Minden napra egy bölcsesség (beszélgetős fórum)

Kedves sitecom!

Az valóban egy nagyon szép, és elgondolkodtató idézet, örülök, hogy neked is tetszett.

Van itt még sok értékes gondolat, érdemes olvasagtni :)

Világmegváltó?

„Esik az eső, s elgondolkodom:

Miért rohanok, szaladok?

S miért nem akarok az lenni

AKI VAGYOK?

Csak futok, szaladok, de

most már nem bírom tovább:

MEGÁLLOK.

Szembenézek vele, ki eddig

üldözött, és jót nevetek rajta:

MEGTALÁLTAM ÖNMAGAM,

ELFOGADOM.”

Főhősünk felébredt, és nyújtózkodott egy nagyot. Úgy érezte, sikerült szintetizálnia egész eddigi életét és tanulmányait. Így aztán elhatározta, MA ÉLNI FOG.

Nem, ez így nem jó, hiszen jövő idő: MA ÉL!

Élvezni akar minden percet, és semmit sem akar, csak ÉLNI. A gondolat hatalmas energiával árasztotta el. Felöltözött, és elindult otthonról. Vidám volt és mosolygott, mert tudta a TITKOK TITKÁT. Tudta, kapott egy lehetőséget, amit úgy hívnak: ÉLET, és elhatározta ÉLNI FOG A LEHETŐSÉGGEL.

Kimondhatatlan, eufórikus érzéssel ment az utcán, és nem sajnálta az elvesztegetettnek hitt éveit, hisz tudta: CSAK MA VAN. Megvilágosodott. Ő az, akit a buddhisták úgy hívnak: Tathagata, azaz a Túljutott.

Ment, és mosolygott mindenre és mindenkire. Szinte az egész világot képes lett volna magához szorítani.

Amikor a morcos képű ellenőrnek átnyújtotta bérletét - persze mosolyogva -, kezdődött a baj. Az ellenőr ugyanis azt hitte, hogy hősünk őt tartja mulatságosnak. Arra meg aztán igazán bepipult, amikor azt mondta neki, hogy minek idegeskedik annyit, inkább ÉLJEN.

Az ellenőr hozzávágta a bérletét, és még morcosabban ment tovább.

– Minek engedik ki az őrülteket a diliházból? – motyogta az orra alatt, és máris kérte a következő utas jegyét.

Persze annak meg nem volt jegye, de nem is az ellenőr izgatta, hanem az, hogy ezért valaki őt megmosolyogja.

– Mit röhög? – kérdezte hősünket. – Könnyű magának, van munkája meg pénze, így nem kell potyáznia, de én itt vagyok munka nélkül, a feleségem elhagyott, maga meg röhög az egészen.

– Nem, nem nevetek ki senkit – magyarázkodott a Megvilágosodott – csupán a helyzet a nevetséges. Az, hogy az emberek olyan tragikusan fognak föl mindent! Ahelyett hogy ÉLNÉNEK.

– Adok én neked élni, az anyád úristenit! – üvöltötte a potyautas. – Gondolod, hogy szeretek szenvedni, hogy nekem ez így jó?

– Hát persze! – mondta a Megvilágosodott. – Különben nem csinálná.

– Na megállj csak, te nagyokos! – mondta ismét a potyautas, és a kialakult lincshangulat neki kedvezett.

Ütötték-verték a Megvilágosodottat. Rugdosták a még véres arccal is mosolyogni tudót. A temetésére senki nem ment el. Azt mondják, mosolyogva fogadta a rémült arcú Halált. Sírkövén csak ennyi állt: ÉLT 40 évet, ebből 1 NAPOT.

Nyika Zoltán: Szatori című könyvéből

A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak

Két utazó angyal megállt, hogy az éjszakát egy tehetős család házában töltse el. A család udvariatlan volt, és megtagadta az angyaloktól, hogy a nagy ház vendégszobájában pihenjék ki magukat. Ehelyett egy kis helyet kaptak a hideg pincében. Amikor kinyújtóztak a kemény padlón, az idősebb angyal meglátott egy lyukat a falon és kijavította azt. Amikor a fiatalabb angyal kérdezte, miért, az idősebb angyal így felelt: "A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak."

A következő éjjel mindketten egy nagyon szegény, de vendégszerető paraszt és felesége házában pihentek. Miután azt a kevés ételt is megosztották velük, amilyük volt, átengedték az angyaloknak az ágyukat, ahol ők jól aludtak. Amikor a következő napon a nap felkelt, az angyalok könnyek között találták a parasztot és a feleségét. Az egyetlen tehenük, akinek a teje az egyedüli bevételük volt, holtan feküdt a mezőn.

A fiatal angyal dühös lett és kérdezte az idősebbet, hogyan hagyhatta, hogy ez megtörténjen. Az első embernek mindene megvolt, mégis segítettél neki, vádolta. A második családnak kevese volt, és hagytad, hogy elpusztuljon a tehenük.

A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak, mondta az idősebb angyal. Amikor a nagyház hideg pincéjében pihentünk, észrevettem, hogy a falon lévő lyukban arany van. Mivel a tulajdonos olyan mohó volt és nem akarta megosztani szerencsés sorsát, betapasztottam a falat, hogy ne találhassa meg. Amikor a utolsó éjszaka a paraszt ágyában aludtunk, jött a Halál angyala, hogy elvigye a feleségét. Helyette odaadtam a tehenet.

"A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak."

Érzelmek

Emberi érzések: hiúság, gőg, düh, gyűlölet országokat söpörhetnek el és milliókat dönthetnek nyomorba.

Ugyancsak emberi érzések: szeretet, alázat, becsület, szelídség, országokat építhetnek, és milliókat tehetnek boldoggá.

Emberi érzések kormányozzák az országokat, de mindennapi életünket és munkánkat is.

Vigyázz, ha embertársaiddal találkozol, viselkedéseddel milyen érzéseket váltasz ki belőlük. Valaki pillanatok alatt barátod vagy ellenséged lehet.

Az emberi érzés nem játékszer. Hívd elő mindenekelőtt a legjobbat és tartsd féken erős kézzel saját érzelmeidet!

AZ ADAKOZÓ FA

Volt egyszer egy réges-régi,fenséges fa,amelynek ágai szinte az eget súrolták.Amikor virágba borúlt,különféle színű,alakú és nagyságú pillangók egész serege táncólta körül,amikor pedig gyümölcsöt hozott,messze földről felkeresték a madarak.Ágai kitárt karokkal üdvözölték a szelet,és aki csak látta,elámult fenséges szépségén.

És volt egy kisfiú is,aki mindennap ott játszadozott a fa alatt,míg nem az ősöreg fa valósággal beleszeretett a gyermekbe.Megesik ez a nagyokkal,az idősebbekkel:ha nem telnek el önnön nagyságuk tudatával,gyakorta beleszeretnek a kisebbekbe,a fiatalokba.A fát pedig nem tette vakká önnön nagysága(hiszen ez csak az emberi lényekre jellemző),így hát szerelem gyúlt benne a kisfiú iránt.Az ego mindig a nálánál nagyobb dolgokba igyekszik beleszeretni,mindig az önmagánál nagyobb dolgokhoz akar kötődni.A szeretetben azonban nem létezik kicsi és nagy - a szeretet mindenkit magához ölel,aki közel engedi.

Tehát a fa nagyon megszerette ezt a kisfiút,aki nap mint nap ott játszott a közelében.A fa ágai magasra nyúltak,de ő a föld felé hajlította őket,hogy a fiú leszakajthassa virágait és gyümölcseit.A szeretet mindig kész meghajólni - az ego sosem hajlandó erre.Ha megközelítjük az egót,az még magasabbra nyújtózik,és megmerevedik,hogy ne érinthessük meg,hiszen akit bárki megérinthet,azt kicsinek tartjuk,aki pedig érinthetetlen,aki a hatalom trónján ül,azt nagynak és fenségesnek hisszük.

