Minden napra egy bölcsesség (beszélgetős fórum)

Egy mese arról, hogy mi történik, amikor feladjuk az ellenállásunkat a változásokkal szemben, és csak lazán megengedjük, hogy megtörténjen:

A Bölcs Hernyó

Csupán egy tudatlan hernyó volnék? Nem! Csak egy életunt kövérség, akinek elege volt a fa leveleinek felzabálásából. Úgysem jó semmire az. Meddig nőjek még? Minek? Kinek? Elegem van...

Persze zabálhatnék még az élvezet kedvéért, de mire jó az? Úgyis csak nőnék tovább, hogy aztán még éhesebb lehessek. Ez volnék csupán, egy zabálógép? Na neeeem... Ebből elegem van! Ezt nem vállalom tovább! Végzek magammal, így döntöttem.

Mivel szőrös vagyok, így a hangyáknak nem kellek. Élet ez így? Még meghalni sem tudok. A tegnap levetettem magam egy szélső levélről... és? Még csak meg sem ütöttem magam. De nem adtam fel! Még tegnap visszaindultam erre a fára! Csak azért, hogy a rigók, a fekete kaszások jobban lássanak a lemenő nap fényében. De a halálmadaraknak sem kellettem. Pedig azt hittem, hogy a sárga-fekete csíkos ruhám miatt tuti észrevesz majd valamelyik! Észre is vettek, de az utolsó pillanatban mégis mindegyik meggondolta magát. Nem értem miért... Pedig igazán ízletes lehetek ilyen szép nagy kövéren. Valami hibádzik...

Sebaj, akkor gondolkodjunk. Abban úgyis jó vagyok! Értek én mindent!!!

Az azért elszomorít, hogy nem kellek senkinek sem, és még meghalni sem tudok...

És akkor jött az ötlet, egyet tudok csupán a zabáláson kívül: szőni! Ígyhát gubót szövök. Legyen ez a koporsóm! Itt békésen megfulladhatok és nem zavar, nem tántorít el senki sem. Nem is fognak rámtalálni, épp ezért a hullámat sem fogják meggyalázni. Igen, ez így jó lesz. Ennek örülök. Mégsem egy buta és szőrös, nagy kövér hernyó volnék! Úgy látszik, az én életem értelme az volt, hogy tudatosan haljak meg. Legyen hát!

Azzal begubódzott. Jó erősen rögzítette koporsóját egy szélvédett faágon. Csak lógott és várt. Várt és várt. Mégsem fulladt meg. Ezt is elrontotta valahol, és nem értette. Cserbenhagyta még az oly bölcs gondolatai is, amire eddig mindig számíthatott. Pedig azt hitte, mindent tud az életről.

Nagyon elkeseredett.

Feladta.

És akkor elkezdődött valami.

Mégsem úgy történt, ahogy eltervezte.

Két héten keresztül, egy teljesen megmagyarázhatatlan változáson ment keresztül, amibe semmi beleszólása sem volt. Nem számítottak gondolatai sem. Csak befelé figyelt. Mást úgysem tehetett. Szinte külső szemlélőként nézte végig saját testének teljes átalakulását. Nélküle történtek a dolgok. Aztán ez is megállt. És csak akkor eszmélt, hogy mintha kinőtte volna valamiféleképp a koporsóját!

De tanult a leckéből. Nem akarta megérteni mindenáron a dolgokat többé. Csak követte vágyait, érzéseit. És most ki akart törni. Kíváncsi volt arra, hogy mivé változott. És nem érdekelte többé az, hogy miért!

Belül is más lett.

Feltörte a koporsó fedelét és kimászott.

Fájdalmas volt az első nyújtózás.

Hatalmas szárnyai lettek, ami örömétől egyre csak tovább nőttek és feszültek. A reggeli szikrázó napsütés megszárította csillogó sárga-fekete mintás szárnyait. Aztán meglátogatta a régi jó barátja is, az éhség. De most nem az a görcsös zabálási vágy lett úrrá rajta, hanem valami édes nedűre vágyott. Érezte a szellőben az illatát. Valami színes tarkaságok felől jöttek a fű közül.

Nem gondolkodott, csak élvezte a létezést, és azt a szellő játékát, amivel először vitorlázott a nektárjukat kínálgató virágok felé...

: A könnyek....

- Mama miért sírsz? - kérdezi a kisfiú az édesanyját:

- Mert én nő vagyok - válaszolta az asszony.

- Ezt nem értem! - mondja a kisfiú

- És ezt soha nem is fogod megérteni ..........-válaszolta gyermekét

átölelve az anya.

Később megkérdezte a fiúcska az édesapját is.

- Papa, miért sír a mama látszólag minden ok nélkül?

- Minden nő ok nélkül sír. - Ez volt minden amit az apa válaszolt.

A fiúcska felnőtt, férfi lett, és még mindig kereste a választ, vajon miért

sírnak időközönként a nők. Egyszer megkérdezte a Legfelsőbb Hatalmat.

- Mondd Atyám, miért sírnak a nők olyan könnyen?

Az Atya elgondolkozva válaszolt:

Amikor a nőt teremtettem, valami különlegeset alkottam.

Oly erőssé tettem a vállát, hogy a világ terheit elbírja, mégis oly

gyengéddé, hogy vigasztalást is tudjon adni. Oly belső erőt adtam neki, ami

lehetővé teszi, hogy akkor is tovább menjen, amikor már mindenki más

feladja, hogy a betegségek és a bánat idején is ellássa családját

panaszkodás nélkül. Oly mély érzéseket adtam neki, amelyekkel gyermekeit

mindig és minden körülmények között szereti, még akkor is, hog a gyermek őt

mélyen megbántotta. Oly erőt adtam neki, mellyel a férjét minden hibájával

együtt szereti és elviseli, és azért alkottam a férfi oldalbordájából, hogy

vigyázzon férje szívére. Oly bölcsességet adtam neki, hogy tudja egy jó

férj

soha nem sérti meg a feleségét, mégis néha próbára tesz a nő érzéseit,

határozottságát és kitartását, hogy szikla szilárdan férje mellett áll-e?

És

végezetül könnyeket is adtam neki, hogy sírhasson. A könnyek kizárólag csak

az övéi, és annyit használ belőlük, amennyire csak szüksége van.

Látod: Egy nő szépsége tehát nem a ruhájától függ amit éppen visel, vagy az

alakjától amilyen az ő formássága, de még nem is attól ahogyan a haját

viseli. Egy nő szépségét a szemeiben ismered fel, mert ez a szíve kapuja,

ahol a szeretet lakozik.

HISZ MINDEN NŐ SZÉP AKI SZERET!

"Nem kell önként felmásznod a keresztfára.

Mindig lesz valaki, aki szivesen felszegez rá."

(Moldova György)

Forbes, Malcolm:

A pénzen nem vásárolhatunk boldogságot, mondják. Ez igaz, de a pénz előmozdítja és megkönnyíti, hogy boldogok legyünk. Ha tanácsolhatok valamit: igyekezzenek minél többet birtokolni belőle.

Kinek sikerült először nátriumot előállítania szódából?

H. Friedrich

Wilde, Oscar:

"Amikor fiatal voltam, azt hittem, hogy a pénz a legfontosabb dolog a világon. Most, hogy felnőttem, már tudom: így van."

Ha mindig azt teszed,

amit mindig is tettél

és az a dolog nem működik,

akkor tegyél valami mást.

"...Most nézzünk egy másik példát. Szerinted lopni rossz dolog. Meglopni

másokat rossz tapasztalás. Mit jelent ez? Ellopni mástól valamit rossz

dolog. És ellopni az idejét? Itt már nem olyan egyértelmû a véleményed,

ugye? Látod, ez az amirôl beszélek. Ha elkésel valahonnan, ahol csak

rád várnak, és azt mondod: ``nem baj, ez nem olyan rossz'', ez csupán a

te saját véleményed. Te itt tartasz. De van más ember, aki nem késik

el sehonnan sem, mert ô máshol tart, az idôrablás skáláján máshová rakja

a jelölést.

Az egymásra halmozott skáláidon lévô jelölések adják a pillanatnyi

tudásodat, mely a következô pillanat eseménye után azonnal

megváltozik. Örülj annak, ahol tartasz. Millió tapasztalás áll

mögötted. Nem veheti el senki tôled. Ez vagy Te. De egyre vigyázz!

Ne ítéld el azokat, akik ebben vagy abban a dologban hátrébb tartanak.

(Valójában nincs elôrébb és hátrébb, csak skálázás nélküli létezés van.)

Lehet, hogy egy harmadik dologban te tartasz hátrébb. Adj hálát, hogy

te már nem küszködsz azon a szinten, ahol éppen a másik embert látod,

mialatt neked is van min munkálkodnod egy másik skálán, az osztások

között. Minden skálán meghatározod a helyed a pillanatnyi

cselekedeteddel és azt bizonyítod, aki vagy.

Tehát szeretnél tenni valamit a világért, hogy megállítsd a negatív

tendenciákat. Vállalod a munkát? Vállalod, hogy megváltoztasd

önmagad? Hiszen, ha te megváltoznál, megváltozna a világ is!

Nézzük kicsit közelebbrôl. Mi a véleményed a mai nap idôjárásáról?

Ha süt a nap, süt-e eléggé? Ha esik az esô, tetszik-e ez neked? Ha nem

süt a nap, de az esô sem esik, jó-e ez így neked? Szinte biztos, valami

nem tetszik, ha kinézel az ablakon. Tudsz-e rajta változtatni? ...

Hát dehogynem! Megváltoztathatod a véleményedet. Ha szerinted több

ereje is lehetne a Napnak, akkor gondold újra. Képzeld azt, hogy máris

jobban süt, éppen elég meleget ad. Ha azt hiszed, hogy vacak, esôs idô

van, akkor gondold újra. Gondold azt, hogy kell az esô a veteményesnek.

Ha nem süt a Nap, az esô sem esik és nagyon eleged van ebbôl a szomorú

idôbôl, hát változtasd meg a véleményed róla. Mondd azt, hogy ez az idô

pontosan tükrözi a mai napi hangulatodat. Az idôjárást ezzel nem tudod

megváltoztatni, de egy másik gondolattal, egy újragondolással

felülemelkedhetsz az egészen..."

Karsay istván

Aki teste-lelke egységét megõrzi,

azt a kétség nem bontja meg.

Aki természetét szelíddé símítja,

egyszerû, mint az újszülött gyerek.

Aki látását megtisztítja,

elkerüli a tévedéseket.

A nép megnyerése, ország kormányzása

nem kíván tudós elméletet.

Ég s föld kapui nyílnak-csukódnak,

nyugalmasak és békességesek.

E tudásból kibontakozik

a sürgés-nélküli cselekedet.

Megszülni és felnevelni,

létrehozni és nem kívánni,

megalkotni és nem birtokolni,

hatalmaskodás nélkül vezetni:

ezt kell a legnagyobb jónak nevezni.

Lao-ce: Tao te king (10.vers)

Képzeld...

Képzeld azt, hogy egy folyóban úszol! A víz kéklő és élő.

Az élet vize ez.

Képzeld azt, hogy néha hullámokat vet a víz és sodródsz hol lassabban, hol gyorsabban!

Az élet dolgai ezek.

Képzeld azt, hogy néha elfáradsz, szürke felhőkből eső áztat, és olyankor a partra kívánkozol!

Nehézségek ezek.

Képzeld azt, hogy egy-egy öbölben a folyó lelassul, és te megpihensz!

A gondoskodás öblei ezek.

Képzeld azt, hogy partra szállsz és gazdagon nyíló, illatos rétre találsz!

Száz meg száz mosoly örökké nyíló szirmai ezek.

Képzeld azt, hogy langyos szellő karjai ölelnek, s szárítják nedves ruhádat!

Szerelmes kezek lágy fuvallatai ezek.

Képzeld hozzá az aranyló napot! Melegségét érzed a bőrödön és a szíved mélyén.

A törődés sugarai ezek.

Képzeld azt, hogy a part mentén gyümölcsfák ontják feléd tavaszló zöldjüket és te lombjaik alatt üldögélsz!

A nyugodt pihenés árnyai ezek.

Képzeld azt, hogy behunyt szemmel falevelek suttogását és fűszálak hajladozó neszét hallgatod!

A csend hangjai ezek.

Képzeld azt, hogy gyümölcsöt szakítasz a fáról, és ízét kívánva beleharapsz! A mézédes nedv hegyről lezúduló kristálypatakként mossa át tikkadt torkodat.

Új életerő íze ez.

Képzeld azt, hogy fürge szárnyú, röpke pillangók játszadoznak pajkosan gondolataid körül!

Az öröm apró gyermekei ezek.

Képzeld azt, hogy zamatos, fűszer illatú levegőt szívsz be az orrodon, mely felüdíti tested, lelked!

A szabadság illata ez.

Képzeld azt, hogy amikor kinyitod a szemed, és az égre pillantasz, fehér felhők vattapamacsán átívelő szivárványt látsz, mely a nap sugaraitól áttetszően ezerszínűre festi folyódat!

A szeretet sokszínűsége ez.

És most képzeld azt, hogy mindez valóság!

Egyszer régen élt egy bölcs és boldog király. Egy bánata volt csupán: hogy nem születtek gyermekei. Sokat törte a fejét, hogyan segíthetne magán, míg egyszer remek ötlete támadt:

"Kiválasztom az ország legbecsületesebb gyermekét és örökbe fogadom." Nyomban megparancsolta a szolgáinak, hogy minden gyermeknek adjanak virágmagvakat, és kihírdette:

- Aki ezekbõl a magvakból a legszebb virágokat neveli, azt fiammá vagy lányommá fogadom!

A gyerekek buzgón nekiláttak az ültetésnek, öntözésnek, hiszen mindanyian szerettek volna a bölcs király fogadott gyermekeként élni. Szon Il is szorgalmasan öntözte a magvakat, de hiába teltek a hetek, bizony semmi eredmény nem mutatkozott: a magvak csak nem akartak kicsírázni.

"Milyen különös" - álmélkodott Szon Il, s végül az édesanyjához fordult segítségért.

- Mi lehet az oka, hogy nem csíráznak ki a magvaim? - kérdezte.

- Talán másik földbe kellene átültedned õket - tanácsolta anyja.

Szon Il átültette a magvakat, de ott sem indultak fejlõdésnek. Hamarosan felvirradt a nap, amikor a királynak meg kellett tekintenie a virágokat. Díszbe öltözött az egész város, a sok-sok gyerek meg az utcára tódult, és szorongatták a szebbnél szebb virágokat. A király sorra elhaladt elõttük, de bizony egy szikrányi öröm se látszott az arcán.

Az egyik ház elõtt azonban megpillantotta a pityergõ Szon Ilt, aki üres virágcseréppel álldogált az utcán. Halvány mosoly derült föl a király arcán, és maga elé hívatta a kisfiút:

- Hát te meg mit állsz itt ilyen búsan ezzel az üres virágcseréppel? - kérdezte tõle.

Szon Il hüppögve mesélte el, hogyan ültette el a magvakat, hogyan öntözte, gondozta, de azok mégsem indultak fejlõdésnek.

A király ennek hallatára karjába kapta Szon Ilt, és boldogan kiáltotta:

- Ez az én becsületes kisfiam!

Az emberek értetlenül nézték, mi történik, és egyikük lármázni kezdett:

- Miért fogadod örökbe ezt a fiút az üres virágcsréppel?

A király ekkor így szólt:

- Minden virágmag, amit a gyermekeknek kiosztottam, fõtt mag volt. Egy sem csírázhatott ki közülük.

Az emberek erre helyeslõen bólogattak, a gyemekek pedik, akik a pompás virágokat szorongatták, igencsak elszégyelték magukat hiszen valamennyien más magvakat ültettek el.

"A ravaszság olyan, mint az aprópénz: nem lehet sokat venni rajta."

Garay János

"Legnagyobb vágyam tudod mi?

Tulajdon árnyam átugorni."

Goethe

Az emberek akkor fognak értelmesen cselekedni, ha már kimerítettek minden más lehetőséget.

Abba Eban

Két barát ment a sivatagban.

Kirándulásuk alkalmával összevesztek, és az egyik barát képentörölte a másikat, aki megsértõdött, anélkül hogy szólt volna bármit is beleírta a homokba:

"Ma a legjobb barátom lekevert egyet!"

Mentek tovább a sivatagban, egy oázishoz értek, ahol elhatározták, hogy megfürödnek. Az a barát, aki kapott egy pofont, fuldoklani kezdett, de a másik kimentette. Magához térvén, kõbe véste:

"Ma a legjobb barátom megmentette az életemet!"

Az a barát aki lekevert egyet, majd megmentette a másikat, megkérdezte:

Mikor megütöttelek, homokba írtad. Most meg kõbe vésted. Miért?"

A másik azt válaszolta:

"Mikor valaki megbánt, csak homokba szabad írnunk, hogy a megbocsátás szele eltörölje a szavakat.

De ha valaki jót tesz velünk, véssük kõbe, hogy senki se törölhesse el."