Mit tegyek, ha a lányom 15 évesen bejelenti, hogy terhes? (tudásbázis)

Értem.

Mi ketten vagyunk, én és a nővérem (külön apától).

Nálunk is én voltam mindig a fekete bárány, a szemtelen, a nagyszájú, a szófogadatlan. Valóban van természetem, de megállom a helyem bármikor, bármiben. Ez az évek alatt be is igazolódott számtalanszor, most épp ott tartunk, hogy ha segítség kell, mindenki hozzám fordul, többek közt anyu is. Tesómmal épp haragban van, pedig ő volt a jókislány világ életében. Kezd rájönni, hogy az, hogy persze anyukám, igazad van, sokszor nem vezet sehova, és nem jelent semmit.

Gimis korom óta nem kértem tőle egy vasat sem, apám 15 éves koromban meghalt (akkor 3 éve külön éltünk tőle, és el is voltak válva, alkesz volt), kaptam az árvaságit, abból éltem, bérlet, kaja stb. Főiskolai gyakorlatom után fölvettek dolgozni a gyakszihelyre a helyi művelődési házba, potom 40 ezret kerestem akkor, majd egyéni tanrenden lediplomáztam, szóval lassan tíz éve a saját s_ggemen sz@rok, holott tesóm 30 éves fejjel, utóbbi 4 évben 3x költözött haza, majd vissza a pasihoz, mindezt gyerekkel.

Szóval tudnék én mesélni arról, hogy mi az élet, mégis azt mondom, büszkeség ide vagy oda, van helyzet, hogy a gyereknek kell meghajolni.

Na épp erről írtam az imént.

Nem feltétlen a gyereket kell felpofozni, ha a neveléssel volt a gond.

Sztem nem történt volna meg, ha nem csak vele él, hanem normális anya-lánya viszonyra törekszik.

Viszont volt olyan gimis osztálytársam, aki 19 évesen még titkolta vallásos édesanyja előtt, hogy már (4 éve) nem szűz, és a kajapénzéből vette a fogamzásgátlót. Na nem is irigyeltem szegényt.

Sztem ez a téma abszoltút neveléstől függ.

Tudjátok, én még 14 sem voltam, mikor anyu előállt azzal, hogy ha van valami, amire szükségem lenne (gyógyszer, gumi), akkor nyugodtan szóljak neki, és megveszi. Teszem hozzá, akkor még azt nem is láttam konkrétan ffi nemi szervet, nem hogy szexeljek.

De sztem nagyon aranyos volt tőle, és ez adott akkora bizalmat édesanyám felé, hogy mindent megbeszélek vele azóta. Most már ő nyaggat egy babóért. :)))

Így van! Mindenképp el kell mondania a szüleinek!!!! Ha meg akarja tartani, ha nem!

Sajnos sok olyan esettel találkozom, ahol a lányok félnek elmondani a szülőknek, hogy teherbe estek, addig titkolják, amíg már az abortuszra sincs lehetőség! És sajnos sokan ezzel tönkreteszik a saját, a baba és a nagyszülők életét is!

Nincs értelme húzni a dolgot!

Ha el akarja vetetni a babát, ahhoz szülő kell! Ha pedig megtartaná, ahhoz is....! Titkolni úgyse tudja túl sokáig, mivel egy terhességnek tünetei vannak!

Azonnal orvoshoz mennék vele,utánna pedig elbeszélgetnénk.

A terhesség nagyon szép dolog,de nem 15 évesen.Míg a többi lány eljár szórakozni,addíg akinek ilyen fiatalon gyermeke születik,annak nincs semmiféle szórakozási lehetősége,nagyon nagy a felelőssége.Ha a leendő nagymama még nem nyugdíjas(és feltételezem,hogy akinek 15 éves lánya van,még fiatal és aktívan dolgozik)szóval,a leendő nagymama sem tud mindig velük lenni,még ha akarna,akkor sem.

Nem beszélve az iskoláról,amit ugye félbe kellene hagyni.Jó,azt később is el lehet végezni,ha valakiben nagy az akarat,de az mégsem ugyanaz.

Nem vagyok abortusz párti,de nagyon meggondolnám,hogy mit is csináljunk ilyen helyzetben,mert nem szeretném,ha egy idő után a gyermekem úgy érezné,hogy tönkre ment az élete.

De azt sem szeretném,hogyha nem tartaná meg a babát,engem okoljon.

Ez sajnos nagyon nehéz kérdés.

Semmiképpen nem bántanám, és nem mutatnám, hogy dühös vagyok, mert tudom, hogy milyen nehéz lehetett neki arra a döntésre jutni, hogy elmondja nekem a titkát. Jól átbeszélnénk a dolgot, aztán mindenképpen az abortuszt javasolnám neki, hiszen 15 évesen még nagyon éretlen arra, hogy anya legyen, még akkor is ha esetleg a fiúnak komolyak a szándékai, és meg szeretné tartani a gyereket. Elmondanám neki, milyen lemondásokkal jár egy baba, gyakorlatilg az egész tinédzser korát, a szórakozást, a bulikat, a barátokat fel kéne adnia. És lehetetlennek tartom, hogy 15 évesen azt tudja mondani: igen, ez az a férfi (az apa), aki mellett le tudnám élni az életem... a kisgyerek sorsa meg van pecsételve.

Tehát elvinném abortuszra, és a létező legtöbb segítséget, ami csak tőlem telik megadnék neki, mind anyagilag, mind lelkileg.

Semmiképp nem bántanám, ő már biztosan marcangolja magát rendesen, és képzelem, milyen lelkiállapotban lehetett, mire rászánta magát, hogy ezt elmondja...

Mindenképp elvinném orvoshoz, azonban (már ha a családi körülmények is engedik) ha a babát megtartja, arra is kell gondolni, hogy a lánynak tanulnia kell, és ez maximális segítséget igényel a nagyszülők részéről....

Ha az abortusz mellett dönt a család, azt is kalkulálni kell, hogy ezt fel tudja e majd dolgozni az anya....

Húúú, az én lányaim még kicsik, de nem szeretnék ilyen helyzetbe kerülni :(

csalódott lennék-de előfordulhat az életben....

megkérdezném ki az apa?ha 18 felett lenne feljelenteném.....

aztán megoldást keresnék a probléma megoldására,ami nagyban függne lányom gondolkodásmódjától és érettségétől is.....

Nagyon kiakadnék. És sajna elsősorban magamat hibáztatnám, mert én vagyok érte felelős....:(((

Aztán gyors tényfeltárást végeznénk: ki az apa, mennyire szoros a kapcsolat, és beszénék a srác szüleivel is.

Orvos.

Nehéz kérdés, mert nincs gyermekem. Még vsalahol magam is az vagyok.

Tudom, hogy ebben az esetben én nagyon le lennék törve és megfordulnaa fejemben, hogy véget vessek az életemnek. Nem merném elmondani a szüleimnek, szóval nagy nagy nyoméás lenne rajtam.

Mint anya, nagyon sajnálnám a lányom, de maga kereste a bajt önamgának. Én szeretem mutatni, hogy erős és megingathatatlan vagyok. magyarán ledermednék és azt mondanám, hogy segítsen magán. majd meglágyulnaa szívem és lehullana az álc és segítenék ahogy csak tudnék.

Szerintem a segtíség ez esetben a leghelyesebb cselekedet.

Miért? Mert a saját vérünkről van szó, mert szeretjük és mert nem tudni, hogy önön akarat volt e a szerencsétlen helyzet.

A kezdeti pánik után azonnal el vinném orvoshoz!!

Azután közösen megbeszélnénk mi legyen a következő lépés!