A gyermek újra és újra eljött,hogy a fa árnyékában játszadozzon,az pedig meghajtotta előtte ágait.Amikor a fiú leszakajtotta virágait,a fa végtelenül boldog volt,és egész lényét a szeretet öröme árasztotta el.A szeretet boldog,ha adhat - az ego azonban csak akkor boldog,ha elvehet valamit.

A kisfiú pedig egyre csak növekedett.Néha szundított pár órát a fa ölében,néha evett gyümölcseiből,néha pedig virágaiból font koronával a fején azt játszotta,hogy ő az erdő királya.A szeretet virágai királlyá teszik az embert - az ego tövisei azonban szerencsétlenné és nyomorulttá változtatják.A fát örömmel töltötte el,amikor látta a koronát viselő,boldogan táncoló gyermeket.Ágai szeretettel eltelve bólogattak felé,és dalra fakadtak a lágy szellőben.Ahogy a fiú még nagyobbra nőtt,egyre gyakrabban mászott fel a fára,hogy hintázhasson az ágain,és a fa boldog volt,amikor kis társa megpihent karjaiban.A szeretet boldog,ha kényelmet nyújthat valaki számára - az ego azonban csak akkor boldog,ha megfoszthat másokat a kényelemtől.

Az idő múlásával azonban a fiú vállára lassan ránehezedett a kötelességek terhe.Megjelent benne a becsvágy,helyt kellett állnia az iskolában,,és barátokat kellet szereznie,így hát egyre ritkábban látogatta meg a fát.Az azonban mindig izgatottan várta kis barátját,és így szólt hozzá lelke legmélyéről:

-Gyere.Gyere el hozzám,várok rád.

A szeretet mindig izgatottan vár a szeretett személyre.A szeretet mindig várakozik.A fa szomorú volt,hogy barátja nem látogatja meg őt - a szeretet csakis egyféle szomorúságot ismer:azt,amely abból fakad,ha nem oszthatja meg magát a szeretett lénnyel,ha nem képes odaadni magát annak,akit szeret.A szeretet boldog,ha mindenét megoszthatja másokkal:és akkor a legboldogabb,ha teljes mértékben átadhatja magát másoknak.

Ahogy a fiú egyre idősebb lett,úgy váltak egyre ritkábbá a látogatásai.Ahogy az ember egyre nagyobbra nő a becsvágy világában,úgy marad egyre kevesebb ideje a szeretetre.A fiúban pedig már felébredt a becsvágy,és foglyul ejtették őt a világi foglalatosságok,

így már szinte nem is emlékezett öreg barátjára.

Egy nap aztán,amikor a fiú a közelében haladt el,a fa megszólította őt:

-Figyelj rám!-szállt hangja a levegőben.-Hallj meg engem!Én folyton csak rád várok,de hiába,nem jössz.Pedig én mindennap várlak...

-Ugyan miért jöjjek el hozzád?-kérdezte a fiú.-Mit adhatnál te nekem?Nekem pénzt kell keresnem!

Hiszen az ego mindig azt kérdi:"Mit adhatnál te nekem?Ha van valami értékes dolgod a számomra,eljövök hozzád;ha nincs ,semmi értelme a dolognak."Az egónak mindig van valamilyen célja,valamilyen motivációja.A szeretetnek nincsen célja,nem akar elérni semmit:a szeretet jutalma maga a szeretet.

A fa megdöbbenve válaszólt:

-Hát csak akkor jössz el hozzám,ha adok érte cserébe valamit?Akkor neked adom mindenemet.

A szeretet semmit sem tagad meg.Az ego mindent meg akar tartani magának,a szeretet mindig feltétel nélkül ad.

