született a kislányunk. Egyre rosszabbul éreztem magam, úgy éreztem nem tudok megfelelni senkinek, nem mertem kimenni az utcára sem. Párommal sokat veszekedtünk mert soha nem volt elég nekem az a szeretet amit adott. Sajnos ő elég magába zárkózó ember, és nem mutatja ki az érzéseit, én pedig folyton érezni akarom, hogy szeretnek. Ez rettentő zavaró lehet a környezetemnek, főként, hogy mindent támadásnak veszek, és ha valaki hozzám szól, biztos, hogy találok a mondandójában valamit, amit úgy értelmezhetek,hogy bántott engem. Gyűlölöm magam. Eljutottam nagy nehezen a Dél pesti kórház pszichiátriájára. Fél évig jártam hetente kezelésre, gyógyszereket szedtem, amiktől csak rosszabbul lettem. A kezelésen semmi nem történt, megkérdezték,mi történt a múlt héten és ennyi. A kudarctól még rosszabbul éreztem magam. Januárban bekerültem a kórházba egy idegösszeomlással, ahol csak annyi történt,hogy benyugtatóztak majd három nap múlva kiengedtek,mert nem volt hely. Akkor elkavarták a zárójelentésemet, közben mi viszont vidékre költöztünk,mert eladták az albérletet. Most a párom nagyszüleivel élünk együtt. Innen már nagyon drága és nehéz volt bejárni, további három hétig mentem a zárójelentésemért, de az orvos sosem volt bent a megbeszélt időpontban. Azóta nem voltam ott, nem szedem a gyógyszereket és nem járok kezelésre, de egyre rosszabbul vagyok és lassan már a párkapcsolatunk is rámegy erre az egészre. Nincs pénzem fizetős helyre járni, most elég rossz helyzetbe kerültünk anyagilag, nem tudok megfizetni orvost magamnak. A helyi háziorvos viszont nem hisz a mentális betegségekben, szerinte olyan nem létezik, hogy depresszió, járjak el futni és kész, nem ad beutalót az itteni kórház pszichiátriájára. Nem tudom, hogyan juthatnék segítséghez, de az egész családunk rámegy lassan erre és nekem folyton bűntudatom van. Gyűlölöm minden porcikámat nem tudom mit tegyek.
Mit tegyek, már rámegy a családom a betegségemre?
További ajánlott fórumok: