Mindörökké szerelem! (beszélgetős fórum)

Kezedet csókolom Kedves Safirah!

A szerelmemmel 3 éve ott találkoztunk Zánkán, 3 évig nem jött össze, hogy egymáséi legyünk, 1 hónapja nagyon boldogok vagyunk!

Kívánok őszintén nagyon-nagyon sok boldogságot!

Szia Szenyó!

Köszönöm!:)

Persze ezer dolog van még, amit el lehetne mesélni arról a 10 évről, amit a volt férjem mellett töltöttem és ezáltam még kerekebb lenne a történet csak hát nem regény írás volt a "lecke", hanem egy rövid sztori. Egyébként eredetileg a sztorinkat egy esküvői magazin felhívására írtam meg 2004.-ben az esküvőnk előtt, de nem mi nyerük vele a fődíjat!:((( Illetve az igazi fődíjat igen, mert egymásnak azok vagyunk!:))) Aztán még egy helyi lapban is megjelent kicsit átírva, hisz közben eltelt 2 év (ott nyertünk is vele és megjelent nyomtatásban), most pedig szintén kicsit átírva a végét, ahogy telt az idő, most itt meséltem el. :)

Így már egészen más a történet! Így kerek!

Gratulálok, hogy bátor voltál! S minden napra sok boldogságot!

Kedves Vargate!

Én is sokáig úgy gondoltam, hogy az a "rendes" dolog, ha az ember gyereke apjával éli le az életét, ha már úgy alakult, még ha rossz is. Meg aztán hiába várja elvileg az embert a tuti jobb, nem olyan könnyű a biztos rosszat feladni a bizonytalanért. Főképp így, hogy összepakoltunk és totál új életet kezdtünk egy másik városban, távol szülőktől, barátoktól, mindenkitől. Az is kiderülhetett volna, hogy kevés a nagy szerelem az együtt éléshez, a mindennapokhoz.... De szerencsére nem így lett!:))) A férjemnek és nekem is valóban a lányunk az első, az ő érdeke szent!:) Hálás is vagyok a jó sorsomnak, hogy a sok szenvedés után kárpótolt és boldogok lehetünk ma már!:)) Válás..... Az biztos, hogy mindkettőnk számára elképzelhetetlen!:))) Fontos nekünk az az eskü, amit a bazilikában tettünk!:) Nem véletlen, hogy az első férjemmel nem álltam oltár elé, mert úgy gondoltam, ha valakivel megteszem, az csak életem szerelme lehet!:)) Most is megdobban a szívem, ha elmegyek a bazilika előtt és mindketten boldogan gondolunk vissza az eskünkre!:) Alig tudtam elmondani amit kellett, mert annyira sírtam! Lepergett előttem az a 18 év, amit végig kellett élnünk ahhoz, hogy akkor ott állhassunk!:)Egyébként a minket összeadó pap is megjegyezte, hogy ritkán van része ilyen mélyen megélt esküben, amikor ennyire érződik, hogy ez tényleg holtomiglan - holtodiglan!:)

Szia pitzburg!

Örülök neki, hogy visszanéztél és ha már kérdeztél elolvastad a válaszomat!:) Kicsit hosszúra sikerült, mert annyi minden van, amit tudni kell ahhoz, hogy érthető legyen minden....

Szép napot neked!

Szia Rekus!

Beleborzongtam, ahogy a nagyszüleid történetét olvastam!:)Gyönyörű és romantikus!:) Köszönöm, hogy megosztottad velünk!:)

Kedves Citrol!

Örülök neki, hogy tetszett fogalmazó képességem és bár a történetet az élet írta, valóban általam öltött szavakat!:) Az elsőtől az utolsó szóig valós a sztorink.:)

A Naplómban (Safirah naplója) fotókkal is illusztrálom.... Nézd meg, ha gondolod!

Köszönöm a választ! :)

Így m9indent értek! :)

Szia Sarifah!