-De nekem nincsen pénzem-folytatta a fa.-A pénz emberi találmány.Mi,fák,nem ismerjük ezt a betegséget,és boldogok vagyunk.Virágok nyílnak,gyümölcsök nőnek rajtunk.Hűs árnyat kínálunk az erre haladóknak,táncolunk a szélben,és gyönyörű dalokat zengünk.Ágainkon ártatlan,csiripelő madarak ugrálnak,mert nekünk nincsen pénzünk.Ha valaha is megérintene bennünket a pénz kórsága,azon nyomban éppoly boldogtalanná és szerencsétlenné válnánk,mint ti,emberi lények,akik a templomaitokban ülve hallgatjátok a szentbeszédeket arról,hogyan nyerhetnétek el a békét,hogyan lelhetnétek fel a szeretetet.Nem,nekünk nincsen pénzünk.

-Akkor minek is jöjjek el hozzád?-kérdezte újra a fiú.-Az én utam arra vezet,amerre a pénz van.Nekem pénzre van szükségem.

Az egónak pénzre van szüksége,mert a pénz hatalom,és az ego mindig hatalomra vágyik.

A fa mélyen elgondolkodott,aztán így szólt:

-Hát,ha pénzre van szükséged,szedd le a gyümölcseimet.Ha eladod őket a piacon,megszerezheted azt a pénzt.

A fiú ettől rögtön jobb kedvre derült.Felmászott a fára,és minden gyümölcsét leszedte,még az éretleneket is.Erőszakosan leszakította a fa gyümölcseit,miközben sorra törte le a kissebb ágakot.Levelek hullottak a földre kíméletlen munkája során,a fát azonban újra öröm és boldogság töltötte el.A szeretet még akkor is boldog,ha a szeretett lény fájdalmat okoz neki,az egót azonban az sem tölti el boldogsággal,ha megkapja,amire vágyik - az ego csak a boldogtalanságot ismeri.

A fiú még csak vissza sem nézett,hogy köszönetet mondjon,ám a fa szinte észre sem vette a dolgot.Számára elég köszönet volt,hogy a fiú elfogadta a felajánlott szeretetet,és leszedte gyümölcseit,hogy eladhassa őket a piacon.

A fiú ezután sokáig nem is nézett a fa felé.Most már volt pénze,és minden idejét lefoglalta az,hogy a pénz még több pénzt fialjon számára,ezért teljesen megfeledkezett öreg barátjáról.Az évek csak múltak,a fa pedig szomorú volt,és csak arra vágyott,hogy a fiú újból visszatérjen hozzá.Úgy sóvárgott a fiú után,ahogy a tejtől duzzadó keblű anya sóvárog elveszett gyermeke után.Az anya ilyenkor egész lényével vágyódik gyermeke után,vágyik a jelenlétére,hogy az könyítsen terhén.Így sírt hát némán a fa a fiú után,és fájdalom töltötte be lényét.

Aztán hosszú évek múltán az immár férfivá lett fiú újra ellátogatott a fához.

-Gyere,ölelj meg-kérte őt a fa.

-Ne beszélj bolondságokat-felelte a férfi.-Az csak amolyan gyerekes dolog volt.

Az ego mindig ostobaságnak,gyerekes fantáziálásnak tartja a szeretetet.

A fa azonban tovább hívogatta:

-Gyere hintázz az ágaimon.Táncolj velem!

-Elég legyen már ebből a haszontalan fecsegésből!-pirított rá a férfi.-Nincs nekem erre szükségem-nekem most egy új házra van szükségem.Vajon tudsz nekem ebben segíteni?

-Hogyan tudnék?-kiáltott fel a fa.-Hiszen láthatod,hogy nekem nincsen házam.

Csak az emberi lények élnek házakban,a világon senki más nem követi példájukat.És látjátok,hogyan élnek ezek az emberi lények?Minél nagyobb házakban laknak,annál kisebbé válnak ők maguk.

-Mi nem építünk házakat magunknak-folytatta a fa.-De ha akarod,levághatod az ágaimat,hogy házat építs belőlük magadnak.

A férfi habozás nélkül elszaladt egy fejszéért,majd visszatért,és egyenkét levágta a fa összes ágát.A fa lemeztelenítve állt ott:valójában már nem is volt igazi fa,csupán egy kopasz fatörzs.Mégis boldog volt.A szeretet adakozó,a szeretet mindig kész arra,hogy mindenét megossza másokkal.

A férfi távozott,még csak vissza sem pillantva a fára,és felépitette a házát.És újra napok és évek teltek el,a csupasz fatörzs pedig csak várt és várt.Szerette volna magához hívni barátját,de nem voltak ágai,nem voltak levelei,amelyek közvetíthették volna a hangját.A szél továbbra is fújt,de már nem repítette messzíre az éneket.Lelke azonban egyre zengte a hívást:"Gyere el hozzám,kedvesem.Gyere,várok rád."

Hosszú évek teltek el,és a férfiből öregember lett,mígnem egy nap,amikor útja a fa mellett vezetett el,egy percre megpihent,hátát a csupasz fatörzsnek vetve.

-Mit tehetek érted kedvesem?-kérdezte a fa.Hosszú ideje nem jártál már felém...

-Hogy mit tehetsz értem?-kérdezte az öregember.-Távoli földekre akarok utazni,hogy még több pénzt keressek.Ehhez pedig hajóra van szükségem.

-Vágd ki a törzsem,és építs hajót belőle-felelte boldogan a fa.Boldoggá tesz,ha én lehetek a hajód,amely messzi földekre visz téged,hogy pénzt kereshess.De kérlek,vigyázz magadra,és térj vissza hamar.Én mindig várni fogok rád.

A férfi erre fűrészt ragadott,kivágta a fa törzsét,hajót épitett belőle,és tengerre szállt.

A fából már csak egy kis tönk maradt,de ez a tönk továbbra is csak vár és vár-várja,hogy visszatérjen az,akit szeret.De hiába vár,hiszen már semmit se tud felajánlani a férfinak,így az talán soha többé nem tér vissza hozzá.Az ego mindig csak oda tér vissza,ahol további nyereséget remélhet.

Egy éjjel emellet a fatönk mellett hallani lehetett a suttogást:

-A barátom még mindig nem tért vissza,és én úgy aggódom érte!Hiszen az is lehet,hogy a tengerbe veszett,vagy eltünt valahol azokon a távoli földeken.Talán már nincs is életben...Ó,bárcsak hallanék felőle!Az életem már a vége felé közeledik,és már az is boldoggá tenne,ha tudnám,hogy jól megy a sora.Akkor boldogan halnék meg.De már akkor se jönne el hozzám,ha képes lennék magamhoz szólítani-már semmit sem adhatok neki,és ő csak a bírtoklás nyelvét érti meg.

Az EGO csak a birtoklás nyelvét érti - a SZERETET pedig mindig az adakozás nyelvén szól.

Én e szerint élek!

Ne várj mástól többet, mint önmagadtól.

A tudás tudása, és annak tudatlan tudatos továbbfejlesztése, a TUDATLANSÁG.

ennek én vagyok a kitalálója,és büszke vagyok rá:)

Lehetőség-félelem

Él egy régi történet egy fiatalemberről, akinél hogy, hogy nem, de egy éjjel megjelent egy angyal és csodálatos dolgokról mesélt neki, amelyek az életben várnak rá. Minden lehetőség adott lesz számára, hogy hatalmas vagyonra tegyen majd szert, a társadalom megbecsült tagja lehessen, és egy gyönyörű nőt vegyen feleségül.

Emberünk egész életében várta, hogy az ígért csodálatos dolgok valóra váljanak, de nem történt semmi és végül egyedül, és szegényen halt meg. Amikor a Mennyország kapujához ért, meglátta az angyalt, aki sok-sok évvel ezelőtt meglátogatta álmában, és felelősségre vonta:

“Te hatalmas vagyont ígértél nekem, társadalmi rangot és gyönyörű feleséget. Egész életemben vártam, … de nem történt semmi.”

“Én neked nem ígértem ezt - válaszolt az angyal. - Én ezeknek a dolgoknak a lehetőségét ígértem neked, de te elmulasztottál élni ezekkel a lehetőségekkel.”

Az ember megdöbbent. “El sem tudom képzelni, miről beszélsz!” - mondta.

“Emlékszel, egyszer volt egy ötleted, de te féltél, hogy nem sikerül, ezért nem tettél semmit? - kérdezte az angyal.

Az ember bólintott.

“Mivel te visszautasítottad a megvalósítást, az ötletet néhány év múlva egy másik embernek adták, aki nem ijedt meg a nehézségektől, és ha visszaemlékszel, akkor ez az ember az egyik leggazdagabb ember lett a környéken.”

“És arra emlékszel-e, - folytatta az angyal - volt egy eset, amikor a várost óriási pusztítás érte, sok ház romba dőlt, sok ezer ember nem tudott szabadulni a romok alól. Neked lehetőséged lett volna segíteni a bajbajutottakon és a túlélőket kimenteni, de te féltél, hogy ha elmész otthonról, akkor betörnek hozzád és kirabolják a házadat, ezért nem mentél el segíteni a hívó szóra, hanem otthon maradtál.

Az ember szégyenkezve bólintott.

“Ez egy hatalmas lehetőség volt, hogy száz és száz ember életét megmentsd, a város összes életben maradt lakója tisztelt volna téged.” - mondta az angyal.

“És emlékszel arra az asszonyra, arra a fekete hajú nőre, aki neked annyira tetszett? Nem hasonlított egyik nőre sem, akikkel korábban, vagy későbbi életedben találkoztál, de azt gondoltad, hogy sose menne férjhez egy olyan emberhez,mint te, féltél, hogy elutasít, és elmentél mellette.

Az ember újra bólintott, de már sírt.

“Igen barátom, - mondta az angyal - ő a feleséged lett volna, vele sok gyermeket neveltetek volna, vele igazán boldogságban éltél volna egész életedben.

- Hasonló lehetőségek mindannyiunknak adódnak az életében, de gyakran, ehhez a történetbeli emberhez hasonlóan,mi is megengedjük, hogy a félelem felülkerekedjen rajtunk, és megzavarjon bennünket, hogy éljünk a lehetőségekkel.

Mi nem megyünk oda másokhoz, mert félünk az elutasítástól, mi nem beszélünk az érzéseinkről, mert félünk, hogy kinevetnek bennünket, és nem bízzuk rá magunkat más emberre, mert félünk a fájdalomtól, ha elveszítjük.

De még nincs veszve semmi. Mi még életben vagyunk. Elkezdhetjük kihasználni az előttünk álló lehetőségeket. Mi elkezdhetünk létrehozni lehetőségeket saját magunk számára.

Ha nem lehetséges az, amit akarsz, akkor akard azt, ami lehetséges.

Shaw, Georg Bernard

... A szeretet olyan gyümölcs, amely minden évszakban egyformán érik és érlelhető. Ez a gyümölcs mindenkinek érik, bármiféle megkülönböztetés nélkül. A szeretet rendszeres meditáció, intenzív belső élet, valamint kellő alázat és áldozatvállalás útján mindenki számára elérhető,

megvalósítható.

Teréz Anya

Ez nem épp egy szép bölcsesség... inkább egy idézet.

Ide inkább szépeket írjunk, légyszi.

Van élet a születés után… ?

Egy várandós hölgy méhében két kis magzat beszélget:

- Te hiszel a születés utáni életben? - kérdezi az egyik.

- Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Szerintem az itteni életünk arra való, hogy felkészüljünk a születés utáni életre, hogy elég erősekké váljunk ahhoz, ami vár bennünket - válaszolja a másik.

- Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki?

- Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szánkkal fogunk enni.

- Hát ez ostobaság! - vág vissza a másik. Megyünk a lábunkkal és eszünk a szánkkal?! Ez nevetséges! Hiszen itt van a köldökzsinór, ami biztosítja a táplálékot... de mondok még valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert ez a köldökzsinór már most is túlságosan rövid!

- De, de... valami biztosan lesz. Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.

- De hát még soha senki sem tért vissza a születés után! A születéssel az élet egyszerűen véget ér! Különben is, az élet nem más, mint egy nagy sötét tortúra!

- Én nem tudom pontosan milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre megláthatjuk az édesanyánkat, és ő nagyon vigyáz majd ránk! - válaszolja reményteljesen.

- Az Anyát? Te hiszel az Anyában? Hol van?

- Hát... mindenütt, körülöttünk! Itt van mindenhol, mi benne vagyunk, és neki köszönhetően létezünk! Nélküle egyáltalán nem lennénk.

- Én ezt nem hiszem. Én soha, semmiféle anyát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is!

- Néha - mondja elmerengve a másik -, amikor csendben vagyunk, hallhatod, ahogy énekel nekünk, vagy érezheted, amikor megsimogatja világunkat! Tudod, én tényleg azt hiszem - teszi hozzá -, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk!

Ugye értitek a párhuzamot...?

Képzelj el egy bankot, ahol minden reggel 86.400 Ft kerül a számládra. Ez nem marad meg a holnapi napra. Minden este lenullázódik, akármennyit is használtál fel a nap folyamán. Hát akkor mit lehet tenni? Használd fel mindet! Mindannyiunknak van ilyen bankja: ez az IDŐ.

Minden reggel 86.400 másodperccel gazdagabbak vagyunk Minden este lenullázódik, elveszik, akármennyit is használtunk fel céljaink eléréséhez. Soha nem kapod vissza!

Az óra forog. Csináld ma a lehető legtöbbet!

Hogy megértsd, mennyit ér egy év, kérdezd meg a diákot, akinek ismételnie kell.

Hogy megértsd, mennyit ér egy hónap, kérdezd meg az anyát, aki koraszülöttet hozott a világra.

Hogy megértsd, mennyit ér egy hét, kérdezd meg a hetilap szerkesztőjét.

Hogy megértsd, mennyit ér egy óra, kérdezd meg a szerelmest, aki a találkozóra vár.

Hogy megértsd, mennyit ér egy perc, kérdezd meg az utast, aki lekéste a vonatot.

Hogy megértsd, mennyit ér egy másodperc, kérdezd meg az autóst, aki nem tudta elkerülni a balesetet.

Hogy megértsd, mennyit ér egy tizedmásodperc, kérdezd meg a sportolót, aki csak ezüstérmet nyert az Olimpián.

Minden pillanat kincs, ami a tiéd!

És becsüld meg jobban, mert megoszthatod valakivel . És emlékezz, hogy az idő senkire sem vár.

Aki minden szeretetet megad a saját gyerekeinek, annak nyilván szép gyerekkora volt. Aki mindent megtagad tőlük, annak valószínűleg csúnya öregkora lesz.

Mások hülyesége annyira nyilvánvaló, hogy emiatt nem vesszük észre saját hülyeségünket.

A rágógumi lehetővé teszi, hogy járjon a szád, és mégse fecsegj ostobaságokat.

Ezt egy nagyon kedves fórumos ismerősöm <B>Gardiedi</B> küldte át nekem priviben:)

Elmondhatatlanul jólesik,hogy ennyi jólelkű, segitőkész ember van itt a fórumon:)

Napi szinten szoktam kapni biztató, kedves szavakat emberektől,mivel a párkapcsolatom válságban van....ezek az emberek követik minden napomat és mindig tudják mikor és mit kell irni.

Biztatnak, velem sirnak, megmosolyogtatnak... <B>Nagyon köszönöm mindenkinek</B>:))) Nem akarom őket névszerint felsorolni, de ők tudják, hogy róluk van szó!:))

Ez a kis idézetet Popper Pétertől hozta nekem ide

Gardiedi.

Köszönöm!:D

„Minden kapcsolat történés, valahonnan valahová tart. Erre kell figyelni. Úton vagyunk-e még? Vagy már csak ismételjük magunkat? Mit "hoz ki" belőlünk az együttélés? Jót? Előre lépést, derűt, szabadságot, munkaképességet? Rosszat? Idegességet, beszűkülést, rosszkedvet? A kapcsolat változik, és benne változunk mi is. Előfordulhat, hogy az utak szétágaznak. Ha tartósan úgy érezzük, hogy már nincs dolgunk egymással, harag és gyűlölet nélkül is el lehet búcsúzni. Azonban sokszor a másikra haragszunk, mert nem olyan vagy nem vált olyanná, amilyennek elképzeltük. Pedig nem tehet arról, hogy nem vagyunk elég jó emberismerők, és olyat kértünk, amit nem tud megadni. Elmenni könnyen kell, ahogy a levél leválik a fáról. Elmenni egyszer szabad csak és véglegesen. Egy foghúzás rossz, de elviselhető. De ha mindennap húznának rajta egy keveset - azt nem lehetne kibírni. Az ilyenfajta szétválásban tönkremegy két ember.”

Tanulj - ősi norvég vers

Tanuld meg a víztől követni utadat,

Tanuld meg a tűztől: mindből hamu marad.

Tanulj az árnyéktól őrködni éberen,

Tanulj a sziklától megállni helyeden.

Tanuljál a Naptól, mely nyugovóra tér,

Tanulj a szellőtől, mely lombok közt pihen:

Hogyan kell életed leélni csendesen.

Tanuld meg tőlük, hisz mindenik testvéred:

Hogy kell szépen élni és szépen halni meg.

Tanuld a féregtől: semmi sem fölösleg,

Tanulj a rózsától tisztán maradni meg.

Tanuld meg a lángtól elégetni szennyed,

Tanuld a folyótól: utadból ne térj meg.

Tanulj az árnyéktól alázatos lenni,

Tanulj meg a Naptól szüntelen haladni.

Tanuld négy évszaktól ismerni az időt,

Tanuld a csillagtól, hogy az Égben erőd.

Tanulj a tücsöktől: ha magad vagy zenélj,

Tanuld el a Holdtól, hogy semmitől ne félj.

Belátást a sastól s ha vállad súly nyomja,

Nézd meg, milyen terheket cipel a hangya.

Tanuld a virágtól, hogy légy szép és kecses,

Tanulj kismadártól: szabadon repülgess.

Tanulj a báránytól: legyél szelíd, mint ő,

Mindentől tanuljál, mert minden veszendő.

Úgy figyelj utadon, mi célodhoz viszen,

Tanítson mi meghal, s LÉTED ÖRÖK LEGYEN!

Tatiosz:

Boldogtalan boldogok

Ha a boldogságot kutatod, belül keresd,

emlékezeted roppant nagy csarnokában.

Itt tied az ég, a föld, a tenger, a csillagok.

Itt találkozhatsz önmagaddal. Csak egyet-

len egy nem lehet a tied: a perc, amelyet

elfeledtél. Amire nem emlékszünk, már

nem a miénk...

Az emberek bebarangoiják a világot,

megcsodálják a hegyek égre meredő

csúcsait, a tenger egekig ívelö hullámait,

a folyók félelmetes kanyargásait, az óce-

án végtelenjét és a csillagok semmibe

tűnését. Csodálnak, miközben elfelej-

tenek emlékezni. Boldogtalan, aki emlé-

keire ügyet sem vet, és boldog ezek

szerint csak az lehet, aki emlékezni

képes.