Főoldal » Fórumok » Egyéb témák » Minden napra egy bölcsesség fórum

Minden napra egy bölcsesség (beszélgetős fórum)


2006. szept. 12. 17:51

atiosz: A szív törvénye


Ne hajolj meg a sors előtt, csak azért, mert az úgy kívánja. Célod van, s aki ismeri a célt, merje birtokolni a rávezető eszközöket is.

Ha mégis elgyöngülnél a cél előtt, fordulj a szívedhez tanácsért. Egy kis késlekedés nem árt: ami hamar áll elő, hamar a semmibe vész. Nincs jobb társ az erős szívnél, mely a kellő pillanatban átsegít a bajokon. Élj a szív törvénye szerint!

2006. szept. 12. 15:58
"...de a legfontosabb embernek lenni..."
37. nixe
2006. szept. 12. 13:59

Dickens:


...senki sem érhet el semmi eredményt semmilyen téren, ha az élete örökös gonddal-bajjal, gyötrelemmel van tele.


A halogatás időlopás.

2006. szept. 12. 12:09

"A házasság olyan, mint a sivatagi délibáb.

A távolban paloták, pálmák és tevék látszanak.

Aztán eltűnik a palota, a pálmák,

és kettesben maradsz a tevével."


(Osho)

2006. szept. 12. 07:53
Minden ember életében egyszer akasztani való hülye. A bölcsesség abban áll, hogy ne lépjük túl az 5 percet.
34. nixe
2006. szept. 11. 22:49

Thackeray:


...a megbánás a legkevésbé hatékony az ember összes erkölcsi érzése között. Bánkódunk, ha felfedeztetéstől félünk, vagy a szégyenre és büntetésre gondolunk, de a helytelen cselekedet boztos tudata kevés embert tesz boldogtalanná.


Akik méltatlanul bánnak a nőkkel, azok kapják tőlük a legtöbb gyöngédséget - a nők ... azokkal a legkomiszabbak, akik a legalázatosabban viselkednek velük.


Milyen elbűvölően tud egyeztetni és békiteni a pénz!


-

33. e71af41436 (válaszként erre: 32. - F772199837)
2006. szept. 11. 21:31

ezt is megkönnyeztem...

hiába....érzékeny lelkem van...

2006. szept. 11. 21:28

Egy este, amikor anya a vacsorát főzte, 11 éves fia megjelent a

konyhaajtóban kezében egy cédulával. Furcsa, hivatalos arckifejezéssel

nyújtotta át a cédulát az anyjának, aki megtörölte kezét a kötényében

és elkezdte olvasni azt:

- a virágágyás kigyomlálásáért: 500 Ft

- a szobám rendberakásáért: 1000 Ft

- mert elmentem tejért: 100 ft

- mert 3 délutánon át vigyáztam a kishúgomra: 1500 Ft

- mert kétszer ötöst kaptam az iskolában: 1000 Ft

- mert mindennap kiviszem a szemetet: 700 Ft

Összesen: 4800 Ft.


Anyja kedvesen ráemelte fiára tekintetét. Rengeteg emlék tolult fel

benne.

Fogott egy tollat és egy másik cédulára ezeket írta:

- mert 9 hónapig hordtalak a szívem alatt: 0 Ft

- az összes átvirrasztott éjszakáért,amit a betegágyad mellett

töltöttem:

0 Ft

- a sok-sok ringatásért, vigasztalásért: 0Ft

- könnycseppjeid felszárításáért: 0 Ft

- mindenért, amit nap mint nap tanítottam neked: 0Ft

- minden reggeliért, ebédért, uzsonnáért, zsemléért, amit készítettem

neked:

0 Ft

- az életért,amit minden nap neked adok: 0 Ft.

Összesen: 0 Ft

Amikor befejezte, anya mosolyogva nyújtotta át a cetlit a fiúnak. A

gyerek elolvasta és két nagy könnycsepp gördült ki a szeméből.

Szívére szorította a papírost és a saját számlájára ezt írta: FIZETVE.

Ezután édesanyja nyakába ugrott és csókokkal halmozta el.

2006. szept. 11. 21:17

Gabriel García Márquez néhány szép gondolata.


--------------------------------------------------------------------------------


"Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak egy rongybábu vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám.


Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok.


Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért, amit érnek, hanem azért, amit jelentenek.


Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan másodperc fényt veszítünk.


Akkor járnék, amikor mások megállnak, és akkor ébrednék, amikor mások alszanak.


Ha Isten megajándékozna még egy darab élettel, egyszerű ruhába öltöznék, hanyatt feküdnék a napon, fedetlenül hagyva nemcsak a testemet, hanem a lelkemet is.


A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek, amikor azt hiszik, az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést!


Szárnyakat adnék egy kisgyereknek, de hagynám, hogy magától tanuljon meg repülni.


Az öregeknek megtanítanám, hogy a halál nem az öregséggel, hanem a feledéssel jön. Annyi mindent tanultam tőletek, emberek...


Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik.


Megtanultam, hogy amikor egy újszülött először szorítja meg parányi öklével az apja ujját, örökre megragadja azt.


Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga lenézni egy másikra, amikor segítenie kell neki felállni.


Annyi mindent tanulhattam tőletek, de valójában már nem megyek vele sokra, hiszen amikor betesznek abba a ládába, már halott leszek.


Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt, amit gondolsz.


Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek, és imádkoznék az Úrhoz, hogy a lelked őre lehessek.


Ha tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt mondanám neked, \"szeretlek\", és nem tenném hozzá ostobán, hogy \"hiszen tudod\".


Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sosem felejtelek el.


Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak.


Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz.


Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést.


Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik, \"sajnálom\", \"bocsáss meg\", \"kérlek\", \"köszönöm\" és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz.


Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért.


Kérj az Úrtól erőt és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket.


Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire fontosak neked."

2006. szept. 11. 18:39

Egy Élet a kezedben


Ha a gyerekek kritizálva élnek,

Megtanulják, milyen megbélyegzettnek lenni.

Ha a gyerekek ellenségeskedésben élnek,

Megtanulnak veszekedni.

Ha a gyerekek kicsúfolva élnek,

Megtanulnak szégyenlősnek lenni.

Ha a gyerekek megszégyenítve élnek,

Megtanulnak bűnösnek lenni.

Ha a gyerekek toleráns légkörben élnek,

Megtanulnak türelmesnek lenni.

Ha a gyerekek bátorítva élnek,

Megtanulnak bizalommal élni.

Ha a gyerekek megdicsérve élnek,

Megtanulják megbecsülve érezni magukat.

Ha a gyerekek méltóságban élnek,

Megtanulják az igazságot.

Ha a gyerekek biztonságban érzik magukat,

Megtanulnak hinni.

Ha a gyerekek hitelesen élnek,

Megtanulják, mit jelent szeretni.

Ha a gyerekek elfogadva és barátságban élnek,

Megtanulják megkeresni a szeretetet a világon.


S ami igaz a gyermekekre, az igaz mindenkire, hisz mindnyájan gyermekek vagyunk.

2006. szept. 11. 18:29

Egyszer egy ember rájött, hogy mennyire szereti a madarakat. Kiszaladt a kertjébe, széttárta a karját, és hívta őket.De a madarak elrepültek.

Tan.: Mindenki ilyen madárijesztő, aki úgy próbál közeledni a másik emberhez, hogy nem nézi a dolgokat a másik szemszögéből, és nem veszi észre a szükségleteit.

2006. szept. 10. 19:49

"A mondabeli tövismadár csak egyetlenegyszer énekel életében, de akkor szebben, mint a föld bármilyen más teremtménye. Ahogy elhagyja fészkét, egy tövises fát keres, és nem nyugszik, amíg rá nem talál. Akkor az ádáz ágak között rázendít dalára, és fölnyársalja magát a leghosszabb, leghegyesebb tövisre. Haldokolva fölébe emelkedik önmaga szenvedésének, hogy túltrillázza még a pacsirtát, a csalogányt is. Egyetlen csodálatos dal, az élete árán. De akkor az egész világ elnémul, őt hallgatja, és Isten mosolyog az égben. MERT A LEGESLEGJOBBNAK MINDIG FÁJDALOM AZ ÁRA... Legalábbis a monda szerint."


(Colleen McCullough: Tövismadarak)

2006. szept. 10. 19:48
Én megrendeltem tegnap az összes Coelho könyvet, annyira megfogott az a pár részlet, amit olvastam belőlük.
2006. szept. 10. 18:26

Paulo Coelho:


11 perc /részlet/



Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, fénylő színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is aki nézi. Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő, és beleszeretett. Az ámulattól tátott szájjal figyelte a repülését, a szíve hevesebben vert, a szeme szerelmesen csillogott. Egyszer megkérte, hogy hadd repüljön vele, és átszelték az egész égboltot, teljes harmóniában. A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat. De egy napon arra gondolt, mi lesz ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? És megijedt. Félt, hogy más madárral nem fogja ugyanezt érezni, És irigykedett, irigyelte a madarat, amiért tud repülni. És egyedül érezte magát. És azt gondolta: "Csapdát állítok neki.Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem." A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába és fogoly lett. A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. Most már mindig vele volt szenvedélyének tárgya, és mutogathatta barátnőinek, akik azt mondták: "Neked aztán mindened megvan." De szép lassan különös átalakuláson ment át:most, hogy övé volt a madár, és nem kellett állandóan meghódítania, kezdte elveszíteni a lelkesedését. Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni létének értelmét, és lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását, és megcsúnyult. A nőt már nem is érdekelte többé, s csak annyira törődött vele, hogy enni adjon neki, és tisztán tartsa a kalitkáját. Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel-nappal rá gondolt. De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra,a mikor először meglátta boldogan repülni a felhők között. Ha elgondolkodna, rájönne, hogy ami annk idején rabul ejtette a szívét, az éppen a madár szabadsága volt, szárnyainak dinamikus mozgása, és nem a külseje. A madár nálkül az ő élete is elvesztett értelmét, és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá. "Miért jöttél?"- kérdezte a halált. "Hogy újra együtt repülhess a madaraddal"- felelte a halál. " Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám volna szükséged, hogy újra találkozhass vele."

25. nixe
2006. szept. 10. 17:38
Helyesen: Sainte-Beuve
24. nixe
2006. szept. 10. 17:36

Saint-Beuve:


- Ha másokról itéletet mondunk, legtöbbször saját

adottságainkat ítéljük meg bennük.


- Elég csak élni: az ember mindent lát, és látja

mindennek az ellenkezőjét.


- A rendezetlen adósságok megrövidítik az életet.


- A harag malomkő, egy szempillantás alatt össze-

zúzza lelkünk minden tiszta búzáját.

2006. szept. 9. 19:28

Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak egy rongybábu vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám. Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok. Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért, amit érnek, hanem azért, amit jelentenek. Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan másodperc fényt veszítünk. Akkor járnék, amikor mások megállnak, és akkor ébrednék, amikor mások alszanak.


Ha Isten megajándékozna még egy darab élettel, egyszerű ruhába öltöznék, hanyatt feküdnék a napon, fedetlenül hagyva nemcsak a testemet, hanem a lelkemet is. A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek, amikor azt hiszik, az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést! Szárnyakat adnék egy kisgyereknek, de hagynám, hogy magától tanuljon meg repülni. Az öregeknek megtanítanám, hogy a halál nem az öregséggel, hanem a feledéssel jön.


Annyi mindent tanultam tőletek, emberek... Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik. Megtanultam, hogy amikor egy újszülött először szorítja meg parányi öklével az apja ujját, örökre megragadja azt. Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga lenézni egy másikra, amikor segítenie kell neki felállni. Annyi mindent tanulhattam tőletek, de valójában már nem megyek vele sokra, hiszen amikor betesznek abba a ládába, már halott leszek.


Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt, amit gondolsz. Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek, és imádkoznék az Úrhoz, hogy a lelked őre lehessek. Ha tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt mondanám neked, "szeretlek", és nem tenném hozzá ostobán, hogy "hiszen tudod". Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogyjóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sosem felejtelek el.


Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést. Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik, "sajnálom", "bocsáss meg", "kérlek", "köszönöm" és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz. Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól ero"t és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket. Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire fontosak neked.



Nem Marquez írta, de azért van benne egy-két megfontolásra érdemes gondolat...

2006. szept. 9. 11:50

Volt egyszer egy nagyon rossz természettel megáldott fiú. Az apja adott neki egy zsák szöget,

és azt mondta neki, verjen be egyet a kert kerítésébe minden alkalommal,

mikor elveszti a türelmét, és összeveszik valakivel.