A nagyszüleim története jutott eszembe a tiédről:)

Ők rokonoknál nyaraltak gyerekként mikor megismerkedtek, és a nagymamám nővére összeadta őket egy pajtában:) A nyaralás után tartották a kapcsolatot, csak közbenjött a háború, utána meg nagypapámat elvitték munkatáborba Szibériába:(, a nagymamámnak több kérője is akadt, de ő visszautasította őket. Mikor hazajött nagypapám hazajött, utána nem sokkal összeházasodtak:) És boldogan éltek...

Nem hittem volna, hogy ilyen még létezik most is:) Sok boldogságot.

Szia Safirah! ...most olvastam az indító történeted, hisz kíváncsi voltam, mihez gratulálnak oly sokan....-rájöttem.

Benned egy jóképességű novellaíró veszett el, sha igaz atörténeted-:(Bocsi,ha indokolatlan a kétkedésem...-), gratulálok én is a elért boldogságotokhoz!

Gondoltatok már, szeremetek beteljesülésére-egy közös drádaságra????

Kedves Angelgirl és Rika1!

Köszönöm szépen a jó kívánságokat!:) Hasonló jókat kívánok én is nektek!:)))

Üdv:

Safirah

Hát nagyon szép a történeted életed Safirah.

Kívánom legyetek nagyon sokáig még egymásnak és egymásért!További sok boldogságot nektek!!

Kedves badonyimariaeva, pitzburg, kiralynemaria, Zsu76, dobos, csehe, Mihaela, szenyó, vargate, Prücsök27, Zsandrea !

( Remélem nem maradt ki senki!)

Mindannyiotoknak köszönöm szépen, hogy időt és figyelmet fordítottatok a történetünkre és még arra is vettétek a fáradtságot, hogy reagáljatok rá!:))))

Örülök neki, hogy vannak olyan emberek, akik szintén a szívükkel látnak és éreznek és nem tartják nevetségesnek az igaz szerelmet, csak mert ma más a divat!:)))

Kívánom nektek, hogy ha még eddig nem történt volna meg, találjátok meg azt az embert, aki valóban a ti számotokra született a Földre éppen most....:))) Tudni fogjátok, ha Ő áll veletek szemben!:)))

Kicsibb prózaibbra fogva.....

Kérdeztetek a volt férjemről és az örökbefogadásról is.... Ha már annyit megosztottam veletek, amennyi a cikkemben benne volt, természetesen válaszolok ezekre a kérdésekre is. A fentiekben azért nem tárgyaltam részletesen, mert szorosan nem kapcsolódik a történethez, de persze azért csak része....

Szóval......

Talán előbb a volt férjemről.....

Amikor őt megismertem, épp összevesztem a párommal (jelenlegi férjem) és akkor épp úgy gondoltam, hogy nincs tovább. Sértettségemben megjegyeztem a páromnak, hogy "Figyeld meg, hogy hozzámegyek az első hülyéhez, aki szembe jön." És ezt megtettem. 19 éves voltam akkor és már az esküvőn is tudtam, hogy nem kéne igent mondanom. Már az esküvő előtt volt, hogy megütött és ez később is megvolt, bár nem volt mindennapos. 10 hónap ismeretség után lettem a felesége, a lányom pedig bő 2 évre rá született. De miért is született? Kiderült ugyanis, hogy a férjemnek van egy fia, aki 18 éves korában született. De ő semmiben nem hatott ránk, ugyanis a férjem úgy tett, mintha nem is lenne. Nem látogatta, nem fizetett utána. Illetve néha fizetett, ha az anyja bíróság elé vitte. De akkor is csak rövid ideig. Közben folyamatosan azzal "zaklatott", hogy szülessen gyerekünk, mert ő milyen szerencsétlen, hogy nincs vele a fia bla, bla.... Én meg nem láttam át, hogy Ő nem törődik a gyerekével. Nekem úgy lett "beadva", hogy a gyerek anyja nem engedi. Szóval gondoltam, legyen szegénynek egy gyereke, akit nevelhet. Nagyon lelkes volt, egészen addig, amíg ki nem derült, hogy jön a baba. Onnantól, mintha elvágták volna a fene nagy gyerek utáni vágyat! Nem kísérgetett orvoshoz, nem segített a babacuccok beszerzésében sem anyagilag, sem hogy elkísér. Szóval rövid idő alatt rá kellett jönnöm, hogy én sem jártam jobban, mint a másik csaj. Velünk sem törődik. Délután született a lányom és ő másnap reggel elment külföldre nyaralni 10 napra. De a terhességem alatt is voltak húzásai. Pl fölmondta a közös albérletünket úgy, hogy nekem elfelejtett szólni és akkor tudtam ezt meg, amikor jöttek őt költöztetni az anyjáékhoz. Akkor tudtam meg, hogy nekem is le kéne lépnem, de nem tudtam hová? Végül vele mentem, de hiába töltöttem el a szülei lakásában 8 évet, mindíg megtűrt személy voltam és folyton azt hallgattam, hogy az az ő lakásuk. Igaz a rezsi nagy részét én fizettem, mivel az anyósom mániás depresszióval rokkantnyugdíjas volt, az apósom munkanélküli alkoholista, a férjem meg hiába dolgozott, elkurvázta meg eldiszkózta a keresetét. Szóval ilyen remek körülmények között éltünk a 3 méterszer 4 méteres kisszobában 8 évig! A lányom egy cserfes kis tündér volt, mint most! Egy ideig, ha hazajött az apja, el akarta neki mesélni, hogy mi volt az oviban, de a válasz: "Mindíg a te hangodat kell hallani? Maradj csendben!" Szóval egy idő után rájött a gyerek, hogy nem hallgatja meg, tehát már nem is próbálkozott. Folyton csendben kellett lenni, mert valaki biztosan aludt....Tényleg nem sorolom, mert jót nem igen tudok említeni..... De ha nincs hová mennie az embernek vagy éppen fél az újtól még akkor is, ha tudja, hogy jobb lesz, hát tűr!

Miután elköltöztünk végre a lányommal albérletbe, egyszer kereste az apja, de akkor is csak azért, mert másnap tárgyalás volt és hogy el tudja mondani, hogy látogatja a gyereket. Megbeszéltük, hogy mikor hozza vissza, de alig telt el idő, már hozta is. Nem tudott vele mit kezdeni, pedig akkor már 7,5 éves volt. Többé nem is kereste.

Amikor szóba került az örökbefogadás, elég volt megemlítenem, hogy nem perelem többé a gyerktartásért és nem kell többet fizetnie, azonnal lemondott a gyerekről. No comment.....

Egyébként a férjem hozta szóba, hogy örökbe fogadná a lányomat. Tudta, hogy nincs kapcsolat a volt férjemmel, nem is ragaszkodnak egymáshoz.... A jelenlegi férjem nagyon szereti a lányomat és Ő is Őt! Nem igen mondja meg senki rólunk, hogy nem Ő az apja. Volt már, hogy azt mondták nekem, hogy rám nem hasonlít, de a férjemre nagyon! Jó igaz? A mindennapokban bennünk fel sem merül, nem téma, hogy ki kinek kije...? Azt szintén mindannyian akartuk, hogy a nevünk megeggyezzen, mert így legalább nem kell mindenhol magyarázkodni, hogy a gyereknek mért más a vezetékneve, mint nekünk? Nem kell, hogy még ezáltal is kísértsen a múlt. Így van jól, ahogy van. Mi hárman vagyunk egy boldog család. Egyébként a lányom anyakönyvi kivonatában a volt férjem még csak megjegyzésben sincs említve. Mintha sosem lett volna......

Kérdezitek, hogy hogy élte meg a lányom ezt az egészet? Nagyon jól. Mondhatnám, hogy a jót könnyű megszokni, elfogadni. De tényleg így van. Kapott egy apukát, aki nagyon szerti, akinek az mi boldogságunk mindenek előtt van, aki csak értünk él! Egyébként egy ideig a lányom a keresztnevén szólította a férjecskémet, de az esküvőnk után valamikor átalakult ez "Apus"-ra, "Apuská"-ra. Most így így hívja. Persze nem mondta neki senki. Ha jönnek hozzánk olyanok vendégségbe, akik a "régi életünkből" ismernek minket, mindíg megjegyzik, hogy mennyire látszik a lányomon, hogy boldog gyerek és milyen kiegyensúlyozott is és ezek rám is igazak.

Hogy mi van a volt férjemmel, különösebben nem tudom. Ő sem él már a szüleivel, az ország másik felére költözött. Szerintem maradt olyan, amilyen volt..... Gondolom.....

Remélem megfeleltem minden kérdésre!

Ha valakit valami még érdekel, nyugodtan kérdezzen!

További szép napot nektek!

Puszi:

Safirah

Szia!

Nagyon megható volt a történetetek. Bár mindenki megtalálná ezt az érzést, és mindenkinek lenne egy eleve elrendeltelt párja. Vigyázz erre a szép szerelemre, és én is sok boldogságot kívánok nektek. Nem hittem már abban, hogy ilyen nem csak könyvekben, és filmekben történhet, hanem a való életben is.Köszönöm, hogy megosztottad ezt a történetet velünk.

Safirah, ezt nevezem!

Nagyon tetszik a történet, további boldog éveket kívánok nektek!

Jó lenne, ha sok ilyen kedves történettel találkozhatnánk.

(Mi lett az első férjeddel? Ő is boldog életet él?)

Szia,

hát nem jutok szavakhoz. Szívből örülök, hogy vannak emberek akik hisznek még az igaz szerelemben. Én is régen még hittem benne, de ma már nem (és még mindig ugyanazzal a férfival vagyok aki anno tönkretett). Jó volt olvasni a sorokat amiket irtál, csak úgy árad belőlük a szeretet. Kívánom, hogy ugyanilyen boldogan élj, mint most.

Kedves Safirah! Hihetelen, mesébe illő történet a tiétek. Jó volt olvasni, hogy megtaláltátok egymást. Nagyon sok boldogságot kívánok nektek.

Nemrég a barátnőm mesélt egy nagyon hasonló történetet, de az ő történetük nem ért ily szép véget. Remélem, nekik azért még vissza van egy ilyen befejezés, és olyen boldogan fognak élni, mint ti.Eddig nemigazán hittem, hogy lehet ilyen vége, de a ti történetetek jó érzéssel töltött el. Igen lehet. :))

Ja, és még valami, én 3 nappal, ő jó 2 hónappal fiatalabb nálad. :)

Szia.

A történetetek mesébe illő,jó volt elolvasni,még jobb,hogy van ilyen élet is az életben.

Én nagyon sok boldogságot kívánok nektek.

Szia!

Öröm volt a történetedet olvasni. Nagyon sok boldogságot kívánok Nektek! Gratulálok a házassági évfordulótokhoz.

Üdv.: Zsuzsi

Ez a történet mesébe illő,de én kívánom a mese életed végéig kísérjen.

Üdv:Marika

Szia!

Nagyon szép és megható a történeted.

Már azt hittem,hogy csak regényekben lehet ilyen szép igaz történeteket olvasni.

Gratulálok az évfordulótokhoz!

Kívánom,hogy örökké ilyen boldogok legyetek!

Szia Kiskacsa!

Köszönöm szépen a gratulációt és a jó kívánságot!:)

Biztosan vannak még a világban "hihetetlen" történetek, csak azok "átélői" nem osztják meg az emberekkel. Én meg úgy gondoltam, miért is ne?

Szép napot neked!

Üdv:

Safirah

Szia Kalenda!

Neked is köszönöm a jó kívánságot!:)

Olyan jó érezni, hogy a mai világban is vannak érző szívű emberek, akik tudnak örülni más boldogságának!:)

Én is ilyen vagyok, úgyhogy neked is minden jót és sok boldogságot!:)