Az elso nap 37 szöget vert be a kerítésbe.

A kövekezo hetekben megtanult uralkodni az indulatain,és a bevert szögek száma napról napra csökkent.Rájött arra, hogy sokkal egyszerübb volt uralkodni az indulatain,mint beverni a szögeket a kerítésbe.

Végre elérkezett az a nap is, mikor a fiúnak egy szöget sem kellettbevernie a kerítésbe.

Ekkor odament az apjához, és elújságolta neki,

hogy aznap egy árva szöget sem vert be a kerítésbe.

Az apja azt mondta neki, húzzon ki egy szöget minden egyes nap,mikor nem vesztette el a türelmét, és nem veszekedett senkivel sem.

Teltek a napok, s a fiú végre azt mondhatta az apjának,hogy kihúzta az összes szöget a kerítésbol.Az apa ekkor odavitte a fiát a kerítéshez, és ezt mondta neki:Fiam, szépen viselkedtél, de nézd csak, mennyi lyuk van a kerítésben;soha többet nem lesz már olyan, mint régen volt.

Ha veszekszel, összeveszel valakivel, és valami csúnyát mondasz neki,megsebzed; egy úgyanolyan sebet hagysz benne, mint ezek a lyukak itt.

Hátba szúrhatsz egy embert, majd kihúzhatod a kést a hátából, az örökre seb marad. Akárhány alkalommal is kérsz bocsánatot,a seb ott marad örökre.

2006. szept. 8. 20:44

"Életünk minden másodperce az univerzum új és egyedülálló pillanata, egy

pillanat, mely soha többé nem tér vissza. Ezzel szemben mire tanítjuk

gyermekeinket? Arra, hogy kettő meg kettő az négy, és Párizs Franciaország

fővárosa.

Mikor tanítjuk meg őket arra, hogy mik valójában? Mindegyiküknek azt kellene

mondanunk: Tudod, mi vagy te? Csoda. Páratlan a magad nemében. Soha ezelőtt

nem született hozzád fogható. Csodálatos a lábad, a karod, a mozgásod. Lehet

belőled Shakespeare, Michelangelo vagy Beethoven. Képes vagy bármire. Igen,

te vagy a csoda. Vajon, ha felnősz, tudsz-e majd ártani valakinek, aki

éppolyan csoda, akárcsak te magad?

Mindannyiunknak azon kell fáradoznunk, hogy a világot gyermekeihez méltóvá

tegyük." Pablo Casals



(ezt már beírtam más fórumba is, de én ezt bölcsességnek tartom, és ide is átmásolom :) )

20. 93a74b44ea (válaszként erre: 17. - E71af41436)
2006. szept. 8. 19:41
én is...
2006. szept. 8. 17:18

Paulo Coelho:

A dolgok, amelyeket megtanultam az élettől


-Hogy nem számít, mennyire jó valaki, mindenképpen fájdalmat okoz neked olykor. És ezért meg kell bocsátanod neki.


- Hogy évek kellenek a bizalom kiépítéséhez, de elég néhány másodperc a lerombolásához.


- Hogy nem kell megváltoztatnunk barátainkat, ha megértjük, hogy a barátok változnak.


- Hogy a körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek.


- Hogy vagy Te tartod ellenőrzés alatt a tetteidet, vagy azok fognak Téged.


- Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel.


- Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel.


- Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki.


- Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni.


- Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével.


- Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné.


- Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak.


- Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod.


- Amikor a boldogság kapuja bezáródik, egy másik kinyílik, de sokszor olyan hosszan nézzük a zárt kaput, hogy nem vesszük észre a számunkra kinyitott kaput.


- A legjobb fajta barát az, akivel sétálgathatsz vagy beülhetsz egy kapualjba, anélkül, hogy egy szót is váltanátok, és amikor elváltok, úgy érzed, hogy ez volt életed legjobb beszélgetése.


- Igaz, hogy nem tudjuk igazán, mink van, amíg el nem veszítjük, de az is igaz, hogy nem tudjuk, mi az, ami hiányzik, amíg nem birtokoljuk.


- Álmodj, amit csak akarsz; menj, ahova szeretnél; légy az, aki szeretnél,...


- Kaphatsz elég boldogságot, hogy kedvessé tegyen, elég nehézséget, hogy erőssé tegyen, elég fájdalmat, hogy emberivé tegyen, elég reményt, hogy boldog lehess.


- A szerelem egy mosollyal kezdődik, egy csókkal nő, és egy teával végződik.


- A legjobb jövő az elfelejtett múlton alapszik. Nem élhetsz jól, ha előbb nem felejted el a múlt csődjeit és fájdalmait.

2006. szept. 7. 08:29

Volt egyszer két jégtömb. A hosszú télen keletkeztek egy sziklás, bozóttal körbevett üregben, a hegyoldalt beborító erdõ közepén. Makacs közönyösséggel méregették egymást. Viszonyuk meglehetõsen hûvös volt. Néhány "jónapot", egy-két "jóestét". Semmi több. "Jégtörésrõl" szó sem volt. Mind a ketten azt gondolták a másikról: - Igazán eljöhetne hozzám! De a jégtömbök egyedül nem tudnak elmozdulni a helyükrõl. Így nem történt semmi és a jégtömbök még jobban önmagukba zárkóztak.

Az üregben lakott egy borz, aki egy nap így fakadt ki:

- Milyen kár, hogy itt bent kell lennetek! Gyönyörûen süt a nap odakint!

A két jégtömb feljajdult. Kiskoruk óta tudták , hogy a nap a legnagyobb veszélyt jelenti számukra.

Meglepõ módon azonban, most az egyik jégtömb azt kérdezte: - Milyen a nap?

- Csodálatos... Maga az élet. - válaszolta zavartan a borz.

- Csinálhatnál egy kis rést az odu tetején... Szeretném látni a napot! - mondta a másik.

A borz nem várta meg, amíg megismétli. Fúrt egy kis lyukat a gyökerek közé és a nap meleg, enyhe fénye aranysugárként hatolt be az üregbe.

Néhány hónappal késõbb egyszer délben, ahogy a napfény felmelegítette a levegõt, az egyik jégtömb észrevette, hogy olvadni kezd és kis patakká változik. Másképpen érezte magát, nem volt már többé ugyanaz a jégtömb, ami eddig. A másik jégtömb is ugyanezt érezte. Pár nap múlva a jégtömbökbõl két kis folyócska kezdett csordogálni. Ki is folytak az üregbõl és nem messze onnan, csillogó kis tavat alkottak, amelyben az ég kékje tükrözõdött.

A két jégtömb még érezte saját hidegségét, de ezzel együtt a törékenységét és a magányt. A közös aggodalmat és bizonytalanságot is. Felfedezték, hogy keletkezésük egyforma és valójában szükségük van egymásra.

Jött két tengelice és egy pacsirta, hogy szomjukat oltsák. A rovarok ott zümmögtek a tó körül, egy puha, hosszú farkú mókus pedig megfürdött benne.

És ebben a boldogságban ott tükrözôdött a két jégtömb, akik most szívet találtak maguknak.



Olykor elég egy napsugár. Egy kedves szó. Egy köszönés. Egy simogatás. Egy mosoly. Ilyen kevés dolog elég ahhoz, hogy boldoggá tegyük azokat, akik körülöttünk élnek.

17. e71af41436 (válaszként erre: 15. - 0186e585f7)
2006. szept. 6. 17:42
ezt megkönnyeztem....
2006. szept. 6. 09:48

A paraszt és a csacsi


Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon

át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni mit is tehetne.

Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis

ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat.

Áthívta a szomszédait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet lapátolni a kútba. A szamár nem értette mi történik és először rémisztően üvöltött.

Aztán, mindenki csodálatára, megnyugodott. Pár lapáttal később a paraszt lenézett a kútba. Meglepetten látta, hogy minden lapátnyi föld után a szamár valami csodálatosat csinál: lerázza magáról a földet és egy lépéssel feljebb mászik!

Ahogy a paraszt és szomszédai tovább lapátolták a földet a szamárra, az mindig lerázta magáról és egyre feljebb mászott.

Hamarosan mindenki ámult, ahogy a szamár átlépett a kút peremén és boldogan elsétált!


Az élet minden fajta "szemetet és földet" fog rád lapátolni. A "kútból" kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést. Minden probléma csak egy lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg! Rázd meg magad és lépj egyet feljebb!

2006. szept. 5. 13:24

TISZTA SZÍVBŐL


Egy napon, egy fiatal megállt egy nagy város központjában és mondogatni kezdte a járókelőknek, hogy neki van a legszebb szíve a világon. Nemsokára nagy tömeg gyülekezett körülötte és mindenki az ő csodálatos szívét bámulta. Semmi hibája nem volt az ő szívének. Egy karcolás, egy seb, egy repedés, semmi. Mindenki úgy találta, tényleg ez a legcsodálatosabb szív, amit valaha is látott... Az ífjú nagyon büszke volt a tökéletes szívére és továbbra is dicsérgette önmagát.


Egyszercsak a sokadalom közül egy öreg közeledett. Csendes hangú, mintha csak önmagához beszélne:


- És mégis, az Ő szívének a tökéletessége nem hasonlítható az én szívem szépségéhez...


Az összegyült tömeg kezdte az öreget figyelni, és az ő szívét. Az ífjú is kíváncsi lett, ki merészeli ezt tenni, össze akarta hasonlítani a két szívet.

Egy erős szívet látott, melynek dobbanásai messzire hallatszodtak. De tele volt sebekkel, helyenként a hiányzó darabokat másokkal helyettesítették, amelyek nem illettek oda tökéletesen, helyenként meg nem is pótólták, csak a fájó seb látszott.


- Hogy mondhatja, hogy neki van a legszebb a szíve? -suttogták az elképedt emberek.


A fiatal, miután figyelmesen szemügyre vette az öreg szívét, a szemébe nézett és nevetve megszólalt:


- Azt hiszem, viccelsz, öreg. Nézd az én szívemet- ez tökéletes! A te szíved tele van hegekkel, sebekkel- csak könny és fájdalom.


- Igen, szólt az öreg. A te szíved tökéletes, de soha nem cserélném el az én szívemet a te szíveddel.

Látod...minden seb a szívemen egy embert jelent, valakit, akit megajándékoztam a szeretetemmel - kiszakítok egy darabot és a mellettem élő embernek adom, aki néha viszonzásul ad egy darabkát az ő szívéből. Mivel ezeket a darabokat nem lehet miliméterrel mérni, ilyen szabálytalan lesz, de ezeket nagyon becsülöm, mert arra a szeretetre emlékeztet amit megosztottunk egymással.

Néha csak én ajándékoztam darabokat a szívemből, semmit nem kaptam cserébe, még egy darabkát sem a szívükből. Ezek a nyilt sebek, az üregek...hogy szeresd a körülötted élőket, mindig egy bizonyos kockázatot feltételez. Bár vérző sebeket látsz, amelyek még fájnak, mégis...azokra az emberekre emlékeztetnek, akiket így is szeretek, és talán egyszer visszatérnek, hogy az üres helyeket megtöltsék a szívük szeretetével.

Érted most, kedves fiam, mi az én szívemnek az igazi szépsége?- fejezte be az öreg csendes hangon, meleg mosollyal.


A fiatal, könnyezö arccal, bátortalanul odalépett az öreghez, kiszakított egy darabot az ő tökéletes szívéböl és reszkető kezekkel az öreg felé nyújtotta. Az öreg elfogadta és a szívébe rejtette, majd ő is kiszakított egy darabot az ő csupa gyötrelem szívéből és a fiatalnak adta. Igaz, hogy nem illett oda tökéletesen, de így is szép volt.

A fiatal bámulta a szívét, amelyre már nem lehetett azt mondani, hogy tökéletes, de szebb volt mint valaha. Mert a valaha tökéletes szíve most az öreg szívének a szeretetétől dobogott. Egymásra mosolyogtak, és együtt indultak útjukra.


Mennyire szomorú ép szívvel bandukolni az élet útjain. "Tökéletes" szívvel, amelyből hiányzik a szépség...

2006. szept. 4. 17:54

Ellen Kreidman: A lgfigyelmesebb gyermek



Leo Buscaglia, az író és előadó beszélt egy versenyről, amelyen zsűritagnak kérték fel.

A verseny célja az volt, hogy megtalálják a legfigyelmesebb gyermeket.

A győztes egy négy éves fiú lett, akinek szomszédja, egy idős bácsi, nemrég veszítette el a feleségét.

Amikor a gyerek meglátta, hogy az öregember sír, átballagott a szomszéd kertjébe, felmászott a bácsi ölébe, és ott kuporgott.

Később az anyja kérdésére, hogy mit mondott az öregnek, így felelt:

- Semmit, csak segítettem neki sírni.

2006. szept. 4. 17:52

Mi a becsület?


Mostanában nagyon gyakran használtuk a "becsületes" jelzőt. Különösen a választások ideje alatt. Bizony sokszor szóba került: Ki a becsületes? És ki nem az? Régebben ez a kaszinói meghatározás alig-alig fordult elő hétköznapi szóhasználatunkban. A boltos nem csap be bennünket, a szomszéd nem fenyeget, az utcaseprő köszön, ezek jó emberek, becsületesek. Az egész világ.


Emlékszem, egyszer nagy tűz volt mifelénk gyermekkoromban. Egy szegény ember háza égett porig. Önerőből nem tudta volna soha felépíteni, pedig csak egy kis kunyhó volt. Épült helyette egy szép nagy parasztház. A szomszédok, ismerősök, jóindulatú emberek segítségével. Amikor a károsultnak átadták, minden különösebb beszéd nélkül, nagyapa azt mondta: "Ez becsületes dolog volt!..."


Tűnődtem gyakran, hogy mi rejlik mögötte? Szeretet, összefogás, jóakarat, segítő szándék? Egy nép becsülete? Önbecsülése? Valami csodálatos fluidumot csak együtt, közösen érez az ember. Lehet egyedül is becsületesnek lenni?


Jártam esztelenül a világot, és nem jöttem rá. Aztán volt idő, amikor nem is érdekelt. Csak most rágódok rajta, hogy ismét előkerült, napfényre dobta a torzsalkodás, az indulat. Mi is van a szó mögött?


Életem során többször is elhatároztam, hogy majd megkérdezem egyszer a nagyapát, mert ő mindent tudott, mindenre felelt. Aztán egy váratlan napon meghalt. Csak másnap értem haza, hogy búcsút vegyek tőle, a "legigazabb embertől, akit valaha ismertem".


Mindig enyhe borzadállyal léptem az úgynevezett tiszta szobába. Ősidők óta ott terítették ki a halottakat. Birsalmaillatú szoba. A nagymama rojtos kendőivel. Ahol lakodalmakat tartottak és halottakat sirattak el.


Apám egyedül ült a gyertyafényben a nagyapa ravatalánál a tiszta szobában. Mellé ültem szótlanul. Imádkoznom kellett volna, de nem tudtam. A Miatyánk szövege se jutott eszembe. A nagy Semmiben lebegtem testetlenül, könnyedén, akárha pára lennék. Honnan is jöttem haza a végső búcsúra? Valahol Oslo körül jártam, fjordokban gyönyörködve, most meg itt ülök egy poros bácskai falusi ház tiszta szobájában nagyapa ravatala mellett. Két gyertya ég a fejénél. És az asztalon a Bibliája. Amit utolsó pillanatig forgatott, olvasgatott.


Vajon mit olvashatott? János jelenéseit? Mózes könyvét, Choreb hegyéről valamit vagy József eladásáról? Lukács evangéliumát? Mindegy, ilyenkor már teljesen mindegy. Égtek a gyertyák, azt hiszem apám sírt. Ritkán láttam sírni az életben, erős ember volt, de ez megrendítette. Némán mozgott a válla. Eltakarta az arcát, mintha szégyellné. Megrázó élmény volt számomra. Apám sírt. Akit a legerősebb embernek ismertem az életben. Sírt.


"Búcsúzz el tőle, téged nagyon szeretett" - mondta később.


"Valamit mindig szerettem volna megkérdezni tőle" - mondtam akkor könnyes szemmel. "Elkéstem".


"Az ember sohasem késik el semmiről!" - szólt bölcsen. S megkérdezte: "Mi volt az? Mit akartál tudni?"


"Hogy mondaná el nékem, mi is a becsület" - szóltam csendesen a koporsója mellett. "Most már honnan tudom meg? Ki mondja meg nékem?"


Apám ekkor a nagy csendben rám nézett, és azt mondta elcsukló könnyes hangon: "Én... Mert ő nekem mindent megmondott az életben. Ezt is..."


Ekkor felállt, megfogta a kezem és odavezetett a koporsó mellé. "Azt akarod tudni, mi a becsület? Egyszer gyermekkoromban én is megkérdeztem tőle, kint a határban, a nagy akácfa alatt. Azt mondta, hogy ezt csak önmagától kérdezheti meg az ember. Aki szembe tud nézni önmagával."


"Istenem - kapaszkodom most a múltba. - Én eddig elfelejtettem ezt megkérdezni!..."


Illés Sándor

12. 93a74b44ea (válaszként erre: 10. - F772199837)
2006. szept. 4. 17:12

Jaj, de jó, Bercsi!!!

Köszi!


Én nem találom...:(((((

2006. szept. 4. 12:27

Erre gondoltam! :))

csak a mail-ben folytatódott még egy csomó gondolattal, de ennek is örülök, hogy erre rátaláltam :))

2006. szept. 4. 12:25

INDIAI TÖRTÉNET:

A barátom kinyitotta a felesége komódjának a fiókját és egy csomagot húzott ki belőle ami selyempapírba volt betekerve.

Ez, mondta, nem egy egyszerű csomag, ez egy fehérnemű.

Eldobta a papírt, amibe volt téve és figyelmesen nézett a finom selyemre és csipkékre.

"Akkor vette, amikor először mentünk New Yorkba, 8 vagy 9 éve, nem használta soha."

Egy "különleges alkalomra" tartogatta. ,

Rendben.

Azt hiszem ez lesz a legmegfelelőbb alkalom.

Odament az ágyhoz, és odatette a fehérneműt a többi holmihoz, amit a temetésre akart vinni.

A felesége éppen akkor halt meg

Felém fordult és azt mondta: "Semmit ne takargass egy különleges alkalomra,

Minden nap amit élsz egy különleges alkalom.

Még most is ezekre a szavakra gondolok, és arra, hogy mennyire megváltoztatták az életemet

Ma már többet olvasok és kevesebbet takarítok.

Leülök a teraszon és csodálom a tájat,

anélkül hogy észrevenném a kertben a gazt.

Több időt töltök a családommal és a barátaimmal és kevesebb időt dolgozva.

Megértettem, hogy az élet együttes történések élvezése kell hogy legyen és nem a túlélés.

Már nem teszek el semmit. Minden kristálypoharamat használom mindennap.

Felveszem az új ruhámat, ha az ABC-be megyek, ha így döntök és úgy van kedvem.

Már nem rakom el a legjobb parfümömet különleges alkalmakra, használom mindig amikor csak akarom.

A szavak, mint az "egy napon..." és a "majd legközelebb" kezdenek eltűnni a szótáramból.

Tudom, hogy érdemes megnézni, meghallgatni, vagy csinálni most.

Nem tudom mit csinált volna a barátom felesége,

ha tudta volna hogy nem lesz itt "holnap", amit mindannyian olyan könnyen veszünk.

Gondolom hívta volna a családját, vagy a közeli barátait,...

talán felhívta volna néhány régi barátját bocsánatot kérni,

hogy elsimítsa az elmúlt dolgokat….

lehet, hogy elment volna enni valami kínai ételt, ami a kedvence.

Ezek azok a kicsi meg nem történt dolgok amiket sajnálnék, ha tudnám, hogy az óráim meg vannak számlálva.

Bántana, mert elszalasztottam a lehetőségét annak, hogy lássam a jóbarátaimat akiket majd meg akartam keresni "egy napon".

Bántana, mert nem írtam meg bizonyos leveleket, amiket "majd egyik nap" meg akartam írni.

Bántana, és szomorú lennék, mert nem mondtam a testvéreimnek, a gyerekeimnek elég gyakran, mennyire szeretem őket.

Most próbálok nem késleltetni, továbbküldeni vagy elrakni semmit,

ami nevetést, vagy jókedvet adhat az életünknek.

Mindennap azt mondom magamnak, hogy ez egy különleges nap.

Minden nap, minden óra, minden perc... különleges.

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook